Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
1978. április 23. tÍÉPÚJSÁG 7 — Én valósággal megdöbbentem, amikor megláttam — mondja a járási hivatal egyik dolgozója — A hallottak olapján toprongyos, roggyant öregasszonyra számítottam, némi kis., szóvá1 érti. És be- ólli) hozzam egy ló1 öltözött, energikus asszon) szépen, ertelmeser elöadia o mondo- Icája' Egyáltalán nerr olyannal! latszik mm' a! csak ugv elhagvic mogai 7eie van te’vekke elkepzemsekkei Ner e'terr nog« sülv ■*ed«ete* .Ive- so*D. Semmi biztató. Előadattak szokványos szópaneljeink. Lesz egy-két újabb ügyirat és aztán...? Meleg, nyárias, tavaszi nap van, amikor újra Furkóra utazom. Hátha találok valami biztatót. A lenyomott kerítésdróton átlépve látom, hogy Margit néni a hálódoboza előtt ül. Élvezve a tündöklő napsütést, újságot olvas. A máskor nagy hangú kutyái ernyedten adják át magukat a napozás gyönyörűségének. Már a telek közepén járok, amikor az egyik nagy ugatásba kezdve észrevesz. Margit néni is felriad. — Jaj, istenem, már megint itt varrnak! Hagyjanak már nekem békét! Megmondtam, hogy úgyse fogadok el semmilyen segítséget! Csak adják meg az ólépítésre az engedélyt, akkor én a magam erejéből mindent előteremtek! Őszig itt minden rendben lesz! Ha csak maguk el nem rontják a dolgokat ezzel a kevergéssel! — A kutyák elhallgatnak, már csak pislogó félszemmel figyelnek. Ismét eluralkodik rajtuk a lustaság kéjes érzete. Margit néni haragja is elszáll. — Olyan jó idő van, jólesik az embernek egy kicsit napozni. Közben meg olvasgatok, hogy tudjam, mi hír járja a világban. Szeretek így egyedül lenni. Én már csak ilyen visszavonuló vagyok. Azért is nem mentem férjhez. Ha a tanács, meg a járásiak kiadják az engedélyt, akkor rendbe jönnek a dolgaim. Nem akarom én, hogy nekem akármi mást is adjanak. Majd én magamnak mindent megteremtek. — Tényleg Robinson — mondom magamnak elmenőben. — Született Robinson. Nagyon-nagyon magányos, bizalmatlan, elutasító. Sajnos ilyenhez nincs türelmük az embereknek. Azok is elutasítják, ő meg még inkább elhúzódik tőlünk. * Alig múlik el dél, észak felől goromba szél támad. Nyoma sincs már a délelőtti tavasznak. Estére járva az eső is megered. Margit néni jár az eszemben, meg egy furkói lakos véleménye: „Kibírja az, ha eddig kibírta. Ha meg nagyon fázik, akkor tesz róla, hogy fedél alá kerüljön. Hogy régen összefogtak? Hát ma is összefognak, ha van kivel. Aki maga van, az maga van. Én mit csinálhatok?” Ebben vajon megnyugodhatunk? * Margit néninek a valóságban más a neve. De, mert nem akarta valódi nevének használatát, kitalált nevet kapott, és úgy szerepel a történetben, mely különös, de szerencsére nem általános. CZAKÓ SÁNDOR Az asszony ügye 1971-ben kezdődött. — Nagyon jól emlékszem arra a napra 1971-ben volt, Anna-napon. Akkor volt édesanyám egy éve halott. A padlásra akartam felmenni valamiért. Közben eszembe jutott, hogy a kertben is van még dolgom. Először azt csináltam meg. Végezve, a ház felé indultam. Hát az meg mintha felém jönne! Uramisten! A lábam is a földbe gyökerezett. Valahogy sikerült mégis egy-két lépést hátrálnom, úgy, hogy a leomló tűzfal téglái a lábam elé potyogtak és nem rám. Ezeregy szerencsém volt, mert a tető is megroskadt, ha fönn vagyok a padláson, agyonnyom. — Akkor mindjárt nem lehetett volna újjáépíteni, vagy kijavítani azt a házat? — Nem. Meg nem is akartam ezen a helyen, mert itt nem jól van. Oda akartam építeni a szomszéd telke mellé, ahol az alapok le is vannak rakva. Arra is kértem engedélyt. Csak azok följelentettek, 1974-ben Margit néni építési engedélyt kért és kapott egy kerti szerszámos kamra és pihenőszoba építésére. A szomszéd följelentése miatt (később visszavonta) az építkezés leállt és áll a mai napig is. — Az akkori tanácsiak megfenyegettek, hogy meg. büntetnek, mert nem szabályosan építkezem. Egy követ fújtak a szomszéddal, merthogy az is tanácstag. — Maga miért hagyta ezt, hiszen igaza volt? — Nem akartunk senkivel keveregni és'a húgom is elhagyott. Azt mondta, hogy ő elmegy Pestre, nem vacakol ezekkel és ott épít. Eladtuk a harkányi telkünket, minden pénzünket egybe raktunk. Gondolhatja, Pesten nem fillér az építkezés. Azért adtam oda én a pénzemet, mert úgy épült az a ház hogy én is odamehetek majd. De már nem lehet. Egy asszonyt odavett maga mellé a húgom, és az egyenetlenséget szított. A húgommal mi jóban vagyunk, mindig szerettük is egymást, Most is szeretjük, de már nem mehetek oda. — Tehát maga minden pénzét a húgának adta, és most hoppon maradt. — A húgom, az visszaad nekem mindent, csak az is nagyon kiköltekezett. — Margit néném, ne kerteljünk. A valóság az, hogy se pénz, se posztó és maga meg kint van a szabad ég alatt. — Az igaz, hogy most nincs pénzem, de majd lesz Hogy miből? Hát az állatokból. Azért is most nem az a legfontosabb, hogy nekem legyen házam, hanem az állatoknak kell a hely, azok majd dobják a pénzt. — Ilyet ne mondjon már nekem, hogy maga egy nyár alatt képes lesz annyi pénzt összehozni az állatokból, hogy felépüljön a ház. Ennek a vége megint csak az lesz, hogy még egy telet úgy kell töltenie, mint az ideit. — Hát azt nem. ötvenéves leszek, sokat kibírok, de azért azt már nem. Margit néninek, amikor a házuk lakhatatlanná vált. a tanács az üresen álló iskolában adott szükséglakást. Az iskolát közben a tsz megvásárolta és a lakónak 1977. októberében ki kellett köl. töznie. Kiköltözött az épület romjaitól, a pusztuló használati tárgyaktól, munkaeszközöktől tarkálló telekre. t — Kőlábakra raktam deszkákat, aztán csináltam az egésznek oldalát, meg tetejét. Nagyot nem tudtam építeni, hát akkor inkább kicsit csináltam, csak akkorát, hogy éppen bele-tudjuk bújni, az jobban fogja a meleget. Rissz-rossz ruhadarabokkal, málló dunyhával, párnával kibélelt, doboz-szerű cölöpépítmény Az oldalán öklömnyi lyukak. — Ebben még felülni sem lehet, nemhogy felállni! — Ez csak fekvésre való. Belehúzódik az ember, jól betakarózik és akkor akármilyen hideg is van kint, nem fázik. — Az idei tél elég fogós volt, szinte hihetetlen, hogy a mínusz 19—20 fokos hidegben itt kibírta. — Pedig úgy volt. Sokszor arra ébrdtem, hogy az arcom csupa hó. Azért kibírtam. Nappal elmentem egyik határozat akkora nagy paraván, hogy időtlen időkig bú- jócskázhatunk, meg fogócs- kázhatunk mögötte. Kár a fáradságért. — Mi lakást is ajánlottunk neki, de nem fogadta el — így az elnök. — Értsék meg, hogy nekem itt kell maradnom — mondja Margit néni. — Itt tudok csak megélni. Nekem nincs állásom, nincs keresetem és nem lesz nyugdíjam sem. Ezzel a kerttel, az állatokkal tudok egy kis pénzt összehozni, hogy valami öregségemre is legyen. Az építési engedély már lejárt. A lerakott alapokat benőtte a gaz, az- ügyben szereplők lelkének többségét pedig gyűlölség lepte be. — Bennünk nincs harag, hogy is lenne? — mondják a járási hivatalban. — De higy- je el, már elegünk van ebből az egészből. Ne variáljon már semmit az öregasszony, hogy előbb ez kell vagy az kell. Fejezze be az elkezdett építkezést. Úgy tudjuk, hogy mindene megvan hozzá, vagy legalábbis van elegendő tégla, gerenda meg ilyesmi, ami az összedőlt épületből maradt. — Ilyesmi van, de nincs engedély, mert azt önök is tudják, hogy a régi lejárt, újat meg nem kaphat. — Lejárt, de az építkezés megkezdődött. Szabályosan épített, a tervektől nem tért el. Nem is értem, hogy miért kapcáskodtak akkor ott Bá- tán. Most nekik sem fájna már a fejük ezek miatt. De már mindegy. Csak csináljon már valamit a néni. — Ha lesz engedélye, én elérem nála, hogy előveszi azt a pénzt, ami még szükséges — mondja a tanácselnök —, mert van annak pénze, kell, hogy legyen. Ennyi a szó. Innen-onnan. vagy másik szomszédhoz, melegedni. — Hol tud itt mosakodni, vagy öltözködni!? — Ott van az a pince. Ott. — És a ruháit, iratait hol tartja? — Azokat meg ott, a bőröndben. — Egymással szembefordított székek támláján deszkák, azok PVC. fóliával letakarva.. Az így kialakított üregben vannak a bőröndök. A tyúkoknak takaros ól, a kecskéknek féltetős téglaépület az otthonuk — Azok az állatok különb helyen laknak, mint maga. Inkább az egyik kecskeólat takarította volna ki és odahúzódhatna, ott legalább fűthetne is. — Azt nem lehet. Azt az állatot is meg kell becsülni. Télen mindig melegített vizet itattam velük. Meg aztán a férgektől is óvni kell őket, azért van nekik erős téglaház. Margit néni a maga művelte kertben termelt zöldség egy részét eladja, a kisebb részét feléli. Baromfit tart, libákat töm, abból pénzel. A négy anyakecske gidáit is eladja, a kapott pénzen malacokat vesz. A kecsketej egy részét maga issza meg, más részét — a nagyobbikat — majd a malacok. Naphosz- szat emberi szót sem hall, az állatokkal beszélget. Robinson jut eszembe, a lakatlan szigetre vetődött hajótörött. Margit néni hajója is zátonyra futott és ő is végtelenül magányos, elszigetelt, bár emberek között él. A megyei KÖJÁL-hoz följelentés érkezett Margit néni ellen. Névtelen levélben panaszolja az egyik furkói lakos, hogy a nevezett telkéről patkányok rajzanak szét a szomszédos házakba, és veszélyeztetik az ottani gazdaságokat. A névtelen levét íré** jának, meg másnak se — se hivatalos szervnek, se magán- személynek — nem tűnt fel az, hogy azon a telken akad egy ember is, akit a fagyhalál fenyegetett a télen. És még ma sincs biztonságban, embertelen körülmények között lakik. — A maga szegénye — mondja a bátai tanácselnök. — A szülei is ilyenek voltak. Annak a háznak se kellett volna összedőlnie. — Nem gondolja, hogy egy kicsit több törődés, emberibb bánásmód talán nem juttatja ilyen mélyre? — Mikor ez az ügy kezdődött, akkor én még nem voltam a tanácsnál, de ismerem régóta a Margitot, sokszor többet mond, mint kellene. Az se igaz, hogy abban a cölöpkunyhóban, vagy mi a fenében telelt. Van róla vbhatározat, hogy egy hónapja ment ki az iskolából, valamikor februárban. — Margit néni állítja, hogy október óta ott lakik, és ezt mondják a szomszédok is. Maga járt ott egyáltalán? — Jártam, nem jártam, akkor sem igaz! Belátom, hogy egy ilyen A furkói panoráma A konyha A „hálószoba” Kecskeszemmel nézve
