Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
1978. április 30. Képújság 7 Vasasok között - kölcsönlátogatáson Úgy tapasztalom, a Láng Gépgyár dombóvári üzeme olyasféle funkciót akar betölteni a város életében, mint hazánk fővárosában az anyagyár. Dicséretes szándék, szép megvalósítás. A Láng Gépgyár máris politikai tényező, ámbár nyolcadik éve nyitották meg kapuit. Tapasztalatra, jó szóra, elvtársi együttműködésre, az embereknek tisztességes munkára és az ezzel járó erkölcsianyagi elismerésre, mindig nyitott kapui vannak a gyárnak. Most is. Nem népes, de annál „tartalmasabb’ küldöttséget fogad Oros Albert párttitkár a porta előtt, ahol a gombocskák százszínű virága üdeséget, tavaszt jelent a szépen gondozott gyárudvaron, annak ellenére, hogy itt is autóktól, motoroktól zsúfolt a parkoló — azaz gyárban vagyunk. Még akkor is, ha kőhajításnyira a műszaki osztálynak porolják a hálóját a kovácsok — kispályás labdarúgómeccs keretében, már az ötödik kovácsgóllal. Szóval jött a küldöttség: ez ragad meg bennük az első percben, aztán már Szendrei Lajos gyáregységvezető mondatai. Elsősorban is ez: Tizenkilenc hold első osztályú szántóföldön vertünk gyökeret — immár négyszáz fővel dolgozunk — 1970. november 9-én és jelenleg készen, megvalósításra érett a fejlesztési tervünk. De ez nem azt jelenti, hogy most köny- nyű a dolgunk, annak ellenére, hogy az 1978-as első negyedévben 63 millió forintos termelési eredményt értünk el, soha még egy negyedévben sem ennyit. S idén az év végéig kétszázharmincmillió forintnak kell lenni a bevételi számlán — ami sejteti. hogy megvalósul a mostani százhúszmilliós fejlesztési programmal az eredeti elképzelés, az ötödik ötéves terv végére a félmilliárd fölötti éves termelési produktum... Hozzák a kávét, aztán „bevetik” magukat a „vasba”. Azaz az óriási üzemcsarnok munkazajtól hangos nagycsarnokában, ahol kazánok, élelmiszeripari gépek készülnek — sorozatban. Itt aztán már akad álmélkodásrn idő. és lehetőség is, hiszen a mi termelőszövetkezeti parasztjaink soha nem voltak még ilyen hatalmas vasgyárban, ezért szükséges, hogy Kumi- ni Károly hegesztő, Martinka József a halásszal, Szőts Sándor lakatos Bihácsi József tehenésszel, Füstős hegesztő Sdmidt Antal főmag- tárossal, Palágyiné főkönyvelő Kutas párttitkárral tekintse meg az üzemet, a „vezérek” is megtalálják a partnert Oros műszaki vezető Piringer főállattenyésztőt, Keller elnök Szendrei gyáregységvezetőt. Szavakban nem lehet visz- szaadni ennek a látogatásnak minden ízét, zamatát — még ha olyan .jó ízű is volt a találkozó végén az Alkotmány Tsz pincéjében a pörkölt —, mert egyrészt a párok valóban párosával sétáltak a gépek és a készülő kazánok között, és az ott elhangzott tájékoztató-kérdés- felelet tovább él majd Kocso- lán, amikor a tsz-gazdák hazaviszik a hírt: milyen is az a gyár, amelyről csak olvasnak, de munka közben, amikor ott is „úgy ég a kezük alatt a munka, mint nálunk kukoricabetakarításkor”, hogy erről mesélni, beszélni, elmélkedni szükséges sokat, és sokszor és nagyon mélyen. A munkás-paraszt találkozók a köztudatban élnek. Tudjuk, hogy szokás ez jeles ünnepek előtt. Elmegy egy-egy csapat valahova, „hogy vagytok, miként éltek, mennyi a pénz, a szabadság, hogy megy a foci, hízik-e a hízó, fejlődik-e a hal, fizet-e a kereskedő, mit tervez a mérnök, van-e már primőr, működik-e úgy az automata, mint várták, jó-e a Rába- Steiger — kérdések, s válaszok... és ezekben nyilvánul me^ a politika, a két osztály néhány képviselője között, az együvé tartozás, az egy célért való harc — mert a munka az mindig harc kérdése, az soha nem operett, nem szórakozás. A traktoros, aki egész napos szántás után „leesik” a gépről, megérti, milyen nehéz a karja annak a csiszolómunkásnak, aki kézi géppel egésznap csöveket sorjáz, tudja a tehenész, hogy ha reggel a negyven jószág etetése kiveszi belőle az energiát, éppen úgy van a lemezegyengető, aki csaknem húszkilós kalapáccsal püföli a lemezt egész nap — még akkor is, ha itt a gyárban meg a mezőgazdaságban is gépek segítik-szolgálják az embert. No de ezt megismerni az az új dolog ebben a látogatásban. Hozzátartozik ehhez persze az is, sőt talán ezzel kellene kezdeni: a városi pártbizottság biztatja az ilyen együtt- lévő, politizáló találkozókat. Mint ezt is itt most, amelynek immár vége is, hogy elröpült ez a néhány óra és a végén a szokásos „köszönjük a látogatást” — érződik, hogy szívből jön: Hívják a kocsolaiakat — és még a szakcsiakat, a nakiakat is — jöjjenek, ha van idejük, egyeztessék a programot. Mert, mint a kocsolai elnök mondja: „Ez a munkásosztály sokat áldozott azért, hogy mi korszerűen gazdálkodhassunk”. És a tráktoros ezt mondja, amikor kezét nyújtja a hegesztőnek: „Csak együtt, pajtás, mindenkivel megértetve, hogy mit akarunk csak így, az összefogás erejével szabad dolgozni...” A Láng gyári, meg a kocsolai munkás-paraszt találko^ zó nem volt hivatalosan szervezve, felpakoltak tavaly a lángosok, augusztus húszadika előtt, és elmentek Kocso- lára, most a tsz-ben pakoltak .meg két személygépkocsit emberekkel és viszonozták a látogatást... ... amely a késő esti órákban, fehér asztal mellett, jó hangulatban fejeződött be... PÁLKOVÁCSJENŐ Fotó: G. K. Húskombinát-építkezés Hárman a vezérkarból Hárman a vezérkarból. Az építésvezető és két művezető. A főnök fiatal ember, a másik kettő már megette a kenyere javát. Régóta járok a Szekszárdi Húskombinát építkezéséhez, figyelemmel kísérni a gyarapodást, a falak, az üzemcsarnokok növekedését. Még nem találkoztam velük. Munkájukról sokat írtunk, róluk nem Különös dolog nem történt, amikor Merhling Györgyöt bízták meg: építse fel a kombinátot.- Mégis nyugtalanul aludt az első éjszakán. A feladat nagysága és a megtiszReinauer János teltetés miatt is örömteli percei hevesebb dobogásra késztették szívét. Tudta, hogy megerősítik az építésvezetőséget, kap még kétkezi munkásokat és vezetőket. Számba vette a feladatot: 10 éve együtt dolgozik embereivel Mohácson. Ez a kollektíva jó. A régiek — Wéber István, Auth Vendel művezetők, Schaub József technikus és Metzing János anyagkezelő — az újak — Pfaff József, Keszthelyi József technikusok, Reinauer János, Bíró Lajos, Tuzson Miklós művezetők és Miskárik Ferenc mélyépítő művezető szakmai képességei, emberi jó tulajdonságai — biztonságot adtak ahhoz, hogy vállalja a feladatot. Nem az első kormánykiemelt munkát bízták rá: Mohácson a farostlemezgyár bővítését irányította. — Első feladatként átrágtuk munkatársaimmal á tervet. Ilyenkor kötelező felülvizsgálni a rajzokat. Ezután elkészítettük a felvonulási tervet, eldöntöttük az építkezés idején hol lesznek szociális épületek, irodák és az alvállalkozók telephelyei. Az érdemi munka, az építés csak ezután kezdődhet — mondja. — Építésvezetőnek lenni ilyen nagy beruházáson nagyon felelősségteljes munka. Nem bénító a feladat nagysága? — Sokkal kevesebb múlik a vezetőn,, mint gondolnánk. Én csak egy ember vagyok a többi közül, nem tudok mindennel foglalkozni, mindenhol ott lenni. Ezt csak kimondottan együttes munkával lehet csinálni Nekem bíznom kell munkatársaimban, de nekik is bennem. Ezért nem nyomasztó,, nem okoz görcsöt a megbízatás. — Milyen módszerekkel vezet? — Hetente összeül a vezetőgarnitúra : megbeszéljük a következő napok programját. A döntés után pedig követWéber István kezetesen végrehajtjuk a feladatot, nekem az ellenőrzés, a szigorú számonkérés a feladatom. MOHÁCS — DUNASZEKCSŐ — SZEKSZARD Ügy érzem, Wéber Istvánnal már találkoztam. Nagyon ismerős a huncutul mosolygó szem, az orr alatti kis bajuszka, a svájci sapka, a széltől cserzett arc. Nem találkoztam még a szekcsői kőművessel. De mégis ismerem. Ahogy nézegetem a fényképet, egyre inkább érzem, Wéber István az emlékeimben szerepel, a falusi kőműves — ezermester arcát jelenti. Jó régen, 1933-ban fogott először kőműveskanalat a kezébe, de egyben kitanulta az ácsmesterséget is. Azóta nagyot változott a világ, a szakma. „Simán átálltam minden új technológiára, érdekeltek a könyvek, ma is sűrűn kell forgatni őket és ismerkedni a szakismeretekkel.” A faluhoz nem lett hűtlen, hiszen 1949 óta ingázik, Du- naszekcső maradt lakóhelyének, Ma is mindennap a szerződéses járaton zötykölődik, ezek az órák már beépültek életébe. Csapatában ötvenen dolgoznak, neki minden mozdulatnál ott kell lenni, ha szükséges megmutatni a sok-sok éve rögződött szakmai fogásokat: még versenybe áll a fiatalokkal. — Minden művezetőnek feladata van. Nekünk az iroda- és a szociális épület, valamint a húslisztüzem felépítése a dolgunk — mondja. — ötven ember irányítása sok gondot okoz. Ha valaki nem fér a bőrébe, milyen intézkedéseket tesz? . — Fegyelmi ügy nálunk szinte nem létezik. A brigádok mondják meg, hogy kivel akarnak dolgozni, sokszor ők hozzák az embereket, ha pedig valaki jelentkezik, azt kipróbálják, ha nem úgy viselkedik ahogy kell, nem tűrik meg maguk között. KÖNNYEN MENT A BEILLESZKEDÉS Tizenöt év hosszú idő. Főleg ha valaki annyit dolgozik együtt kollégáival. Reinauer János művezető bizony Kriszt Henrikkel jóban, rosszban lenyomott 15 évet. Ezután jött a megbízatás, a húskombináthoz kell menni, más emberek közé. „Nagy gondot én sem csináltam a dologból. Feladatot kaptam Merhling György és mint jó katona, tudom, hogy azt végre kell hajtani”. Habár a nagy építkezésen való részvétel örömöt okozott, ez kicsit jelenti az eddigi munka becsületét is, meg hát nem jött ismeretlen emberek közé. Sokat hallott a mohácsi építésvezetőségről, sok jót. Ezért ment könnyen a beilleszkedés. A tervek, a munka hamar összekovácsolta Reinauer János embereit a többiekkel. — A feladatom az üzemépület tető alá „hozása”. A brigádvezetőkkel én is mindig megbeszélem a dolgokat. Ha kell segítek, ha úgy adódik, csak az ellenőrzés marad. Az emberek pénze mindig szem előtt van. Mindenre egyösszegű utalványt kapunk : ezzel gazdálkodunk. Ez lényeges dolog, ez a hajtóerő — mondja. Tizenhét éve művezető. A munkától azért nem szakadt el, mert az ivódott a kezeibe, minden pólusába, idegeibe. Szívesebben vakol, rak falakat, mint a papírokkal bajlódik. Ezért is tud beosztottjaival könnyen szót érteni. ♦ Hárman a vezérkarból. Az építésvezető és két művezetője. Életük legnagyobb feladatát kapták. Nagy szavak nélkül beszélnek, nagy munkájukról, a Szekszárdi Húskombinát építéséről. HAZAFI JÖZSEF Fotó: GOTTVALD KÁROLY A gyáregységvezető: „A baráti érdeklődést köszönjük." Bikácsi József az esztergályos munkáját figyeli. A nagycsarnokban, a készülő kazánok előtt. Oros Albert Piringer Ervinnek magyaráz a gyárban.
