Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
lO^PÚJSÁG 1978. június 25. IRODALOM A helytörténészek mindig fokozott érdeklődéssel vizsgálják egy-egy megye névadó településének múltját. Különösen fontos e kérdés kutatása, ha az azóta rangját, hajdani fontosságát veszített egykori megyeszékhely másod- vagy harmad nagyság- rendű településként szinte eltűnik szemünk elől a ma már azonos jellegű helységek sokaságában. Ilyenkor még nagyobb kíváncsisággal kérdezzük: Milyen lehetett egykor, minek köszönhette fontosságát és mi okozhatta hanyatlását? Ha Tolna vonatkozásában próbálunk választ adni ezekre a kérdésekre, azt hiszem őszintén bevallhatjuk: nem ismerjük eléggé saját megyénk névadó helysége, a valaha büszke „szabad királyi város” rangot viselő Tolna mezőváros történetét. Nem szabad természetesen megfeledkeznünk Kathona Géza közelmúltban megjelent könyvéről, amely kitűnő ösz- szefoglalása mindannak, amit Tolna XVII. századi történetéről és a reformáció idején a magyar művelődésben betöltött szerepéről tudnunk kell. A város múltját tekintve azonban ez az egyébként jelentős időszak csak rövid, szinte epizódnyi fejezet. Változatlanul keveset tudunk azonban magáról a településAz 1813-as várospecsét ről. Milyen volt a középkori város és hogyan nézett ki később, a török hódoltság alatt? Volt-e valóban kővára Tolnának, és ha igen, hol állhatott? Nehézzé teszi a válaszadást, hogy igen kevés leírás és még kevesebb régi ábrázolás maradt fenn Tolnáról, csakúgy mint a megyebeli helységekről és várakról általában. Ezek hiányában pedig szinte lehetetlen képet alkotnunk az adott település néhány száz évvel korábbi állapotáról. Most tehát ezen kevés Tolnaábrázolás közül szeretnék ismertetni néhányat. A „magas parton” vagy „magas hegyen” állt tolnai kővárról ma is hallhatunk a lakosság körében. (A római korral foglalkozó kutatók egy része az Alta Ripa=Magas Part néven ismert római kori települést is a mai Tolna területén keresi.) A különböző krónikákban és történeti munkákban az I. István által itt tartott országgyűlésről, II. István, III. Béla és Mátyás király itteni „mulatságairól”, és mint legemlékezetesebbről: II. Lajos király tolnai tartózkodásáról szóló történetek pedig tovább táplálták a tolnai kővárral kapcsolatos elképzeléseket. Nem véletlen hát, hogy az 1810-es nagy dunai apadáskor láthatóvá vált épületmaradványokat e vár omladékainak tartották. írásban és képeken a régi Tolnáról Ennek igazát sajnos azóta sem sikerült bebizonyítani — igaz viszont, hogy cáfolni sem. Teljesen érthető azonban, hogy az alig három év múlva, 1813-ban készíttetett várospecséten a megtalálni vélt vár romantikus ábrázolását találjuk. A török hódoltság időszakára vonatkozóan több útleírás is említi Tolnát. Wratis- lav lengyel báró 1591-ben a református iskola és imaház mellett az itt kapható kitűnő minőségű bort tartotta elsősorban említésre méltónak. Eduard Brown az itt lakó magyarok és rácok állandó viszálykodásáról számolt be, Evlia Cselebi török történetíró leírásából azonban már magáról a városról is képet nyerhetünk: „A Duna folyó partján álló rendezett palánka. Benne Szulejmán khán dzsámija és húsz deszkatetejű ház van, közepén egy kőépítésű magas toronyban néhány sáhi ágyú; hadiszertára teljes és tökletes, parancsnok agája és várnépe készenlétben állnak. Kívül egy virágzó és díszes “külvárosa van, összesen nyolcvan házzal, melyek mind a Duna partján lévő keresztény házak. Egy romladozó fürdője az úttól távol, félreeső helyen van, ezért nemigen használják.” Jól egészíti ki ezt a képet az 1663. évi császári követség tagjaként Budáról Belgrád felé utazó Ottendorf Henrik útleírása. Az ő feladata a török erősségek alapos megfigyelése és leírása volt. Tolnára vonatkozóan nála ezt találjuk: „Meglehetősen nagy és kiterjedt hely ez, valaha szépnek kellett lennie, aminthogy sokan városnak is mondják, így a házak is még elég tiszták, ha silányabbak is, és a lakosok oly nagyon jóindulav ti I 'ftps cJkfcT V' TOLNA Z'Q*" mk . ián! ■J-f A tatár utóvédek által lerombolt város és a császári sereg pontonhídja a Dunán nagy számú, tatárokból álló utóvédet hagyott hátra avval a paranccsal, hogy a maguk mögött hagyott helységeket kivétel nélkül gyújtsák föl és rombolják le, evvel is nehezítsék az üldöző hadak utánpótlását. Ennek a pusztításnak esett áldozatul a Duna menti települések többsége, ide értve Tolnát, Ujpalánkot és Szekszárdot is. * A romba döntött város a török kiűzése után röviddel ismét benépesült. Előbb délszlávok — az akkori szóhasználat szerint rácok — majd 1715 után folyamatosan egyre nem mind a kálvinista vallást követik. Van szép templomuk és latin iskolájuk, ezért aztán a legtöbben ezt a nyelvet valamelyest beszélik is. A palánk a város elején nyugat felé fekszik, valamivel emelkedettebb helyen és részben kőből, részben fából és sárból való falakkal és egy száraz árokkal, a szokásos módon van megerősítve. Közelében szép vendégfogadó áll.” A leíráshoz mellékelt vázlatrajz a négy kis bástyával megerősített palánkvár a legkönnyebben felismerhető. Belső épületeket — noha biztosra vehetjük, hogy a falakon belül is voltak házak — nem rajzolt és nem is említ Ottendorf, nyilvánvalóan, mert kívülről nem láthatta azokat, a palánkon belülre pedig nem juthatott a — bár szultáni védettséget élvező — mégiscsak ellenségesnek tekintett utazó. a várhoz kerítettek. Magyarázatot kapunk a Cselebi által említett magas kőtoronyra is. A palánkon belül egy szögletes, erős kőtoronnyal épített, kereszthajós középkori templomrom áll. Egyéni nagyobb számban német nyelvterületekről érkező telepesek — elsősorban mesteremberek — találtak új hazát és a réginél jobb lehetőségeket a Wallis grófok tolnai birtokán. Az akkor még birábbi képet másoltatott át és használt fel sorozatához. A valóságban azonban ekkor egészen más volt a város képe. 1773-ban megépült az új, barokk stílusú templom, mely azóta is meghatározó eleme a városközpontnak. Ez az új városkép díszíti azt az 1825-ben kitöltött céhlevelet, mely céhtörténeti fontossága mellett egyben egyik legszebb tolnai városábrázolásunk is. A kép vizsgálatánál természetesen figyelembe kell vennünk azt, hogy a valódi arányok — a hasonló megoldású fejezetrajzokhoz hasonlóan — itt is áldozatul estek a törekvésnek, hogy a város minden szép és jellegzetes épülete egyszerre szemlélhető legyen a képen. Jobb oldalon a város melletti folyóág és a parthoz kikötött halászbárkák láthatók, majd a városközpont kiemelkedő — méreteiben talán kissé eltúlzottnak is mondható — épületcsoportja következik. A kép bal oldalán lévő kis dombon a múlt század közepére már elpusztult, fából épített puskaporos torony látszik. E domb lábánál állt valaha a II. József által megszüntetett ferencesrendi kolostor, mely a felszámoló császári rendelet után uradalmi dohányraktár, majd a Tolnára vezényelt katonaság kaszárnyája volt. Innen tovább déli Ezt valószínűsíti az a közelmúltban ismét előkerült régi metszetlap, melyen Tolna pa- lánkvára és közvetlen környéke látható abban az állapotban, ahogyan azt a felmentő sereg elől délfelé menekülő törökök maguk után hagyták 1686 szeptemberében. A több lapból álló sorozatot — melynek metszetünk a 22. számú lapja — az egyesült hadak parancsnoka, Max Emanuel bajor választófejedelem rajzoltatta hadainak Duna menti vonulásáról, táborhelyeiről és a felszabadított területekről. Ezen a rajzon is jól látszik, hogy a palánkvár valóban téglalap alaprajzú volt eredetileg. A különbség Ottendorf rajzához képest csupán annyi, hogy a palánkot időközben a Dunáig meghosszabbították, s a DuTolna a XVIII. század első felében irányban a Mözsre vezető út mellett húzódik a ma is álló kis kápolna akkori kőkerítéformájával, hangsúlyozott részleteivel annyira elüt a környezetében lévő sematikusan rajzolt házaktól, hogy még ha ez utóbbiak miatt kételkednénk is — a templom rajzát látva biztosra vehetjük; rajzuk a helyszínen és nem elmondás után, vagy más munkákból történt másolással készült. Ugyanezt igazolja a templomtól nyugatra a palánkon kívül álló, ugyancsak jellegzetes formájú, kupolás épület is, melyben a Cselebinél említett omladozó török fürdőt ismerhetjük fel. A házak kivétel nélkül romokban kerültek lerajzolásra, s ez szintén a valóságos ic slí .■)?. rtminb Unift^'ci'ttiícr,uní ónk cc SUrificr fee? (briüimn jponiWfríé tcrcn búrjj(rli(&cn ftiitt»« Denier in bem féni<}l. priínl. J Saft írínau, tchtcwbjm honit, tjfc ^rarartiyt GJticU. Samm* JgyACBQfc P ssn*' $feiirti*. fb 3*br olt. unt wn »':l//•••' Ciafur, ana óv.. ..... jSiotrtu in fon un* alibin —'Jubr, . SSoibrn, in sutot ’fftwtni’ utó“ Ni Mért 3nt iibcr jtrrm, ítül, ínrtwm, unt' ebriüt)! n>ie rf rmon írjlidtfti rbtlutm •ÓJnMwrf* ©títutn ^biárct, wrbaltcii but; nxldx* n?it aucb alíe attríuun, unt1 híbalhn unínt Wramtnflntf «tiinici Úrr, Horn ©riYlffn naé ímn&trrfí ■ ©rbraiid) überall ju kittiem. ítjitinrnb rmidien iwuen. (íqrten m hm fómtf. Mtr:l Warft i tinau . hn ///*"• UJbt itür fiit, B Uitrr. Bftirbn túak, mint egyetlen helyen sem ezen a vidéken. Majdna felől egy kis területet egy keskenyebb palánkfallal még állapotot tükrözi. Tudjuk ugyanis, hogy a nagyvezér Céhlevél a város képével 1823-ból zony elég falusias jellegű mezőváros képét a szerencsés véletlen őrizte meg számunkra. Egy Kunike nevű vállalkozó magyar mezővárosokat bemutató sorozatot bocsátott ki a XIX. században. Ennek egy lapja Tolnát ábrázolja a Duna két ága által közrefogott tolnai szigettel és a keleti ág vizében lehorgonyzott hajómalmokkal. A folyó nyugati partján — a már említett „magas parton” — a szinte fényképszerű pontossággal megrajzolt házak fölött áll a templom és papiak, melyekről tudjuk, hogy a XVII. század elején épültek, de már az 1745. évi nagy tűzben leégtek, s többé nem is épültek újjá. A múlt században kiadott sorozatba tehát csak egyféleképpen kerülhetett ez az ábse a falába épített stációkkal. (A jelenlegi tolnai kálvária 1873-ban épült.) Nem kevésbé érdekes azonban a céhlevél szövege, mely igen szép kivitelű gót betűkkel, németül íródott. Eszerint a „királyi kiváltsággal bíró Tolna mezővárosában működő halászcéh” elöljárói bel- és külföldi mestertársaik jóindulatába ajánlják Fran- tsovits nevű, 23 éves, magas termetű, szőke hajú segédüket. Igazolják, hogy nevezett a tolnai halászcéhnél egy évet és két hetet becsülettel és jó magaviseletben, mint halászlegény eltöltött. A küllemére nézve is igen szép okmányt a tolnai halászcéh eddig ismeretlen — biblikus halászjelenetet ábrázoló pecsétje, valamint a céhmesterek aláírása hiteleA felmentő sereg táborhelyei Tolna közelében rázolás: a vállalkozónak nem állt rendelkezésére új rajz Tolnáról, így egy jóval kosíti. GAÄL ATTILA muzeológus
