Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
io Képújság 1978. május 7, NAGY LÁSZLÓ: Májusi rózsa Elvette tőlem a lángot, szívénél gyermek érik, járja a bánya-világot, kormos a lába térdig. Fürgén csak két szeme győz a síkon, meredek dombon. Nehézkességével ő a földön lépkedő sólyom. Éjjelek, nappalok jönnek, jajgat s mosolyog, mintha ölében lenne a földnek minden öröme, kínja. Sápadt az asszonyka, már a gyermekért csatáz nyíltan, megveti azt, aki szánja, szóljatok hozzá vígan. Kínjai tornyát sikítva dönti, ha eljön az óra, s akkor világra virít a legszebb májusi rózsa. Kassák János rajza DEVECSER1 ZOLTÁN: Ébredjünk fényesen Kenyér meg kés igazat mond. Vízünk-borunk is ráhagyja: testünk meleg ringásától marad az elmúlás holnapra — Egyszeri itt-létünk bokoralja íüvet marasztal, — ne aludjunk el dísztelen, ne ébredjünk föl fénytelen — s csillagot tűzdel lesütött szemmel a kormos ég tarajló gyerek-hajunkba — Wolfgang Bordiert: Négy katona IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: % Csillagkeresőben Négy katona. És fából, éhségtől, földből formálták őket. Hóviharból és honvágyból és borotválatlan sza- kállból. És felettük gránátok bőgtek és lecsapódva feketére marták a havat. A négy elveszett arc falemezként merevedett meg az olajlámpa lengésében. De amikor felettük felsírt a vas és félelmetesen vonyított, az egyik faarc felnevetett. A többiek is szürkén vigyorogtak. És az olaj lámpa csüggedten lengett. Négy katona. ívbe görbült a szakáll között két lilás vonal: Drágaságom. Itt tavasszal nem kell szántani a földet. És a kiszikkadt földet trágyázni sem kell. Az egyik óvatosan cigarettát sodort. Remélhetőleg ez nem répaföld. A répát nem tudnánr elviselni a halálban. De például mi a véleményetek a retekről? Retek között az örökkévalóság? A lilás ajkak meggörbültek: Csak legalább giliszták ne lennének. Majd ehhez is hozzá kell szokni. A sarokban levő ezt mondta: Abból ugyan nem veszel észre semmit. Ki mondja ezt? Kérdezte, aki cigarettát sodort, ki mondja ezt? Hallgattak. És fölöttük az őrjöngő halál rikácsolt az éjszakában. Kékesfeketére tépte a havat. Megint vigyorogtak. A gerendát nézték a fejük fölött. De a gerendák nem ígértek semmit. Az egyik köhögött a sarokban: Na, majd meglátjuk. Nyugodtak lehettek. De ez a „nyugodtak” olyan rekedten hangzott, hogy az olajlámpa meglódult. Négy katona. De az egyik szót sem szólt. Hüvelykujját végigcsúsztatta a fegyveren. Fel, le. Fel, le. Aztán a vállára vette. Semmit sem gyűlölt úgy, mint ezt a fegyvert. Csak akkor fogta kézbe, ha feje fölött golyók süvítettek. A lámpafény csüggedten tükröződött szemében. Akkor az, aki cigarettát sodort, meglökte. A kicsi rémülten áliáig kapta a fegyvert, a száját körülfogó szakállához. Arcát az éhség és a honvágy faragta ki. Aki cigarettát sodort, ezt mondta: Add csak ide azt az olajlámpát. Persze, mondta a kicsi, s a fegyvert térde közé fogta. Keze kinyúlt a köpenyéből, megfogta a lámpát és odatartotta. De a lámpa kiesett a kezéből. És kialudt. Négy katona. A lélegzetük mély volt és magányos volt a sötétben. A kicsi felnevetett és kezével a térdére ütött. öregem, kilelt a hideg! Láttad ezt? A mécses kiesett a kezemből. Kilelt a hideg. A kicsi hangosan nevetett. De a sötétben szorosan fogta a fegyvert, amit annyira gyűlölt. És amaz, ott a sarokban, ezt gondolta: Senki sincs köztünk, de senki, aki ne reszketne. De aki a cigarettát sodorta így szólt: Persze, az ember egész nap reszket. A hidegtől. Ettől a nyomorult hidegtől. Megdördült fölöttük a vas, rongyokra tépte az éjszakát és a havat. Tönkretesznek minden retket, vigyorgott lila ajka. És szorosan fogták a gyűlölt fegyvert. És nevettek. Kinevették magukat a sötét, sötét mélyben. Fordította: CSÁNYI LÁSZLÓ •A fiatalon elhunyt Wolfgang Barchert a hitleri évek Németországának egyik legjelentősebb írója. Antifasiszta magatartásáért többször elítélték, majd büntetőszázaddal a frontra küldték. Balladai tömörségű novellájában a német katonák nyomorúságának ábrázolásával tiltakozik az értelmetlen háború ellen. Mindnyájan, akik keresünk, kerestek, keresni fogtok: asszonyok, földön és jegenyéken-túli-magasban, s az irgalmasság gyökerei közt, elébük indulunk minden időben, kik fölserkentünk anyáink virágoskert-öléből, munkára-dalra-szerelemre; — s valljuk be — csodára-csalódásra is. Kik mégis újra keressük és felmutatjuk az álmok vázlatfüzetéből: észre se vesszük sebhelyes arcát, kapaszkodunk utána, mint a szemünkből-hulló világosság után. Kinyújtjuk delejes karjainkat, s a szívét szívünkhöz igazítjuk. Észrevesszük, hogy mégsem ö az, ilyenkor késő délután van, kebelünkön idegen holló; sártól-mocsároktól fekete, kezei hideg kígyók, érintése a kés; jaj, halálig szívet sebző. Nem a hangja e szó, az ő éneke nem recsegés, virágillatú, mint a május, sose találjuk azt a csöndet, ami övezte. Talán nem is volt sohasem, s nem is eljövendő az égről, csak sok-karátos szemei égnek, s madara villog az ágon, egy sosem volt pillanat barna dióhajában. JAKOI ATTILA: Temesi Ferenc: JT Énekelj velem! Pont Pál megíratlan búcsúlevelei ANYU, APU! Bizonyisten nem akartam, ami történt. De ti ezt nem akartátok tudni. Elmegyek most világgá és visszásé jövök többet. Kérlek benneteket, hogy a Gusztinak adjátok vissza a csákót, mert csak kölcsönbe volt, és naponta háromszor ne felejtsetek el enniadni a Pajtinak, mert ő nem jöhet velem. A katonáimat meg a nagyceruzát a Lacikának adom. Mindenkit csókolok: Palkó ANNÁNAK Számomra Te voltál az első és most már az Egyetlen maradsz. Mert most meghalok. Itt küldöm hozzád írott verseimet, hogy tudd, kit dobtál Te el. Kegyetlen voltál hozzám, de most megbocsátok Neked és mindenkinek. Kívánom, hogy bánat sohasem felhőzze a tekintetedet, légy boldog és szerethess — ne úgy mint én. Szépséged vágyva Te drága kincs, Eldoblak élet, cifra bilincs. Pali EMBEREK! Korcs állatok vagytok, beszennyezitek a Föld testét! Itt kellett élnem, és látnom, a mocskot, amit ti életnek hívtok! Elég volt!!! Ha valaki, én megmutathattam volna az Utat számotokra, de ti félrefordultok, és kicsinyes ügyeitekbe temetkeztek. Hát maradjatok is ott! Vakok vagytok és bénák, nem láthatjátok meg sosem a világ arcát, nem lehettek szabadok! Én megalkottam a Harmóniát, de elviszem magammal. Közületek való voltam, de nem közétek való — majd egyszer megtudjátok. Egy Ember ELNÖK ÜR! Mikor e sorokat olvassa, én már messze járok. Szégyelltem volna, az ön szeme elé kerülni szegényes tudásommal. Tudom, nem a tehetségem, a szorgalmam volt kevés, és azt is, hogy ez nem mentség. Mindegy, ez már a múlt. Most új életet kezdek, valahol máshol. Bocsánatot keil kérnem öntől és az egész érettségi bizottságtól. Kérem, | adja át szerencsekívánatai- mat osztálytársaimnak, szüleimnek pedig üzenem: ne keressenek. Tisztelettel: Pont Pál IV. a. Ui.: Most már azt is bevallhatom, hogy puskáztam a matek írásbelin. NAGY ZOLTÁN HADNAGY ELVTÁRSNAK Kedves hadnagy elvtárs! Azért írok önnek, mert emberileg maga állt hozzám a legközelebb feljebbvalóim közül. Tudja meg legalább ön, hogy én szabadságra születtem, továbbá azt is, hogy tettemért egyedül engem terhel a felelősség. Fondorlatos úton jutottam lőszerhez. Szüleimmel kíméletesen közölje a hírt Pont Pál honvéd PROFESSZOR ÜR! Mikor e soraimat olvassa, én már nem leszek az élők között. Ha azt hiszi, hogy a kétszeri utóvizsga hívságos ténye miatt tettem, akkor csak részben van igaza, mint elhamarkodott ítéleteiben is. Harmadszor már nem lesz módjában besározni. Profesz- szor úr, ön sohasem látta meg személyemben az alkotó embert, akinek egyéb dolga is van, mint neveket és évszámokat magolni. (Utólag ajánlom szíves figyelmébe a „Déli Verselgés”, „Űj Sírásó” és a „Kis fröccs Népe” című irodalmi ill. köznapi sajtóorgánumokat, melyekben volt szerencsém publikálni.) Ez a vereség nem az enyém, hanem az öné, az utókor ítélni fog felettünk! Nevem az ön korlátoltsága nem törölheti ki az irodalomtörténetből. Pont Pál egy volt magyar—ling szakos hallgató Ui.: Ezt a levelet, utolsó verseimmel együtt a „Kis fröccs Népe” következő száma tárja minden bizonnyal a nyilvánosság elé. A JÁRÁSI TANÁCS OKTATÁSI OSZTÁLYA Tisztelt Oktatási Osztály! Ez az utolsó folyamodványom Önökhöz, melyre már nem is várok választ. Végzek magammal. öt éve helyeztek ide, ált. iskolai tanárnak, egyetemi diplomával! Én nem bírom ezt a hajszát és a sötétséget, ami itt uralkodik. Többször folyamodtam Önökhöz, hogy tehetségemhez méltóbb helyen, valamelyik nagyvárosban biztosítsanak számomra katedrát. De látom, méltatlan kezekbe tettem ügyemet. Én kérem családos ember vagyok, és a történtekért Önöket teszem felelőssé. Kartársak! Egy szebbreményű jövőt törtek itt ketté! Pont Pál középiskolai tanár GYERMEKEIM MOSTOHAANYJÁNAK Teréz! Sokáig halogattam, de most a szemedbe vágom: nem vagy és soha nem is voltál méltó hozzám. Meg sem kísérelted, hogy megérts, folyton csak a kártyát meg a kocsmázást hánytad a szememre. Hát elég volt. Ne próbálj visszatartani, úgyis hiába. Viseld gondját az én gyerekeimnek is, akiktől most megkeményítve apai szívemet, el kell válnom. A többit majd ügyvédem útján: Pál GYUSZINAK, A CSAPOSNAK Gyuszikám, aranypofa. Legalább te tudd meg, hogy az én életem az ember tragédiája volt. Soha nem értett meg senki. Te sem ismertél Gyuszikám! Senkise ismert engem. Most már késő, hiába is igyekeznétek! Végezni, végezni gyorsan! Gyuszikám, ne félj, a Maca megad majd minden tartozásom, te se maradsz ki. Pali bácsi FŐORVOS ÜR! ön az utolsó ember, akihez fordulok ezen a földön. Ügy érzem, be kell fejeznem, mielőtt a kór végez velem. Ön ezt nem értheti, hisz ön orvos, mestersége az életmentés. ön mindent megtett, hogy megmentsen egy magányos, fáradt öregembert. Tudom, egyébként se lenne sok hátra. Én művelt ember vagyok kérem, nehogy azt higgye, hogy ha nem mutatják meg a vizsgálati eredményeket, és csak latinul sug- dolóznak az ágyamnál, én nem gyanítok semmit. Ez a bizalmatlanság bántott legjobban. De most már mindent meg tudok bocsátani. Tisztelettel: Pont Pál ANYÁMNAK Anyám, guggolj a piros lánghoz, szívedben most két ág. Imádkozz! Szívedben összezárt tenyér, virágnak nyíljon, vigyázok én! Anyám, a bánat görög selyme, feszüljön Rád ruhának este. Itt van fiad, itt a közösség, itt az álom-zsarátnok. Most ég. Ne szólj, csak kapaszkodj belém, nem vagyok félénk, cidriző legény. Viszlek piros szikra-rakáshoz, tavasz elé, amit „apánk” hoz: Április-Apánk, a Szabadság, nagy örökségnek ezt hagyta reánk. Gyere, letörlöm gyöngyház-könnyed, énekelj velem. Itt könnyebb! Madarak Reich Károly rajza I
