Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-21 / 118. szám

e ^pújság 1978. május 21.----------------------------------------------------------­-— - ■■ ■■ ------------------------- ' 1 . . . -........- -.....................................L_________________________ ———,— ______! M egtörtént a múlt évben meghirdetett országos öntözé­si verseny értékelése. A me­gyei gazdaságok közül har­madik lett gazdálkodási eredményei alapján a mözsi Uj Élet Termelőszövetkezet; kiemelkedő volt a silókuko­rica (456 mázsa) és kukorica (96 mázsa) átlagtermése, az öntözött területen. Negyedik lett a Paksi Állami Gazda­ság; az öntözött paradicsom száztíz mázsát termett. Az Alföldön kétségtelenül nagyobb hagyományai van­nak az öntözésnek — ez jó­részt az éghajlat miatt kény­szerítő körülmény is. Milyen jelentősége és lehetőségei vannak ennek az agrotechni­kai eljárásnak a megye terü­letén? Erről kérdeztük Fe­hérvári Józsefet, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának szak- felügyelőjét. — A csapadékelosztást, az éghajlati viszonyokat tekint­ve a megye nem kimondot­tan öntözést igénylő termesz­tési körzet, öntözésre azon­ban két okból is szükség van. Az egyik, hogy az aszá­lyok terméscsökkentő hatá­sát mérsékelhetjük, illetve ki­küszöböljük tehát a termelés biztonságosabb, kisebb a koc­kázat. A másik szempont — ami egyre inkább előtérbe kerül —, hogy a termés­átlagok egyre magasabbak, és egy bizonyos szintet el­érve ezek növelése csak in­tenzívebb körülmények biz­tosításával lehetséges; itt a továbblépés egyik eszköze az öntözés. — Az üzemek mennyire használják ki lehetőségei­ket? — Be kell vallani, hogy a lehetőségeket a megye gazda­ságai nem használják ki any- nyira, mint ahogy az kívána­tos lenne. A múlt évi statisz­tika szerint az üzemek ön­tözőkapacitásuk ötven száza­lékát aknázták ki. Ha már a statisztikánál vagyunk, érde­kes jelenség az is, hogy a ki­használás mértéke ott jóval nagyobb, ahol több berende­zés is üzemel: hetven szá­zalék. Azok a gazdaságok, amelyekben csak egy-két szi­vattyú van, nagyon keveset öntöznek. — Hány gazdaságban van öntözőberendezés a megyében ? — Öntözési kapacitással negyvennyolc üzem rendel­kezik. Ezek gyakorlatilag több mint tízezer hektárt tud­nak öntözni. — Tavaly ilyenkor már ön­töztek az üzemekben, az idén — egyelőre úgy tűnik — er­re kevesebb szükség lesz. — Kora tavasszal — a szá­raz ősz és tél következtében — nem volt megfelelő víz­készlet a talajban. Az elmúlt napokban, hetekben hullott csapadék ezt a hiányt pótol­ta. A mezőgazdaság idei ter­veit, a célokat figyelembe vé­ve azonban számításba kell venni a meglévő eszközök ki­használását. — Mint minden terme­lési folyamatban, itt is egyik fő szempont a költ­ség. Ezek hogyan alakul­nak?-- Az öntözés nem olcsó agrotechnikai eljárás. Az egy hektár öntözött területre ju­tó költség a múlt évben ál­lami gazdaságoknál kétezer, termelőszövetkezeteknél ezer­háromszáznyolcvan forint volt. (1976-ban ez mindkét szektorban kétezer volt.) Minden köbméter kiöntözött víz kerekítve másfél forint­ba került a gazdaságoknak. Maga az öntözőberendezés is költséges. A vásárlással je­lentkező kiadás viszont csak a többlettermés realizálása­kor térül meg. A költségek mellett van még egy tényező, amelyről szólni kell, mert akadálya a kapacitás kihasználásának, ez pedig a vízszerzési lehetőség, az öntözésre alkalmas tiszta­ságú víz időnként korlátozott mennyisége. A jelenlegi kör­nyezetszennyezés mellett a megyébe befolyó vizek — Sió, Kapos, Nádor-csatorna — a szennyvízeresztések következ­tében gyakran olyan piszko­sak, hogy nem alkalmasak az öntözésre. Például a veszpré­mi iparvidék üzemei öntözési idényben is gyakorta csinál­nak szennyvízeresztést. Ez nagy akadálya a tervszerű, folyamatos, szervezett öntö­zésnek. A Sárközben lévő gazda­ságok az öntözési idényben a kelleténél jóval kevesebbet tudnak öntözni, mert Szek- szárd város és az ipartelep szennyvize erre alkalmatlan­ná teszi a legfontosabb víz­forrást, a szekszárd—bátai fő­csatornát. Az erre a terület­re kiadott vízjogi engedélyt a vízügyi igazgatóság — a KÖJÁL vizsgálatai alapján — módosította, így nem sza­bad öntözni a főcsatorna vi­zével a zölden emberi fo­gyasztásra kerülő növénye­ket, márpedig itt főként ker­tészeti kultúrákat öntöznének. Ebben a vonatkozásban is egyre nyilvánvalóbb a kör­nyezetvédelem jelentősége. A tiszta víz egyre nagyobb ér­téket képvisel. Úgy tűnik, ezen a vonalon lépéshátrányba kerültünk, nem voltunk kellőképp előre­látók. Természetesen nem nézhetjük tétlenül a helyze­tet, ezeknek a tapasztalatok­nak a konzekvenciái a jelen­legi beruházásoknál kell, hogy érvényesüljenek. Az épülő nagy beruházás, a hús­kombinát szennyvizének fel­dolgozására az építéssel szinkronban készül a derítő, ugyanígy a tejipari beruhá­zás terveiben is szerepel a szennyvíztisztító megépítése. Jelenleg beruházás alatt van a megyeszékhely szennyvíz- tisztító telepe, melynek ter­vezett átadása két év múlva lesz. — Kaphatók-e az öntö­zéshez szükséges berende­zések ? — A kereskedelmi forga­lomban lévő és megrendel­hető különféle öntözési mó­dokhoz szükséges berendezé­sek kielégítő választékban kaphatók. Az alkatrész- ellátásról — mint az általá­ban jellemző — ugyanez már nem mondható el. — st — Archív képünkön: öntöznek a Paksi Állami Gazdaságban Gazdasági életünk alakulását meghatározó jogszabá­lyaink összességét úgy emlegetjük, a gazdasági szabályozó rendszer. Ez a tíz és fél éve új gazdasági mechanizmus né­ven bevezetett, s azóta az élet követelményeinek megfele­lően módosított, korszerűsített paragrafus-gyűjtemény ho­gyan ösztönzi az iparvállalatokat a hatékonyság növelésére, a termelési szerkezet korszerűsítésére — kérdeztük Kovács Jánostól, a megyei egyik legnagyobb vállalata, a Szekszárdi MEZŐGÉP gazdasági igazgatóhelyettesétől. Népgazdaságunkban a gazdaságirányítás legfonto­sabb eszköze 1968 óta a fej­lett és sokoldalú szabályozó rendszer. Azóta gazdaságunk egészének fejlődése bizo­nyítja, hogy ezek az alapel­vek jól szolgálják a gazda­ságpolitikai célkitűzések megvalósítását. Például a negyedik ötéves terv teljesí­tése alapján megállapítható, hogy az alapvető célok az előző ötéves időszakoknál tervszerűbben valósultak meg, a fejlődés dinamiku­sabb volt. Az ötödik ötéves terv időszakára már a kialakult feltételek és a tervfeladatok az irányítás módszereinek, megoldásainak olyan változtatásait igényelte, amelyek a ko­rábbinál jóval nagyobb mértékben ösztönzik a vállalatokat a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, a termelési szer­kezet fejlesztésére, az export növelésére, a takarékosságra, a belső tartalékok fokozott mértékű feltárására. Az ipar; vállalatok számára jelentős a vállalati nyere­ség alakulása — függetlenül attól, hogy bérszint, vagy bér­tömeggazdálkodást folytatnak. Az elért nyereség lényegében meghatározója a képezhető vállalati alapoknak — részese­dési és fejlesztési alapnak — melyek mértékének meghatá­rozása a vállalati döntéstől függ. Az elmúlt években emellett emelkedett a központosításra kerülő vállalati jövedelem. Az alapok képzésének adózása mellett termelési adó fizetésével biztosítják a vállalatok a költségvetési bevételek növekedé­sét. Ezzel egyidejűleg csökkentek a támogatások, így az ed­dig központilag viselt terhek egy részét a gazdálkodó egy­ségek viselik. Ezek mind egyértelműen arra ösztönöznek, hogy a ter­melés eredményességére kell törekednünk, ennek módszere pedig elsősorban a ráfordítások csökkentése lehet Ezt segíti a következetes és rendszeres költségelemzés. Az elemzés során a szükséges intézkedéseket is megfo­galmazzuk. S ezek között nemegyszer szerepel egy-egy ter­mék kizárása is a gyártáskörből. A gazdaságos termékszer­kezet kialakítása azonban nem érhető el egyetlen felmérés­sel és a felmérés kapcsán foganatosított intézkedésekkel. A termelési szerkezet korszerűsítése meghatározott vállalati el­vek rendszeres megvalósításával lehet eredményes. Minden esetben szem előtt kell tartanunk a piac igényeit, a gyártás­technológia fejlesztésének lehetőségeit, a műszaki fejlesztés irányát és ütemét. Lényegében tehát nem elegendő a gazdaságtalan termé­kek gyártásának megszüntetése, sőt, nem egyszer kedvezőbb eredményt hoz egyes termékek jövedelmezővé tétele, illetve a nagy értékű termékek jövedelmezőségének fokozása. Ezért vállalatunk a termékek jövedelmezőségének javítása érdeké­ben is nagy súlyt helyez a termékek gyors ütemű fejleszté­sére, a gyártástechnológia színvonalának javítására. A Szekszárdi MEZÖGÉP-nél az idei évben, a gyárt­mányfejlesztési előirányzat négyszerese, a gyártásfejlesztési eleőirányzat pedig hatszorosa az 1975. évinek. A gyártásfejlesztésre fordított összegek a korábbi évek­ben nem érték el a kívánt mértéket. A jövőben a termelé­kenység-növekedés fontos forrásának tartjuk a gyártmány- fejlesztés felaHatainak bővítését. Műszaki fejlesztésünk kettős célt szolgál: A hazai fel­használók igényeinek megfelelő gépeket kell biztosítanunk a megrendelők részére, így például növelt teljesítményű cu- korrépa-betakarító gépeket, munkaerő-takarékos öntöző- berendezéseket, a jelenleginél nagyobb választékban. Másod­szor: a termékszerkezet korszerűsítésének előmozdítására a jövőben fokoznunk kell a gyártmányfejlesztést, a korszerű gyártási és szervezési eljárások átvételét, illetve továbbfej­lesztését, azokon a területeken, ahol az adottságok és lehető­ségek ezt indokolják. Többek között például az exportra kerülő termékeinknél figyelembe vesszük a versenytársak fejlesztési eredményeit. Különösen új piacok megszerzése esetén. A gazdasági szabályozó rendszer jelenleg nagymérték­ben ösztönöz a tőkés export bővítésére, ezért fontos felada­tunk a szocialista export egyenletes növelése mellett olyan tőkés piacok megszerzése, amelyek hosszabb időre biztosí­tanak értékesítési lehetőséget. Az elvonások mértékének nö­vekedése, valamint a termelői árváltozások pedig a korábbi­nál nagyobb mértékben ösztönöznek a belső tartalékok fel­tárására, a racionális munkaerő-gazdálkodásra, anyag- és energiatakarékosságra. Ezeket a feladatainkat évente gazda­ságpolitikai intézkedési tervben rögzítjük, a célkitűzések megvalósítását év közben is ellenőrizzük. Az intézkedési terv a vállalati gazdálkodás kiemelt szempontjait tartalmaz­za a termelés, a műszaki fejlesztés, a kereskedelem és a szervezés területén és szerves részét képezik a terveknek a munkaverseny-mozgalom részére adott vállalati ajánlások. Jelentősnek tartom a vállalati munka hatékonyságának növelésére tett vállalásokat. Nálunk a munkaversenyben részt vevők vállalták, hogy az anyaggal, energiával, munka­idővel és a rezsiköltségekkel jobban gazdálkodva idén több mint 7 millió forinttal csökkentik az önköltséget. Ezek mellett szükség van olyan vállalati intézkedésekre is, amelyekkel növelni tudjuk a gépek műszakszámát, javí­tani a termékgyártás szerszámozottsági fokát és az anyag- mozgatás gépesítését. A gyártási profil bővítése miatt megnövekedett gyárt­mányfejlesztési feladatok eredményes megvalósítása érdeké­ben létrehoztuk a műszaki fejlesztési főosztályt, s ezen be­lül gyártási ágaknak megfelelő szakosítást hajtottunk végre. összegezve: a gazdasági szabályozó rendszerünk tovább­fejlesztése, mely összhangban van a népgazdaság fejlődésé­vel, a vállalati gazdálkodás valamennyi területén is a fejlő­dés ütemének növelésére ösztönöz. S miközben módot ad a kedvező vállalati adottságok kihasználására, szinte megkö­veteli a belső tartalékok feltárását. Tehát nem útvesztő a gazdasági vezetők számára, hanem a fejlődés biztosításához ad sokoldalú lehetőséget. Sz. L. Oláh Miklós esztergomi érsek hosszú levelet kapott Bécsből a császártól, Ferdi- nándtól. A levél tanúsága szerint igen aggódott ma­gyar jobbágyai sorsa miatt, akiket — mint a levélben olvashatjuk — kifosztott saját serege, híve és ellen­sége, rabló és török egyaránt. A 430 évvel ezelőtt 1558. má­jus 17-én kelt levél többek között a Tolna megyei job­bágyokat is az érsek védelme alá helyezte. Idézzünk ebből az érdekes levélből néhány részletet: „A székesfehérvári kis és nagy prépostságokhoz, vala­mint káptalanhoz tartozó Somogy és Tolna vármegyei, valamint bárhol másutt lakó valamennyi jobbágyalattvaló panaszából értesültünk, hogy ők súlyos zaklatásnak van­nak kitéve, kárt és elnyomást szenvednek, részint más hű­alattvalóink részéről, részint pedig és főleg bizonyos gya­logosok és hajdúk részéről, akik néhány hívünk védel­me alatt portyáznak és őket, valamint másokat, akik a tö­röknek vannak alávetve el­viselhetetlen végrehajtások­kal, rablásokkal és különbö­ző kínzásokkal még az ellen­ségnél is kegyetlenebbül ra­bolják. Amiatt van az, hogy ellenségtől is, akinek alatt­valói és a mai alattvaló­inktól is súlyosan gyötörve és elnyomva tengetik szeren­csétlen életüket, azt sem tud­ják hová forduljanak. Mivel pedig e szerencsétlen népnek a szenvedését, gyötrését nem vesszük jó néven, ezért az említett székesfehérvári pré- postságok és káptalan min­den jobbágy-alattvalóját vé­delmünkbe vesszük és kü­lönleges gyámolításban. ré­szesítjük őket, elhatároztuk ezért, hogy védelmüket he­lyünkben és személyünkben rátok bízzuk, hűségteknek megparancsoljuk tehát ezen levelünkkel és meghagyjuk, hogy ettől kezdve a székes- fehérvári egyház említett jobbágy-alattvalóit számunk­ra visszaszereztesd és ke­zünkre adasd, valamint őket személyükben, javaikban és dolgaikban amit jogosan és törvényesen bírnak, minden törvénytelen és erőszakos támadóval, háborgatóval, rablóval és károsítóval szem­ben a magad személyedben megvédd, megvédelmezd és védelmedben részesítsd vagy megvédelmeztetni és véde­lemben részesíttetni mél- tóztassál. Az egy ügyben je­lén oklevelünkkel számodra adott felhatalmazásunk alap­ján, a jog és az igazságosság szerint másképp ne tegyetek, miután oklevelünket elol­vastad, bemutatójának add vissza.” „Kelt Bécsben 1558. má­jus 17-én.” 1747. május 15-én a me­gyei nemesi közgyűlés szek­szárdi ülése is a lakosság közbiztonságának kérdései­vel foglalkozott. Megállapí­totta, hogy A RABLÓK ELHAGYTAK REJTEKHELYEIKET és megkísérelték a Duna mellett fekvő házak kifosz­tását, a közutak elállását. Ez súlyosan veszélyeztette a közbiztonságot. Az ülés dicsérőleg szól arról, hogy a rablók és útonállók próbál­kozásait kellő időben vissza­verték, azonban nem nélkü­lözhető a rend fenntartásá­ért felelős szervek és szer­vezetek megerősítése. Ezért a meglévők mellé még 10 hajdút és egy káplárt kell felvenni. Azt is elrendelte a nemesi közgyűlés, hogy minden község tartozik éj­jeliőröket kirendelni, „azok pedig, akik a rablók közül valakit akár élve elfognak akár lesből vagy bármilyen más módon megölnének, va­lamennyien a megölt, illetve elfogott haramiáért egy arany jutalmat fognak kap­ni.” — hangzik a közgyűlés határozata. Ügy tűnik, eléggé rendsze­resen napirenden volt a közbiztonság a nemesi köz­gyűlésen. Vérdíjat más al­kalommal is kitűztek, több alkalommal is felemelték a hajdúk számát, de a közbiz­tonság mégsem volt kielégí­tő. Ebben olykor-olykor a papok is közrejátszottak. Még 1722. május 18-án az előbbiekhez hasonlóan Szek- szárdon tartotta ülését a ne­mes vármegye. Ezen a na­pon ELFOGATÓ PARANCSOT fogalmazott meg a varsádi prédikátor ellen. Idézzük a rövid határozatot. „Főtiszteléndő Kapusi György pécsi vikárius úr ké­résére elhatároztatott, hogy a megyei karhatalom közremű­ködésével a varsádi prédi­kátort őrizetbe kell venni és amennyiben bűnösnek talál­taik (valóban bűncselekmé­nyeket követett el) át kell őt adni ezen Nemes Várme­gye magisztrátusának.” A fenti elfogató parancs­csal kapcsolatban megje­gyezzük, hogy a Hármas­könyv I. részének hírhedt 9. cikkelye értelmében nemest (ennek minősülnek az egy­ház papjai is) csak bírói íté­lettel lehetett szabadságá­tól megfosztani. Ez alól kivé­telt képezett az az eset, ha az illető nemest, vagy papot tet­ten érték. A katolikus egy­ház papjaival szemben eze­ket a szabályokat a XVIII. században (II. József ural­kodását nem -számítva) min­dig megtartották, a nem ka­tolikus egyházak papjainak esetében viszont lépten-nyo- mon megsértették. 1848 előtt a magyar tár­sadalom egyik problémája volt az úrbéri kötelezettsé­gek teljesítése, a kötelezett­ségek pontos szabályozása. Ez utóbbi gyakran váltott ki elégedetlenséget, a jobbá­gyok jogérzetét sértette a földbirtokosok mérhetetlen mohósága, kizsákmányolási törekvése. A jobbágyok ilyen esetben mentek a főszolga­bíróhoz, az alispánhoz, de ha engedték, elmentek a bécsi udvarig is igazukat keresni. Csakhogy az ilyen utazások­hoz útlevélre volt szükség, s ezt nem minden esetben kapták meg. Ilyen eset tör­tént a sárközi jobbágyokkal is 1819. május 21-én, a sár­közi jobbágyok levelet in­téztek az alispánhoz, ADJON ÚTLEVELET hogy Bécsbe mehessenek. Idézzük a rövid levelet: „Tekéntetes Első Vice Is- pány Ür! * Nagy és Kegyelmes Urunk! Decsi, alsónyéki, s pilisi helységek lakosai megúnván az már régen rajtunk ural­kodó dupla dézsmát, s any- nyival is inkább, mivel a do­míniumban lévő több hely­ségek tizedet adnak, mely nyomorúságaink arra indí­tottak, hogy az egy dézsma eránt próbát tegyünk, és egyenesen a bécsi ágens úr eleibe folyamodjunk, kinek is bölcs tanácsadása után fo­gunk dolgainkhoz. Mely vé­gett könyörgünk alázatosan, a Tettes Első Vice Ispány Ür kegyes színe előtt, hogy ezen célunk elérésére mél- tóztasson minékünk úti le­velet adatni, mellyel utun­kat bátran folytathatjuk. Mely alázatos esedezésünk és kérésünk után magunkat atyai kegyességébe ajánlott, minden tisztelettel maradunk az fenti megírt helyiség belül 21. máj. 819. Térdet, fejet hajtó és kéz­csókoló alázatos szolgái: decsi, nyéki, és pilisi job­bágyak.” Hiábavaló volt a legalá­zatosabb kérés is, nem kap; tak úti levelet a Sárköz job­bágyai. Gondjaikat végső­soron az 1848-as polgári for­radalom azaz a jobbágyfel­szabadítás oldotta meg. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents