Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-11 / 136. szám

io ^PÚJSÁG 1978. június II. Szigetvár ostromáról törökül és magyarul Pátzay Pál plakettje Farkas István festőművész Fodor András vallomásai Bartókról IRODALOM FEDERICO GARCÍA LORCA: A fekete bú románca Míg a kakas csákány-csőrrel az éjből a hajnalt bontja, alászáll a sötét hegyről búsan Soledad Montoya. Meleg sárgaráz a teste, csupa homály-szag és ló-szag. Mellei, a füstös üllők nyögnek, nehéz dalt borongnak. Soledad, kire vadászol, ilyen korán kóborolva? Akárkire vadásznék is, nem kötném a te orrodra. Vadászok én önmagámra, örömömre, jobb soromra! Soledad, a ló ha elfut gyötri magát halálosra, eléri a tengert végül, temérdek víz besodorja! Kár a tengert emlegetni, a fekete bánat bokra olajfák között is felnő, lombja serken sátorosra. Soledad, a bánat benned, siralmasan bánatos vagy, citromlevelet sírsz, a könnyed várakozó szádat mossa! Nagy bánat bánt, bolond lettem, sörényemet földre ontva konyhától a kamoráig forgok, mászok tébolyogva. Ö, fekete kővé válók, testem, ruhám beleborzad. Jaj, a fehér gyolcsingeknek! Jaj, ennek a pipacs-combnak! Soledad, pacsirta-vízzel mosd a tested, az megóvja. Hagyj a szívednek már békét, békét, Soledad Montoya. * Mélyen lent a folyó mormol. Felleg és levél a fodra. Indás tökvirág a hajnalt arany koszorúba fogja. Cigánybánat, ó, te tiszta, ó, az árvák eljajongnak. Ó, rejtőző medrű bánat, bánata a hajnaloknak! (Nagy László fordítása) (Nyolcvan éve, 1898. június 5-én született Federico Gar­da Lorca.) PÉK PÁL: Az eseménytörténetírás a nemzeti szempontokra min­den bizonnyal erőteljesebben figyelmeztető tudomány, kü­lönösképpen és érthetően az iskolai tankönyvekben így. Hiszen egy-egy győzelem vagy áldozat a nemzeti tudat jelentős forrása lehet. Még a mértéktartás keretei között is, de hallottunk már éppen a tankönyvek által alakított hamis és ádáz nemzeti tu­datokról, meghamisított po­litikai térképekről is. Hason­lót gyanítva olvastam nagy érdeklődéssel a Történelem- tanítás 1978/2. számában Molnár Imre kitűnő „mini­tanulmányát”, melyben a je­lenleg használatban lévő tö­rök és magyar középiskolai történelemtankönyv Sziget­vár ostromáról szóló fejeze­teit idézi meg, veti egybe utóbb. Megállapítja, hogy a vár 1566. évi ostroma és eleste „mindkét szempontból igen jelentős történelmi esemény­nek számít”, egyként sorsdön­tő „a keresztény Nyugat, vagy legalábbis Ausztria szempontjából is”. Hiszen Nagy Szulejmán és Szokoli Mehmet (a nagyvezír) a ha­talmas sereget már Bécs el­foglalásának szándékával in­dította el. Megbosszulni az 1562-es, még Ferdinánd által kötött szerződés felmondását, így az osztrákok ismerték (a mozgásokból legalább is ki­következtethették) a törökök szándékait. Miksa császár Győrnél állomásozó, a török sereggel megegyező létszámú, 80 000 fős serege ezért nem mert Szigetvár felszabadítá­sára vállalkozni, hiszen célja Bécs mentése volt. Hagyták inkább elvérezni a magyaro­kat, Bécset tehát legalább is az ostromtól Zrínyi mentette meg. így „magyar szempont­Volt egyszer egy öreg tö­rök, volt annak egyetlen egy fia, akit a szem világánál is jobban szeretett. Mivel a tö­rökök számára a világon a legnagyobb istencsapás a munka, amikor fiacskája be­töltötte tizennegyedik évét, elhatározta, hogy iskolába adja, tanulja meg a semmit­tevés tökéletes módozatait. Élt azon a vidéken egy ne­ves professzor, akit minden­ki tisztelt, mert életében mást soha se csinált, mint hogy semmit sem csinált. Az öreg török felkereste, a kert­ben találta egy fügefa ár­nyékában heverészve, egy párna a feje alatt, egy a de­reka alatt, egy meg a fene­ke alatt. Az öreg török azt mondta magában: „Mielőtt beszélek vele, hadd lássam csak, mint viselkedik”, és el­rejtőzött a sövény mögé, hogy kikémlelje. ból a szigetváriak hősi helyt­állásának, véráldozatának ke­vés haszna volt”, erre egy 1870-ben kelt levelében Kos­suth is rámutatott. Bár esz­mei szempontból az évszáza­dok óta fényes példa ereje felmérhetetlen (tankönyveink nem élnek a teljes lehetőség­gel megítélésünk szerint), a költő Zrínyi után a nemes áldozatról jó néhány későbbi műalkotás keletkezett. A tanulmányban . megidé­zett török tankönyv szerint ez a pürrhoszi győzelem for­dulópontot jelentett a biro­dalom történetében. A had­sereg színe-virága pusztult el itt, közben az egyik leg­tehetségesebb uralkodó, az idős szultán, bár nem Zrínyi kezétől, mint ez köztudott. A hatalmas birodalom lassú ha­nyatlásának kezdete 1566. A török hadvezetés egy máltai ostrom és tengeri vereség csorbáját akarta kiköszörül­ni a birodalom tekintélyének helyreállítására a bécsi terv­vel, de „Zerin gróf hátba akarta támadni az osztrák földre lépő szultánt” — írja a tankönyv —, nyilván ez a siklósi kaland, így fordult a sereg Szigetvár felé. „Zerin gróf hevesen védte a várat, és az összes oszmán táma­dást meghiúsította. Szulej- mánt nagyon elszomorította, hogy a vár elfoglalása ennyi­re késik. Ez a bánat beteg­ségét még inkább súlyosbí­totta. Szokolinak megparan­csolta, hogy a várat minden­áron foglalja el. Miközben a hadsereg új támadásba kez­dett, az öreg padisah ágyú­dörgés és puskaropogás köz­ben örökre lehunyta a sze­mét 1566. szeptember 7-én, 72 éves volt.” Másnap elesett a vár, de a szultán betegsé­gét, majd halálát sokáig tit­A mester behunyt szem­mel, mozdulatlanul feküdt, mint egy halott, csupán ami­kor — platty — egy érett fü­ge a keze ügyébe hullott, ak­kor nyújtotta ki szép lassan a karját, a szájába rakta a fügét és lenyelte. Aztán új­ból mozdulatlan maradt, mint egy tuskó, és várta, hogy újabb füge pottyanjon le. „ö az, akire a fiamnak szüksége van, valóban mes­ter” — gondolta a török, elő­jött rejtekhelyéről, köszön­tötte őt és megkérte, hogy ta­nítsa meg a fiát a semmitte­vés tudományára. — Hm — mondta a mester cérnahangon — minek be­szélsz annyit, a hallgatásába is belefáradok. Ha igazi tö­rököt akarsz nevelni a fiad­ból, küldd el ide és kész. Az öreg török hazament, kézen fogta a fiacskáját, egy kolta Szokoli a most már visszaindított hadsereg előtt. Értesítette a trónörököst, aki Belgrádban várta be a sere­get. Megkapó a tankönyv gazdag szövege, amikor a szultán haláláról értesülő ka­tonák gyászát írja le. Ugyan­akkor meglepő és tiszteletre méltó a tankönyvíró elfogu­latlan tárgyilagossága, részre­hajlással, hamisít issal alig­ha vádolható. A tankönyv „török szempont oól a nem­zeti öntudat fjkozására is alkalmas” a magyar elemző szerint. Szépítő szándéké ab­ban mutatkozik, hogy csak a szultán halálával magyarázza a visszavonulást, és nem a jelentős vér - és idővesztesée- gel, a kudarccal felérő győ­zelem tanulságaival. A szerző ezután idézi az eseményről a magyar közén- iskolás tankönvv szövegét, majd egy itt olvasható Zrí- nvi-levélrészletet. A megta­nulandó szöveg kevésbé köl­tői, lapidáris stílusban min­den fontosabb adatot tartal­maz. Bár mi még kevésbé részrehajlóak vagyunk. Szi­getvár ostromáról csak a ..Végvári harcok. végvári élet” c. fejezet egyetlen be­kezdésében olvashat a ta­nuló. A szultán eredeti szán­dékairól. Miksa császár fel­mondott szerződéséről, az adófizetés megtagadásáról, a számunkra értelmetlen áldo­zatról egy szó sem esik. Molnár Imre végül a ne­velési célok maximálisabb kiaknázására tesz néhány ja­vaslatot. Egyetérthetünk ve­le, de az áldozat hiábavaló­ságát (kritikai szellem, rá­ció) is megemlítenénk. pihepárnát dugott a hóna alá, és elvitte a kertbe. — Azt ajánlom — mondta neki —, csináld az édes sem­mittevést, ahogy a mestertől látod. A fiú, akinek volt érzéke ehhez a tudományhoz, lehe- veredett a fügefa alá, és lát­ta, hogy a mester minden al­kalommal kinyújtja a karját, amikor egy füge lehullik, hogy megkeresse és megegye. — „Minek ez a nagy fárad­ság, az embernek kinyújta­ni a karját” — mondta, és tátott szájjal heverészett to­vább. Egy füge a szájába hullott, komótosan lenyelte, és újból kinyitotta a száját. Egy másik füge kicsit arrébb hullott, ő meg se moccant, csak szép halkan ennyit mondott: „Miért olyan mesz- sze? Fügék, a számba poty- tyanjatok!” A mester látva, hogy tanít­ványa mennyire ismeri a dörgést, azt mondta: — Menj haza, nincs több tanulniva- lód, sőt nekem kell tanulnom tőled. (Fordította: ANGYAL JÁNOS) Költő, mégpedig egyik első lírikusunk, aki zenetudósként is kiváló, mint számos tanul­mánya, s legutóbb Sztravinsz­kijról írott könyve is bizo­nyítja Most Bartókról szóló írásai jelentek meg kötetben, s úgy érezzük, nem lehetett volna találóbb címet adnj a könyvnek, mert valóban lírá­val átszőtt vallomások ezek, s a legszerencsésebb ötvözet, mert a tudós megfogalmazá­sait mindig átjárja a líra de­rűje és szépsége. Költészet és zenetudomány fonódik egybe Fodor András könyvében, külsőre is, hisz a vallomáso­kat az 1948-ban írott hatalmas Bartók-vers vezeti be, majd Colin Mason emlékét idézi vers, aztán 1939 augusztusá­nak egy napját s végül A győztes című vers zárja a kö­tetet, arról a Bartókról dalol­va, akii Dacolva minden földi hiúsággal I örökre győztes. „Ha híven nyomozzuk ma­gunkban a körénk nőtt világ varázsait, kiderül, hogy ere­dendő jogon valamennyien a muzsika elkötelezettjei va­gyunk” —, írja A zene hatal­ma című tanulmányban, s ezek a sorok nemcsak Fodor András és a zene kapcsolatá­ra vetnek fényt, hanem arra is, hogy költő (még azt is hozzátehetném: versolvasó) számára elengedhetetlen kö­vetelmény a zenei elem meg­értése. Költészetünk az el­múlt évtizedekben mintha el­távolodott volna a zenei for­rásoktól, néha keményen, sőt gyakran tudatosan js, a próza felé hajlik, mintha restellné az „édes hangok egyezését”, ahogy Shakespeare írta. Fo­dor András könyve a költők számára is figyelmeztetést je­lent, ugyanakkor a Bartók- irodalomnak is jelentős alko­tása. A Küzdelem Bartókért című tanulmány lírai vallo­más önmagáról, de ugyanak­kor a Bartók-életmű haza be­fogadásának is páratlan do­kumentuma, mely lépésről lépésre nyomon követi Bartók útját, ismeretlen vagy félig elfelejtett adatokat közölve. Valóban vallomások gyűjte­ménye ez a kötet, Fodor And­rás magáról beszél benne. Bartókhoz vivő, nehézségek­kel teli szép útjáról, s ugyan­akkor példa is arra, hogy mi­ként kell és lehet megközeli- teni Bartók művészetét, ho­gyan nyílik ki mindenki előtt csodálatos világa. CSÁNYI LÁSZLÓ BODRI FERENC A semmittevés tudománya Olasz népmese Italo Calvino feldolgozásában Körbeért világ Elém meredt a fal. Az ágak ostorral űztek házadig, Hol az a víz, mely ilyen szomjat valaha is lecsillapít? Emlékké-süllyedt kertjeinkből arcod nyugalma megszökött, miként a fű, a kút, a dombok megszöktek akkor délelőtt. Testeddé-lényegült nyarakból valahogy mégis rádnyitok — Kések mögül kivillog szinte érintetlen homlokod, s félelmed malma egyre őröl — Vonul a körbeért világ. Filléres-gondú életünkből kilép a dal, az ifjúság. Egérutat sem nyerhetünk már! Ülünk a festett ég alatt, s feloldatlan zárak védnek: a szabad és a nem-szabad. Jugoszláv kiállítás A budapesti Műcsarnokban kiállítás nyílt a belgrádi iparművészeti múzeum anyagából. Képünkön Mir- jana Isakovic kerámiája: Lovas nő. gy nézett ki a negy­venéves forma férfi, hogy végigfutott a há­tamon a hideg. Szeme szikrákat szórt, mint a tá­madó farkasé, széles mellka­sa hangosan zihált, arcát pi­rosra festette a vér, olykor a fogsora is összekoccant, néha megroggyant a térde, egyik kezével az autóbusz fogan­tyúját markolta, másik ke­zét pedig irtózatos erővel ökölbe szorította. Mondom: annyira feldúltnak látszott a férfi, hogy félni kellett tőle. Fogékony vagyok a tragé­diák iránt. Át tudom érezni mások gondját, baját, hát töprengeni kezdtem, hogy a rengeteg nyavalya közül ugyan melyik gyötörheti em­bertársamat. A leggyakoribb keservek jutottak eszembe. Még egyszer végigtekintet­tem rajta, a kezéről megálla­pítottam, hogy bizonyára hi­vatalban dolgozik. Feldúltsá- gának pedig csak az lehet az oka, hogy elmulasztott elin­tézni valami kimutatást, Feldúlt férfi ezért csúnyán legorombí­totta a főnöke, ő viszabe­szélt, esetleg már a munka- 'könyv is ott lapul a zsebé­ben. De nem! Kérem, az lehe­tetlen, hogy egy hivatali ösz- szezördülés ennyire feldúljon egy embert. Mert e hazában al^ad bőven munkaalkalom, az! ember könnyen veszi a kalapját és leköszön. Más­ban kell hát keresni az in­dulat okozóját. Talán éppen percekkel előbb tudta meg a szerencsétlen, hogy a Duna­kanyarban levő víkendvityil- lóját teljesen kifosztották a huligánok. Lehet, hogy fel­törték az utcán parkírozó ko­csiját, s épp most megy a rendőrségre bejelenteni a kárt. Kis töprengés után ezt a feltételezést sem tudtam elfogadni. Nő van a dolog­ban, mégpedig nem feleség, hanem barátnő. El is képzel­tem magamnak, harminc vagy harmincöt éves, enni­való fekete nőcske lehet az illető, szóval olyan, akiért érdemes kiborulni. Valószí­nű, hogy percekkel azelőtt azt mondta a fekete nőcske a férfinak: vége a románcnak édes öregem, fel is út, le is út, élj boldogan, isten veled... I *"—1 ppen ekörül kalandoz- ;; tak a gondolataim, mi- i kor a feldúlt férfi vál- '4 Iára csapott egy illető. — Mi történt veled, öre­gem? Rettenetesen nézel ki! — kiáltotta kétségbeesetten a feldúlt ember barátja. A férfi arcán újabb vér­hullám hömpölygőit át. — Képzeld, szabadnapos vagyok, ki akartam ülni a parkba egy kis levegőt sziv- ni. De azok a komisz köly­kök... Meg tudnám őket öl­ni... Ráfirkálták a padra, hogy Károly Jenő vagyis, hogy én, szerelmes Molnár Irmába. — Hát az meg kicsoda? — A házfelügyelő elvált felesége. Utáljuk egymást, mint a bűn. A mulatságos eseten nevet­ni kellett volna, de az a tény, hogy egy embert ekko- ra csekélység kiforgat embe­ri mivoltából, dühbe gurí­tott. Meg-megroggyant a tér­dem, s mikor beléptem a szerkesztőség ajtaján, rémül­ten kérdezték, hogy miért olyan feldúlt az ábrázatom. SIMON LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents