Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-16 / 89. szám
1978. április 16. iÍÉPÚJSÁG 5 Műveltség Szavaink, kifejezéseink az idő múlásával átértékelődnek. Annak idején, ha műveltségről volt szó, egyáltalán nem a fejlett országokra jellemző fogyasztási szokásokra, viselkedési módokra gondoltunk — ez utóbbiakat így fog- . laltuk össze: civilizáltság. Civilizált ember nem köp a padlóra, megmossa a nyakát, zsebkendőt használ, cipőt visel, házban lakik, lepedő van az ágyában, stb. E kifejezés — civilizáltság — bizonyára azért kopott ki a szóhasználatból, s mindaz, amit régen jelentett, azért csúszott át a műveltség vagy kulturáltság birodalmába, * mert szó szerinti fordítása: „polgárosultság” idegenül, majdhogynem ellenségesen csengett a mi társadalmunkban. Van azonban ennek az értelemeltolódásnak egy másik, sokkal érdekesebb és fontosabb gyökere is. Ha a műveltségre, s az azt eredményező művelődésre gondolunk, akkor el kell ismernünk, hogy bizonyos szempontból minden emberi tevékenység művelődési tevékenység. Pontosabban: minden emberi tevékenység értelmezhető olyan szempontból, hogy milyen viszonyban van az emberi képességek kiművelésével, az egyén személyiségének fejlesztésével. Marx a társadalmi fejlődésfolyamatot úgy jellemezte, hogy az a munkában, a társadalmiságban, a tudatosságban és az univerzalitásban kifejeződő emberi lényeg megvalósulási folyamata. Közérthetőbben: ez a fejlődésfolyamat ad lehetőséget minden egyes embernek arra, hogy teljes önmagát létrehozhassa és tetteiben kifejezhesse. Ha így nézzük, akkor valóban művelődési tevékenység az izzó vasdarab kovácsolása éppúgy, mint az ügyészi munka, a gyermekorvoslás, vagy éppen az olvasás, a zenélés, a világjáró utazás. Ehhez képest kissé pontosabban így fogalmazhatA hosszú hétvége utáni napon mindjárt értekezlet, kókadtan várjuk, hogy mindenki megérkezzék. Ismerősöm az ablakhoz hív, nézzem meg, hogyan fest fehér Ladája. Poros, piszkos, két oldalára fekete sávot kent az országút. „Szolnokról tekertem, közben még beugrottunk Pestre is, leraktam a sógornőmet. De legalább fél évre kipipáltuk a famíliát.” Erre megered a szó. Megkönnyebbülten, de még enyhe ingerültséggel emlegeti mindenki az ünnepek kellemetlen kötelességét, a „családi életet”. El kell utazni a távoli városba, faluba, két napon át unatkozni, reggeltől estig enni. Mennyire értelmetlen, tartalmatlan mindez, mennyivel jobban lehetne eltölteni az időt, ha nem kötnék az embert a konvenciók... — hallom. Akad, aki a másik oldalról is szemügyre veszi a témát: megállapítja, hogy valóságos istencsapás a hosszú hétvégi családi összejövetel a szegény szülőknek, rokonoknak is, sütni-főzni kell, a vendégek rendetlenséget hagynak maguk után és pihenni sem lehet tőlük. Fáradtak vagyunk és ez a beszélgetés is lehangoló. Ki- nek-kinek ennyit jelent a család? Csak nyűgöt, terhet, kellemetlen házi feladatot? Hol hibáztuk el, ha így van? Valahol valami történt. Emlékszem, főiskolás kollégista koromban hogyan készültünk a hazautazásra. Akkor nem fáradtan, hanem megerősödve tértünk vissza otthonról. 1971 karácsonyán, amikor a havazás megakasztotta a vasúti forgalmat, csüggedten lestük a híreket: hátha mégis indul egy vonat, ami hazafelé visz... A családtól való elszakadás együttjárna a felnőtté válással? Azt hiszem, ez sem törvényszerű. Bizonyíték is van rá, vannak azért összetartó családok, ahol a távol élők is érzik a kohéziót. Szerencsés emberek. Mert aki számíthat és számít apjára, civilizáltság juk meg ezt az előbbi, talán túlságosan általánosító gondolatot: művelődés, kultu- rálódás, minden olyan tevékenység, amelynek szellemi vonatkozásai gyarapítják az ember tudományos, művészeti és mindennapi ismereteit, növelik erkölcsi, esztétikai és egyéb értékeit, az éppen uralkodó társadalmi szokásokhoz alakítják viselkedési normáit. — így már csakugyan belefér a „művelt”, a „kulturált” kifejezésbe mindaz, amit annak idején így fejeztünk ki: „civilizált”. Ám, ami a hétköznapok életét illeti, nem vagyok biztos benne, hogy hasznos-e lemondani a „civilizált” kifejezésről. Lépten-nyomon halljuk és olvassuk az ilyeneket: „A kulturált utazásért... A kulturáltan viselkedő ember... Az üzletek kulturáltsága...’ Figyeljük meg, hogy sehol és soha nem ezt mondják: „A művelt utazásért... A művelten viselkedő ember... A kereskedelem műveltsége... Kultúra helyett az ugyanazt jelentő műveltséget mondva ugyanis nyilvánvalóvá válnék, hogy egyáltalán nem tudományos vonatkozásban hangzanak el ezek a kifejezések, hanem arról van szó, hogy a vonatok legyenek tiszták és fűtöttek, az emberek viselkedjenek tapintatosan és udvariasan, a boltokban szolgáljanak ki tisztességesen és gyorsan, és így tovább. Azaz: kár összetéveszteni az ismeretanyag-beli és erkölcsi műveltséget a régi szó- használat szerinti „civilizált- sággal”. Legalábbis a hétköznapi beszédünkben kár. Az említett kifejezések mindegyikében civilizáltságról volt szó, és nem műveltségről, ezt az értelmi csúsztatást próbáljuk azzal leplezni, hogy műveltség helyett kulturáltságot mondunk. Mert így nem olyan kirívó a kifejezés értelmetlensége. Ezért javasolom a „civilizált” szó rehabilitását! — k — anyjára, a testvéri megértésre, az nem lehet magányos, azzal nem történhet semmi végzetesen rossz dolog. Mindig tudja, hol nyúl feléje a kéz, amiben meg lehet kapaszkodni. Nincs többé családi kör — hallottam a megállapítást egy építésztől. Az emberek olyan lakást kívánnak, ahol mindenki egyedül lehet. Hiába ajánljuk a tágas nappalit, ahol egybegyűlhet az egész család, ahol lehetőség van az otthoni családi életre — nem találják vonzónak. Az emberek igyekeznek, építgetik saját jövőjüket, közben elvesztik még a családon belüli kapcsolatokat is — mondta egy pedagógus, példával is szolgálva. A négytagú családban az apa villanyszerelő kisiparos, találékony újító. Az anya egy vállalat csoportvezetője, rátermett, ambiciózus asszony. A gyerekek is jó fejűek, és hon-, nan-honnan nem, nyolc- és tízéves létükre is jól tudják, hogy az érvényesülésért hajtani kell. A kis család mintaszerű: megvan mindenük, és mindannyian tudják, mit csináljanak. Mindenki teszi a kötelességét, a gyerekek is: nemcsak jól tanulnak, de hihetetlenül sok egyebet végeznek. Háromféle különóra, sportszakkör, zeneiskola, öntudatos kis robotemberek, akik még egymással sem játszanak, nem is civódnak. A szüleikkel értekezleti stílusban tárgyalnak — mondja tanáruk. Féltem én is ezeket a gyerekeket, ezt a családot. A szolnoki úttól piszkos Lada gazdájának azt mondom, ha csak a konvenciók miatt teszed, inkább félévenként se menj haza. Örülök, hogy ezen megdöbben. Hiszem, hogy a panasz- kodók többsége azért mégis csak most, utólag bosszús a családi hétvége unalmáért. Előtte készült rá és készül arra is, hogy saját gyerekei se szakadjanak ki teljesen a családi körből. V. F. É. Ember, embernek... épít A Bonyhádi Építőipari Szövetkezet dolgozói szorgalmasan építkeznek a Fáy András lakótelepen. Van is munkájuk bőven, mert a szaporodó lakások lakóinak igényeit ki kell elégíteni. Ebben az ötéves tervben elkészül a 8 tantermes iskola. 60 kisgyermek befogadására alkalmas bölcsődét építenek és egy 75 személyes óvodát. E létesítmények befogadóképességét a lakótelep építésének befejezéséig megduplázzák. De szükség lesz orvosi rendelőre, áruházra, vendéglátó és szolgáltató egységekre, mert 1985-ig — a tervek szerint — tízezer embernek lesz új otthona Bonyhád e városrészében. CZAKÓ SÁNDOR 1985-ben — a tervek szerint — itt tízezer ember fog lakni A garatnál Nincs többé családi kör? A betonkeverés is nagy figyelmet igényel Eddig 240 lakást adtak át Ebben az ötéves tervben 500 lakást kell az építőknek elkészíteni Sok apró munkából tevődik össze az egész
