Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-16 / 166. szám

1978. július 16. I gyásztól őszig: csak viz Jó gazdái a rossz földnek itát indított a Magyar ÍJljyfc Mezőgazdaság című szaklap. A téma: a ''';i húsmarhatartás. Az in­dok : a húsmarhatartásban egy sor megválaszolatlan, vi­tatott kérdés található. Az Állattenyésztési Kutatóinté. zet tudományos munkatársa megállapítja: „Ismerünk né­hány olyan gazdaságot, ahol egy dolgozóra átlag 90—100 tehén, illetőleg üsző jut. Jól­lehet, ezekben az üzemekben sem tekinthető még ez a mu­tató maximálisnak, mégis mutatja a jelenlegi adottsá­gok közötti lehetőségeket.” A kisvejkei Szabadság szö­vetkezetét a kedvezőtlen adottságúak között tartják nyilván. A föld hektáronkénti átlagos aranykorona-értéke 11,65, a tizenhét százalékosnál meredekebb lejtőkön legelőt telepítettek, a 20—25 százalé­kos lejtőkre a birkákat hajt­ják ki. Kovácsi dűlőben, ahol ko­rábban holdanként 8—10 mázsa búza termett, ma 280 szarvasmarha legel. S ami a „jelenlegi adottságok közötti lehetőségeket” illeti: Závodon 148 tehén, és 130 borjú gon­dozását pillanatnyilag 2 dol­gozó egymást váltva végzi. Tolnában a szarvasmarha­tartáson belül inkább a tej­termelésnek vannak hagyo­mányai Pedig a dombos, ko­pár, gyenge minőségű földek, — azok, amelyeket sokszor olyan végtelen természetes­séggel csapunk át az erdő művelési ágba — képesek el­tartani a húshasznú marhát, a birkát. Két olyan haszon­állatot, amely az ország de­vizabevételéhez jelentősen hozzájárul. Mi kell ehhez? Józan paraszti ész, amely tudja, hogy a gyenge termő­földből igen nagy áldozatok árán lehet jó termést kicsi­karni, tudja, hogy mit jelent az állatnak a legelő, de mind emellett tudja azt is, hogy csak akkor lesz a sem­miből valami, ha idejében utánanéznek: a jelenlegi köz- gazdasági szabályozók ho­gyan igazíthatok a gazdaság adottságaihoz. Szokták mon­dani: rossz föld nincs, csak rossz gazda. Régi mondás, és még ma is igaz. Kisvejkén tejelő és hús­hasznú marhákat tartanak. A tejelő típusú állománynál fajtaátalakító keresztezést folytatnak Holsteinfriz fajtá­val. A tehénlétszám 110, idén még hatvannégy előhasi üsző ellése várható. Tavaly az egy tehénre jutó éves fe_ jési átlag 3523 liter volt, egy évvel korábban pedig 3732 liter. A visszaesés oka: bru- cellamentesítés, nem tudtak idejében és kellő mértékben selejtezni, s a gyengén ter­melő állatok „lehúzták” az átlagot. 1980-ra 4000 litert terveznek: a szövetkezet ve­zetői szerint ez csak úgy ér­hető el, ha jól halad a ke­resztezés. A húshasznú tehénállo­mány egyetlen hozama a bor­jú. A teheneket nem fejik, a borjak 7—8 hónapos korukig — addig míg a 230—250 kilo­grammos súlyt el nem érik — szopnak. Választás után a bikák a hízóistállóba kerül­nek, az üszők pedig az üsző­telepre. A nőivarú állatokat megtermékenyítik — és indul ismét az újabb tartási sza­kasz. Sokan mondják: nem érde­mes c s a k a borjúért tarta­ni az állatot, hisz a tejelő te­hén is ellik. Ez igaz, csak­hogy ha egy tejelő tehén évi összköltségét 100 százaléknak vesszük, akkor ehhez viszo­nyítva csupán 40 százalék egy húshasznú tehén össz­költsége. A különbség a ta­karmányból adódik, és abból, hogy az állatok ellátásához kevés élőmunka kell, követ­kezésképp minimális a mun­kabér ráfordítás. Mert míg a tejelő tehénből egy gondozó­ra 15—18 állat jut, addig húshasznú marháknál gulya­nagyság, azaz 100—120 szarvasmarha. Minimális" az abrakfelhasználás is; ellés után 2 hónapig naponta 2 ki. logramm abrakot kap az ál­lat. összehasonlításul: a teje­lő tehén egész éven át na­ponta 4—5 kilogramm abra­kot eszik meg. A kisvejkei, mucsfai, zá- vodi, és lengyeli sík területe­ken igen, a dombokon vi­szont nem éri meg kukoricát és búzát termelni: a költség — hozam arány a költség ol­dalára tolódna. Éppen ezért kezdték el 1975-ben a legelő­telepítési programot, az 1980- ra tervezett 1012 hektárból 538 hektár a telepített legelő, a többi ősgyep. A húshasznú szarvasmarha áprilistól októ­ber végéig kinn van, s ebben az időszakban csak vizet kap. Kivezették a vizet, méghoz­zá géppel: naponta 2 kilo­méteren húzta be gép a ta­lajba a műanyag csövet, Két­százméterenként csapot hoz­tak a felszínre; a vályút csúszótalpon húzzák a csa­pokhoz az állatok után. Télen a szarvasmarhák 160 férőhelyes istállókban kötet­len tartásban vannak, az is­tállóhoz csatlakozó silóból annyit esznek, amennyit akarnak. A szilázs a nö­vénytermesztés melléktermé­keiből, kukoricaszárból ké­szül. Közvetlenül a siló mel­lett van szénatároló; azt a füvet, amit nyáron nem le­geltetnek le, betakarítják, és télen feletetik. A program indulásakor, 1975-ben kezdték építeni az istállókat, az ötből három az infrastrukturális beruházá­sokkal már elkészült. A töb­bi átadása december elején várható — az épületek fal- egyenben vannak, a szövet­kezet építő brigádja építi. A tervek szerint 1980-ra össze­sen 2500 szarvasmarha lesz a szövetkezetben. Már ki­választották a tervet: az új komplett telep folytatólagos beruházása egy 400 férőhe­lyes hízómarhatelep lesz. Több, mint ezer hektár le­gelő, szarvasmarha és juh. Két éve mindössze 200 juhot tartottak, ma a létszám 2345. Azokon a legelőkön vanak, ahova kizárólag a birka tud felmenni. Olyan kedvezőek voltak a szabályozók, amit ebben a tsz-ben egyszerűen nem lehetett kihagyni. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 1000 jerketokyot he­lyezett ki a szövetkezetbe, s ekkor döntöttek úgy, hogy ezret vesznek még hozzá. Az anyaállomány létszámát — saját szaporulatból folyama­tosan — 3000-re emelik. nnyit a kisvejkei Sza­badság Szövetkezetről, amely négy községben 3901 hektár területen gazdákodik. És ahol tavaly hektáronként 70,3 mázsa ku­koricát és 40,1 mázsa búzát takarítottak be. D. VARGA MÁRTA Építés és bontás Dombóváron, a Bezerédj utcában három, egyenként 19 lakásos szövetkezeti házat épít az UNIÓ Ipari Szövetkezet. A kép előterében látható épület műszaki átadása megtör­tént. Most a hiánypótláson dolgoznak az építők. A lakók előreláthatóan még ebben a hónapban kézhezkapják a lakáskulcsot. A másik két épületbe is beköltözhetnek az év végéig. Teljes erővel folyik a szanálásra kijelölt hét régi ház bontása Dombóváron, az Árpád utca és Teleki utca találkozásánál. Helyettük még az ősszel megkezdődik egy háztömb épí tése, melyben 96 tanácsi bérlakás lesz. (MAGYARSZÉKI ENDRE tudósító) Kemény Dezső: A farkas, a kecske és a káposzta Mór hullámverése is elsimult a távolodó kompnak, mire a parthoz értek. A szőke belegyalogolt a vizbe, tűnődve megállt. A szakállas ránézett a lányra, lassan vetkőzni kezdett. — Mit csinálsz? •— Átúszunk. — Mára elég volt a hülyeségekből — mondta a lány. — Ha most kettesben volnátok, eszedbe sem jutott volna ez a zse­niális ötlet. Ha én nem volnék, itt, akkor bekéredzkednétek valahol éjszakára, vagy keresnétek egy rokonszenves széna­boglyát. De pechetek van: itt vagyok. A lány olyan hangon beszélt, mintha előre látta volna, hogv az utolsó kompról is le fognak maradni. Leült a fűbe, lábát kinyújtotta, hátratámaszkodott. A szőke kilábolt a vízből. — Nem maradhatunk itt éjszakára. — Neki mondd — intett a lány a szakállas felé. A szőke morgott valamit, és leült. A szakállas visszabújt ingébe, és ő is leült. A lány a túlsó partot nézte. Lehetett vagy ötszáz mé­terre. A víztükör sima volt, rezzenés nélkül verte vissza az égbolt kékjét. A Nap lassan baktatott a horizont felé. A két fiú, egymásnak félig hátatfordítva, némán ült. — Egyébként — mondta a lány, jó tíz perc múlva — ha én nem volnék itt, akkor már régen otthon volnátok. Illetve... Akkor el sem jöttetek volna. Na, okosok? A két fiú durcásan hallgatott. A lány folytatta. — Az egyik nyolc méter magasból akar fejest ugrani más­fél méteres vízbe, a másik odaállít a fához, mert ő úgy tud célozni, hogy a tőre pont a derekam mellett fog beleállni a fába. Ha az egyiktől cigarettát kérek, a másik röhög. Ha a másikkal táncolok, az egyik pánikszerű sebességgel megiszik egy deci vodkát. Hülyék. Csak tudnám... — nem fejezte be a mondatot, felugrott, lefutott a vízhez. A fűzbokrok mögött mintha evező villant volna. Most megint. És újra. — Kajak!... Bár kétszemélyes lenne... — és elkiáltotta magát. — Hahó!... Legyen szíves!... A kajak orra kibukkant a bokrok mögül. Barnára sült kö­zépkorú férfi ült a hátsó ülésen; az első üres volt. A lendü­let néhány méterrel feljebb vitte a kajakot, futása lelassult, majd libegve megállt a térdig érő vízben. Gazdája félig hát­rafordulva kérdőn nézett a lányra. — Lemaradtunk az utolsó kompról. Nem lenne szíves... — Hányán vannak? Egyszerre csak egyet tudok, persze... Mi az, a barátai haragban vannak egymással? A lány nevetett. A két fiú, egymástól tisztes távolságban, leballagott a partra; várakozóan álltak. A kajakos férfi is elnevette magát. — Hát tessék hölgyem és uraim, ki jön elsőnek? Nekem gyakorlatilag mindegy. Elméletileg is — tette hozzá. — Tehát? A két fiú összeszorított szájjal hallgatott. A lányt nézték, mintha néma megegyezés jött volna létre közöttük: válassza ki a lány, kit küld át, kivel marad itt a parton, amíg fordul a kajak. Mert egy forduló körülbelül húsz-harminc perc. A lány lehúnyt szemmel gondolkozott egy pillanatig, hirte­len mozdulattal belépett a vízbe. A férfi bólintott. — Magam is azt hiszem, hogy ez a helyes sorrend. Nőké az elsőbbség... Vigyázzon, ült már kajakban? A lány egymásba akarta dugni a két félevező nyelét, de a férfi rászólt. — Hagyja csak, tegye be a kajak orrába. Hány kiló? ötven­négy? ötvenhat? Ennyi ballaszt nem fog ártani. És ne higy- gye, hogy ez a révészkedés valami nagy áldozat tőlem. Há­romszor fordulok, az körülbelül három kilométer, annyit még úgyis lehúztam volna ma. — Tréningben van? — kérdezte a szőke, csak épp hogy mondjon valamit. A férfi belehúzott, és visszaszólt. — öntréningben. Maga el sem tudja képzelni, hogy az em­ber a sportot önmagáért csinálja? Gondolkozzon csak ezen: úgy fokozni a teljesítményt, hogy nincs edző, nincs közönség, nincsenek ellenfelek, nincs kalóriapénz és nincs érem, csak maga a sport. Na, viszontlátásra. A lány a folyó közepén megszólalt. — Fizetni nem tudunk. — Ha azt hiszi, hogy pénzért csinálom ezt a komplex szállít­mányozást, akár vissza is fordulhatok. A lány hallgatott. Kezét a vízbe lógatva nézte a folyó testé­be vájódó öt palaszürke barázdát, és a peremükön már piro­sán megcsillanó napfényt. A túlsó parton kilépett, várakozóan nézett a férfira. Az benyúlt a deck alá, öngyújtót és cigaret- tát kotort elő, a lány felé dobta. — Hogy el ne únja magát, amíg visszajövök. Melyiküket hozzam? — A lány vállat vont. — Szóval mindegy? Rendben van. Második fordulóra a szakállast vitte át. A hosszú fiú gör- nyedten ült az első ülésen, bocskora madzagra kötve lógott a nyakában. Valami végeláthatatlan, szöveg nélküli dallamot fütyürészett egész idő alatt. A férfi félúton feljebb igazította a kajak orrát és megszólalt. — Maga sem sokkal beszédesebb, mint a barátnőjük. A szakállas olyan hirtelen mozdulattal fordult hátra, hogy a kajak megbillent. — Ne ugráljon, a keservit! Mindenáron fel akar fordítani? — A szakállas tovább fütyürészett, a férfi csendesen hozzá­tette: — Ha van hozzá kedve, megtanítom az eszkimóforduló­ra, de ahhoz ötliteres tüdő kell. A fiú abbahagyta a fütyürészést. — Mennyit keres maga havonta? — Miért érdekli? — Nem érdekel. Csak a társalgás kedvéért kérdeztem. En­gem a pénz nem érdekel. — Mi érdekli? A fiú tovább fütyülte a mgáét ott,ahol abbahagyta. Fütyült egészen a túlsó partig. A lány térdig vízben állva várta őket. S ahogy a szakállas kiszállt, magától értetődően beült a kajakba. A szakállas úgy nézett utánuk, mint aki nem érti még, de akiben már lassan- lassan kezd felderengeni valami... Kilencven számból ötöt el­találni, ez a lottó... De valami ilyesmi... — Miért ült vissza a kajakba? — kérdezte a férfi. A lány nem felelt. A férfi folytatta. — Mondja, szereti a találós mesé­ket? Hogy lehet négy embert úgy párosítani, hogy az összes lehetséges esetek közül kettő ne jöjjön létre? — A lány még mindig hallgatott. — Azt hiszem, a barátai megnyugodtak egy kicsit. — A lány mozdulatlanul ült, és most már a férfi is hallgatott. A szőke egy kicsit idegesen topogott a víz szélén. — Ennyire szeretsz kajakozni? — Ülj be már — monta a lány. A Nap korongját már csak a sugártörés emelte a horizont fölé, mikor a férfi újra visszatért az innenső parton magányo­san várakozó lányhoz. A parti erdősáv árnyékot vetett a víz­re — mintha grafittal satírozták volna be a tükörsima felület szélét. Távolról kotrógép dohogása hallatszott, a vonólánc sír­va futott a vezetőkerék vájatában, azután csend lett. A lány összeborzongott, és a déli szél — mintha csak erre várt volna — hirtelen feltámadt, apró hegyes hullámokat szaggatva fel a folyó tükréből. — Szóval ismeri a csali mesét — mondta a férfi csendesen. — A halásznak át kell vinnie a túlsó partra a farkast, a kecs­két meg a káposztát. Sem a farkas, sem a káposzta nem ma­radhat egyedül a kecskével. A lány idegesen felnevetett. — Szóval én volnék a kecske? — És én a halász. — És mi a mese vége? A férfi kilépett a kajakból, beledugta a lapátot, két karral átölelte a könnyű alkotmányt, és kitette a partra. A lány néhány másodpercig szótlanul nézte a férfit, ahogyan felfelé halad a fák között az alkonyatban, azután elindult utá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents