Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
TU. Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 103. szám ÁRA: 0,80 Ft 1978. május 4., csütörtök Mai számunkból ÚTKÖZBEN — 1978. (4. old.) NYÍLT LEVÉL A FIATALOKHOZ (5. old.) SZEKSZÁRDI SIKER (5. old.) TOLNÁN A BÍRÓ SÁNDOR- VÄNDORSERLEG (6. old.) (3. old.) HÁZGYÁRI RIPORTOK I. Borítékon kívül Maga a kifejezés szinte észrevétlenül nyert polgárjogot, amúgy is mindenre kapható nyelvünkben. Használjuk is nyakra-főre. Azok is, akik tudják, hogy mit jelent, mit szimbolizál; és azok is, akiknek sejtelmük sincs jelentéséről, ha hallanak róla, legfeljebb afféle szónoki blöffnek tartják. De, hogy e két, nem éppen különös szó egymás mellé kerülésének, ha úgy tetszik etimológiájának históriájánál maradjak: tipikus népi szóalkotás eredménye összekerülésük, s afelől sem lehet kétségünk, hogy jóval a felszabadulás után fogalmazódott meg először. Előbb nem is ötölhette volna ki senki, hiszen néven nevezni csak azt lehet, ami van. Az 1945 előtti társadalom pedig (s minden magántulajdonra, kizsákmányolásra épülő társadalom), amit csak lehetett elvett, s nem arra spekulált, hogy minél sokrétűbben adjon állampolgárainak. Szóval a borítékon kívüli juttatás afféle újszerű dolog, még akkor is, ha szép számmal járnak kelnek közöttünk olyanok, akik rendületlenül csak azt tartják meggyőzőnek, amit megfoghatnak, még pontosabban „megolvashatnak”. Ahogy az a régi, jó magyar közmondás tartja: „a pénz csak megszámolva jó”. Földhöz ragadt szemlélet, annyi szent, ha van is benne valami. Mert hiszen elsősorban mégis csak abból él az ember, amit megkeres. Azt osztja be, ahogy tudja, abból eszik, ruházkódik, utazik, takarékoskodik, fejleszt, beruház. Nyilvánvaló, hogy nem úgy kell a borítékon kívüli társadalmi juttatásokat növelni, hogy kivesszük, a rávalót a borítékból. Lényeges, hogy a kettő — ami a borítékban, s ami azon kívül van — együtt prosperáljon. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése mindannyiunkat meggyőzött arról, hogy azért megint többet tudunk a tejbe aprítani. A több mint ötmillió bérből és fizetésből élő honfitársunk átlagkeresete az elmúlt évben 3440 forintra rúgott, s akkor még ehhez jön a hús- és tüzelőár kiegészítés. Ez az a pénz, ami fizetésről fizetésre bent lapul a borítékban. Egy évvel korábban még csak néhány forinttal lépte túl az átlagkereset a 3000-et, mint holmi bűvös határt, s öreg szakik a megmondhatói, hogy bizony az ötvenes évek elején 600—800 forintért is nyolc órát kellett dolgozni, s a későbbiekben nem kevésbé tűnt álomhatárnak az 1000, majd a 2000 forintos átlagkereset túllépése. És mi van a borítékon kívül? Hát nem lenne könnyű felsorolni, hiszen annyiféle ma már társadalmi juttatás: pénzben és természetben egyaránt. Csak hát ezt mindenki természetesnek tartja, oly annyira, hogy szinte nem is veszi tudomásul, s elfelejti hozzáadni a jövedelméhez. Hogy nem kell hónapról hónapra külön borítékot nyitni az esetleg szükséges egészségügyi ellátásra, a gyerekek iskoláztatására, s hogy hazánkban teljes a társadalombiztosítás: kiszámolta már valaki is, hogy é\4s szinten mennyi megtakarítást eredményez mindez a családjának? Pedig az így megtakarított pénzből lehet differenciáltabb minden háztartás költségvetése, juthat több a kulturális, a közművelődési, az üdülési borítékba. Ebből lesznek, vagy részben ebből az üdülőtelkek (jelenleg pontosan 350 ezer van magántulajdonban), s ezáltal veszítette el luxus jellegét a személygépkocsi. Nagyon is konkrét ez a sokak által kézlegyintéssel elintézett társadalmi juttatás. Aki még mindig nem hiszi, töprengjen el az itt következő számadatokon. 1960-tól 1976 végéig a pénzbeni és természetbeni társadalmi jut- ' tatások mértéke 18,4 százalékról 28,7 százalékra emelkedett! Forintban elbeszélve ugyanez még tetszetősebb, hiszen egy lakosra jutó 2185 forint értékű társadalmi juttatás időközben 8997 forintra hízott. Ami a 3440 forintos átlagkeresetet alapul véve több mint két és fél havi többletkeresetet jelent. Mintha 12 hónap alatt 14 és fél havi fizetést kapnánk! A szép summa kétharmada társadalombiztosítás: nyugdíj több mint 1,9 millió öregnek, családi pótlék 1 millió család, 1 millió 920 ezer gyermeke után, gyermekgondozási segély csaknem 300 ezer kismamának, a dolgozó nők 13 százalékának, táppénz mindannyiunknak, terhességi-gyermekágyi segély, anyasági segély, útiköltség-térítés, temetési segély, gyógyszer fillérekért, vagy térítés nélküli csecsemőtej, orvosi, kórházi, rendelőintézeti ingyenes ellátás, gyógyászati segédeszközök a rászorulóknak, fogpótlás, gyógyfürdő. S akkor még nem említettem a különféle segélyeket, az ingyenes szakszervezeti, jogi tanácsadást, s megannyi államilag jócskán dotált áruféleséget, szolgáltatást. Utóbbiak közül csupán egyet emelek ki, a szinte eszmei díjazású bölcsődei és óvodai ellátást. Túl azon, hogy 10—15 forintért vigyázzák, táplálják, okosítják gyermekeinket, lehetőség nyílik az egykor konyhához, háztartáshoz láncolt nők munkába állására. Ami háztartásonként mégis csak egy újabb keresőt jelent! — nevezhetjük nyugodt lelkiismerettel társadalmi vagy ha úgy tetszik borítékon kívüli juttatásnak. KERTÉSZ PÉTER ti lest tartott a Tolna megyei Tanács IV. B. Napirenden: Simontornya tanácsa - Mezőgazdasági fejlesztések- Postai szolgáltatások Tegnap délelőtt tartott ülésén a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága értékelte a simontornyai Nagyközségi Közös Tanács V. B. tevékenységét. E munkában — a tanács tevékenységéről számot adó Szabó Sándor elnökön kívül — részt vett Grill Ferenc, a Tolna megyei Tanács Tamási Járási Hivatalának elnöke, Beidek László, az MSZMP községi pártbizottságának titkára, Bozsó János, a megyei tanácstagok tamási járási csoportjának elnöke, továbbá a nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottságának tit. kára és elnökhelyettese is. A beszámoló felett nyitott vitában nem hangzott el olyan észrevétel, javaslat, amit a jelentéstevők meg ne fogalmaztak volna. Itt legfeljebb pontosításokra került sor és arra, hogy a vitában szót kérők — majd végül zárszavában a megyei tanács elnöke is — elismerésüket fejezzék ki a simontornyai Nagyközségi Közös Tanácsnak tevékenységéért. Mint azt a végrehajtó bizottság megállapította, Si- montornyán a nagyközségi közös tanács dinamikus és célratörő munkát folytat, aminek eredményeként felgyorsult a település fejlődése. A tanács testületi munkájának előterét — egyebek között — olyan fontos, társadalompolitikai kérdések foglalják el, mint a munkás- osztály helyzete; a nő- és ifjúságpolitika, vagy a tanácstörvény végrehajtásának tapasztalatai. A testületi ülésekre a tanács rendszeresen meghívja a helyi üzemekben, szövetkezetekben dolgozó szocialista brigádok tagjait. Kiváló — nem is csak elvtársi, hanem baráti is — a nagyközségi tanács kapcsolata a nagyközség pártbizottságával, a nem tanácsi szervekkel, a körzet országgyűlési képviselőjével. Az elismerések sorában talán az fejezi ki leginkább a tanácsi munkában, a tanács és a lakosság, a tanács és az itt gazdálkodó szervek kapcsolatában beállt pozitív változásokat, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága alkalmasnak ítélte a simontornyai tapasztalatokat a megyében való hasznosításra. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek erre a tervidőszakra tervezett beruházásainak megvalósításáról Barsi Mihály, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője tájékoztatta a testületet, mely ezután a postai szolgáltatás helyzetét és a szolgáltatás fejlesztésének feladatait tárgyalta meg. A posta munkájáról és a fejlesztés soros tennivalóiról Kántor Sándor, a Pécsi Postaigazgatóság postaforgalmi igazgatóhelyettese adott tájékoztatót. Részt vett a napirend megtárgyalásában Horn Dezső közlekedés; és postaügyi miniszterhelyettes is. Mint az a beszámoló, felett nyitott vitából kitűnt, a megyei tanács végrehajtó bizottsága ezúttal a korábbinál kedvezőbb helyzetben volt, mert ismeretesek ugyan a postai szolgáltatások más problémái, de ismeretesek azok a már megkezdett és tervszerű fejlesztési munkák is, melyek bizton ígérik a javulást, pontosabban azt, hogy a napjainkban még oly annyira szorító gondok egyik-másikától idővel elköszönhetünk. Szó esett a napirend vitájában arról is, hogy Tolna megyében vehetetlen a televízió második műsora, hasonlóképpen a Petőfi Rádió műsora is. Horn Dezső miniszterhelyettes mielőtt válaszolt volna — e nem is csak Tolna megyei gondra —, elmondotta, hogy bár a postai szolgáltatásokkal sok a problémánk, de a legfontosabb dolgok fejlesztése már elkezdődött. Míg az elmúlt tervidőszakban 7, a jelén tervidőszakban már 13 milliárd forintot fordíthatunk a postai szolgáltatások, elsősorban a távközlés fejlesztésére. Több új adó építésével és a meglévők rekonstrukciójával még ebben a tervidőszakban sor kerül a Petőfi Rádió műsorának vételi megjavítására. Születőben vannak a televízió második műsora vételéhez szükséges feltételek is. A csá- volyi adó 1980-ra lesz képes a tv második műsorának továbbítására. De addig — át. menetinek szánva a megoldást — egy, az őcsényi templomtoronyra szerelt adó lehetővé teszi a vételt. Mint azt zárszavában dr. Szabópál Antal megfogalmazta: hasznos volt a végrehajtó bizottságnak áttekinteni a postai szolgáltatások helyzetének alakulását. A bejelentések megtárgyalását követően a megyei tanács végrehajtó bizottsága a szekszárdi húsüzem építkezését tekintette meg. Lázár György fogadta Sanan Southichackot Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán hivatalában fogadta Sanan Southichackot, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság közmunkaügyi, közlekedési és szállítási miniszterét, a magyar—laoszi együttműködési bizottság budapesti ülésszakán részt vevő delegáció vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén részt vett Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese is. (MTI) Púja Frigyes az NDK-ban Púja Frigyes külügyminiszter Oskar Fischernek, a Né. met Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására szerdán baráti látogatásra az NDK-ba érkezett. A magyar külügyminisztert Berlin schönefeldi repülőterén Oskar Fischer köszöntötte. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Nép- köztársaság berlini és Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) államosítás Afganisztánban Abdul Kader ezredes, afgán hadügyminiszter, az április 27-i fordulat egyik vezető személyisége szerdán rövid nyilatkozatot adott az AFP tudósítójának és a „TF —1” francia televíziós hálózat forgatócsoportjának. A hadügyminiszter hangoztatta, hogy „Az 1973-as forradalom nem teljesítette az afgán nép elvárásait, a miénk teljesíteni fogja.” Abdul Kader elmondotta, hogy a hadsereg teljes egészében ellenőrzi a helyzetet és az országban mindenhol nyugalom van. Kérdésekre válaszolva a hadügyminiszter kijelentette, hogy az új rendszer normális kapcsolatokat kíván fenntartani valamennyi szomszédos országgal. Kabulban Nur Mohammed Taraki afgán állam- és kormányfő elnökletével ülést tartott az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa. Döntést hoztak arról, hogy elkobozzák és államosítják azt az ingó és ingatlan vagyont, amely korábban az 1973-ban megdöntött Nadir dinasztia tagjainak tulajdonát képezte. Az ülésről kiadott közlemény szerint ez a vagyon mostantól fogva a dolgozó afgán népé. A Bahtar hírügynökség jelentése szerint Herat és Pak. tija tartományokban a parasztság, a munkásság, a papság és a törzsek küldöttségei nagyszámban keresték fel az új hatóságok képviselőit és támogatásukról biztosították az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsát. Új műszer az MMG-ben Az MMG AM szekszárdi gyárában új műszer nullszériája készült el a napokban. A nagy pontosságú nyomásmérő egy különleges igényeket is kielégítő gáznyomás-szabá- lyozó berendezés alkotóeleme. Az új terméket tőkés exportra készítik. Szabó Ferencné a manométert hitelesíti. Fotó: Sz. L.