Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

1978. április 16. Képújság 7 Tévedni tilos! Fiatalok parancsnoki poszton Az indulás biztató Két kezemen nem tudnám összeszámolni azokat a jeles politikusokat, akik a vasuta­sokat katonáknak, a vasutat pedig jól szervezett hadse­regként jellemezték. A vasút az ország érrendszere — szoktuk volt mondani elég gyakran, és télen, amikor a vonatok sokat késnek, a vas­utasokról beszélünk, írunk, hősi munkáról, meg minden­ről, holott a vasutas nem tartja azt a munkát hősinek, hanem csak szolgálatnak. A vasutas szolgálatba, nem pe­dig munkába megy, szabad­napja soha nincs, hanem csak passzol a műszak, azaz úgy kapja ki a szabadnapot, hogy a pénze is jól összefér a szabad idővel, miután már az is van, annak ellenére, hogy sokan nem hittek ben­ne, amikor erről döntés tör­tént: ne haladja meg a szol­gálati idő a 210 órát, mert előfordult a háromszáz szol­gálatban töltött munkaóra is egy-egy hónapban A régmúlt vasútról fölös­leges ig beszélni a ma pa­rancsnokaival, mert egyrészt ismerik a múltat, másrészt pedig annyi a dolguk szolgá­latban, mint a tűcsinálónak, ugyanakkor minden ideggó­cukkal a vasúttal kell foglal­kozni. így tehát a riporter­nek az a dolgaj hogy a ren­delkező asztal mellett lévő székre ül, és ha egy csipet­nyi idő akad, akkor kérdése­ket tesz föl Kiss Károly fő­tisztnek, a rendelkező forgal­mi szolgálattevőnek. A kérdések mindig két te- fon-utasítás között hangza­nak el, a telefonüzenetet vi­szont állandóan magnóra ve­szik, és a tizenkét órás szol­gálat minden egyes telefonba mondott utasítását a szolgá­lat után harminchat óráig megőrzik. — Tévedni emberi dolog, maguknak szabad-e tévedni? — Soha — mondja Kiss Károly. — A szabályokat kö­teles mindenki betartani, ha ez így van, akkor tévedni nem lehet, akkor nincs baj. Különben a magnó az min­dent bizonyít, egy éve vezet­ték be használatát, azóta nyugodtabb a szolgálatunk. Három másodperces késés­sel az asztalon lévő hangszó­ró közvetíti vissza az elhang­zott beszédet, ez arra jó, hogy ha szükséges, azonnal helyesbítsenek. — Nem félnek a magnótól? — Kezdetben rossz volt, ma nem tudnánk nélküle dolgozni. Az asztalon kétliteres szi­Kiss Károly rendelkező for­galmi szolgálattevő, főtiszt fonos palack. Mellette a tál­cán három pohár. Frissítő. Az asztalon két csikket gyűjtő edény. Ide nyomja el a „bagót”, aki az irodában jön-megy. Naponta közel száz vonat érkeztetése, indí­tása és a rendező pályaud­var, valamint a tengernyi iparvágány szolgálása egy- egy műszak tennivalója. Kiss Károllyal Szálkái Pista bácsi dolgozik, az ő szocialista brigádja van a placcon. És itt bent még az irodában, egy elkerített kis rendelkező szobában Molnár Károly a teherforgalmi felelőse. — Alig szólnak egymáshoz, így van ez egész műszak alatt? — Dehogy, az imént álla­podtunk meg egy csomó do­logban, Karcsi is, meg én is csinálom a dolgot, tudjuk, mi mi után következik. Kiss Károly Szakály köz­ségben lakik. Onnan jár be dolgozni Dombóvárra. Fele­sége gyesen van, különben ő is vasutas, vonatfelvevő be­osztásban dolgozik. — Óriási hatalom van a maguk kezében. Vonatok tu­catja van örök mozgásban a térségben, kis és nagyobb ál­lomások szinte itt vannak az irodában. Kiss elvtárs, néha, amikor nagyon zűrös a hely­zet, nem fél? — Nem. Soha. Tudja, is­merem a vasutat. Minden szabályt, pontról pontra kí­vülről tudok. Ismerem a munka rendjét, tudom egy- egy intézkedés következmé­nyét. Tudom, hogy milliók gurulnak a sínen, és utasok ezrei akarnak célhoz érkezni — épségben. Ezzel foglalko­zom. Nem is jut eszembe, hogy féljek. 1969-ben kezdte a vasutat szolgálni. Azonnal a mély­vízbe, Kelenföld pályaudvar­ra került, miután a szekszár­di gimnáziumban érettségi­zett. Váltókezelő lett, innen se­gédtiszti tanfolyamra került Győrbe, rövid idő után ismét visszahelyezték budapesti szolgálati helyre. Azután Kurd következett, majd utá­na két hónap Sárbogárdon, onnan 1973-ban került Dom­bóvárra, külső forgalmi szol­gálattevőnek. Innen ment 1974-ben tisztképző iskolára, és 1975-től rendelkező for­galmi szolgálattevő, főtiszti rangban. — Sorolja el -fiatal pa­rancsnok társait, akik most azt bizonyítják, hogy a vasút dombóvári állomása nemcsak megfiatalodik, hanem új, friss élettel telik meg, mi­után a fiatal szakemberek mégiscsak új vért hoztak ide is, mint minden munkahely­re. — Sok változás nincs a mi szolgálati időnk óta, hiszen csak annyi lehet, amennyit a szabályok módosulnak. A korszerűsítés inkább techni­kai jellegű, hiszen a bizton­sági berendezés napjainkban egészen más, mint tíz éve volt. Korszerűsítés persze a fejekben is folyik, értelem­szerűen egy fiatalembernek korszerűbben kell gondol­kodnia, mint az öregeknek. Sorolom fiatal kollégáimat: Kovács László, Molnár Ká­roly, Marthy János, Putics István és Varga Béláné, egye­düli női forgalmista az egész környéken ... Én szeretek itt dolgozni, nagyon szeretem ezt a beosztást. Molnár Károly főtiszt a teherforgalom rendelkező forgalmi szolgálatosa A rendelkező forgalmi szolgálattevő hatalmas mére­tű irodája tele műszerekkel, hírközlő berendezésekkel és biztonsági szerkezetekkel. A falakon oklevelek, emlék­táblák, régi és új vasutasok sikereinek hűséges, örök ta­núsítói. Tizenhárom kiváló, nyolc élüzem, és három ki­váló csomópont cím jutott el­eddig a szocialista munka­verseny vállalások teljesíté­seképpen a dombóvári állo­más kollektívájának. Csörögnek a telefonok, kattognak a biztonsági beren­dezések, az irodába behal­latszik a vonatok mozgása, a megafon hangja. És Kiss Ká­roly, az állomás fiatal szak­embere felemeli a rendelke­ző telefont, rövid utasítás, végrehajtás, rögzítés: Elment rendesen a négyezer-negy- vennégyes ... Három másod­perc múlva visszahalljuk... rendesen a négyezer-negy- vennégyes. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Bj. A szocialista munkaver­seny múlt évi eredményei ismeretesek. Egyértelmű, hogy a munkaverseny, a szo­cialista brigádmozgalom nél­kül fejlődésünk üteme a mainál lényegsen lassúbb lenne. Éppen ezért a párt-, a különböző társadalmi és tö­megszervezetek a jövőben is építenek a dolgozók aktivitá­sára, kezdeményező készsé­gére, öntudatára, ha kell — áldozatvállalására. A Láng-gépgyári felhívást azonnal magukévá tették gazdasági egységeink és az azokat irányító, szervező in­tézmények is. Kiemelkedően nagy jelentőségű volt a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa által szervezett aktívaérte­kezlet, amely felhívással for­dult a megye dolgozóihoz. A felhívás kedvező fogadtatás­ra talált. Elsőként a Láng Gépgyár dombóvári gyáregysége csat­lakozott — értelemszerűen —, őket követte a szekszárdi bőrdíszmű, a DÉDÁSZ, a Bonyhádi Zománcgyár és a cipőgyár, a Tolnai Selyem­gyár, a Simontornyai Bőr­gyár és a Simontornyai Bőr­és Szőrmefeldolgozó Vállalat. A kezdeményezők minde­nütt a szocialista brigádok voltak. A kezdeményezés ha­tására új, a szocialista cí­mért küzdő brigádok is ala­kultak. Például a gabona­ipari szolgáltató vállalatnál Bátaszéken, de a szekszárdi Gemenc-szállóban is. A szocialista munkaver­senyben részt vevő brigádok száma megyénkben 2714, a tagok száma 31 ezer. A ver­senyző brigádokból a komp­lex brigádok száma 154, ket­tőezer taggal. A versenyző kollektívák összesített kötelezettségvál­lalása megközelíti a 402 mil­lió forintot. Ennek több mint 35 százaléka a hatékonyság növeléséből származik majd. az eredményesség javítása 16 és fél százalékot tesz ki, az anyag- és energia-meg­takarítás 11 százalékot, a minőség javítása pe­dig közel három száza­lékot. Természetesen szület­tek vállalások társadalmi munkára és a termelés túl­teljesítésére is. Lehet, hogy van, akinek föltűnik a fen­tebb hangoztatott majd. Szó sincs arról, mintha előre in­nánk a medve bőrére, a múlt évi tapasztalatok olyannyira reménytkeltőek, hogy a szo­cialista munkaverseny cél­kitűzéseinek teljesítését ille­tően a jövőben sem lehetnek kétségeink. Örvendetes, hogy a brigá­dok fölajánlásaikban, válla­lásaikban megtalálták gaz­dasági életünk legfontosabb területeit, s erőiket oda össz­pontosítják, ahol arra a leg­nagyobb szükség van. A hatékonyság növelése áll a PATEX tolnai gyárá­ban született felajánlások középpontjában. Ugyanezt a területet ítélik a legfonto­sabbnak a dombóvári fatelí­tőben és a TOTÉV-nél. Az eredményesség javításával a nagydorogi dohánybeváltó munkáskollektívája közel 900 ezer, a szekszárdi költségve­tési üzem 37 ezer, a MEZŐ­GÉP négymillió forint meg­takarítást vállalt. Az anyag- és energiatakarékosság foko­zását vállalták a műszergyár, a Dombóvári Kesztyűgyár és a Paksi Konzervgyár szocia­lista brigádjai. A minőség javítása foglalja el a legje­lentősebb helyet a Simontor­nyai Bőr- és Szőrmefeldo5- gozó, a TÁÉV és a Simontor­nyai Bőrgyár brigádjainak vállalásaiban. Az újítómozgalom föllendí­tése, az újítások számának növelése is szerepel a köte­lezettségvállalásokban. Ez leginkább a tolnai selyem­gyár és a szekszárdi BHG szocialista brigádjainak fel­ajánlásaira jellemző. Igen jelentősek a társadal­mi munkafelajánlások. Az összes felajánlott társadalmi munka értéke megyei szin­ten megközelíti a tízmillió forintot. Ezen a területen — az eddigiekhez hasonlóan — továbbra is kiemelt helyet foglal el a különböző gyer­mekintézmények, bölcsőde, óvoda, iskola építésének, fenntartásának segítése. Tavaly a csepeliek kezde­ményezésére indított jubileu­mi munkaverseny közismer­ten szép eredményeket ho­zott. Több mint félfnilliárd forint írható a dolgozók lel­kes munkájának, a szocialis­ta brigádok példamutatásá­nak számlájára. Most sem vállaltak többet a brigádok mint tavaly, de ez korántsem valamiféle megtorpanást je­lent, inkább a lehetőségek reális felmérését. A túltelje­sítés természetesen nem tilos, de a mennyiségi eredmények mindenáron való növelése he­lyett a minőségi mutatók ke­rültek előtérbe. Ez az eszten­dő a hatékonyság jegyében fogant. Központi tennivalónk a hatékonyság javítása, mert elsősorban ez jelenti az előre­lépést, ugyanazon feladatok magasabb, emeltebb szinten való teljesítését. Ezt a brigá­dok felismerték. Az indulás jó. LETENYEI GYÖRGY NYŰGÖSEN ébredt reggel az öreg. A borotválkozásnál megvágta magát: nem tör­tént meg vele húsz éve. Fura gondolatok jártak a feiében, ezért is lehetséges, hogv a kés megszaladt. Mérgelődött. Té­pett egy darabot a cigaretta papírjából, azzal ragasztotta be a sebet. Az asszony hiába kínálta az ételt. Pedig kényes volt; ha végez a mosakodással, az asszony a forró, frissen pá­rolgó kakaót tegye az asz­talra. Hiába, rosszul ébredt, ötvenen felül meg már ter­mészetes is, hogy az ember kedvetlen ilyenkor, hajnal­ban. A nehéz nap teszi, sok minden vár még rá: brigád- vezető-választás lesz. * — Na, öreg — köszönti Ár­pi, a legfiatalabb — Nyerünk ma? — Nem érdekel az már engem. Ezt a pár évet a nyugdíjig majd csak lemor­zsolom, haraggal is, ha kell. — Nem úgy van az, ne­künk te kellesz, ezt meg­mondtam a vezetőségin is. A gyerekek is azt akarják: te maradj továbbra is a brigád­vezető. Ők mást javasolnak, mi meg téged; majd dönt a szavazás. * Hej, de tesze-tuszi lettem — mondja magában, miután jó nagyot ütött a körmére. A műhely szokatlanul csendes. A többiek mintha húzódoznának, vagy az öreg lát rémeket? Sokat hallott ar­ról, hogy az esetleges pár száz forintos prémiumért a mun­kások ma már eladják a lel­kűket is. A rohanó élet, a pénzhajhászás ilyenné tette őket? Morfondírozgat magában. Átgondolja az utolsó hóna­pokat. A hozzászólásommal volt baj? Mert nekem is minden lében ott kell kanálkodnom. De mégis. Igazam volt. Nem csaphatjuk be az embereket... Érdemes volt szólni: mind­járt kaptak a fiatalok óra­béremelést. Csak hát: azóta piszkálgatnak, minden moz­dulatomat figyelik. Ráfizet­tek. Miért most dolgozzak rosszul, harminc év után? — Józsi bácsi! A főnök hív — szól be az ajtón a ve­zetőség választottja. Az öreg komótosan meg- törli olajos kezét az egyik rongyba, lassan, szomorúan az emeletre indul. * Az irodában kávéval kí­nálja a főnök. Csendesen egy fél konyakra is meginvitálja, de az öreg nem fogadja el. „Majd utánna meg megszon­dáztat”. A fiatalember pró­bál nyájas lenni, sürög az öreg körül. — Józsi bá’ magának aka­runk jót. Eleget harcolt már, át kellene adni a stafétabo­tot a fiataloknak — mondja, nem sok meggyőződéssel. A brigádvezető majdnem föl­pattan a plüssfotelból, de türtőzteti magát. — Nincs itt szó semmilyen stafétabotról. Mondjátok meg, hogy az öreg bogaras, már a munka sem megy ne­ki, nem bírja az iramot, vagy nagy a szája. Nekem ne ha- zudozzatok itt össze minden­félét. Mondd ki nyugodtan: öreg, nem tudok veled együtt dolgozni, akkor ha megvá­lasztanak, sem vállalom, de ne álltass! Nagy indulat szorult ben­ne; máskor talán otthagyta volna szó nélkül. Most ő is türelmesebb, félti a gyere­keket. Kicsit még hebehur­gyák, talán igazi munkások se lesznek, ha ő nem áll a sarkára. Füstölögve megy ki az iro­dából. „Megtanulták már a diplomáciát: szemtől-szembe nincs bátorságuk.” * Leballagott a műhelybe. Végigsimogatta a szerszámo­kat: minden helyzetben megnyugtatták. „Ez a ke­nyerem, nem török én a he­lyükre”. Komótosan körbe járja a munkadarabot, de nem áll neki a szerelésnek. A többiek pisszenni sem mernek, messziről figyelik az öreget. Pedig szeretnének valami jelt adni: mellette állnak. A választás eredmé­nye már biztos, ők tudják, mit kell írni a lapra. Úgyse hinné el nekik. A megnyug­vás csak a választás után várható. Addig „szegénynek” magában kell morfondíroz­nia. * Elsőnek érkezik a tanács­terembe. Az asztalon szépen elrendezi a papírokat: rend­ben legyen minden. Pedig tudja kívülről a beszámoló szövegét. Ezerszer is megfo­galmazta, mit fog mondani. Jön a főnökség. Biztosak a dolgukban. Habár nagy vita után javasoltak mást, a párt­titkár még az öreget akarta, de meggyőzték. Ők lesznek az ellenfelek? „Mit akarok én: ezekkel a fiatalokkal nem lehet felvenni a ver­senyt.” Együtt a brigád. A beszá­moló után nincs hozzászólás. Az öreg alapos értékelést végzett. Hozzátenni szinte képtelenség. Csak az igazgató szólt egyszer közbe, mikor nem tudott konkrét számot mondani, a múlt évi teljesí­tésről. Minden szépen zajlott idá­ig. A brigádvezető megnyu­godott. „Lám nem tudtak be­lekötni a beszámolómba.” — Most átadom a szót Z elvtársnak, tegye meg a poli­tikai és gazdasági vezetés ja­vaslatát az új brigádvezetőre. A jeölés megtörtént. B-t ja­vasolták, a volt helyettest. Az emberek türelmesen vár­tak. * — Na, most eldől minden. Nekem illik másra szavaz­nom — mondja hang nélkül, magának. Nyugodtan húzza át saját nevét a papíron. A többieket nézi. Nem fürkész­ve, de van a nézésében egy kis kérés. „Fiúk értetek ve­szekedtem?” Nagy a csend. Az igazgató arca biztonságot sugároz. „Nem szavazhatnak elle­nem”. Szünet van. A szavazóla­pokat kivitték. A hangulat nem akar javulni. Páran próbálnak jópofáskodni, de sorra elmarad a mosoly. Az öreg nem mutatja izgalmát, beszélget helyettesével. Ő nem haragszik, tudott erről: tehetséges gyereknek tartja. Csak még egy választásig szeretne brigádvezető ma­radni. Kicsit jobban össze­kovácsolni a csapatot. — A szavazatszedő bizott­ság megállapította, hogy Ko­vács Józsefet egy ellensza­vazattal ismét megválasztot­tuk brigádvezetőnek — mondja Árpi, a gyűlés elnö­ke. Az öreg fellélegzett, az igazgató arcát nézte, az el­fordította a fejét. * „Holnap bemegyek hozzá. Megérti majd, nem ellene, vele szeretnék dolgozni a többiekért.” Az álom sokkal könnyeb­ben jött, mint tegnap. „A csi­bészek azért csak megválasz­tottak.” * — Nehéz napom volt ma. Tudod mondtam, hogy bri- gádvezető-választás lesz és mi már nem akarunk az öreggel bajlódni. Mégis őt választották. — Jól van. Találsz a für­dőszobában meglepetést. Az igazgató fürdés előtt, este is szokott borotválkoz­ni. A kis piperepolcon egy vadonatúj borotvakést talált. Megpróbálta. A második hú­zás után megvágta magát. Mérgében az új szerszámot a sarokba vágta és a régi után nyúlt. HAZAFI JÓZSEF \z állomási vágányok biztonságát szolgáló berendezés, kö­zelről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents