Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-12 / 110. szám

1978. május 12. PÚJSÁG 3 Kocsola: „Jobbak a körülményeink, többet is kell adni” Megyei borverseny Dr. Szabópál Antal, a kocsolai termelőszövetkezet tagjai között, az ünnepség megkezdése előtt A hagyományokhoz híven, a kocsolai óvodások és isko­lások nívós műsorral köszön­tötték szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket, akik negyedszer tarthattak ünnepséget, ame­lyen a kiváló termelőszövet­kezet' címet kaphatták meg, egész évi jó munkájuk ered­ményeként. Ünneplőbe öltöz­tek a kocsolai Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszö- szövetkezet tagjai, és a mű­velődési házban tartott ün­nepségen vették át a magas kitüntetést. Keller Ádám elnök ismer­tette, a múlt évi termelési eredményeket, amelyek ré­vén az igen erős mezőnyben is a legjobbak közé kerültek, s a MÉM-, illetve a TOT-ki- tüntetésre érdemesültek. A múlt évben mind a növény- termesztésben, mind az ál­lattenyésztési ágazatban a tervezettnél jobb eredmé­nyeket értek el. Növelték a termésátlagokat, s az árbevé­tel meghaladja a bázis- és a tervezett szintjét. Az elnök a tagság nevében állapította meg, hogy a lelkiismeretes, szorgalmas munka meghozta a gyümölcsét, eredményeik nemcsak megyei, hanem or­szágos viszonylatban is fi­gyelemre méltók. Viszont az itteni termelési adottságok jobbak mint az országos át­lag, ezért „nekünk jobban is kell dolgozni, az ország töb­bet vár tőlünk”. — állapítot­ta meg. Dr. Szabópál Antal, az MSZMP megyei végrehaj­tó bizottságának tagja, a me­gyei tanács elnöke a minisz­ter nevében adta át a kitün­tetést, s kívánt sok sikert az idei munkához, gratulált a szövetkezet tagjainak, veze­tőinek a megyei párt- és ál­lami szervek vezetői, testüle­téi nevében. Részt vett az ün­nepségen Gyuricza István, a dombóvári pártbizottság első titkára, a városi és helyi ál­lami társadalmi szervek ve­zetői és a környékbeli gaz­daságok vezetői. Az ünnep­ség után dr. Szabópál Antal és a szövetkezet vezetősége autóbuszos utazás során te­kintette meg a gazdaság több üzemegységét, a szép tavaszi kezdték az évet a kocsolai határt, amely ugyancsak azt közös gazdaság tagjai, bizonyítja, hogy idén is jó) — pj _ D ombóvár: Tehenenként 6317 liter tej (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári „Alkotmány” Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet, a városi tanács nagytermében tartotta ünne­pi küldöttgyűlését, amelyen jelen volt dr. Kálmán Gyula megyei tanácselnök-helyet­tes, Bajcsy Ede, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium képviselője. Dom­bóvár párt- és állami veze­tői, valamint a város környé­ki termelőszövetkezetek el­nökei és a dombóvári üze­mek képviselői is. Szőke Géza elnök ünnepi köszöntőjében rövid tájékoz­tatót tartott a termelőszö­vetkezet elmúlt évi gazdál­kodásáról. Többek között el­mondta, hogy a növényter­melési üzemág termelési szintje évek óta meghaladja a megyei, illetve az országos átlagot. így például a két főnövényből: búzából 50,2 mázsa, kukoricából pedig 87,4 mázsa hektáronkénti át­lagtermést érlek el. Az állattenyésztés terüle­tén is jók az eredmények. Az egy tehénre jutó tejter­melésük 6317 liter volt, így a Tolna megyei tejtermelési versenyben különdíjat nyer­tek. Ugyancsak dicsérendők a sertéstenyésztésben elért eredmények is. Ezt követően Bajcsy Ede, a MÉM nyugalmazott főosz­tályvezetője, a minisztérium tanácsadó testületének tagja értékelte a termelőszövetke­zet eredményeit, majd átadta Szőke Géza elnöknek a „Ki­váló Szövetkezet” kitünte­tésről szóló oklevelet. Az első gratulálok a dom­bóvári „Vadvirág” gyermek- tánccsoport népviseletbe öl­tözött tagjai voltak, akik népdalcsokor-összeállítá- sukkal színesítették a kül­döttgyűlést. A termelőszövetkezet tag­jainak dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyette­se tolmácsolta a megye és a város vezetőinek jókívánsá­gait és köszönetét. MAGYARSZÉKI ENDRE Durva sav sehol, ellenben finom bársonyosság Tegnap Szekszárdon, Me­cseki János megyei főkertész nyitotta meg a megyei bor­versenyt. 155 bormintát „ve­zettek föl” a termelők, ebből fehér 93, vörös 62. Az állami gazdaságok 14, a termelőszö­vetkezetek 33 borral szere­pelnek, a többi kistermelőké. Érdekesség, hogy a Villány— Mecsekaljai Állami Gazdaság is jelen van, Tolna megyében termett boraival. A borok zö­mét a szekszárdi történelmi borvidék adta, de jelen volt az ugyancsak jó bortermő vidéknek számító Paks és Tamási-Felsőnyék is. A vö­rös borokat főleg Szekszárd vidéke, a fehéreket a másik bortermő vidékek adták. Huszonkét kadarkát bírál­tak el a zsűri tagjai, ugyan­akkor a megyében előretört a kékfrankos és az oportó. A fajtaváltás a fehér boroknál is tapasztalható, változatlanul vezet az olaszrizling, de már ott van nyomában a tramirti és a rizlingszilváni is. Amint Mecseki János el­mondta, az idén országos bor­verseny is lesz. Megyénk húsz termelői borral vehet részt. A forgalomban lévő borokat a versenyre ezen a kontingensen felül is lehet nevezni, mert az országos borverseny egyik feladata an­nak megítélése, hogy a forga­lomban lévő borok megfelel­nek-e a korszerű fogyasztási szempontoknak. Az előbb mondottakból következik, hogy a megyei borversenynek egyik célja — a megyei ítélkezésen túl — eldönteni, melyik húsz bort engedik az országos verseny­re. A verseny arról is képet ad, milyen megyénkben ma a borkezelés helyzete. A mo­dern technika és technológia kétségtelenül magasabb ter­mést eredményez, de ennek együtt kell járnia a minőség- javulással is. A verseny után a zsűri vé­leményét Tóth Mihály, az Országos Borminősítő Intézet igazgatóhelyettese foglalta össze. A megyei borversenyen is, hasonlóan a szekszárdi bor­vidékihez a vörös bor domi­nált. Durva sav sehol, ellen­ben a finom bársonyosság je­lentkezett Érdekes, míg a be­nevezett borok hatvan száza­léka volt fehér, s negyven a vörös, addig az aranyérme­seknél fordított az arány. Ez a jövő tennivalóit is mutatja. Jó volt az előzsürizés,' ez megkönnyítette a bírálók munkáját. A fehér boroknál gyakori, hogy a beküldött mintákat frissen kénezik. Ezt kerülni kell, mert nemhogy javítanák a bor minőségét, inkább ront­ja azt. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani a fehér borok tisztaságára. A Tolna megyeiek közül eddig ez volt a legjobban szervezett, és a legjobb minő­séget fölsorakoztató borver­seny. A vörös borok közül 24 kapott arany-, 17 ezüst-, 16 bronzérmet. A fehér borok közül 18 lett arany-, 29 ezüst­ös 22 bronzérmes. A zsűri úgy határozott, ja­vasolja a MÉM-nek, hogy va­lamennyi Tolna megyei aranyérmes vörös bor részt vehessen az országos bor­versenyen. Paks, költségvetési üzem Készülés a városgazdálkodási feladatokra Rengeteg munka vár Pak­son a tanács költségvetési üzemére, amelynek rövid idő alatt városgazdálkodási vál­lalattá kell fejlődnie, létszám- növekedéssel, megfelelő esz­közök beszerzésével és még nagyobb szakmai tudással. Mintha szoktatnák magu­kat a várható erőpróbához, tavaly nagyon sokat vállaltak és azt meg is valósították. Kétségtelen, hogy javarészt aranykezű mesterek dolgoz­nak itt, de szorgalomból, ki­tartásból is ugyancsak a maximumot adták. Elég kicsi ez az üzem, mégis elkészítet­tek 67 lakást, a TOTÉV-vel kooperálva. A vásártéri 22 lakást, amelyeket cigány csa­ládok kaptak, s amelyek kül­ső szépségben fölveszik a versenyt az őket körülfogó családi házakéval, mindössze négy hónap alatt készítette el az üzem. A TOTÉV csak a szerkezetet állította itt össze, középblokkokból. A Táncsics utcai 41 lakás kétharmadát ugyancsak az üzemnek kel­lett megvalósítania és már tavaly karácsonyra végzett, szokásához híven minőségi munkával — a nagy hajrá­ban is — hiánypótlásra alig volt szükség. Ezenkívül még négy lakást épített a Kinizsi utcában. Fiatal vezető került az üzem élére nemrég Lasz- lóczki József személyében. Tavaly ősszel örömmel újsá­golta, célprémiumot tudnak adni a 41 lakást építő bri­gádnak. Ha rövid is az idő év végéig ehhez a nagy mun­kához, szerinte elkészülnek, és most is a szokásos jó mi­nőségben. Látnivaló volt, hogy nem fél a feladatoktól, inkább lelkesedik. Nyilván ilyennek ismerték a tanács vezetői is, ezért javasolták ki­nevezését üzemvezetővé, a tanácsülésnek. Laszlóczki József április közepén számot adott a ta­nács végrehajtó bizottságá­nak és most termelési tanács­kozáson közölhette a dolgo­zókkal, hogy 1977. évi mun­kájukért elismerését, köszö­netét fejezi ki a nagyközségi pártvégrehajtó bizottság és a tanács-vb egyaránt. Az „igen feszített” feladat­tervet 112,7 százalékra telje­sítették, s az idei évben is nagvon sok a munka: 24 mil­lió forintban határozta meg az üzem tervét a tanács szak- igazgatási szerve. Ebből öt­ötmillió forint értékű munka jut a műemlék szállóépület felújítására, meg a Kápolna utcai új bölcsőde elkészítésé­re. Parkosításra 500 ezer fo­rint. Igen sokféle tevékeny­ség tartozik az üzemhez, a komp üzemeltetésétől a sze­métszállításig. A parkok, ár­kok, utak fenntartására, tisz­títására a jövőben sokkal több erő kell. ugyanígy a karbantartásokra és különbö­ző szolgáltatások végzésére. A termelési tanácskozáson elmondta az üzemvezető: A beruházás jellegű építkezések miatt hátrányos helyzetbe kerültek a karbantartási munkákkal... A kommunális tevékenység nagyon kis mér­tékben emelkedett... A terü­letgazdálkodásban legjelen­tősebb a település zöldfelüle­teinek fenntartása... A víz­elvezető árkok, átereszek tisz­títása, padkák rendezése még megoldatlan... 1978-ban el kell készíteni az új üzemi te­rületre a szakaszos kitelepí­tési tervet. A terület kijelö­lése megtörtént... 1980-ig meg kell teremteni a városgazdál­kodási vállalat működéséhez szükséges személyi és techni­kai alapokat. Vesznek még az idén kon­téneres szemétszállító kocsit egymillióért, jövőre pedig seprő-öntöző-felszívó kocsit, újabb egymillió forintért. Jártunk kint azon a helyen, ahol felépítik majd az üzem új telepét. Több mint három hektár, egyelőre öreg szőlő­tőkék, fák és homokdombok tarkítják. Nagy munka lesz a tereprendezés. Ha elkészül a korszerű telep, ahol kerté­szet is létesül, nyilvánvalóan eleget tud majd tenni az üzem a városgazdálkodási követelményeknek. A felkészüléshez hozzátar­tozik: a termelési tanácsko­záson sok mindent kértek a dolgozók, kisgépeket, külön­böző eszközöket, munkájuk könnyítése és korszerűsítése céljából. A válasz az volt, in­tézkednek, meglesz mindaz, ami már az idén megvásárol­ható. Jó volt a hangulat, a brigádverseny győztesei ju­talmat kaptak és mindegyik brigád elérte a szocialista cí­met, nyolc dolgozó pedig ki­váló lett. GEMENCI JÖZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY A Béke-szálló felújításában az összes építőipari munkát elvégzik Itt lesz az új üzem, a kiöregedett szőlők helyén \ kitüntetés átadása utáni pillanat: Szőke Géza elnök a tagságnak mutatja az oklevelet

Next

/
Thumbnails
Contents