Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
1978. május 21. 7ÍÉPÚJSÁG Kilencvenheten - háromezernek fi gyógyítás hátország« BŐVÍTENI VAGY ÚJAT? zöttük is elsősorban a központi konyha szakképzett, betanított és egyéb dolgozói! — A kórház szíve a hőközpont, a mosoda és az élelmezés — hallottam citálni nem is egyszer. Akitől ez a mondás származik, talán kamaszkorában sem volt lírai alkatú. így a szív megnevezés szikár tények ismeretében született és árnyéka sem eshet rá költői túlzás gyanújának. Gondolják meg, mi lenne a Tolna megyei Balassa János Kórház-Rendelőintézettel, ha egy napon csődöt mondana a hőközpontja, mosodája és élelmezése? A csőd akkor is felérne a bibliabeli egyiptomi tíz csapással, ha három közül csak egy állna le. Egy. mindhárom részlegnél egyszerre bekövetkező üzemszünet a szó szoros értelmében megbénítaná az 1500 ágyas intézmény életét. Fáznának az osztályok, hegyvonulatokká kupacolódna a naponta így is kisebb hegyekbe tornyosuló mosnivaló. 2500— 3000 ember — betegek, továbbá itt dolgozók — húzhatnának egyet valódi, vagy képzelt nadrágszíjukon reggel, délben és este. Táplálkozhatnának «esetleg hazulról hozott elemózsiás csomagokból. (Volt így is, közvetlenül a felszabadulás után!) Játékból se fessük falra az ördögöt. Fogadjuk el inkább, hogy a kórház szívének kis ritmuszavarai sem lehetnek, mert naponta annyi a kritikusa működésének, ahány embert szolgál. Ismerjük el ugyanakkor, hogy megbízható hátország nélkül a legkorszerűbb gyógyítás eredményei is kérdésessé válhatnak. A megfelelő hőszolgáltatás, az itt kötelező tisztaság és az élelmezés külön- külön és együttesen is gyógyító tényezők. Ezen, mit sem változtat az, hogy a hátországot alkotó három részleget naponta nem is csak százak kritizálják. Tetszik tudni, hogy van ez: minden pálya szélén állnak „szupercsatárok” és beszélni mindig könnyebb, mint cselekedni. KEZDÉS FÉL 6-KOR követelhető, meg a tömeg- étkeztetéstől !” Kiszerettem belőle. Miután megismerkedtem a megyei kórház központi konyhájával, már tudom, hogy a ki- szeretés végleges. Akármilyen okos dolgot mond ezután fenntartással fogadom, mert ne meséljen nekem a harc szépségéről, nagyszerűségéről az, aki a mestersége gyakorlásával járó harctól megszökött. Fél hat. Csak sejteni lehet milyen az, amikor a központi konyha szolgálatba lép. A pékműhelyben éjfél után kettőkor kezdődött a műszak és majd délelőtt 10 körül ér véget. A produktum: 5 mázsa belbecsre és külcsínre egyaránt kifogástalan kenyér és 2000 darab péksütemény. Ebből 1780 darab olyan zsemlye, amelyik kerekségét nóta zengi és 225 kifli. A konyhában forr a tej, kávé és kakaó lesz belőle. Készül a tea is, amiből egy-egy alkalommal közel egy kilogrammot használnak fel. Kakaóból ugyanennyit, Frankkávéból 3—4 kilót. A hentesek a kórház palánki gazdaságában kezdtek ma. Hetenként kétszer van így és a két alkalommal 12—13 darab saját nevelésű sertést vágnak le. ök majd 11 körül — amikor nyitásra készülődik már az önkiszolgáló rendszerben működő ebédlő — jönnek be, hogy benti műhelyükben folytassák a hús feldolgozását. A cukrászat pillanatnyilag szünetel. Oka: szakmunkáshiány. JÓ VAGY NEM? Loccsanások, fémes zörejek, beszédhangok, fokozódó zaj. Nyolc óra. Indul a főzőtér élete. A befejezésig, délelőtt 11-ig növekvő iramban, de akkor meg kezdődik a kiadagolás, kiszállítás az osztályokra. A szállítást két speciális gépkocsi végzi. A további az osztályok tálaló- saira vár. Nem szégyen, elképesztett az az anyagmennyiség, amekkorát naponta elnyel az élelmezés. Szerda van. Csak sóból kiadott a raktár 25 kilót, zsírból 61-et, ecetből másfél litert, olajból 30 litert, zöldborsó konzervből 135 litert, karalábéból 210 kilót, levestésztából majd 17 kilót... Az egy háztartás méreteihez szokott elme belefárad, mire végigbogarássza a 47 tételből álló jegyzéket. Ez jut eszembe; vajon mennyi időre elegendő nekem másfél liter ecet? Vagy: hány háztartásnak lenne elég az, ami itt egy nap fogy el? Kisüzemi fejtörésemből kiránt az a közlés, hogy a szükségesnél jóval kisebb alapterületű raktárnak naponta 35—40 ezer forint a kivételezési anyagértéke és havi anyag- forgalma 1—1,2 millió. Utána az kólint főbe. hogy húsos napokon (csak a pénteki nem az) két két és fél mázsa húst használnak fél. (Napi mennyiség szorzandó hattal!) — Közmegelégedésre dolgozik az élelmezés? A kérdés szándékoltan provokatív, a válaszok kurták, de nem ingerültek. Sokat mond azonban, hogy bármilyen nyűgös étkező a beteg ember, vagy válogatós az egészséges — de egészségtelenül igényeskedő — dolgozó, az elkészített ételeknek átlag 4—5 százaléka megy moslékba. Egyik, a kórházéhoz hasonló nagyságrendben dolgozó közétkeztetési konyhánkból, több. Ott, évi 40 ezer forintért értékesítik a moslékot. Kissé kelletlenül így közölték: „Ennyit fizet az a bizonyos illető”. Nem is az illető neve érdekelt, mivel ami a tányéron marad, gyűjtőkannákba megy, bizonyos fokig minőségi mutató is; azért marad meg. mert nem ízlik. MIT FŐZ NÉGY HETVENBŐL? A megyei kórház évi költségvetése 117 millió forint. Ebből bérre megy 51,5 millió. (A dolgozók átlaglétszáma 1674.) Az élelmezés évente 14 millióból gazdálkodik. A betegélelmezés a költségvetésben 11,5 millióval szerepel, az alkalmazotti pedig 2,5 millióval. Ismerve az alacsony nyersanyagnormákat és a^ árakat, nem könnyű e fronton gazdálkodni. Egy-egy beteg élelmezésére — aszerint, hogy kezelőorvosai milyen étkezést írnak neki elő, napi 20,50—26 forint jut. A kórházi dolgozókéra napi 14 forint. Ebből csak az ebéd nyersanyagaira hat forint harmincat fordíthatnak. A dolgozzók négy forint hetvenet fizetnek az ebédért. Hol lehet két menü között választva ennyiért enni? És mit tudnának ennyiből otthon kihozni a kákán is csomót keresők? A kórházban (nem szépítem a dolgot) két tábor áll egymással szemben. Az egyik azt hangoztatja, hogy „Az üzemi étkeztetés kritikán aluli!” A másik: „Nem igaz! Más kórházak üzemi étkeztetéséhez viszonyítva ez főúri, jó, elfogadható” stb. A kedélyek talán nem borzolódná- nak úgy föl naponta, ha többen tudnák, hogy milyen objektív és szubjektív prés alatt dolgozik az élelmezés — összesen — 97 embere és kö— Nem tudnak annyit fizetni, hogy visszamenjek az élelmezésbe — vallotta be nem kis megrökönyödésemre egy olyan ismerősöm, aki élelmiszeripari főiskolát végzett, de két év óta hivatalnokként dolgozik egyik szomszéd megyében. Folytatásként tudtomra hozta, hogy itt kevesebb a pénze, de mióta hátat fordított eredeti szakmájának, rendbe jöttek az idegei, nem falja marokszámra a nyugtátokat, altatókból sem kell elefántadagokat szednie. — Ezért tanultál?! Az éles kérdésre ígv válaszolt: „Legalább tudom mi Jó étvágyat! Sokan, kis helyen Előkelőén jó körülmények között működik kint Palánkon — 14 fővel — a rehabilitációs telep korszerűen felszerelt konyhája. A volt tbc- osztály konyhájában lévő diétásban — ahol tizennyolcán készítenek napi 400—470 adagot — ugyancsak köny- nyebb valamivel a helytállás. De... A központi konyha és étterem összesen 1428 négyzetméteren dolgozik. A norma szerint 2578 négyzetméteres alapterület lenne kívánatos. A hiány 1150 négyzet- méter. A megyei kórház tehát kinőtte 1963-ban átadott új, központi konyháját. Úgy kinőtte, mint őselődjét az intézmény fejlődése. Sokan emlékeznek még arra, hogy a valamikori szűk kis konyha a mosodával „élt” egy födél alatt és ócska akváriumra emlékeztető alagsori helyiségben ebédeltek ^ dolgozók. — Jó pénzért felgyújthatom a központi konyhát, hogy sürgősen újat kelljen építeni — mondom. Úgy vélik, ez nem lenne rossz szisztéma, mert a szülészetet is tűz miatt újíthatták meg soron kívül. Aztán azzal kecsegtetnek, hogy ha akarom, mindennap rántott csirkét hoznak be a börtönbe. Végül abban maradunk, hogy gyújtogatás nem lesz, mert bennük is, bennem is optimista lélek lakik. Előbb-utóbb sor kell, hogy kerüljön a központi konyha korszerűsítésére, mert ami benne folyik, az bizony borotvaélen lejtett tánc néha... A jövő — ezt nem én mondom, hanem a hazai táplálkozástudomány prominensei — a kórházélelmezésben is a mélyhűtött, gasztrofol, előcsomagolt ételeké, a nagy fokú gépesítettségé. A helyzet itt korszerűsítés esetén is más lesz, mint az újonnan épített egészségügyi intézményekben, lévén a széttagoltság, a pavilonrendszer adott. A mai 28 leadóhely marad, az ételt szállítani kell. Az élelmezés mégsem hasonlíthat sokáig mai magára. LÉPNI IS NEHÉZ! A központi raktár 80, az előkészítő 60, a főzőtér 50 százalékkal, az alkalmazotti ebédlő 118 négyzetméterrel kisebb a szükségesnél. A jelenlegi hűtőkapacitásnak három, négyszerese kellene! Egy nemrég tartott NEB- vizsgálat okkal tette szóvá a patikatisztaság hiányát. — Tetszik látni, olyan zsúfoltan vagyunk, hogy még a fakanalaink is összegubancolódnak! Amikor a 29 éves főszakács ezt kimondta, nem volt vicces kedvében. — A kórházi élelmezés gyógyító tényező. A betegeké szükségképpen igazodik a kezelésükhöz, és ez távolról sem Elég sós lesz? adja a megszokott otthoni ízeket. Szóval, ha ők elégedetlenkednek, az menthető is, magyarázható is. De itt, ami a kórházi dolgozókat illeti, nemcsak közétkeztetés folyik, leckéket is adhatnak a korszerű táplálkozásból! Kijavítanak, hogy adhatnának, ha nem lennének olyan masszívak rossz táplálkozási szokásaink. Ha pl. tavaszi körítései rántott sajtszeletet tálalnának, az lenne a leg- jámborabb reakció, hogy: „Menjenek a... (minél mesz- szebbre) és ne jöjjenek ilyen lehetetlen kajákkal!” Pörkölt, gulyás, halászlé, rántott és natúrszelet a „menő” ételek. Csöppet sincs irigylésre méltó helyzetben a kéthetente összeülő * étlapszerkesztő bizottság. Ez a testület tudja mit jelent lehetőségek és kívánságok ütközőpontján funkcionálni. MINDENKIT OSZTÁLYOZNAK! Több ismerős: — Az élelmezésről írni? De hiszen az egy darázsfészek! Kórházi vezető: — Ha netán jót ír, az lesz a visszhang, hogy megfőzték az élelmezésiek. Valaki más: — Most jöttem haza egy budapesti továbbképzésről. Nem cserélném el a pestivel az élelmezésünket! Nem citálok több nyilatkozatot. Van aki megcukrozza a töpörtyűs pogácsát. Nekem ez a látvány is elég a rosszulléthez. Két ember ízlése sem egyforma, hát még háromezeré. Egyébként a kórházi élelmezés dolgozói nem dicshimnuszokat várnak, hanem azt, amit mi is elvárunk valamennyien: megbecsülést. Tiszteletet a munkának, ami abban hasonlít valahányun- kéra, hogy kaphat kitűnő, jeles, jó, közepes — és, igen — kaphat elégséges osztályzatot is! LÁSZLÓ ibolya - Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Ételszállítók start előtt
