Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
1978. május 9. / "SéPÜJSÁG 3 Tengeiici Petőfi: kiváló termelőszövetkezet „Ismerjük a határt, mint a tenyerünket” Érték és társadalmiság A tengelici Petőfi Termelőszövetkezetben az átszervezés után sűrű volt a vendégjárás, az ország minden részéből jöttek ide szakemberek tanulni, tapasztalatokat cserélni. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kissé mérséklődtek az eredmények, s kevesebb érdeklődés kísérte a szövetkezet munkáját. Átmeneti megtorpanás után három egymást követő évben, 1973-ban, 1974-ben és 1975- ben a téesz elnyerte a Kiváló Termelőszövetkezet címet. Most ismét ennek a megtisztelő kitüntetésnek a birtokosai. Martos Istvántól, a szövetkezet elnökétől legelőször azt kérdeztük: milyen tényezők hátráltatták az eredményes gazdálkodást. — Szövetkezetünk nagy beruházásokba kezdett: 1968- ban az 5000 férőhelyes sertéstelep, 1970-ben pedig a 312 férőhelyes szakosított tehenészeti telep építését kezdtük meg. Az előbbi beruházás 1973-ban, az utóbbi pedig 1975-ben fejeződött be. Ezzel azonban nem tettünk pontot a beruházások végére: a két telep elkészülte után a belső technológiát szinte teljesen át kellett alakítani. A sertéstelep terveit a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen készítették, méghozzá úgy, hogy a disznók betonpadlón álltak, ennek következtében igen magas volt a malacelhullás, a kocák pedig 1—2 ellés után Martos József tsz-elnök: sok szakmunkás dolgozik nálunk tönkrementek. A telepet úgy kellett átalakítanunk, hogy szalmával lehessen almozni, ez azonban 2 évet vett igénybe, és 6—7 millió forintot emésztett fel. A szarvasmarhatelep a Pécsi MEZÖBER tervei alapján épült, itt a födémet kellett lecserélni, mert veszélyeztette az állományt. Ez a munka 2—3 millió plusz költséget jelentett. Reméljük, hogy a most folyó munka már az utolsó lesz: átalakítjuk a trágyalehúzó rendszert. — Ezek a megfontolás, előrelátás hiányából eredő — s nem egyedül Tengelicre jellemző — többletmunkák mennyire befolyásolták az eredményeket? — Nemcsak sok pénze úszott el a gazdaságnak, de a termelésből is kivonta a munkaerőt: dolgozóink jó része éveken át a két telepet építette. Nem könnyű behozni ezeket az éveket, utolérni magunkat. Az utóbbi három évből a legkiemelkedőbb az 1977-es év gazdasági eredménye. Búzából hektáronként 49,6 mázsa, kukoricából 68,9, cukorrépából 496,6, napraforgóból 23,9, silókukoricából 357,4 mázsa termett. Az előző évekhez viszonyítva minden egyes növény termésátlaga emelkedett 5—20 százalékkal. Az értékesítésnél nem volt fennakadás: időben átvették a termékeinket. — Különösen szembetűnő a mafias cukorrépatermés. — A cukorrépa munkáinak jó részét kézzel végezzük: a szövetkezet nődolgozói egyelik és kapálják, a gépi betakarítás után pedig ásóval, kétágúval végigpásztázzák a területet. Egyetlen megtermelt répafejet sem hagyunk a földben. — Ezt az igen kemény munkát sok helyütt nem szívesen, vagy egyáltalán nem végzik, el, s főleg nem az asszonyok. — A téeszben 14 szocialista brigád van, ebből 9-ben asszonyok dolgoznak, a kézi munka 90 százakékát ők végzik a növénytermesztésben, a kertészetben, a szőlőben. Az asszonyok munkájára mindig számíthatunk, s ami igen lényeges, nem tessék-lássék módon,, hanem precízen, és lelkiismeretesen dolgoznak. — Hogy állnak anyagilag? — Idén fejlesztésre 6 millió 333 ezer forintot szánunk, a biztonsági alapunkon 1 millió 677 ezer forint van. Tavaly az egy dolgozó tagra jutó átlagos jövedelem 39 ezer forint volt. — Véleménye szerint Ten- gelicen mi a jó gazdálkodás alapja? — A vezetők jó része régóta együtt gazdálkodik, úgy ismerjük a határt, mint a tenyerünket. A tápanyag-visz- szapótlás talajmintavétel alapján történik: a növénytermelésnek ez az alfája. A szakosított telepeknél túljutottunk a feltöltés keserves időszakán, most már a nagyobb termelésre koncentrálhatunk. Két éve még 4 kiló 6 deka takarmányból, tavaly pedig csupán 3 kiló 86 dekából állítottunk elő 1 kilogramm sertéshúst. S hogy mindezeken túl mi a jól gazdálkodás titka? Az a véleményem, hogy ahol nincs elegendő, jól képzett szakmunkás, a technika nem sok érő. Nálunk a gépműhelyben 70-en dolgoznak, az átlagéletkor 28 év. A fiatalok többsége a szövetkezet ösztöndíjasa volt. — ön mióta dolgozik a téeszben? — 1959-től vagyok tagja a szövetkezetnek. dvm flUizSkSHí5 ilmivCnlttfljr Tamásiban zárva a tanácsház ajtaja. Hétfő van, reggel nyolc óra. A szobákban ki sem hűltek még a kávéfőzők, amikor meglódul a forgalom. Mintha a hét végén támadt volna az emberekre a „közigazgatási éhség”. Pedig hivatalba járással kezdeni a hetet az álmoskönyv szerint rossz lelkiismeretre vall... Vagy ez csak babona? * Fejkendős néni nyitja a lengőajtót. — Hol adják a csekket, amire adózni kell? — kérdi tétován az előtérben. — Elmondta a gyerek, de kiment a fejemből — mondja mentegetőzve. — Balra van az adócsoport, nénikém — hangzik az útbaigazítás egy fiatalembertől, aki otthonosan mozog a házban. Kifelé jövet megvárom a nénit. — Ilyen korán hivatalos ügyeket intéz? — Tudja, ilyenkor szoktam kéthetente orvoshoz járni. Meg kell mutatni a lábamat, mert ugyancsak hasogat. A fiam megkért, hogy ha már erre járok, ugorjak be a esek. kért, amire az adót fizetheti. Űgyis csak hét végén adják fel, amilyen feledékenyek ... Aztán hétfő reggel, vagy nem hétfő reggel, kinn a tábla, hogy fogadás van, hát bejön az ember. — Ügy mint valamikor régen is a községházára? Szája elé kapja a kezét, hogy a nevetés ne árulja el Eoghíjasságát. — Hogyisne! Maga, kedvesem, akkor még nem élt, de nem is hallott róla. Oda akkor ment az ember, amikor hívták, ha menni kellett... A ház tövében lassan bandukol az orvosi rendelő felé. Elöl összefogja a berlinerkendőt, pedig már ereje van a napnak... * ■A buszmegállóban — közvetlen a tanács előtt, hangosan vitatkozik két férfi és két nő. — Megmondták a múlt héten, hogy be kell jönni, és elintézik. — Elintézik, csak győzzed kivárni — legyint az egyik asszony. — Hát ha itt veszekedtek, abból nem lesz házhely. Be kéne menni. — Korán van még. — Korán, a fenét. Nem délben kelnek itt sem — int a fejével a tanácsház felé az egyik. Győz végül az erélyesebb hang, a hangosabb érv. Egyszerre indulnak meg a kapu felé. A magasabbik férfi az ajtóban rövid eligazítást tart: — Én ügyintézek! Aztán eltűnnek a kapu alatt. Ma, ők voltak az igazgatási csoport első ügyfelei. A cigányoknak kedvezménnyel adható házhelyek dolgában jártak itt. * Lassan kilenc óra. Egyre nagyobb a jövés-menés, az ajtónyitogatás már régen kivitte a reggeli kávé illatát. Nyúlánk, szőke fiú áll meg az egyik szobából kilépve. Vadonatúj munkakönyvét forgatja a kezében. Sietett a kiváltással, úgy látszik, a hetet munkával akarja kezdeni. Hétfő reggel van A tanácsházán minden ott folytatódik, ahol szombaton abbamaradt. Ügyfelekkel, aktákkal, munkával ... — gyvgy — ÁRUHÁZ ES LAKÁSOK A KENDERGYARBAN A Dunafölvári Kendergyárban — az üzem és a lakások közötti részen — egy kis ABC-áruházat építenek, saját kivitelezésben. Nyár közepére készült el, az ÁFÉSZ üzemelteti, részben önkiszolgáló rendszerben. Az itt lakó gyári dolgozóknak nagy segítséget ad, nem kell majd beutazniuk a mindennapi cikkek megvásárlásáért a nagyközségbe. Szép, domboldali erdősáv alatt, a kendergyári telep területére vezető útnál négy munkáslakás készül. A dunaföld- vári Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme épiti. A lakások négyszobásak: három kicsi és egy nagy szoba lesz bennük. Elosztásuk a befejezés után történik meg. GJ — GK zükségleteink és érdekeink jól megtanítottak bennünket arra, hogy a mindennapi életben többé-kevésbé a valóságnak megfelelően mérjük fel, mi az, ami értékes számunkra, és mi az, ami értéktelen. Ügy tűnik tehát, hogy nincs semmi problémánk az érték fogalmával. Hiszen a mindennapi életben egyébként is tárgyakkal, személyekkel és eszmékkel párosulva, azaz mindig egy-egy esethez kapcsolódva, konkrétan vetődik fel az értékelés szükségessége. De próbáljuk csak elvonatkoztatni az érték fogalmát saját megjelenítőitől: a csillogó kirakat áruitól, ismerőseink jellemétől és tudásától, az erkölcsös tettek valóságától és a művészet vagy éppen a vallás különös világától! Mit jelent ekkor, ebben a semmihez nem kapcsolódó általánosságában az érték? Első pillanatra úgy tűnhet, hogy semmit. Valahogy meg- foghatatlanná válik, maga a dolgokból és személyekből kiűzött szellem, amelytől megvonták a testet öltés lehetőségét. A bolygó lélek, akit megfosztottak testisége esélyétől. Akadtak ugyan idealista gondolkodók, akik a „lélekmentést” úgy végezték el, hogy önálló létet adtak az elvont fogalomnak. Platon ideái és a kései érték-etikusok földöntúli értékvilága az érték tárgyakhoz és személyekhez kötött konkrét létezése mellett az ettől független eszmei létezést is feltételezték. Sőt, ez utóbbinak elsőbbséget is adtak az előzővel szemben, s a konkrét megjelenésben csak halvány és megtört visszfényét látták az eszmei tisztaságnak. Dehát ténylegesen kivonhatja-e magát az érték a társadalmiságnak mint az emberi létezés módjának hatalma alól? Nem oldja-e fel az idealizmus által tételezett evilágiság és túlvilág kettősségét a valóság történelmi mozgása; mi több: ez a kettősség maga is nem ideologikus, azaz hamis tükrözése-e a történelmi folyamat valóságos értékösszefüggéseinek? Alapos okunk van arra, hogy a feltett kérdésekre igennel válaszoljunk. z érték — ellentmondásaival, idealisztikus látszataival egyetemben (hisz az idealizmus, a vallás is társadalmi jelenség!) — maga is a társadalmiság terméke, a szerteágazó emberi kapcsolatok és viszonyok egyik rendkívül fontos szabályozóeszköze. Mégpedig olyan szabályozó- eszköz, amelyik orientálja, irányítja az egyének viselkedését, formálja magatartását. Az erkölcsi követelmények esetében ez nagyon is természetesnek tűnik. Ám más területen is hasonló a helyzet. Vegyük például a gazdaságot — mégpedig árutermelő formájában. A „kellés” ugyan itt nem a többi egyén, a közösség közvetlen számonkérésén alapul, annál inkább a jól felfogott érdeken. Az árut termelő egyén jellegzetessége ugyanis, hogy tevékenységének zömét tekintve nem közvetlenül saját szükségletére termel. Termékével mások szükségletét kívánja kielégíteni, s cserébe olyan, mások által termelt javakat kíván megszerezni, amelyekkel saját szükségletét elégítheti ki. A nagy kérdés azonban, hogy valóban olyan terméket termel-e, amelyikre szüksége van másoknak; továbbá, hogy olyan szinten, olyan termelékenységgel termel-e, hogy az érte kapott pénz elégséges a saját szükséglet megkívánta terméktömeg beszerzésére? Az érték tehát, gazdasági-értékelő funkciójában, úgy lép fel az egyénnel j szemben, hogy „jól felfogott érdekévé teszi”, hogy a társadalmi termelés általános követelményeinek és színvonalának eleget tegyen (tehát, hogy terméke objektíve, társadalmilag is értékes legyen), ellenkező esetben elszegényedik és tönkremegy. s folytathatjuk tovább; az értékprobléma minden területe szoros kapcsolatban van a történelmileg fejlődő emberi szükségletvilággal mint egésszel. Az ember történelmi fejlődése során társadalmi lénnyé teszi magát, s ez a szükségletek rendkívül tagolt, a közvetlen anyagi szükséglettől az esztétikai, erkölcsi és vallási szükségletekig terjedő rendszerének kialakításával egyenlő. De éppen ezért az emberi létezéstől mi sem áll távolabb, mint a végleges kielégülés — és ezzel egyetemben az állapotszerűség — nyugalma. Az élet úgy van adva számunkra, hogy állandóan „feladva van”, s minden véglegesnek bizonyuló megoldás helyett újra csak a feladatok, a harc és a küzdelem porondján találjuk magunkat. A szükségletek világa azonban korántsem homogén, korántsem egységes. Az anyagi szükséglet kielégítése ütközhet szükségleteinkkel, erkölcsi belátásainkkal. Az összezsúfolt, méhkasra emlékeztető lakótelepek kockaházait magyarázhatja a lakás iránti szükséglet teremtette nagy nyomás és a gazdasági lehetőségek szűkösségének ellentmondása, de az így adódó „belátás” aligha elégíti ki esztétikai, pihenési, csend iránti stb. szükségleteinket. Ám, ahogy nem homogén a szükségletek rendszere, ugyanúgy ellentmondásos az értékek rendszere is. Az emberi történelmet végigkíséri a puszta megélhetésért vagy a gazdagodásért folytatott harc nyeresége és az úgynevezett humánus, „magasabb értékek” semmibe vevésének az ellentéte. Nem véletlen, hogy Kant például csak úgy tudott magyarázatot adni a magasabb kulturális értékek létezésére, hogy az emberi lényeget megkettőzte egy evilágira és túlvilágira. Hiszen, mint érvelt, az anyagi érdek azt követeli, hogy az ember ne legyen erkölcsös, s ha mégis az, azt csak anyagi érdekei ellenére teheti. S ha teszi is, ez csak azért történhet, mert lényének van egy értékvonatkozása, amely azonban csak a túlvilágiság létezésével együtt képzelhető el és „posztulálható”. Ily módon az idealista értékfelfogás egy valóságos törés vonalán alakult ki történetileg. Egy elidegenedett világ terméke, ahol a „létért folytatott harc” brutalitása a vágyak és az álmok világába szorítja vissza az Emberiesség, a Jóság és a Szépség eszményeit. Az idealizmusban azonban mindig van egy konzervatív vonás: ha ugyanis ezt az ellentmondást az evilágiság és túlvilágiság ellentétévé stilizálja, nem mond-e le eleve a valóság megváltoztatásáról ? ersze, a kor követelményének súlya, valóságunk elvilágiasodott jellege túlságosan erős ahhoz, hogy gyakorlatilag is ezt tegye. Az emberiség jövőjét és haladását szolgáló „magasabb” értékek melletti elkötelezettség éppen a megváltoztathatóság emberi tetthez és aktivitáshoz kötött lehetőségét helyezi előtérbe. Egyúttal ez az a magatartás, amelyben gyakorlatilag is megcáfolódik az értékek túl- világi látszata, mutatván, hogy az érték végső soron mégis az ember társadalmi és történelmi öntételezése — az emberi tettvállalás egyetemességében. HÜLVELY ISTVÁN
