Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

6 ^PÚJSÁG

1978. április 9.

Ez utóbbinak aktualitását az adja, hogy a mozgalom — bár közel egy évtizede indult útjára a Hazafias Népfront gondozásában — nem sok eredményt „könyvelhet el”. Sajnos, ma még nem mondhatjuk el, hogy olvasó néppé váltunk, öt évvel ezelőtt Nyíregyházán országos tanácskozás mérte fel a tapasztalatokat és jelölte ki a tennivalókat. Megállapításai — mint azt Lovas Henrik, a megyei könyvtár igazgatója előadásában mondta — ma is időszerűek.

Tény, hogy az embereknek csak kisebb hányada olvas ma rendszeresen, annak ellenére, hogy a sajtóterjesztés, a könyvkiadás és -terjesztés, a könyvtári statisztikák a fel- szabadulás óta eltelt több mint három évtizedben nagy előrehaladásról adnak számot. A helyzetet össze sem lehet hasonlítani a felszabadulás előttivel. A lehetőségek azonban jóval nagyobbak.

Az elmaradás okai nagyon összetettek. A felnövekvő új generáció tekintélyes része nem tanulja meg az iskolában a rendszeres olvasást, nem támad fel benne az igény erre. Inkább ismeret- anyagot kap, semmint azt, hogy mit, hol keressen. Ezen változtatni nem elsősorban a mozgalom feladata. Ám az olvasás megszerettetése, a lehetőségek biztosítása annál inkább.

De nézzük a számokat. A megye közművelődési könyvtáraiban jelenleg 857 000 kötet áll az olvasók rendelkezésére. A könyvtáraknak 43 000 beiratkozott olvasója van, ez a lakosság mintegy 18 százaléka. Kevés. Annak ellenére, hogy nemcsak könyvtári tagként lehet valaki rendszeres olvasó, hiszen ma már a lakások többségének „berendezési tárgya” a könyvszekrény, a kisebb vagy nagyobb könyvtár. Az egyik legnépszerűbb ajándéktárgy ma a könyv. Tanúsíthatja ezt az ajándékozási alkalmakkor megnövekedett könyvforgalom. Ám a könyvtári statisztikák — ha nem is adnak telnek érdekében szervezi a társadalmi munkát, ott az eredmény nem maradhat el. A helyi népfrontbizottságok tagjainak nagy része értelmiségi, nemcsak mozgalmi feladatuk, hanem főhivatásúkból is következik a lakosság kulturá- lódásának segítése.

Népfrontfeladat a városok új lakónegyedeiben könyvtártelepítések elősegítése. Szek- szárdon nagyon beváltak ezek a fiókkönyvtárak — már ahol vannak, mint a Tartsay lakótelepen, a felsővárosban, a Kadarka lakótelepen. Kellene a baktai, a Hermann Ottó, az Ifjúsági lakótelepen is, hiszen ha az embereknek több kilométerre kell járniok könyvért, óhatatlanul bekövetkezik a „lemorzsolódás”.

Tehát, a népfrontbizottságok, aktivisták egyrészt segíthetik, ösztönözhetik helyben a könyvtár fejlesztését, a személyi feltételek biztosítását. Másrészt, a propaganda- munkában is nyújthatnak segítséget. Ezt ugyanis egyedül a könyvtáros nem tudja elvégezni. Bekapcsolódhatnak a különféle akciókba (Kell a jó könyv, Útközben, vetélkedők' stb.) és ahol kevés az olvasó, segíthetnek a toborzásban is.

Nem lehetünk megelégedve azzal, hogy a megye lakosságának mindössze 18 százaléka rendszeres olvasója a közművelődési könyvtáraknak. Ez az arány alacsony és van is lehetőség a növelésére. Az eszközök igen változatosak lehetnek, legtöbbje szerves részévé tehető a népfrontmunkának. Ám ha a meglévő adatokat elemezzük, sokkal kézenfekvőbbek a tennivalók, hiszen szinte egymás mellett, egy tanácsi irányítás alatt vannak községek, amelyekben kiemelkedően magas az olvasók aránya, a szomszédban pedig ennek csak negyede-ötöde. Az eltérés nem a lakosság eltérő felkészültségéből, igényéből adódik, hanem az eltérő feltételekből, a helyi vezetés „hozzáállásából” következik. Ezen pedig lehet változtatni.

(J)

Néhány kivételével a megyénkben található ipari üzemek nem önállóak, hanem valamelyik országos vállalat vidéki gyáregységei. Ilyen többek közt a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi gyára is, ahol Göttlin- ger József igazgatóval beszélgettünk a gyár történetéről, és arról, hogy milyen a gyáregység kapcsolata az anyavállalattal.

Az MSZMP VII. kongresz- szusán 1959-ben vetődött fel, hogy Szekszárdon nincs olyan ipari üzem, ahol a mezőgazdasági munkából felszabaduló — zömében női — munkaerő könnyebb munkát kaphat. Az RBM „fordított” gondokkal küszködött: növekedtek a gyár termelési feladatai, nagyobb lett az exportkötelezettségük —, ehhez viszont nem volt elegendő munkaerő- és fejlesztési lehetőség. A két érdek találkozott, s ennek eredményeként 1960. április 11-én 37 dolgozóval beindult a gyár. Az el-, ső időszakban inkább egyszerűbb termékek kerültek ki az üzemből: bokaszíj, gyerekhám, biztonsági öv, kerékpárnyereg, aktatáska. A következő évben a létszám már meghaladta a 470-et, s a szorgos asszonykez.ek 58,1 millió forintot állítottak elő.

önálló exporttervvel 1962-től rendelkezünk, s menet közben profilváltoztatásra került sor. 1967-től már női divattáskát is készítünk; ebben az évben a termelési értékünk 98,2 millió forint volt, ebből 48,5 millió forint, 49,4 százalék az export. A végleges profiltisztításra 1973-ban került sor: a gyár már csak aktatáskát és iskolatáskát gyártott, az export aránya pedig megközelítette a nyolcvan százalékot. A szekszárdi gyár életében talán a legjelentősebb esztendő 1974., amikor is a megye, a város és a vállalat közös összefogásával megkezdődött az új gyártelep építése. A dolgozók rendkívüli örömmel vették birtokukba a minden követelménynek megfelelő üzemet: a költözködést idegen segítség nélkül, magunk megoldottuk.

Termelésünk ugrásszerűen megnőtt: 1976-ban 198,8 milliót termeltünk 638-an, s az exportunk, igen magas, 177,9 millió forint volt. Bővültek az exportlehetőségek, tavaly a tőkés kivitelünk tízmillió forint volt, melyből jelentős mennyiséget képviselt az Adidas cégnek gyártott 72 ezer sporttáska. Idén a gyár termelési kötelezettsége 180 millió forint. Ez csak látszatra kevesebb, mint a korábbi évek teljesítménye. Az ok kettős: egyrészt abból fakad, hogy csökkent a rubel elszámoló ára, másrészt abból, hogy a társgyárak részére aktatáskát szabunk, s ezt nem számolják el részünkre, mint termelési értéket.

A szekszárdi gyár termelési feladatait az anyavállalattal közösen határozzuk meg. A tervidőszak előtt három-négy hónappal fő vonalaiban ismertetik velünk az exportkötelezettségeket, a hazai igényt, s azt, hogy a termeléshez milyen alapanyagokat, eszközöket van mód beszerezni. Az adatok birtokában a gyáregység gazdasági vezetése elkészíti a terv- javaslatot, és felterjeszti az anyavállalathoz. A tervtárgyalások során a vállalat vezetése a javaslatokat legtöbbször elfogadja, beépíti a vállalat tervébe, és a tárgyév első hetében jóváhagyja. Mielőtt ez még megtörténne, a gyáregység szak- szervezeti bizottságával a pártszervezettel, és a termelési tanácskozáson a dolgozókkal megbeszéljük a feladatokat; azt, hogy a rendelkezésünkre álló munkaerővel, gépekkel képesek vagyunk-e maradéktalanul teljesíteni a tervet.

Legyen szó kisebb, vagy nagyobb súlyú dologról mindent megbeszél a gyár kollektívája, hisz mint más üzemek, mi is munkaerőgondokkal küszködünk, s éppen ezért nagyon sok tnúlik a dolgozókon. A dolgozók segítsége, az aktív munkaverseny nélkül nem biztos, hogy mindig sikerülne teljesíteni a tervet. Régi tapasztalatunk: sokkal jobban megy a munka, ha mindenki ismeri a gyár problémáit.

A központunk Rákospalotán van, két gyáregység dolgozik Budapesten, ezenkívül Zalaegerszegen, Marcaliban, Sár- bogárdon, Szekszárdon van egy-egy gyáregység és jelenleg folyik a beruházás Záhonyban. Mindegyik gyáregység „profiltiszta”: műszaki, munkavédelmi cikkeket, női divattáskákat gyártunk. Hozzánk került idén a kazetta — diplomata — táska gyártása, ebből a nagyon munkaigényes termékből idén 180 ezret készítünk.

Az operatív ügyintézés telexen bonyolódik — a telexgép termelési tevékenységünk nélkülözhetetlen láncszeme. Naponta több alkalommal kérünk, s kérnek tőlünk információkat, adatokat, kimutatásokat. Negyedévenként tartják az igazgatói tanácsüléseket, amelyen Joó Józsefné szocialista brigádvezető és én veszünk részt. A tanácsüléseken az aktuális témakörök kerülnek terítékre: most az első negyedévben például az előző év eredménye, az idei indulás, a bérfejlesztés, a nyereségelosztás, az alapok képzése. Negyedévente vannak az osztályvezetői értekezletek is, ahol a napi termelési gondok mellett ismertetik az előző időszak mérlegét, ezenkívül minden alkalommal kiemelt aktuális problémát vitatunk meg, — legutóbb például a munkavédelemmel kapcsolatos tennivalókat.

Amikor az éves terv elkészült, mi magunk határozzuk meg a termelés ütemét, — természetesen figyelembe véve szállítási kötelezettségeinket. A programunkat egyeztetjük a Vállalat termelési főosztályával. A szállítást önállóan végezzük: nálunk készül a fuvarokmány, a TANNIMPEX Vállalat jóváhagyása után egyenesen Szekszárdról indul az export- termékkel megrakott vagon, önállóan gazdálkodunk a bérrel, a munkaerővel, magunk dolgozzuk ki a technológiát, a normát, a szakszervezeti bizottság dönt a szociális, sport- és kulturális alapok felhasználásáról. Az igazgató, a főmérnök és a főkönyvelő kivételével önállóan döntünk személyi kérdésekben. A anyavállalattal való kapcsolat nem szorítkozik csupán az értekezletekre és telex jelentésekre: minden felelős beosztásban dolgozó szakemberünk, ha valami problémája akad a központtal, Budapestre utazhat személyesen elintézni az ügyeket.

érdek Szemerét? Demagógnak, néplázítónak, kommunistának, népvezérnek, nép- bolondítónak titulálta, valamennyi jelzőt gúnyként használta.

Miért ez az éles, megvető megbélyegzés? Oka a mérhetetlen félelem. ‘

A cikk így fejeződik be: „Rajta tehát, világosítsák fel a népet, de a hatóság is legyen résen, mert ha igaz az, amit Szemere úr hirdet, úgy Szakoson, Koppányszán- tón, Dombóvárott, Döbrökö- zön, Gyulaion, Nakon, Lá- pafőn és Várongon már megalakult a Szabad Gazdák Egyesülete s hogy május 17-én Dombóvárott 56 község tart népgyűlést, s 70

Utópia is bőven vegyült a nézeteibe. Úgy vélte, hogy megnyerheti céljainak herceg Eszterházyt, s ő önként ad földet a parasztoknak, sőt, követni fogják őt az önkéntességben a latifundiumok urai és a papok is országszerte.

Kisbirtokra épülő széles parasztdemokrácia — ez volt Szemere Kálmán politikai hitvallása. Tervei megvalósíthatatlanok voltak. Mégis emlékezzünk tisztelettel erre a Tolna megyei parasztvezérre, aki vállalva a megvetést, az üldözést, a szülőhelyéről való kitiltást is, szót emelt a nincstelen kizsákmányoltak érdekében.

K. BALOG JÁNOS

■ megyei tanács tengeli- ci oktatási és továbbképzési központjában háromnapos tanácskozást rendezett a héten — a megye népfront-aktivistái, tisztségviselői részvételével — a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottsága. Mint az ilyen rövid, tanfolyamjellegű tanácskozásokon rendszerint, most is eléggé zsúfolt volt a program. Előadás hangzott el — majd csoportosan vitatták meg a témát — a lakóterületi munkáról, az ötödik nép- gazdasági tervből adódó megyei feladatokról, a népfront politikai ismeretterjesztő tevékenységéről, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és az Olvasó népért mozgalom helyzetéről és megyei feladatairól.

—80 ezer ember (?) lesz ott jelen — akkor Szemere úr agitációját ugyancsak nem lehet kicsinyelni...”

Szemerének valóban nagy volt a népszerűsége Tolna megye délnyugati részén és Somogy megye Tolnával határos területein. Nevét ismerték a Baranya északi részén élő parasztok is.

Mielőtt ténylegesen szervezhetett volna népgyűlést Dombóvárra, Nagy István járási főszolgabíró kitiltotta a járás területéről, sőt, kitiltó határozatot fogalmazott meg a tamási járás főszolgabírója is. A csendőrséget a járás déli részén megerősítették, biztonsági okokból. A budapesti törvényszék vizsgálóbírója lefoglaltatta a „Harc a sötétség ellen”, „Árulás a nép ellen” és a „Polgártársak” feliratú plakátokat. Ugyancsak elkobozták „A népnyúzó futása” című nyomtatványt is. Május végén megszületett a megyei döntés: Tolna megye egész területéről kitiltották Szemere Kálmánt.

A kitiltást követően (1908 május) több hónapon át legfeljebb csak rövid hírek olvashatók Szemere tetteiről, szervezkedéséről. Októberben azonban újabb plakát jelent meg, amellyel támadta Paál József hercegi uradalmi főtisztet, Nagy István járási főszolgabírót, a papokat, a birtokosokat és a nagybérlőket.

1910. április 4-én sikerült a zászlóbontás...

Szakoson megalakult a szervezet... De ez a paraszti

szervezkedés is, mint any- nyi más kísérlet a századunk első évtizedében, nem járt eredménnyel. Az egész kísérlet már a feledés homályába veszett.

Mit akart Szemere Kálmán? A századfordulót követő gazdasági és politikai válságból demokratikus kibontakozást:

— földosztást követelt a földnélküliek részére, mindenekelőtt az Eszterházy- birtokot és a papi nagybirtokokat akarta felosztani;

— házhelyet követelt ^az arra rászorulók részére;

— olcsó földbérletet akart kiharcolni a kisgazdáknak;

— általános választójogot hirdetett;

— több megyére szóló paraszti pártot kívánt alakítani, amelynek minden községben alapszervezetei lettek volna.

jes képet — mégis mutatják a helyzetet. Különösen, ha településenként elemezzük. Mert, a 18 százalékos átlag nagy szóródást takar. Van olyan falu, ahol ez mindössze 7,5 százalék — itt pár év alatt háromszor-négyszer költözött a könyvtár, mert helyiségét hentesüzletté, vagy italbolttá, vagy irodává alakították át és éppe°n ott kapott helyet, ahol egy kis zug éppen üresen állt —, van olyan is, ahol a lakosság — beleértve a csecsemőktől az aggastyánokig mindenkit, 35 százaléka rendszeres könyvtári olvasó. Mint például Re- göly, ahol pár évvel ezelőtt kialakították a megye legszebb falusi könyvtárát. Nagymányokon összevonták az iskolai és a közművelődési könyvtárt, ma 26 százalékos az arány. Ozorán viszont ez mindössze 7,5 százalék. Ok: megoldatlan elhelyezés, vezetés.

Sok múlik tehát a feltételek biztosításán. És itt jelentkeznek a népfrontfeladatok. Ahol a helyi népfrontbizottság figyelemmel kíséri a megyei könyvtárfejlesztési program helyi célkitűzéseinek megvalósítását, hogy a könyvtárfejlesztésre tervezett pénzeszközöket valóban arra is fordítsák, kezdeményezi a jobb elhelyezés, megfelelő köriilménvek biztosítását, enA századforduló súlyos ellentmondásokkal telve köszöntött hazánkra. A dualizmus mély válsága robbant ki, lezajlott az 1905—1906- os nagy aratósztrájk, a belpolitikai válság csalhatatlan jele volt a kormányzási válság is. A szociális feszültség szinte elviselhetetlen volt. A kormány lépni kényszerült, ígéretet tett, hogy meggyőzi a nagybirtokosokat, legalább bérleti szerződés keretében biztosítsanak néhány hold földet a földnélkülieknek, s ezáltal teremtsenek részükre jobb életfeltételeket. Arról is szó volt, hogy az aratórész az addiginál nagyobb lesz. ígéret volt, de gyakorlatilag semmi sem történt. Azt is ígérték, hogy javítanak a lakásviszonyokon. Meghirdették a gazdasági munkásházak építésének programját. Nagy visszhangot váltott ki ez az akció. 1908 márciusában — a megye nyugati részén — népgyűlések keretében jelentették be igényüket az arra rászorulók. Gyulajon 80, Döb- röközön 115, Dombóvárott 320, Szántón 25, Értérjyben 14, Nagykónyiban 45, Nakon 37 és Szakcson 72 kérelmező neve került a kérvényre, összesen 708 igényt írtak össze néhány nap alatt — adta hírül a Közérdek 1908. március 28-i száma.

A munkásházak építésével foglalkozó törvényt Szemere Kálmán szakcsi építész (a hírekben gyakran műszaki rajzolóként, vagy gyakorló mérnökként említik) ismertette. „A jelenvoltak egyhangúlag elhatározták, hogy a munkásházak mielőbbi építését kérelmezni fogják, és ennek kivitelével Szemere Kálmánt bízták meg és felhatalmazták, hogy ezen ügyben minden hatóság előtt képviselhesse őket.”

S itt kezdődik Szemere Kálmán története. Szemere a parasztok igényeit és a tőlük kapott megbízást igen komolyan vette, erélyesen követelte a törvény végrehajtását. S ez hamar szemet szúrt a vármegye vezetőinek. Már 1908. április 3- án a Tolnavármegye című megyei lap „Egy új. népvezér” címmel foglalkozott Szemere tevékenységével. A Közérdek (ugyancsak megyei lap) „A szakcsi apostol” címmel terjedelmes írást közölt Szemere ügybuzgalmáról.

Miként jellemezte a KnzRészesaratók (Vaszary János festménye)