Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-08 / 57. szám
1978. március 8. “Képújság 3 A munkahelyi politika gazdája Pártcsoport az áruházban Ötuenes asszonyok Amikor hét évvel ezelőtt a Tolna megyei Népbolt Vállalat pártszervezetének be. számoló taggyűlésén értékelték, elemezték az alapszervezet, a párttagság előző évi munkáját, a vezetőség a pártcsoportokról is számot adott. A hat pártcsoport közül kettőt értékelt különösen jónak, az egyik a Korzó Áruház párttagjait tömörítetté. — Az első emlékezetes sikerélményem volt ez a párt. munkában — mondja Bujdosó Károly, az áruház osztályvezetője, pártcsoport, bizalmi. „Újonc” voltam a pártban, az első megbízatásom a politikai irodalom terjesztése volt. Nagyon örül. tem, amikor a titkár elvtárs megdicsért bennünket, elmondta, hogy jó kis kollektíva a mi pártcsoportunk és főleg a Kossuth-kiadványok terjesztésében értünk el ki. emelkedő eredményt. Bujdosó elvtárs ma már harmadik éve vezetője az áruház nyolctagú pártcsoportjának. 1975-ben választotta meg a taggyűlés. Ellátja a politikai irodalom terjesztő feladatát is, kérte, hogy ezt hadd csinálhassa tovább. — Nagyon belejöttem az előző években. És valahogy úgy érzem, ha sikerült sok munkatársam érdeklődését felkelteni a különböző politi. kai kiadványok iránt, eljutni odáig, hogy ma már sürgetnek: mikor jön a Világ, események dióhéjban, a Pártélet, a Társadalmi Szemle, a Nők magazinja, nem hagyhatom abba. Évente tíz-tizenegy ezer forint értékű Kossuth-kiadvány fogy el ebben a száz dolgozót — főként- nőket — foglalkoztató „üzemben”. — Na és mit adjunk? Pénzt vagy valami ajándékot? — Amit kell. Még egyelőre azt sem tudjuk, hogy ki, vagy kik lesznek azok, aKik- kel kapcsolatba lépünk. — Legjobb lenne talán személyesen elmenni. Valami küldöttségféle... — Úgy kellene, mert lehet, hogy sokat késik a válasz és a húsvét már nagyon közelít. Akkor pedig kell már valamit csinálnunk. — Talán hívjuk meg őket magunkhoz? így röpködnek a szavak, a „Búzakalász” szocialista brigád megbeszélésén. Mindenki azon van, hogy valami jó ötlettel — a legjobbal — segítse egy már nagyon várt kapcsolat kialakulását. Alig röppent fel a tatabányai bányásztragédia szörnyű híre, Hurton István, a báta- széki Búzakalász Mgtsz egyik szocialista brigádjának tagja a társaihoz fordult javaslatával: ajánljuk fel segítségünket az egyik szerencsétlenül járt családnak. A brigád tagjai egy pillanatig sem haboz— Most több a pártmunkája. — Természetesen. Eljuttat, ni a tagdíjbélyegeket, rendezvényekre mozgósítani, se. gíteni és nevelni az embere, két. Igyekszünk eleget tenni annak a követelménynek, hogy legyen a pártcsoport a munkahelyi politika gazdája. — Hogyan? — Párttagjaink képzettebbek, tájékozottabbak. így végezhetik a felvilágosító, nevelő munkát a dolgozók között. Rendszeresen megkapjuk a feladatokat a ve. zetőségtől, legutóbb például azt, hogy mit tegyünk az alapszervezet cselekvési programja egy-egy pontjának megvalósításáért. Pártcso. portértekezleten tűztük napi. rendre az áruellátás javítását, többek közt azt, hogy bővítsük a választékot a megye ipari -üzemeinek tér. mékeivel. Az elvtársak, a pártcsoport tagjainak javas, latai alapján került sor a kapcsolat felvételére jó néhány üzemmel, mint a Szék. tak. Beleegyezésüket adták és megkérték társukat, hogy a beteg brigádvezető helyett vegye kezébe az ügyet. A községi tanács útmutatása alapján el is indult a levél Tatabányára, hogy — HurHorváth Istvánná ton, István szavaival élve — „emberi kapcsolat jöjjön létre egy bányászcsalád és egy szocialista brigád között”. Most azért ültek össze harmincán, hogy megbeszéljék, mit is tegyenek, ha válasz érkezik. — Maguk között van valaki, aki bányász volt, vagy rokona, ismerőse van Tatabányán? Egyáltalán jártak már Tatabányán? — kérdezem, de mindenre „nem” a válasz. Horváth Istvánná, Bátor József próbálják magyarázni érzéseiket, azokat a lélek legmélyéről fakadó érzelmeket, amelyek így határoztattak velük. Akkor, amikor annyit hallunk a közönyről, embernek szárdi Szabó Szövetkezettel, a bőrdíszművel, a Simontor. nyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalattal, a Bonyhádi Cipőgyárral. A simontornyai. aknak megszűnt a mintaboltjuk, feladatát mi vettük át, nemcsak az árukészletet, hanem a szolgáltatás megszervezését is. A bonyhádi gyár újdonságait elkülönített részen árusítjuk. A pártcso. port javaslatai alapján sikerült javítani a gyermek- ruházati cikkek választékát. Párttagjaink minden rész. legben ott vannak és „hivatali kötelezettségeiken” túl végzik mozgalmi munkájukat is. Felfigyelnek munka, társaik problémáira és segítenek. — Csak segítenek a párttagok? — Hogy is mondjam. Ha a segítséget teljességében értelmezzük, akkor igen. Mert segítség a kezdő fiatal * eladókat figyelmeztetni, ha nem eléggé készségesek a vevőkkel, megtanítani őket az udvariasságra, segítség ösztönözni, biztatni az embereket az olvasásra, tanulásra, segítség a legjobbakat párt. taggá nevelni. Tavaly két fiatallal gyarapodott pártcsoportunk, most is folyamatban van egynek a felvé. tele. — Nem terhes kézben tartani, irányítani a pártcsopor- tot? — Sok munkával jár, még. sem érzem terhesnek. Pedig tanulok is, most végzem a közgazdasági szakközép- iskola harmadik osztályát, levelezőn és mint már említettem, terjesztem a politikai irodalmat. Nekem kell segíteni az itteni KlSZ-szerve- zetet, a szakszervezeti bi. zalmiakat. Megéri. J. emberrel szembeni közömbösségéről, belőlük, szavaikból az őszinte együttérzés, a nagy-nagy segíteni akarás sugárzik. Hurton István raktáros — veszi át a szót. — Nem akarok én nagy szavakat használni, hogy munkás-paraszt barátság, meg szolidaritás. Bár nem lennénk igazi szocialista brigád, ha ez is nem játszana közre. Egyszerűen csak any- nyit mondok, segíteni akarunk... Barátsággal, együttérzéssel. — És mi lesz, ha nem jön válasz, vagy ami jön elutasító lesz? — Akkor majd keresünk egy címet és írunk húsvétra, meg újévre, meg amikor szokás, egy képeslapot. Kérem, értsék meg, mi szeretetet akarunk adni, igaz, emberi szeretetet. A betét 97 millió forint (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Bátaszék és vidéke Takarékszövetkezet egyike azoknak a Tolna megyei takarékszövetkezeteknek, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyhez elsőként csatlakozott, a munkáját egész évben a verseny szellemében végezte. Az elmúlt évben 455 új tag kérte felvételét a szövetkezetbe, köztük 206 fiatal. A jelenlegi taglétszám megközelíti a 7800 főt. Ez azt jelenti, hogy a működési területükön élő lakosság 32 százaléka tagja a szövetkezetnek. A betétállomány több mint 14 millió forinttal emelkedett és év végén megközelítette a 97 millió forintot. 1977-ben 2253 esetben folyósítottak kölcsönt tagjaik ■ nak 17 és fél millió forint összegben. Ebből igen jelentős a háztáji és kisgazdaságok árutermelésének segítésére folyósított termelési kölcsön. Három szocialista brigád dolgozik a szövetkezetben, egymássál is versenyezve. Közülük egy a vállalat kiváló brigádja, egy aranyérmes, egy pedig ezüstérmes szocialista brigád. A dolgozók 22 százaléka „Kiváló dolgozó”. SZOBOSZLAI JENŐ Lehet, hogy nemleges lesz a válasz. Hiszen a magyar állam messzemenően gondoskodik a szerencsétlenül járt bányászok ’hozzátartozói- ról. Ám akárhogy is lesz, a „Búzakalász” szocialista brigád elhatározása az emberiesség szép példája marad. CZAKÓ SÁNDOR KETTEN üldögéltünk a tágas igazgatói előszobában. Én a főnököt vártam hivatalos ügyben, a másik asszony a postát válogatta. Nem az a bizonyos „titkárnőtíous”, ahogy a vicclapok, és pikáns történetek lefestik: csauszín pulóverje kardigánnal, vagy tíz éve volt divatos, arca gyűrött, feje tetején romokban a hétvégi frizura ujjain piros foltok, alighanem bio- pontól. Csendesen, észrevétlenül teszi a dolgát: lassan ötvenéves, ki tudja, honnan indult, amíg ehhez az íróasztalhoz ért? Eszembe juttat egy másik asszonyt, egy hasonló korút, aki ismeretlenül felkeresett levelével. Pályakezdő kolléganője, akit ő a jövő emberének lát — okos, céltudatos, „állja a versenyt” a férfiakkal, de csinos is, ápolt, diva- , tos — egy névnapköszöntés jókedvében kifejtette, hogy az ötvenéves asszonyok autszáj derek. Nem verseny- képesek, sem mint szakemberek, sem mint nők... „A legjobban az bántott, hogy a munkatársaim közül senki sem szólt a védelmünkben, sőt, otthon a gyerekeim is bólogattak. Hát ígv len- • ne?” Az átmeneti társadalom terheit cipelve — mert már munkába álltak, de még nem volt idejük ráébreszteni férjeiket, gyerekeiket, hogy a háztartás nem egyedül az asszony dolga — bizony meglátszik az ötvenéves nőkön az idő. Hervadó bőrük, sebtében megtűziködött frizurájuk, az itt-ott felgyűlt felesleges zsírpárnák nem vonzóak. Kabátjuk, kosztümük, cipőjük sem divatos ha bár tudják mi a divat, rá is költik összespórolt pénzüket: hogy a gyerekeik örüljenek. Szóval, nem mutatósak. Nem versenyképesek? Bizony, aki közülük középiskolába, egyetemre iratkozott, vagy akár csalk egy tanfolyamra, az nyögött, kínlódott eleget. Mert az ő korosztályuk, szinte kizárólag a munka és az otthoni teendők ellátása mellett tanulhatott, amíg kínosan egyensúlyozott a különféle kötelességek ellátásával, százszor is megfogadta, hogy soha többet nem iratkozik be sehová... Nem versenyképesek. Nem ismerik az új filméket, és ha el is mennek megnézni egy vitatott, dicsért újdonságot — nem értik. Könyv ritkán kerül a kezükbe és atv- műsoron elalszanak, hogy aztán a villanyoltás után kínlódjanak, mert nem jön újra az álom. Reggel mégis ők kelnék legelőször, ők készítik a reggelit, és ők főzik a munkahelyen is a kávét. Mindent időre, pontosan végeznek el — tudják már a módját — otthon, a gyárban is. Igaz, tükörbe csalk ritkán néznek, tudják, ha igyékez- nének is, az évek,, a terhek nyomát nem lehet egyszerűen eltüntetni. \ Egyszer aztán azt mondja valaki rájuk: autszájder. És a mi „autszáj dereink” csendben várják, hogy valaki megvédje őket. Hogy fievelmez- tesse a szép, okos, fiatal utánpótlást, hogy az autszáj- derré vált ötvenéves asszonyok között ott az ő anyja is, hogy valamennyien úgy hervadták el, s váltak újat alkotó helyett, egyszerűen precíz munkaerővé, miközben tanulhatott, repülhetett társuk, gyerekük. A tegnap hétköznapi asz- szonyánalk horizontját a konvenció lezárta az otthon falaival. A jövő asszonya — ha akarja, a máé is — birtokba veheti a világot, lehetőségeit, csak képességei, nem neme szabják meg. A kettő között vannak óik, a mai ötvenesék : kedves, fáradt anyáink. Akik még természetesnek veszik, hogy az otthon minden gondja, dolga az övék, de akik már rájöttek arra, hogy van más tennivalója is a nőknek a világban. Ezt is, azt is tették —, s közben a páilya szélére szorultak? Nőnap lévén, ezer fogadkozás hangzik el, nevetve, meghatottan, szenvedélyesen mondjuk, ‘ hogy nem. És ha kivennénk kezükből a fakanalat, a törlőruhát, átvállalnánk a naev- rnosást? Elkísérnénk őket a fodrászhoz, és nem hinnénk nekik, ha ballon helyett inkább nekünk akarnak nap- pabőr kabátot venni...? ELKÉPZELEM a csendesen, gyorsan dolgozó igazgatói titkárnőt divatjamúlt csauszín pulóverjében: ő vajon mit szólna, ha ezután néki készítenék oda az újságot, a lánya kávét főzne, fia fütyörészve rohanna a boltba, este férje kiábálná össze a családot, hogy tálalva a vacsora! Ma bizonyára tudná, miért történik mindez. Holnap már kényelmetlenül érezné magát. Hdlnapután tiltakozna. Én már megszoktam — mondaná, és biztatóan mosolyogna. VIRÁG F. É. Egy levél története Lippai Tamás rajza Tanácskozik a brigád Bujdosó Károly Hurton István Bátor lózsol
