Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
2 KÉPÚJSÁG 1978. május 12. A bonni parlament előtt Brezsnyev NSZK-beli útja Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: Leonyid Brezsnyev bonni látogatásának eredményei összességükben feljogosítják a nyugatnémet kormányt arra, hogy megállapítsa: a találkozó egy lépéssel közelebb juttatta az NSZK-t a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok normalizálásához. Az 1969-ben Willy Brandt és Walter Scheel által kezdett utat folytatni kell, ez az egyetlen út, amely biztosítja a békét — jelentette ki a nyugatnémet parlamentben csütörtökön felolvasott kormánynyilatkozatában Helmut Schmidt kancellár. A bonni kormány tudatában van annak, hogy keleti politikáját az NSZK lakosságának nagy többsége helyesli és támogatja. A Brezsnyév- látogatás eredményei csak megerősítik, hogy ezt a politikát folytatni kell — hangsúlyozta a nyugatnémet kormányfő. Schmidt részletesen szólt a tárgyalásokon érintett témakörökről és az aláírt megállapodásokról. A leszereléssel kapcsolatban Schmidt felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét fél hitet tett a hel- senki záróokmányban foglaltak teljes megvalósítása mellett. Szavai szerint a leszerelés kérdésében „első alkalommal szerepel egy kelet— nyugati megállapodásban: a felek fontosnak tartják, hogy senki se törekedjék katonai erőfölényre. Első alkalommal jutott teljes egyetértésben kifejezésre, hogy a védelem érdekei szempontjából elegendő a megközelítő egyensúly és paritás...” Nyugat-Berlinnel foglalkozva Schmidt úgy fogalmazott, hogy a várossal kapcsolatban változatlanul nézet- különbségek állnak fenn, amelyeket „csak kitartó és türelmes erőfeszítésekkel” lehet megoldani. „Le kell mondani arról az elképzelésről, hogy Nyugat-Berlin biztonságát és életerejét csupán demonstratív akciókkal és kezdeményezésekkel lehet erősíteni, olyan lépésekkel, amelyek senkinek sem használnak. Egy felelősségteljes nyugat-berlini politikának a város érdekében a négyoldalú megállapodásban adott lehetőségek és határok szerint kell alakulnia.” A parlamenti vitában felszólalt a jobboldali ellenzék két vezetője, Helmut Kohl és Franz-Josef Strauss is. Kohl elismerte ugyan, hogy az NSZK számára fontos a jó szomszédi kapcsolatok fenntartása a Szovjetunióval, ugyanakkor azonban kevesellte a látogatás eredményeit. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kormány készségét nyilvánította a bécsi haderő- és fegyverzet- csökkentési tárgyalásokon hozandó határozatok végrehajtására a nyugatnémet hadseregben. Strauss is kénytelen volt bevezetőben elismerni, hogy a szovjet—nyugatnémet párbeszéd „új hangokat” hozott és légkörének őszinteségében, tárgyszerűségében még az ellenzék is nehezen talál kivetnivalót. Egyben azonban azt követelte, hogy „az enyhülési politikát az eddigieknél biztosabb alapokra építsék”. de eközben a nyugatnémet kormány „ne tévessze szem elől szövetségi érdekeit”. A vitában felszólaló Herbert Wehner a szociáldemokraták, Hans-Dietrich Genscher pedig a szabaddemokraták nevében támogatásáról biztosította a kormánynyilatkozatban foglalt nyugatnémet álláspontot. (MTI) BUDAPEST Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára csütörtökön fogadta a szovjet békebizottság — Mihail Iva- novics Kotov felelős titkár vezette — küldöttségét, amely a béke- és barátsági hónap nyitóeseményein vesz részt hazánkban. A baráti hangulatú találkozón részt vett Ré- czei László, az Országos Béketanács alelnöke. NICOSIA Szpirosz Kiprianu, ciprusi elnök szerdán fogadta az orosz pravoszláv egyház Nicosiában tartózkodó delegációját. A küldöttséget Pimen, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája vezeti. A találkozón a ciprusi államfő nagyra értékelte a Szovjetunió és Ciprus közötti kapcsolatok jelenlegi állását. Hangsúlyozta, hogy a ciprusi kormány és az egyház teljes eltökéltséggel folytatja Ma- kariosz érsek, volt ciprusi elnök politikai irányvonalát. Ennek megfelelően arra törekszik, hogy a ciprusi kérdést az ENSZ kereteiben, a szervezet határozatai alapján oldják meg. (TASZSZ) Visszaállítják a rangjelzéseket a kínai hadseregben Bejrút Abu Ijad nyilatkozata — A palesztin forradalom teljes mértékben elutasítja olyan arab csúcsértekezlet gondolatát, amely nem ítéli el Szadat elnök kezdeményezéseit — idézte a WAFA palesztin hírügynökség Abu íjadnak, az El Fatah palesztin ellenállási szervezetnek és a PFSZ egyik vezetőjének szerdán a PFSZ egyik politikai tanfolyamán elhangzott szavait. Abu íjad megjegyzése Gaafar Nimeri szudáni elnök kőrútjára vonatkozik, amely- lyel Nimeri a közelmúltban kísérletet tett Szíria és Egyiptom megbékítésére és az arab csúcsértekezlet ösz- szehívásának előkészítésére. A palesztin vezető szerint Nimeri Hafez Asszad szíriai elnökkel a múlt hét végén folytatott tárgyalásai után maga is beismerte küldetésének kudarcát. Abu íjad egy Londonban megjelenő arab nyelvű hetilapban közzétett interjújában kitért a libanoni helyzetre. Kijelentette, hogy a libanoni konzervatív erőknek a palesztin mozgalom és a nemzeti egység ellen irányuló akciói kidolgozott és egyre inkább összehangolt tervek alapján történnek. „Talán szabad jelzést kaptak az Egyesült Államoktól?” —tette fel a kérdést Abu íjad. A palesztin vezető véleménye szerint Izrael Dél- Libanonban a palesztin mozgalom ellenségeivé akarja tenni a libanoni falvakat. Peking, Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti: A South China Morning Post című honkongi lap arról adott hírt, hogy a három és fél milliós kínaj hadseregDen megkezdték az előkészületeket a tiszti rangok visszaállítására. Az új egyenruhákról és rangjelzésekről készült fényképeket már körözik a parancsnokok között, hogy a végleges döntés előtt kikérjék véleményüket. A lap szerint a marsaitoktól kezdve a hadnagyokig visszaállítják a korábbi rangokat. A kínai népi felszabadító hadseregben 1955-ben vezették be a tiszti rangokat és rangjelzéseket. Közvetlenül a kulturális forradalom meghirdetése előtt és azt követően, hogy Peng Tö-huaj marsallt eltávolították honvédelmi miniszteri tisztségéből, utóda, Lin Piao marsall, a „népi háború” ismert elméletének híve, elrendelte a rangok és a rangjelzések megszüntetését. Azóta semmiféle rangjelzés nem különböztette meg egymástól a parancsnokokat és az egyszerű katonákat. Arra, hogy ki kicsoda, legfeljebb az egyenruhák szabásának különbözőségéből lehetett következtetni. A kínai katonai körökben nem erősítik meg a honkongi lap hírét, de nem is cáfolják azt. I dő ni Irán — régebbi nevén Perzsia — Ázsia legősibb állama. Területe tizenhétszer nagyobb hazánknál (1,6 millió km2), lakossága több, mint háromszorosa (33,6 millió fő) a magyarországinak. Az ország 1971-ben ünnepelte állami létének 2500. évfordulóját. Irán alkotmányos monarchia. Az államfő a sah, aki a törvényhozó hatalmat kétkamarás parlamenttel együtt gyakorolja. Agráripari ország. A népesség 52 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatja. Ez a szektor adja a nemzeti jövedelem 15 százalékát. Ásványkincsei közül legfontosabb a kőolaj — (1977-ben a világ- termelésben a 4. helyet foglalta el, 280 millió tonnával!, és a földgáztermelés (58 milliárd m3). Az ország gazdasági életében a hatalmas olaj- jövedelmek mellett jelentős helyet foglal el a külföldi tőke. Az alapanyagipar (kőolaj-, földgáz-, ércbányászat) döntően állami kézben van, de újabban az ezekre épülő feldolgozó iparágakban ösztönzik a magántőke beáramlását. Az iparosítási program 10—15 év alatt hatékony acél-, réz- és alumíniumipart akar kifejleszteni, amire korszerű gépipar épülhet. Irán fő kereskedelmi partnerei az NSZK, az Egyesült Államok, Japán és Nagy-Bri- tannia. Az utóbbi időben jelentősen növekedett kereskedelme a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. 1977-ben Irán hazánknak a fejlődő országokkal folytatott külkereskedelmében — Irak és Brazília után — a 3. helyet foglalta el. A magyar export értéke 2,7 milliárd forintot, az importé 1,2 milliárd forintot tett ki. A magyar kivitel hengerelt áruból, iparcikkekből, vegyi- cikkekből, tehergépkocsikból, élelmiszerekből, textíliákból, naposcsibéből és te- nyésztojásból áll. Magyar közreműködéssel 2 vágóhíd épült Iránban. Részt veszünk egy mezőgazdasági farm termelő- és feldolgozókapacitásának létrehozásában. Gyógyászati és kórházi berendezések szállításával, szakmunkásképző iskolák felszerelésével járulunk hozzá az ország infrastruktúrájának fejlesztéséhez. A magyar behozatal kőolajból és nyersgyapotból, kötöttáruból, cinőből áll. Vegyes vállalatok szervezése is megkezdődött. A HUNGA- ROCAMION által létrehozott Iran—magyaristan Transport Ltd. 1975 óta végez fuvarozást. — TERRA — A dél-afrikai támadás angolai mérlege Az angolai hivatalos hír- ügynökség újabb részleteket tett közzé a május 4-i támadásról, amelyet a Dél-Afrikai Köztársaság csapatai na- míbiai területről kiindulva az Angolai Népi Köztársaság ellen hajtottak végre. Az akció — amelyben szemtanúk elbeszélése szerint portugál zsoldosok is részt vettek — bombatámadással kezdődött, majd ezután ejtőernyős alakulatok szállták meg a térséget, ahol namíbiaí menekültek éltek. A betolakodók a bombatámadás után épen maradt házak lakóit könnygázzal kényszerítették az utcákra, ahol kegyetlen vérengzést folytattak. A pretoriai hatóságok akciója miatt megszakadtak az ENSZ keretében Namíbia függetlenségéről folyó tárgyalások. Az Angop hírügynökség a harcokról beszámolva azt is közli, hogy a betolakodók a harcokban 12 darab F—Illés harcigépet, 4 Hercules típusú szállítógépet és 5 helikoptert használtak. Az angolai hírügynökségek egyik tudósítója szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a 700-at. Borbély Sándor Heves megyében Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kétnapos látogatást tett Heves megyében. Szerdán délelőtt Gyöngyösön, a városi pártbizottság székházában Vaskó Mihály, a Heves megyei pártbizottság első titkára fogadta. Borbély Sándor beszámolót hallgatott meg a járás és a város életéről, politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről, majd az Egyesült Izzó helyi gyárát, elektronikai iparunk fontos bázisát kereste fel. A Központi Bizottság titkára még ugyanezen a napon meglátogatta a detki Magyar—Bolgár Barátság, valamint a zöldségtermesztéséről híres hevesi Rákóczi Termelőszövetkezetet, továbbá a kiskörei vízlépcsőt. Borbély Sándor csütörtökön délelőtt Egerben részt vett és felszólalt a Heves megyei pártbizottság kibővített ülésén, amelyen az MSZMP XI. kongresszusa óta végzett munkáról és a további feladatokról tanácskoztak, majd az egri városi pártDizottságon részt vett a megyeszékhely életével, fejlődésével foglalkozó megbeszélésen. (MTI) n kiszúu küldöttközgyűlése Tegnap délelőtt a KISZÖV- székházban tartották meg a Tolna megyei ipari szövetkezetek küldöttközgyűlését. Gyerő András KISZÖV-elnök fűzött szóbeli kiegészítést a napirend első három pontjához, amelynek keretében megvitatták az 1977. évi gazdálkodás- és szövetkezetpolitikai munka eredményeiről szóló beszámolót, a munkások helyzetének alakulását és az ezzel kapcsolatos feladatokat a megye ipari szövetkezeti mozgalmában, valamint a KISZÖV, a megyei szövetkezeti bizottság, a revizori iroda, a reklám és propaganda 1977. évi költségvetési gazdálkodásáról készült beszámolókat. A vitában felszólalt Antus Antal, a megyei pártbizottság munkatársa és Zalavári Alajos, az OKISZ főosztály- vezetője. A küldöttközgyűlés mindhárom napirenddel kapcsolatban határozatot hozott. A következőkben a küldött- közgyűlés bizottságainak 1977. évi tevékenységéről és a jogi iroda 1977. évi munkájáról előterjesztett beszámolókat vitatta meg és fogadta el a megye ipari szövetkezeti szövetségének vezető testületé. Békenagygyűlés Tolnán ;:' (Folytatás az 1. oldalról.) Befejezésül a magyar szövetkezeti mozgalom békemozgalmi tevékenységéről beszélt. — A béke és barátság hónapja akcióban odaadással és meggyőződéssel veszünk részt, amire népünk történelmének fényes lapjai ösztönöznek és amelyre a szocializmust építő magyar nemzet, a szocialista világ- rendszer és az egész emberiség jövője iránti felelősség- érzet míndannyiónkat kötelez — fejezte be nagy tapssal fogadott bezsédét a TOT főtitkára. Ezután Eriis Coskuri, a török békebizottság főtitkára köszöntötte a békenagygyűlés résztvevőit és beszélt a török dolgozók békeharcáról. •net LAPZÁRTA Dr. Korom Mihály, az MSZMP KB titkára az argentínai világbajnokságra készülő magyar labdarúgókhoz látogatott. A vendég megtekintette a válogatott edzését, majd elbeszélgetett a játékosokkal. (Képtávírónkon érkezett.) MOSZKVA Az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Minisztertanács jóváhagyta Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnöksége elnökének az NSZK- ban tett utazása során kifejtett tevékenységét, s a nagy politikai fontosságú út eredményeit. BUDAPEST Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Magyar írók Szövetsége székházában időszerű politikai és kultúrpolitikai kérdésekről tartott előadást a választmány tagjainak. PRÁGA Prágában bejelentették, hogy a CSA csehszlovák légi- társaság IL—18-as utasszállító repülőgépe, amelyet légikalózok előző nap a Prága —Brno menetrendszerű járat útvonaláról a nyugat-németországi Majna-Frankfurtba térítettek el, csütörtökön reggel visszaérkezett a csehszlovák fővárosba. Az elrabolt gépen visszatértek hazájukba az utasok is.