Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-07 / 132. szám
A KÉPÚJSÁG 1978. június 7. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 A tv 2-es műsorának vétele Dull Zoltán nagymányoki olvasónk arról érdeklődik levelében, hogy Nagymányo- kon mikor tudják venni a tv 2-es műsorát? Levelét továbbítottuk a Tolna megyei Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztályára, ahonnét Sipőcz Győző osztályvezető a következő választ adta. „Nagymányok nagyközség belterülete, földfelszíni terepviszonya igen változó. A községben kialakult lakóterületek is a fenti változatosságot követik. Ezért a nagyközségben vannak olyan településrészek, ahol jól lehet venni a tv 2. műsorát, mint például az újtelepen, és van ahol nem. Dull Zoltán a Szigligeti utcában lakik, ahol már gondot okoz a pécsi tv-adó által sugárzott 2. program vétele. Nagymányok környékén az ötödik ötéves tervidőszakban nem készül tv-át játszó adó. A műsor vétele a községben várhatóan javulni fog a kab- hegyi * tv-adó felújításának befejezése után.” Pótpalack vásárlása Sill Lajosné Decsről arról érdeklődik, hogy pót gázpalack vásárlására mikor lesz lehetőség. Olvasónk levelét megküldtük a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat Tolna megyei Üzeme vezetőjének, ahonnét Kovács József üzemvezető az alábbiakat válaszolta. Telefonszámunk: 129-01, 123-61. „A kérdés nagyon időszerű és az egész megye lakosságát érinti, érdekli. Vállalatunknál a DDGÁZ szolgáltatási területén Baranya, Tolna és Fejér megyében pót- palackkiadás 1974 óta az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt utasítása alapján szünetel. Az ok: palackhiány. Közel 30 ezer család vár jelenleg pótpalackra a három megyében. A tröszt és vállalatunk is azért döntött így, mert a meglévő és folyamatosan bővített palackállományból elsősorban a bekapcsolási igényeket elégítik ki. Ezzel párhuzamosan folyik állami célcsoportos beruházásból a cseretelep-hálózat bővítése, rekonstrukciója. Ez azonban csak részben enyhíti a gondokat és nem végleges mégoldás. A jövőben több palackot fognak gyártani, folyamatosan csökken, a megyében már megszűnt a sorban állás, a több éves várakozás az első palackra, így lehetőség lesz a pótpalack kiadására is, de csak várhatóan 1979-től. A várakozás és sorban állás a jelenlegi információink alapján csak 1980 után szűnik meg.” Gyanúsítás Két névtelen panaszosunk levelével foglalkozunk, akik Bony hadról írtak: Május 12-én a bonyhádi ÁFÉSZ-áruház élelmiszerosztályán végeztük a napi bevásárlást, az akkori dél- utános műszakban. A vásárlást befejezve a pénztárhoz mentünk és fizettünk. Miután távozni akartunk, egy eladó, aki a pénztárnál állt, egy csomag filteres Sympho- nia cigaretta lopásával gyanúsított. Bennünket az egész úgy ért, mint derült égből a villámcsapás, állítását cáfoltuk. Ezek után a raktárba mentünk vele és itt motozás következett, de nem talált semmit, majd behívott egy másik eladót, mondván, hogy a főnököt nem találja. Újra motozás következett és persze nem találtak semmit. Mi ahhoz a bizonyos cigarettához hozzá sem nyúltunk. Az eladó azonban még ezek után is határozottan állította, hogy látta a kosarunkban, amikor befelé mentünk. Még azzal is megvádoltak, hogy eldobtuk, de vajon hova, ha a pénztártól kb. 2 méterre van az egész elhelyezve? Nagyont bánt bennünket az eset, ártatlanul vádoltak bennünket...” A két „elkeseredett lány” panaszlevelét továbbítottuk a Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségéhez, ahonnét a kereskedelmi osztályról Szilágyi Tivadar az alábbiakat válaszolta: „...A panaszosok május 12- én a kora délutáni órákban végezték vásárlásaikat a bonyhádi ÁFÉSZ áruházának élelmiszerosztályán, ahol az eladótérben mintegy 20 percet tartózkodtak, közben többször körbe-körbe járkáltak, ezzel keltették fel magukra a figyelmet. A panaszosok elsődlegesen egy csomag Symphoniát tettek a kosarukba, majd egyéb árukat is, s a pénztárhoz érkezés előtt még egy csomag cigarettát tettek a kosarukba, de az nem Symphonia volt. A fizetéskor a Symphonia cigaretta nem került kifizetésre, mivel akkorra a cigaretta nem volt a kosárban. A kihallgatáskor az eladó ismételten megerősítette, hogy látta, amikor a kosarukba tették a csomag Symphonia cigarettát. Az eladó ezt követően udvariasan és minden figyelemfelkeltés nélkül kérte a két vásárlót, hogy a raktárba menjenek be, ahol megkérdezte, hogy hol van az a csomag Symphonia, amit a vásárlás kezdetekor a kosarukba tettek, de a fizetéskor már nem volt a kosarukban. A panaszosok ezt tagadták és az eladó kérésére a zsebeikben lévő dolgokat kirakták, de a keresett cigaretta nem került elő. Ezt követően az eladó keresve a műszakban lévő üzletvezetőt, azt nem találva, behívta eladótársát, akinek jelenlétében tisztázódott, hogy a feltételezetten eltulajdonított cigaretta nem került elő. A két eladó nem motozta meg a panaszosokat, mert erre joguk nincs, mivel az érvényben lévő rendelkezés szerint motozást csak rendőr végezhet. Ebben az esetben nem is kellett rendőrt hivni, mivel a panaszosok önként előadták dolgaikat. Az egész ügy lefolytatása teljes diszkréció mellett történt. Mivel nem került elő a keresett áru, a két eladó többször is'' elnézést kért. A két eladót az ÁFÉSZ figyelmeztette, hogy a jövőben nagyobb elővigyázatossággal járjanak el hasonló esetekben.” Ml VÁLASZOLUNK A mezőgazdasági •já/.lPvft nagyüzemekből a kistermelőkhöz ki- ■iVilOv.i helyezett állatok ál- latorvosi ellátása te- kintetében vitatott volt, hogy ez az ellátás a kihelyező nagyüzem állatorvosának, vagy pedig a körzeti állatorvosnak a feladata e, s hogy az állatorvosi ellátásért mikor lehet munkadíjat felszámítani. A SZÖVOSZ Tájékoztató idei 20. számában megjelent közlemény kimondja, hogy a kihelyezett állatok állatorvosi ellátása a kihelyezés helye szerinti körzetért felelős állatorvos feladata, a kihelyezett állatok megbetegedéséről a tartás helye szerint illetékes állatorvost kell értesíteni. Az állatok kezelésével kapcsolatban állatorvosi munkadíj nem számítható fel, ha a tartási hely a kihelyező nagyüzem állatorvosának, illetőleg a nagyüzem állatállományát szerződés alapján ellátó állategészségügyi állomási állatorvosnak a körzetében van. Amennyiben a kihelyezett állatok tartási helye nem az üzemet ellátó állatorvos körzetéhez tartozik, a gyógyítással kapcsolatos munkadíjat a kihelyező nagyüzem fizeti. A gépkocsivezetők plakettjutalmazása ■ tárgyában a a SZÖVOSZ Tájékoztató idei 21. számában megjelent közleményből — amely természetesen a jutalmazás feltételeit részletesen tartalmazza — az alábbiak szó szerinti idézését tartjuk indokoltnak: „Valótlan vagy kellően nem ellenőrzött adatok közlése esetén a javasolt gépkocsivezető kizárásán kívül a mulasztókkal szemben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezzük. A múlt évben sajnálatos módon több esetben került erre sor...” A licencforgalom növelésére és a licencek hasznosításának fejlesztésére jelentek meg irányelvek a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Értesítő f. évi 10. számában. Az irányelvek megjelölik a licencek szerepét a gazdaság- politikában; kimondják, hogy a megszerzendő licenc felkutatása és kiválasztása az azt alkalmazni kívánó vállalat feladata, eligazítást adnak a licencértékesítés tekintetében, az irányelvek melléklete pedig összesíti a licencvásárlás so'rán figyelembe veendő legalapvetőbb szempontokat, beleértve a szerződés- kötés során figyelembe veendő szempontokat is. Ugyancsak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő idei 10. számában jelent meg a társadalmi tulajdonban bűncselekménnyel okozott károk megtérítésével kapcsolatos gyakorlatra vonatkozó közlemény, amely szerint a társadalmi vagyonban előidézett kár nagyságrendje évente igen jelentős, az okozott kár megtéríttetése pedig döntően azon múlik, hogy a társadalmi tulajdont kezelő károsult a kártérítési követelését érvényesíti-e vagy sem. E körben megállapítja a közlemény, hogy egy adott időszakban az érvényesített igények aránya a teljes kár összegének csupán 16,6 százaléka volt, s az a jogpolitikai követelmény, amely a társadalmi tulajdon fokozott védelmét és a társadalmi vagyon megkárosítóinak szigorú felelősségre vonását írja elő, nagyrészt megtörik a károsult állami, szövetkezeti gazdálkodó szervek közönyén vagy felróható mulasztásán. Dr. DEÁK KONRAD, a TIT városi-járási szervezetének elnöke Útközben, 1978 fogászatról Június havi ajánlás a művelődési akcióba benevezett szocialista brigádok részére: A brigádok készüljenek az alábbi témakörökből: 1. Munkavédelem: Irodalom: Munkavédelmi jogszabálygyűjtemény 1974. 2. Mindenki iskolája 8. oszt. olvasókönyvből. Földrajz I—II, fejezet: Európa tőkés országai 1—2. 92—113. 1. 3. A televízió műsorából: Delta, A hét, Látókör, VI. 9. (1. műsor) VIT-vetélkedő VI. 8., 16. 23.30. (1 műsor.) 4. Kertész Ákos: Névnap c. művének elolvasása VII. 31- ig. 5. Az ajánlott újságok és folyóiratok. 6. Helyi művelődési intézmények ajánlott programjai, az ünnepi könyvhét rendezvényei. 7. A júniusi ajánláshoz kapcsolódó kérdések 1978. VII. 3—8. között jelennek meg a Tolna megyei Népújságban. Megyei operatív bizottság A Népújság 1978. V. 4-i számában megjelent május havi ajánláshoz kapcsolódó kérdések Munkavédelem 1. Mi a közvetlen veszély? 2. Mit értünk a műszaki megelőzés III. fokozatán? 3. Mit nevezünk tiszta levegőnek? Mindenki iskolája 8. ősz. olvasókönyv 4/ Milyen tájegységekre osztjuk fel hazánk területét? 5. Sorolják fel hazánk 4 legfontosabb hőerőművét! 6. Melyik a két legfej let tebb vegyipari ágazat hazánkban? Delta c. tv-műsor 7. A Csendes-óceán mennyi időre befolyásolja a Föld időjárását? 8. Az egyik adásban bemutattak egy új típusú röntgenkészüléket. Milyen előnyös tulajdonságai vannak a korábbiakkal szemben? Ismeretterjesztő előadások 9. Mi a tudomány és a technika? 10. Mit értünk tudományos technikai forradalmon? 11. Hogyan kapcsolható össze korunk közéleti tevékenysége a magánélettel? 12. A magánügyek bizonyos ponton közüggyé válhat- nak-e? A két utóbbi kérdésre adott válaszukban röviden fejtsék ki saját véleményüket. Kosztolányi Dezső: Édes Anna 13. Milyen történelmi esemény idején indul a regény cselekménye? 14. Ficsor, a házmester, miért volt olyan ügybuzgó, hogy Annát Vizyékhez csalogassa? 15. Mi volt Anna végső tettének oka, ki, és hogyan fogalmazta ezt meg? Napilapok: 16. Nemzetközivé szélesedő konfliktus robbant ki május közepén Afrikában. Hol, mitől nemzetközi? 17. A szocialista országok melyik testületé ülésezett hazánkban május közepén? 18. Melyik közel-keleti kormány mondott le, majd visz- szavonta lemondását? 19. 1978. V. 19-én ülést tartott a Minisztertanács. Miről» tárgyalt? 20 A T. m. Népújságban megjelent „Vegyük számba a változásokat” c. cikk alapján röviden fogalmazzák meg, mi a különbség a népművelés és a közművelődés fogalma között. Élet és Irodalom, Űj Tükör 21. Három évvel ezelőtt vehettük kézbe a Magvető Kiadó tényirodalmi sorozatának első köteteit. Mi a sorozat elnevezése? 22. Üj folyóiratunk első száma Illyés Gyula néhány versével indul és többek között foglalkozik Ady és Szekszárd kapcsolatával. Mi a folyóirat neve? Ki a szerkesztője? 23. Hogy hívták az első gyárat Magyarországon, mi lett a sorsa? 24. Szekszárdi születésű művész Mattioni Eszter. Mii tudnak munkásságáról? Élet és Tudomány 25. 1961-ben jött létre az ENSZ egyik szerve, amely a világűr problémáinak tanulmányozásával foglalkozik Mi a neve? 26. 1967-ben született az első és alapvető világűregyezmény (alapelv-szerződés). Milyen lényeges alapelveket rögzített? Hány állam írta alá? 27. Melyik város milyen nevű gyógyszertárában helyeztek el egy néger alakkal díszített Zsolnay-díszkutat? 28. Európában 1971-ben kitört egy vulkán Mi a neve? Brigádélet 29. Mikor és milyen szervezet nyilvánította május elsejét munkásünneppé? 30. Mit értünk a termék minőségének fogalmán? A válaszokat 1978. június 18-ig küldjék meg a következő címre: 7100 Szekszárd, megyei művelődési központ. A borítékra írják rá: Útközben 1978. A határidő után érkező válaszokat nem tudjuk figyelembe venni. Megyei Operatív Bizottság llissihang A A Tolna megyei Népújság 1978. minus 13. és 14-i számában á megyeszékhely fogászati ellátásával foglalkozó cikkel kapcsolatban az alábbi észrevételeket kívánom közölni: A város fogászati ellátását a jelenlegi, jogszabályokon alapuló szervezeti rendszer szerint a Tolna megyei Kórház Rendelőintézete biztosítja. A városi tanács feladata e témakörben annyi, hogy a népgazdasági terv Szekszárd városra lebontott pénzügyi lehetőségei függvényében gondoskodik fogászati rendelőhelyiségek építéséről, esetleg a meglévők bővítéséről. A jelenleg folyamatban lévő, ötödik ötéves tervben Szekszárd város fogorvosi rendelő épitésre — anyagi okok miatt — lehetőséget nem kapott. A fogorvosi ellátás terén általunk nagyon jól ismert feszültségre való tekintettel — üzlethelyiségnek tervezett helyiség átalakítása útján — városi pénzügyi források terhére építtetünk meg egy fogorvosi rendelőt és várót, amely munka folyamatban van- és a Tambov lakótelepen valósul meg. Ez a rendelő lehetőséget fog biztosítani két fogorvosi státusz bővítésére. Reméljük, hogy a hatodik ötéves terv időszakában ennél nagyobb fejlesztésre kap Szekszárd városa lehetőséget. Jelenleg a városközpontban egy három munkahelyes fogorvosi rendelő működik, ahol váltással hat fogorvos foglalkoztatható. A jelenlegi állapotnak tehát nem elsősorban a tárgyi feltételek hiánya az okozója, hanem a foglalkoztatott fogorvosok számának hirtelen csökkenése és ez a címből — Ketten hat helyett? — is kitűnik. Tájékozódásom szerint két női fogorvos szülési szabadságra távozott, egy ugyancsak pői létszám egyéb ok miatt nem rendel, egy fő pedig katonai szolgálatra vonult be. Ismerve a szakember-ellátottság rendkívül nehéz helyzetét, érthetőnek tartom, hogy a rendelőintézet igazgatója, vagy a kórház főigazgatója egyik hétről a másikra nem tudott megfelelő helyettesítésről gondoskodni. Dr. NEDÓK PÁL, a városi tanács elnöke Nemzetközi szobrásztábor Siklós közelében a Szársomlyó hegyen május közepén nyílt meg a nemzetközi szob- rászszimpózion. A képen: Gaubek Péter magyarországi szobrászművész elkezdte a munkát. (MTI fotó — Bajkor József felvétele — KS)