Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
1978. május 21. '«ÉPÚJSÁG 11 Barcsay-gyűjtemény Szentendrén Szentendre központjában, egy szépen újjávarázsolt barokk épületben nyílt meg a napokban a Barcsay-gyűjtemény. Az idős mester a városnak ajándékozta művészetére jellemző képeit. Sok kis méretű festmény, grafika tölti meg a falakat. Ott láthatjuk a Szentendrei Mozaik című alkotást és a hozzá készült vázlatok, tanulmányok sorát. Az egykori lakóház pincéjében az „Ember és drapéria” lapjait helyezték el. A BorcMjy-gyűjtemény épülete, a kapuban a mester A „Munkáslány” című Barcsoy-festmény Ikonok, oltárok, falfestmények Bulgária középkori műemlékeinek egyik legneveze- tesebbike a Szófia megyei Marica faluban épült Szveti Nikola templom. A XVI. századból származó, kupola nélküli tetővel ellátott kis templom méteres vastagságú terméskő és vakolt falaiba lőrés formájú ablakok vannak vágva. Az egyszerű építészeti megoldású templom pompás belseje igazi meglepetésként hat. Az építmény belső kiképzése. művészien faragott oltára, falfestményei, ikonjai, csodálatos kultikus tárgyai tehetséges művészek remekbeszabott alkotásai. A színpompás, kiváló kompozíciós érzékről tanúskodó festményeken különösen érdekes Krisztus alakja, akit a művész földi emberként, széles, férfias arccal ábrázolt. A nemrég restaurált falfestmények ma teljes szín- pompájukkál tolmácsolják a középkori művész mondanivalóját. Jubilál az első szakiskola A közelmúltban ünnepelte kétszáz éves fennállását hazánk legrégibb szakiskolája, a budapesti Képző- és Ipar- művészeti Szakközépiskola. A rangos évforduló tiszteletére a nagy múltú intézmény néhány hétig a Műcsarnokban „vendégeskedett”. A dokumentumokkal, oklevelekkel, fotókkal illusztrált, s az egykori és mai növendékek munkáiból összeállított kiállítás két évszázad történetét igyekszik átfogni, bemutatni. Scola Graphidis Budensis — ezen a néven jegyezték be 1778. április 2-án a latin nyelvű alapító okiratba. Születését Mária Terézia híres oktatásügyi rendeletének, a Ratio Educationisnak köszönhette. Ebben benne foglaltatott, hogy az iparos ifjúság (tanoncok, segédek) és a tanítójelöltek rajztanítását hivatott szolgálni. II. József 1783-ban hozott udvari rendeleté a rajzoktatás elveiről intézkedett, miszerint: „A rajzoló oskolák a gyakorlati nevelésre neveljenek és előkészítsenek”. A nappali stúdiumokat a tanítóképzősök látogatták, vasár- és ünnepnapokon pedig a mesterlegények (kőművesek, üvegesek, ötvösök, stb.) képezték magukat. Mértani és építészeti ékítmé- nyes rajzolással ismerkedtek, mintalapok, gipszformák segítségével. Később rátértek a figurális és tájábrázolásra is. A Budai Rajzoló Oskola első tanárául a Bécsben végzett Walter Ignácot nevezték ki. Tíz évre rá Jelűnek Ferenc Pesten hasonló intézményt alapított. Akkoriban — osztrák gyarmat lévén — csupán a kézműipar fejlődhetett Magyarországon. Az iparosodás, éppúgy mint a művészet, messze elmaradt az európai színvonaltól. Szükségességére a reformkor nagy politikusai hívták fel a figyelmet. „A művészet politikai, nemzeti, társadalmi életünk emeltyűje” — jelentette ki Kölcsey Ferenc az 1832-es országgyűlésen. Az iskola az 1848-as- forradalomból is kiA szlovákiai magyar képzőművészeti kultúra két kitűnő albumával lepte meg közös összefogással a közönséget a pozsonyi Madách és a budapesti Corvina Kiadó; a sokunk előtt ismeretlen tájakra kalauzoló két albumot nevezhetjük akár felfedezésnek is. Az első könyv a múltba és a közelmúltba vezet: a munkásságának teljességét Pozsonyban kibontakoztató Rigele Alajost (1879—1940) mutatja be. Lehel Zsolt alig 22 lapnyi gondos bevezetője az életet és az életmű értékeit, a sok tábla és a bizonnyal teljes oeuvre-kata- lógus az alkotásokat. Rigele Pozsony után Bécsben és Rómában tanult, majd szülővárosába tért: itt töltötte életét; közben portrészobrokat és emlékműveket, épületdíszítő és köztéri plasztikai műveket, síremlékeket és egyházi jellegű műveket alkotott. Nem tartozott a sűrűn kiállító, nagy publicitást igénylő, sokszor szereplő alkotók közé, életében csak két önálló kiállítása volt, ugyancsak kettő a halála után. Művei közül talán az alsósztregovai Ma- dách-emlékmű (1936) és Pázmány Péter sírlapja a legismertebbek a pozsonyi Dóm nyughelyén (1914), ezek és néhány szabadban álló szobra (pl. a Nimfa és az őz) a legtisztább klasszicista hagyományokat követik, míg néhány más szobor (pl. a Filozófus) Auguste Rodin impresszív művészetének stiláris ihletéseit. Számunkra az albumból (Lehel Zsolt pontos és korrekt művészet- történeti munkája mellett) a legemlékezetesebbek az oldottabb és merészebb, modernebb formákat követő szobrok, így a Dante-fej, a Az iskola műcsaraokbeli kiállításáról yette részét, megszerkesztette a céhek eltörlését követelő kiáltványt. Az elméleti oktatásra a Bach-korszakban tértek rá. A kiegyezés után pedig különválasztották a szabadkézi és műszaki rajztanítást, és a tantervbe bekerült a mintázás. Ekkor már nők is látogathatták az intézményt, a porcelánfestés tudományát sajátíthatták el. A század végén — 1886-ban — a két iskola összevonásával létrejött a Székesfővárosi Községi Iparrajziskola. Hét évvel később költöztek jelenlegi otthonukba, a Kauser József által tervezett Oroszlán (ma Török Pál) utcai épületbe. A hagyományos oktatás mellett nappali tagozaton indítottak nyilvános rajz és mintázási tanfolyamot, melyet főként felnőtt műkedvelők látogattak. 1904- től bevezették a műhelyoktatást, hogy a tanulók még inkább megismerhessék az anyag természetadta sajátosságaiból kínálkozó művészi formakialakítás szabályait és követelményeit. Lyka Károly rendszeresítette a művészet- történet tanítását. Előadásain többnyire a művészeti technikák és stílusok kialakításával foglalkozott. Hazánkban először ő alkalmazta az episz- kópos, tükrös vetítést. Kibontott hajú női akt, az elementáris formákat nagy merészséggel visszaadó Éva, az elnyújtott testű (és így kecses) Vénusz és Flóra -szobrok. Az album nemcsak a kitűnő mester munkásságát eleveníti fel, de figyelmeztető példa tájékozatlanságunkra is, egyben arra, hogy mekkora pusztítást végzett a városi környezet az alig néhány évtizede felállított és nem nemes anyagú alkotásokon. Jó néhány homokkőből készült alkotás fényképe utalhat erre, pl a Fejőnő, az Aratónő, a Kikötői munkás, a Zsákhordó, a Búsuló bohóc és mások, a pozsonyi épületek napjainkban már csak egykori szépségükre emlékeztető díszei. És bár szavahihetőn bizonyossá tette a monografus, hogy Rigele nem tanítványa Fadrusz Jánosnak, munkásságukban mégis nem kevés kölcsönhatás feltételezhető. A Kisgaléria című album a mai szlovákiai magyar képzőművészet tizennégy 30—40 év körüli alkotóját mutatja be. Mindannyian a pozsonyi vagy a prágai akadémiák neveltjei. Munkásságuk nemcsak a helyi hagyományok továbbélését bizonyítja előttünk, de a korszerű mondanivalók és stílusok eleven jelenlétét is; ezek a művészek napjaink alkotói, legtisztább példájuk Bartók Béla lehet. A három szobrász (Bartusz György, Kiss Sándor, Nagy János), a három festő (Bácskái Béla, Csákó Károly, Jaksics Ferenc) mellett szinte soknak tűnik a hat grafikus (And- rásy Tibor, Kopócs Tibor, Nagy József, Szabó Erzsébet, Turcsán László, Varga Lajos) még akkor is, ha néA Tanácsköztársaság idején a Művészeti Tanács szakbizottsága foglalkozott az ipar- művészeti nevelés országos reformálásával. A két világháború között a kormányzat inkább a kisipar fejlődését szorgalmazta, így az Iparrajziskola fontossága is megnőtt. Ebben az időben már élő modellekről rajzoltak a növendékek. A felszabadulás után Szépműves Líceummá alakult át az iskola, hol a végzett tanulók a szakbizonyítvány mellett érettségit is kaptak. A művészeti főiskolák 1949- es reformja folytán először Állami Művészeti Gimnázium, majd egy év múlva Képző- és Iparművészeti Gimnázium nevet kapta. Ettől kezdve célja kettős: egyrészt előképzést nyújtott a művészeti főiskolákra, másrészt a művészi ipar számára gondoskodott utánpótlásról. Jelenlegi nevén 1967-től szerepel és ötödik éve, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskola gyakorló iskolája. A két évszázad alatt sok kiválóságot bocsátott útjára az iskola. E falak között tanult Munkácsy Mihály és Ferenczy István. Néhány név az itt végzettek közül: Ke- rényi Jenő, Raszler Károly, Schaár Erzsébet. Tanulóéveik alatt készített munkáikkal a jubileumi kiállításon is találkozhattunk. Ma a nappali oktatás 12 szakon történik. Évről évre nő a felvételizők száma. Az idén 76 növendékkel gyarapodott az iskola, 72-en pedig most érettségiznek; a kötelező tárgyakon túl szakelméletből és gyakorlatból. A dolgozók esti iskolája a művészi szakmákban dolgozók továbbképzését szolgálja. Nagyobb tudást, érettségit ad. A régi, hagyományos tanfolyam sem szűnt meg, az öntevékeny rajzolással foglalkozók, a művészettel ismerkedők számára hetente há-. romszor nyitva áll az iskola kapuja. TÓTH ANDREA hányuk éppen díszlettervező (így Kopócs), csak az albumban grafikákkal jelentkezik. Az egy keramikus (Mészáros Lídia) és az egy szcenikus (Platzner Tibor) valóban a maga szakmáját reprezentáló alkotásokkal mutatkozik be, de mind- annyiuk munkássága érdekes, tanulságos és figyelemre méltó, jó lenne velük találkozhatni eleven tárlatokon is. Klára Kubicková bevezetője eleven gonddal és érzékenyen mutatja be az alkotókat, majd a művészek életrajzi kronológiája és műveik reprodukciói következnek. Meglepő, hogy milyen nagy hatással volt a szlovákiai magyar képző- művészeti kultúrára a német expresszionizmus sze- lídebb változata, ez főként a grafikusok munkásságában tapasztalható. Ugyanakkor a nemesebb és klasz- szikusabb hagyományok is, főleg az emberi arcról rajzolt vagy vésett alkotásokban. Tetszenek Bácskái Béla olykor Dési Huberre, máskor Nagy Istvánra emlékeztető tájai és Csákó Károly festményei, Jaksics Ferenc meseillusztrációi, Kiss Sándor vasrácsa és ‘Vizek útja című domborműve, Nagy János Szerelmespár, Molnár Anna című plakettjei, Platzner Tibor, díszlettervei és színezett reliefjei. Rokonszenves mondanivaló. jú, egyre érettebb és figyelmet keltőbb nemzedék ez, a továbbiakban bizonyosan megtalálja a maga ön- törvényűbb útjait. Hozzásegítheti ehhez az alkotókat a most megjelent album összképe is, a feltűnő tanulságok és az esetleges bírálatok jelentkezései. BODRI FERENC Harc az angyallal Miért ír egy színész könyvet? Talán azért, mert így próbálja megvalósítani önmagát színpadi feladatok híján, vagy mert úgy érzi, a pódiumon, a filmen nem mondhatja el mindazt, amit úgy érez, tolmácsolnia kell a következő nemzedéknek. Ráadásul talán maga a könyv a legmaradandóbb kifejezés- módnak látszik, amelybe nem szól bele sem rendező, sem partner. Könyve, életrajza, amelyet egyes amerikai kritikusok egyenesen „kínosan” őszintének neveztek, azzal fegy- verzi le az olvasót, hogy Quinn egyetlen pillanatig sem feledkezik meg arról, hogyan kezdte pályáját. Quinn nem akarja elfelejteni a tegnapot, mert az élete minden keserűségével, sikerével, megvalósult és megvalósulatlan - ábrándjaival, mondazzal, amit megtanult, és elvégzett, számára sokkal értékesebb, mint a hetedik művészettel szerzett babérok. Ez a vallomás már önmagában is kihívás Hollywood ellen, amelyet maga a színész „embernyúzó gépezetnek” hív. Quinn hű marad önmagához akkor is, amikor amerikai éveiről beszél, mert a népszerűségi listák élén szereplő művész csöppet sem felejtette el, hogy csak úgy tudott kiszabadulni a ráosztott sablonszerepek özönéből, amikor úgy érezte, nincs más kiút, megpróbálkozott olaszországi szerepekkel. És itt találkozott Fellinivel. így következett aztán az Országúton (a felejthetetlen Zam- panóval) később pedig a Zorba (ugyancsak feledhetetlenül) és így tovább. A Harc az angyallal hűségesen követi azt az utat, amelyet Quinn bejárt pályája során, azt a kutatókedvet, amely az életben és a művészetben annyira jellemzi. Talán ezért is kezdi az életrajzát ilyen jellemző fordulattal: „New Yorkban laktam, gazdag voltam, együtt a családommal -és ráadásul híres is. A Times Square-on egyszerre három filmemet is vetítették és színpadon is játszottam. Akárhova néztél, a Broadway-n, csak az én nevemet láttad a fényreklámokon. Néhány kedves néni, valamilyen műkedvelő színjátszókor tagjai, vacsorát adtak tiszteletemre, amelyre még számos híresség volt hivatalos. A vacsora végén felálltam, hogy köszönetét mondjak. De egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Láttam, hogy mindenki csak engem néz nagy érdeklődéssel, várakozással. És akkor hirtelen rádöbbentem, hogy teljesen elhibáztam az életem. Ma is emlékszem arra a megdöbbenésre, felháborodásra, amely- lyel a szavaimat fogadták. Ugyanis mindenki legfeljebb néhány szellemes, súlytalan mondatot várt tőlem, s akkor én bejelentettem: a siker semmit sem jelent számomra. Amikor befejeztem, a házigazdák udvariasan összeverték a tenyerüket, noha megsértettem őket. Az összejövetelt gyónássá változtattam.” Hány arca van egy színésznek? Annyi, ahány szerepet eljátszott — válaszolna rá bárki. És íme most mégis úgy tűnik, van kivétel, egy ezerarcú színész, Anthony Quinn most felfedezte az ezeregyedik arcát. NEMLAHA GYÖRGY Magyar képzőművészeti híradások Szlovákiából A múzeum egyik terme
