Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

1978. április 3. “KÉPÚJSÁG 9 Agrártársadalmunk tegnap, ma, holnap Cseh-Szombathy László Cseh-Szombathy László, a Szociológiai Kutató Intézet osztályvezetője, Juhász Pál, a Szövetkezeti Kutató Inté­zet tudományos munkatár­sa. Komló László, a Közgaz­daságtudományi Intézet osz­tályvezetője, Kovács Imre MÉM miniszterhelyettes és Márton János, az Agrárgaz­dasági Kutató Intézet igaz­gatója vett részt azon a ke- rekasztal-beszélgetésen, amely agrártársadalmunk múltját, jelenét és jövőjét elemezte. A sajtót — a Köz­ponti Saptószolgálat megbí­zásából — Gulyás Pál kép­viselte. G. P.: Tisztázzuk minde­nekelőtt, hogy kiket soro­lunk az agrártársadalomba. Kovács Imre: Erről több­féle felfogás van Vélemé­nyem szerint azok tartoznak bele akik állami gazdaság­ban vagy termelőszövetke­zetben hivatásszerűen dol­goznak. Tehát azok is, akik nem növénytermelési, ker­tészeti, állattenyésztési, • ha­nem a nagyüzem keretében élelmiszeripari vagy a mező- gazdasághoz szervesen kap­csolódó egyéb munkát vé­geznek. Ez -a kör természe­tesen egészen más összetéte­lű, mint amilyen a mező- gazdasági népesség a szocia­lista átszervezés előtt volt. További lényeges különbsé­gek is vannak a múlthoz ké­pest. Például az, hogy ha­zánkban az aktív keresőknek már csak mintegy 19 száza­lékát teszik ki a mezőgazda- sági foglalkozású emberek. Ez az arány még 1960-ban is 30 százalékos volt. Juhász Pál Márton János: Nehéz pon­tosan meghatározni az ag­rártársadalmat. Csak utalok rá, hogy nagyon kevés ugyan, de van még kisüzem, és léteznek szakszövetkeze­tek. Vagy gondoljunk a víz­ügyre és az erdészetre. De töprenghetünk azon is, hogy egy szövetkezeti közös vál­lalatként működő tejipari üzem, vagy sertéskombinát dolgozóit hová soroljuk. Ipa­ri munkások-e vagy az ag­rártársadalom tagjai, ugyan­úgy, mint akkor, ha az a bizonyos tejipari üzem vagy sertéskombinát egyetlen ter­melőszövetkezeté. Hasonló határeset sok van. Juhász Pál: Túlságosan le­szűkítjük az agrártársadal­mat, ha csak a gazdasági szervezethez tartozást te­kintjük mérvadónak. Más­részt viszont, nagyon kibőví­tenénk, ha odasorolnánk mindenkit, aki mezőgazda- sági tevékenységet vagy más mellett azt is végez. Ilyen például több százezer nyug­díjas, aki azelőtt nem mező- gazdasági foglalkozású volt. S itt vehető számba a fa­lun élő munkások és alkal­mazottak túlnyomó többsé­ge, mert ház körüli kisegítő gazdaságában kertészkedik, gyümölcsöt termel, állatot nevel, hizlal. S lehetséges történetileg indokolt megkö­zelítés is, amely szerint az agrártársadalmat azok alkot­ják. akik tovább éltetik az egykori paraszttársadalom némely hagyományait. Cseh-Szombathy László: Ha agrártársadalomról be­szélünk, akkor nemcsak a kereső tevékenységet folyta­tó emberekről van szó, ha­Komló László nem az egész életmódról, a család életviteléről is, s en­nek csak az egyik tényezője a munka. Azt hiszem, a múlthoz képest abban van a legnagyobb változás, hogy mind kevesebb a homogén háztartás, család, amelynek minden tagja a mezőgazda­ságból él. A háztartást pe­dig egy személy hovatarto­zása szerint megítélni nem helyes. Az 1980-as népszám­láláskor nem is alkalmazzák már a háztartásfő fogalmát. Komló László: Egy mező- gazdasági vállalatban — le­gyen az állami gazdaság vagy szövetkezet — a leg­különfélébb munkát végző emberek vannak. Kertészek, állattenyésztők, traktorosok csakúgy, mint ipari szak­munkások, mérnökök, admi­nisztrátorok. A hajdani pa­rasztság egysíkú volt, a mai mezőgazdasági nagyüzem pedig éppenúgy sokrétű, mint bármelyik ipari válla­lat Igen vegyes tehát az agrártársadalom foglalko­zás szerinti összetétele. Me­zőgazdaságunk korszerűsö­dése, iparivá fejlődése foko­zatosan odavezet, hogy a mezőgazdaság iparággá vagy agráriparrá válik. S ez a fo­lyamat társadalmilag is mélyreható változásokat ho­zott és idéz elő a jövőben is. G. P.: Állapodjunk meg abban, hogy az agrártársa­dalmat a hivatásszerűen me­zőgazdasággal foglalkozó emberek alkotják, de össze­tételük igen vegyes, ök is — mint mindenki — egy­részt tevékenységük jellege, másrészt szervezeti hovatar­tozásuk alapján oszthatók be ide vagy oda. A baromfi­telepen dolgozó villanysze­relő például szakmunkás, a szövetkezeti gépíró pedig ugyanúgy gépíró, mint az, aki valamelyik gyár alkal­mazottja. Az őt körülvevő és formáló közösség jellegéből fakadóan azonban az emlí­tett villanyszerelő és gépíró is az agrártársadalom tagja. Ez nem mond ellent annak, hogy — egyebek mellett — a mezőgazdaság iparosodása révén mind közelebb kerül egymáshoz az ipari munkás és a termelőszövetkezeti tag. A két osztály közötti kü­lönbségek egyébként sokkal gyorsabban mérséklődnek és szűnnek meg, mint amilyen ütemre akár két évtizeddel ezelőtt is számítottunk Er­ről tanúskodik mindaz, ami ma az agrártársadalmat jel­lemzi. Cseh-Szombathy László: Nem utolsó sorban az élet­módja, amely már rendkí­vüli mértékben eltér az egy­kori parasztitól. Ma inkább falusi életmódról beszélhe­tünk, amely nem kizárólag a mezőgazdasági foglalkozá­súak sajátja, hanem általá­ban a falun élőké, az ottani, s az onnan máshová eljáró munkásoké is. Komló László: Ha arra gondolunk, hogy távlatilag a mezőgazdaságban dolgozók a kereső népességnek a mai­nál is jóval kisebb hányadát teszik ki, akkor nyilvánvaló, hogy a városiasodás meg­gyorsul. Folyamatosan váro­si életvitelre tér át minden­ki, s annak megfelelően ala­kul az emberek gondolko­dásmódja is. Ez természete­sen nem annyit jelent, hogy mindenhol olyan lakónegye­dek épülnek, amilyeneket Kovács Imre Budapesten és más váro­sainkban látunk. Az urbani­zációnak nem feltétlenül ve­lejárói a tíz-, húszemeletes házak. A lényeget tekintve lesz városivá a mostani fa­lusi életmód is. G. P.: S milyen jövő vár a háztáji és kisegítő gazdálko­dásra? Márton János: Nekem mindig borsódzik a hátam, ha azt hallom vagy olvasom, hogy a háztáji jellegű gaz­dálkodás szinte átok rajtunk, valamiféle lebecsülni való hitványság Olyan tehertétel, amely miatt a kistermelők — akár szövetkezeti tagok, akár munkások vagy alkal­mazottak — nem tudnak művelődni, szocialista em­berként élni. A napi nyolc-, vagy tízórás munkaidőn túli hasznos elfoglalatság, terme­lőmunka nem a barbárság megnyilvánulása. Amellett még lehet művelődni. Más­felől pedig javára válik az egész társadalomnak, s a népgazdaság nagyon is rá­szorul. Juhász Pál: Bátran állít­hatjuk, hogy a mellékmun- kának — az a háztáji jellegű tevékenység is — kultúra­teremtő, -fejlesztő szerepe is van. Aki a kistermelést komolyan veszi, az könyve­ket is olvas hozzá. G. P.: Valóban lehet még ilyesmit tapasztalni, de bíz­hatunk benne, hogy hamaro­san kinövi társadalmunk ezt a betegséget. Gyorsítja a ki­gyógyulást a már elmondot­takon kívül az is, hogy Ma­gyarországon minden máso­dik család folytat háztáji jel­legű termelést és csaknem minden harmadik kereső — közvetlenül vagy közvetve Márton János — élelmiszer-termeléssel és -forgalmazással foglalkozik. S egész fejlődésünk azon az úton halad tovább, amelyen nincsenek társadalmi válasz­falak. Márton János: Én a jövő­ről szeretnék mondani vala­mit Azt, hogy az agrártár­sadalmat ne tekintsük el­múlásra ítélt, jövőtlen társa- .dalomnak. Hogy a részará­nya tovább csökken, az biztos. Abban sincs azonban okunk kételkedni, hogy ez a társadalom mindaddig fenn­marad, amíg élelmiszerre szüksége lesz az emberiség­nek. Velejárója a haladás­nak az is, hogy a mezőgaz­daság tovább iparosodik. Köztudomású, hogy a mező- gazdasági termelés ráfordí­tásainak 60 százalékát már ma is a felhasznált ipari anyagok, eszközök értéke te­szi ki. Ez az arány tovább növekszik, s még nagyobb teret kapnak az iparszerű termelési rendszerek, a mo­dern technikával és techno­lógiával működő állat- tenyésztő telepek. Komló László: Mondhat­juk úgy is, hogy a mezőgaz­daság egy lesz az iparágak közül és szerkezetében, fog­lalkoztatási szerkezetében is ugyanazok a jellemzői lesz­nek, mint a többi iparágnak. Gulyás Pál llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll>>IIIIIIM(lll"lllll*l|lllllllllllllllllllllll|lll*l*l>l*IIIIIIUI(llllllllll(ll*IIIIIIIIIMIIIIIII(llll>lllllllllllllllllllllllllllllllll*lllll**ll>*lll>*lll*llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll még sok helyütt nagyon nehéz vagy lélekölően egyhangú, de a társadalmilag szervezett termelés már ma sem láncol senkit végzetszerűen egyetlen munkához, a társadalmi munkamegosztás kényszerpályáit már el lehet hagyni, s amint ezt a fiatalok nyugtalan, helykereső életvitele mu­tatja, közeleg az idő, amikor a munka társadalmi elosztá­sa már nem fog emlékeztetni a régi társadalmi munka- megosztásra. Az anyagi termelésben való részvételét min­denki maga fogja megválasztani, s ha választása nem si­kerül, hajlamát követve mindenki könnyen változtathat termelésbeli helyén. a fiatalok élete látszik ma „formátlan­nak”, de csak akkor, ha életmódjukat a visszavonhatatlanul elmúlt korok élet­módmintái és -formái felől tekintjük. Ebben a „formát- lanságban” — a mi, alapjában szocialista társadalmunk kö­rülményei közt — nem a bizonytalan jövő, hanem egy magasabb rendű életforma első alakját kell látnunk. Miért? Azért, mert az osztálytársadalmak letűnése után az egyé­nek — ahogy ez már a modern nagyipari termelés egye­temességéből is szükségszerűen következik — soha többé nem lesznek és ne is legyenek egyetlen (vagy akár csak néhány) történelmileg ismert életmódminta követői. A ma létező életmódok és -formák közül egyikről sem mond­hatjuk, hogy ez a szocialista életmód modellje, ezt kell általánossá tenni a társadalomban. Egyetlen osztály vagy réteg uralkodó életmódja sem állítható oda az egész tár­sadalom példaképének, a munkásosztály mai életmódja éppoly kevéssé, mint az értelmiségé vagy éppen a párt­tagoké. (A kommunisták, persze igyekeznek életük beren­dezésében is példát mutatni, de tisztában kell lenniük az­zal, hogy a szocializmus fejlődésével életmódjuk is tovább­fejlődik.) A szocialista társadalom életformáját egészen biztosan az jellemzi (és fejlettebb fokain még sokkal in­kább az fogja jellemezni), hogy nem egyforma, nem írható le a régi életmódformák mintájára; az életfeltételek egyen­Különösen lőségének bázisán éppen az egyének különbözősége, képes­ségeiknek, és hajlamaiknak sokfélesége fog szabadon ki­bontakozni. így aztán nemcsak a társadalom életformája lesz szabad minden kicsinyes korlátozottságtól, hanem minden egyes egyénnek módja lesz szabadon, hajlamai­nak megfelelően alakítani életmódját, szuverén módon használva fel a történelemtől örökölt mintákat, akár vala­mennyit kipróbálva, vagy váltogatva őket a különböző élethelyzetek szükségletei szerint. csak a legelején vagyunk ennek a fejlődés­nek, így még valóban sok életformánkban a kialakulatlanság, a kulturálatlanság, a kapkodás, s e problémákból sok baj származik; ám ne higgyük, hogy ebből az alaktalanságból az út valami egyet­len formába való belefejlődés lehet. Bizonyosra vehetjük, hogy a jövő életformáját, mely a mainál természetesen sokkal kulturáltabb, szebb, biztonságosabb lesz, soha nem látott sokszínűség és változatosság fogja jellemezni. Arra az ugyancsak jogos kérdésre, hogy mi jellemzi a szocialista életmódot, többnyire azt szokás felelni, hogy mindenekelőtt a tudatosság és a kollektivizmus, a szocia­lista humanizmus és demokratizmus. Bizonyos, hogy ezek olyan jellemvonások, amelyeknek erősödése a szocializmus fejlődésének feltétele és mutatója. Ám a szocialista élet­mód — mint maga a szocializmus sem — nem állapot, vagy eszmény, amit meg kell valósítani, hanem reális fo­lyamat, amely nem egyszerűen a szemünk előtt zajlik, hanem velünk és általunk történik. Amiként a létező szo­cializmust sem valami eszmény segítségével, hanem csak a létező világ reális problémái alapján ítélhetjük meg he­lyesen, éppúgy a szocialista életmód és életforma tartal­máról is csak a szocializmus mai világhelyzetéből kiindul­va mondhatunk érvényeset. A szocializmus kezdeteitől fogva, de napjainkban mind közvetlenebbül világügy, világtörténelmi ügy. Ebből kö­vetkezik, hogy igazán szocialista a tudatosság, a kollekti­vizmus, a humanizmus és a demokrácia csak akkor lehet, ha internacionalista, ha kiterjed a világ sorsára, ha világ- történelmi felelősségérzet hatja át, ha az egész emberiség ügyét szolgálja, ha földgolyónk egyetemes gondjait vállal­ja. A közvetlen környezetre érvényes kollektivizmus nem a szocializmus jellemzője. A világméretű termelés ma olyan szoros kapcsolatot teremt a világ minden népe kö­zött, hogy az egészen közvetlenül hat a mindennapok élet­vitelére is. szocializmus az emberiség sorsának letéte­ményese. Ezért vállalnia kell a legfejlet­tebb kapitalizmussal való gazdasági ver­senyt is, az internacionalista kötelezettségeket is. Előfor­dulhat azonban, hogy világgazdasági és világpolitikai hely­zetünk a tennivalók rangsorolására kényszerít bennünket, és ilyenkor gazdasági tervezésünkben, valamint egész éle­tünk berendezésében, feladatunkhoz méltó életmódunk megválasztásában annak tudata kell hogy vezessen ben­nünket, hogy a szocializmus ügyéért cselekedve „küldeté­sünk” van a világban, a világ ügyéért, minden ember föl- emelkedéséért van módunk küzdeni, ha mindenekelőtt „globális”, világtörténelmi dolgunkat igyekszünk tenni. S minthogy a világ nagyobbik fele még nem szocialista, életünk egész berendezése alárendelődik a világ előre- mozdulása ügyének, s ez így van jól, mert értelmes életet csak ezzel a tudattal élhetünk. A világtörténelmi „külde­tésnek” ez a tudata és az életmódproblémáknak ezzel a tudattal való eldöntése a kapitalista világban csak nagyon keveseknek adatik meg, szocialista világunkban ezzel a a tudattal mind nagyobb tömegek élhetnek értelmes, emberhez méltó életet. Ma még A létező

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents