Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
U ^PÚJSÁG 1978. május 28. Dalmandi kérd ezz-f el elek Mit mutat a tükör? „Dombóvár községhez tartozott 1950. január 1-ig Ödal- mand, Űjdalmand, Vörösegyháza, Alsó- és Felsőleperd, Csáblény, Kőkút, Német- Dalmand, Göbölyistálló, Iharos és Kisleperd puszta” — olvasom Siffer József tanácselnök szülőhelyéről írott hely- történeti írásában, ami a honnan hova kérdését feszegeti. Ha úgy tetszik, az utat a cseléd-múltból a gazda-jelenbe. A felsorolt pusztákon látástól vakulásig dolgozó cselédemberek éltek. Dalmand 1950. január 1-én emelkedett községi rangra. Arra, hogy ettől számítva mi történt itt, amíg az állami gazdaság országosan is az elsők közé jutott, még emlékeznek. A korábbiakra alig, mert elmentek és mennek az öregek. Meg aztán, a rosszról szívesen feledkezik meg a rossz nyomorító karolásából kiszabadult ember. Hogy ez mennyire így van, azt egy 10 kérdésből álló felmérés válaszai bizonyítják. azonos a lakással, a gépesített, mindennel fölszerelt háztartással, a gépkocsival, a nyaralóval, vagy ha ez nincs, legalább egy heí végi ker- tecskével. Mivel arról ebben a riportban nem esett szó, csak elképzelni tudom, hogy a szegénységről még furcsább nyilatkozatok hangozhattak volna el. A dalmandi gyerekek is furcsákat írtak a szegénységről. Egyáltalán, ami az 5—6—7-es fő kérdéseket illeti, szabatos válasz 25 között csak kettő született. A többség csupán sejti, hogy a létbizonytalanság esetében olyan, társadalmi berendezkedéstől függő állapotról, életkörülményekről, viszonyokról van szó, amelyekben a lét puszta fönntartásának a lehetősége is bizonytalan. Ne bocsássuk meg nekik, hogy a munkásembereket egykor gyötrő tudat, kínzó érzés a létbizonytalanság kapcsán Itt már ők kérdeztek ... Az általános iskola 238 tanulója közül 25 — tíz ötödikes, osztályonként öt-öt' hathét és nyolcadikos volt szíves válaszolni. Hálásak vagyunk az itt tanító pedagógusoknak, hogy a tanévzárás finisében, mikor már gyerek, tanító és tanár egyformán fáradt, segítettek ebben a játéknak tűnő vállalkozásban. Pedig a kérdezz-felelek nem játék volt. A gyerek mindig hű tükre a felnőttek világának. Sok minden változhat, megtaníthatjuk viszafelé folyni a folyókat, a gyerek, ha meghagyjuk gyereknek, rafi- nációk nélkül mindig azt mutatja meg, hogy mi — szülők, nagy- és dédszülők, egyszóval a felnőttek — milyenek vagyunk, tudatunkra hogyan hat vissza az általuk formált lét. A kérdések: 1. Név^életkor; 2. Szülők foglalkozása; 3. testvérek száma; 4. A család jövedelme; 5. Mit jelent az, hogy létbizonytalanság? 6. Kit nevezel szegény embernek? 7. Van-e a környezetedben szegény ember? 8. Menynyi a megtakarított pénzed ? 9. Hogyan — és mire gyűjtőd? 10. Mi szeretnél lenni és miért? S mindezek után: a kérdéscsokor az 5—6—7 számot viselő kérdésekért készült egy 17—20 éves fiatalokat megszólaltató korábbi tévériport sugallatára. A nagy fiúk és lányok — maholnap teljes értékű társaink a szocialista társadalom építésében — egyrészt sértőnek találták a munka szerinti elosztást, másrészt egyáltalán nem voltak tisztában a létbizonyosság és létbizonytalanság fogalmával. Többen fejtették ki, hogy szerintük a létbizonyosság számukra ismeretlen? Túl szigorúak ne legyünk! De beszéljünk azért többet az úgyOlaszu Ágnes: jól válaszoltam? nevezett elavulóban lévő fogalmakról a gyerekeinknek. íme, mennyire szükséges! Bártek Géza 11 éves, anyja asztalos, apja gépkocsi- vezető. Géza nem tudja, mi a létbizonytalanság, de ennek ellenkezőjét élvezi. Azt sem tudja, mi a szegénység, és kit nevezhetne a környezetében szegény embernek? László Zoli azt gondolja, hogy „az a szegény, akinek nincs vagyona”. Tehát nem olyan ember, aki nem, vagy csak alig tudja előteremteni létszükségleteinek megfelelő anyagi eszközöket. Zoli édesapja is gépkocsivezető, ő már víz- és gázvezető szeretne lenni, úgymond azért, hogy meg tudja javítani a vízvezetékcsövet, ha otthon eltörik. Olaszu Marianna 11 éves — leendő színész, vagy tanárnő — értelmiségi házaspár gyermeke. Úgy véli, „Az a szegény, akinek nincs pénze és elnyomott”. Takács Jóska — apja lakatos, édesanyja gépkezelő — válasza az ötös kérdésre: „Van-e annyi pénze, hogy megélhessen, és az életéhez szükséges dolgokat megvegye, és ne kelljen lopnia, és az emberek bízzanak benne”. Jóska nem tudja eldönteni, hogy motort vegyen-e, vagy magnót. Régész akar lenni, mert érdeklik a letűnt korok. Feltehetően soha nem fogja elfelejteni az első saját „leletét”, a nyúlkoponyát, amit nem mert hazavinni. Dékány Sanyi is tizenegy tavaszt látott. Apja traktoros, anyja a kertészetben dolgozik. Kettőjük havi fizetése Sanyi szerint közel 10 ezer forint. Még két testvére van. „Azt szokták szegény embernek nevezni, akinek valami baja van” — írta és mondta. Sanyi a mezőgazdaságban szeretne némi tanulás után nyomban főnök lenni, mert azt hallotta, „a főnököknek nem kell dolgozniuk”. Jóval a soros órára való becsengetés után, a széljárta udvaron sokadikként teszem fel a kérdést: — Gyerekek, nem súgtatok egymásnak válaszolás közben? — Bevallják, hogy főként az 5—6-os kérdésekkel voltak nagy bajban, és hát kicsi súgás, kicsi puskázás előfordult. Teszler Tibi — 12 éves — jövendő szakács azt írta igen becsületesen, hogy ő nem tudja, mi a létbizonytalanság. De van véleménye. Nem tetszik neki, hogy a környezetében élő egy szem szegény ember a nyugdíját annak a fiának küldi el, szinte az utolsó fillérig, aki csak két-három havonként látogatja meg. Kelemen Anikóék környékén nincs szegény ember, de ami a fogalmak átértékelődése szempontjából érdekes, szerinte „Annak bizonytalan a léte, akinek senkivel sincs kapcsolata”. Fazekas Zoli íróasztalt akar magának venni a megtakarított pénzén, és szent meggyőződése, hogy „az szenved létbizonytalanságot, aki gondol valamire, de nem tudja biztosan”. Laberti Laci — talán jövendő pályatársam, mivel gépészmérnök, kabarészínész és riporter is akar lenni — motort vesz, ha felnő. Addig gyűjti a pénzt. Szegény embert nem ismer. Az ötös kérdésre így felelt: ... ’’nem érzi jól magát, mert kevés a vagyona”. Értelmiségi szülők gyereke. Szeret focizni, de futni nem. (Jaj neked, jövendő magyar futball!) Czibók Zsuzsanna 13 éves, apja gépkocsivezető, anyja SZTK-ügyintéző. A szülők fizetése 6 ezer 800 forint, Zsuzsi ez évben megtakarított pénze 6 ezer 500. Sejtelme sincs, mit fog vásárolni. Azt viszont tudja, mi a létbizonytalanság, és azt is, hogy szegény embernek kit lehet nevezni. Hetesi Ágneseknél nem szokás otthon olyan komor dolgokról beszélni, mint a létbizonytalanság, és szegénység. Kerékpárvásárlásra készül, és majd óvónő lesz egyszer, mert nagyon szereti a kisgyerekeket. Dombai Gyurka családjának kevesebb a havi fizetése, mint amennyit ő összegyűjtött magnóra és farmerra. Talán finommechanikai műszerész lesz. Szíjjártó Laci nyolcadikos, szülei a dombóvári malomban dolgoznak, öt felvették a székesfehérvári szakmunkás- képzőbe, így három év múlva molnár lesz, mert az szerinte „gyönyörű szakma”, de ráPuskáztunk kicsit _______________________ h úz majd még két évet, és le is .érettségizik. Nyaranta dolgozni szokott, és ő mindig arra gyűjti a pénzt, hogy ősszel segíteni tudjon szüleinek a tanszerek, ruhák megvásárlásában. — Most éppen nincs semmi pénzem — mondta a legcsekélyebb restelkedés nélkül. De majd lesz, ha dolgozom. Takács Emőke — apja gépkocsivezető, anyja gépmunkás — így írt: „Nekünk nincs létbizonytalanságunk, mert egészségesek vagyunk, a fizetést beosztjuk, berendezett lakásunk van.” — Emőkének sincs szegény ember ismerőse, és nagyon boldog, hogy felvették a közgazdasági szak- középiskolába. Ott dönti el majd a négy év alatt, hogy mi lesz belőle. Martinka Erika: „A mi társadalmunkban nincs szegény ember olyan értelemben, hogy nem tudja a családját eltartani.” Olaszu Ágnes szüleinek havi fizetése 10 ezer forint. Ö több oldalról közelítette meg lényegtelen hibákkal a létbizonytalanság fogalmát. És ítélkezni is mert: „Szegény ember szerintem az, akinek nincs betevő falatja. A mi társadalmunkban az emberek többsége szerint már az is szegény, aki nem rendelkezik kocsival, házzal stb. Pedig ezek az emberek nagyon messze vannak a szegénységtől !” Csakugyan messze. A 2030 lakosú Dalmandon több, mint 5 millió van a takarékban. A betétkönyvek közül 80 gépkocsi-nyereménybetét- könyv. A gépkocsi-tulajdonosok száma 102, a motortulajdonosoké 120. Az ötszáz család közül 480 televízió- és 500 család rádióelőfizető. Húszezer darab sajtóterméket járatnak havonta. Uj ház a faluban, az állami gazdaság még újnak számító 20 ikerházával 264 van, most épül hét. Dalmandon — ide tartozik Alsó- és Felsőleperd, Vörösegyháza — összesen 15 rendszeresen szociális segélyre szoruló ember él. Döntő többségük azért segélyezett, mert nem tudott nyugellátásra jogot szerezni magának. Veszélyeztetettként nyolc család tizenhét gyerekét tartják nyilván. Dalmandon „nagy” családnak számít a háromgyerekes család, így ezek minden adható támogatást megkapnak. Az állami gazdaság például az általános iskola 238 diákja közül 33-nak téríti havonta a napközis ellátás költségének a felét. Csoda, ha nem ismerik a gyerekek a létbizonytalanságot és szegénységet ?LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Indulatos „mozizás“ A teremben már sötét volt. elkezdődött a vetítés. A vásznon Vitézi László kisfilmjé- nek, A felvételnek képsorai peregtek. A közönség — a tolnai filmklub tagjai — egészen furcsán viselkedtek. Azaz, éppenhogy nem viselkedtek, mert a mozgalmi élet visszásságait feltáró, és kritizáló film, moziban szokatlan kitörésekre késztette őket. Egyiküket különösen. A film felénél indulatosan felpattant a helyéről, mintha kergetnék, az ajtó felé iramodott a sötétben. A nyíló ajtóból kiabált a többieknek: „Azt nem tudom, ki engedi meg az ilyen filmeket?!” A község egyik ifjúsági vezetője távozott idő előtt a klubból (A véleménynyilvánításnak ez a legegyszerűbb formája). Nincs szándékomban kritikát írni a Balázs Béla-film- stúdió tolnai bemutatkozásáról. Három alkalommal, kilenc filmjükkel mutatkoztak be az alkotók, a fiatal filmművészek egy viszonylag zárt közönség előtt. A három klubest, három alkalom volt a film és a közönség kapcsolatának vizs- gálgatására. ELLENSZENV Keresztbe vetett lábak a Gellért-szálló teraszán. A formás combokat szinte verdesi a nyilatkozó „hölgy” műszempillája. A rúzssal hangsúlyozott, telt ajkak közül szinte zuhog ránk a „suk- süközés”, a „szokik” és más, ezekhez hasonló bárdolatlan- ság. Ellensúlyként gondosan ápolt kéz forgatja ujjai között a hosszú Kent-et. „Digózó”-lányok nyilatkoznak önön életformájukról. Nincs ehhez semmi kommentár, nincsenek rafinált vágások és mégis.. A lányok magukat ültetik az ellenszenv pellengérére. A vetítés végén magasra csap a vita. A legélesebben csinos, hosszú hajú lány ítélkezik a látottak felett. Ellenszenve már-már gyanús. A mögöttem ülő odasúgja a másiknak: Irigykedik... ROKONSZENV Megint lányok. Az alföldi tanyavilágból Pestre csábított munkaerőként. Tétova, butácska, riadt jószágok a dübörgő nagyváros közepén. Vágyaik: új nagykabát, egy kis spórolt pénz, szórakozásként tánc és férj... De a nagyváros kegyetlen... Nem méltányolja a hétköznapi apró álmokat. A sokemeletes házak között talaj- talanul, magányosan — még a szoba-konyhás tanya biztonsága sem segíti őket. Az emberek még kevésbé, illetve csak hivatalból. övék a nézők rokonszenve. Már üres a filmvászon, mégis tovább bámuljuk, mintha az utolsó filmkockán túl is utánuk néznénk, sorsukra kíváncsian. Es félünk. Nehogy legközelebb a Gellért teraszán találkozzunk velük! * Társadalmi filmforgalmazás. Ez a terminológiája annak, amit a tolnai művelődési ház filmklubja, a Balázs Béla-stúdió segítségével csinált. Az órákig tartó viták, az ajtócsapdosó indulatok bizonyítják — helye van az effajta „mozizásnak”. — gyvgy — Falukép — föntről
