Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
1978. március 5. NEM MESE Menjünk, menjünk Gunarasba Mostanában sokat olvashatunk, hallhatunk a termelőszövetkezetek zárszámadásáról. Mindannyiunk örömére sok helyen adnak számot jó eredményekről, sőt nem egy esetben rekordtermésről, soha nem volt nyereségről. Ezek hallatára — talán nem is olyan furcsa — a televízió egyik nem régen sugárzott esti meséje jut eszembe. A klasszikus és közismert tücsök—hangya mesét dolgozták fel az alkotók új csattanóval. A mese rendje-módja szerint elkövetkezik a zord tél. A hangyák eleinte a fogukhoz — csápjukhoz — verik a száraz morzsákat, aztán unalmukban nagy dőzsöléseket csapnak, de mégsem találják a helyüket. Nem érzik jól magukat. Valami hiányzik az életükből. Mi is? A gyönyörű szép tücsökzene. Lám milyen összetett lény egy kis hangya! Nosza, a legfürgébb, a legügyesebb, a legkisebb (tán hangya-népművelő?) kapja magát, szalad a tücskökért. Azok szerencsére még nem fagytak meg, viszi őket a gazdag hangyavárba és fölzendül a muzsikaszó. A hangyák boldogok, úgy érzik, teljessé vált az életük. De boldogok a tücskök is. A lelkes hangú, jogos örömöt és elégedettséget sugárzó beszámolók egyikében sem olvastam még egy inci-finci kis mondatocskát sem arról, hogy az illető község vagy termelő- szövetkezet kultúrosa, népművelője, vagy közművelője lelkes hangú, jogos örömöt sugárzó beszámolóban ismertette volna a termelőszövetkezeti közösség, meg közösségek művelődésének, szórakozásának, az összefogásnak, az együttműködésnek szép eredményeit. Hogy is mondjam? Mintegy az egész évi fáradságos termelőmunka szellemi tükrét. Vajon elfelejtették volna a tudósításokba belefoglalni ezeket a jelentéseket az újságírók? Valószínűbb azonban, hogy azért maradtak el az ilyen hírek, mert szóba se kerültek a közgyűléseken a közművelődés kérdései, noha szinte minden termelőszövetkezetünkben van szocialista brigádmozgalom. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy a termelőszövetkezetekben a közművelődés sokadrangú kérdés. Számos jó példa, sőt kiemelkedő eredmény is bizonyítja, hogy nem. így csupán arról van szó, hogy a közművelődés nem képvisel még ma sem szerves egységet a gazdasági élettel. Nem tükre annak. így nem egészen hiteles tükre a napi munkában fáradó, a világ sok jelenségére figyelő embernek. Pedig azok a kis hangyák is milyen összetett lények! CZAKÓ SÁNDOR jj Üprösägok Az utóbbi néhány évtizedben az a szomorú tapasztalat vert gyökeret bennem, hogy mi emberek többnyire nagyon gyatra véleménnyel vagyunk egymásról. Vagy gyűjtőfogalmakban gondolkozunk, vagy személyre szólókban, de egyikben sincs sok köszönet. „A kereskedők...” (milyenek? udvariatlanok) „Az éttermi felszolgálók...” (vastagon fog a ceruzájuk) „Az orvosok... Az újságírók? (hadd ne írjam le pontosan). Ha X-től véleményt kérünk Y-ról, akkor vagy a vállát vonja, vagy mond két közhelyet és hozzáteszi, hogy „de, azért...” (nem merném rábízni a feleségemet, a pénztárcámat, vagy, hogy távollétemben locsolja meg a rózsáimat). Mintha jó példák nem is léteznének, vagy ha az utunkba kerül egy-kettő, igyekszünk elfordítani a fejünket. Többnyire sikerrel. Egy ideje megpróbáltam erőt venni eredendően gonosz természetemen (ezt persze mások mondják rólam!) és összegyűjtöttem néhány ellenpéldát. Nem nagy dolgok, emberi apróságok csupán. Az egyik szekszárdi pinceklubban két tucatnyi szoborral mutatkozott be egy fiatal szobrászművész. Előzetes legyintések: nem lesznek többen ötnél, mert a fiatalokat csak a diszkó érdekli, a házbeliek pedig éppen ezért a pokolba kívánják az egész klubot. Az eredmény: telt ház, vendégek még vidékről is, fiatalok és idősebbek, köztük háziasszonyok. Valaki vásárol a fiának egy szovjet gyártmányú „félsport” kerékpárt Decsem Alkatrészek, szerelékek tömege, a dinamó valahogy ott marad az üzletben. Négy nappal később érdeklődés, a teljes lemondás jegyében, hiszen ugyebár a kereskedők udvariatlanok. A dinamó már becsomagolva, készen várta a feledékeny vásárlót és a boltban még a hálás köszönetén is csodálkozni látszottak. Nemzetközi expresszvonat- tal jön az utas — jómagam — Varsóból. Az étszolgálati kocsi zárva, az út 21 óra, zsebemben két szem savanyú cukor. Az éhhalál veszélye közeleg. Több nyelv összekeverése segítségével kifejtem bánatomat egy vadidegen lengyel utasnak, öt percen belül megjelenik három sosem látott lengyel a hálókocsi-fülkében. Az egyik kalácsot hoz, a másik almát, a harmadik szendvicset. Végül, hogy le ne maradjon, futva érkezik a Polonia hálókocsi kalauza egy nagy darab májas hurkával és kenyérrel. Meg ne próbáljam kifizetni, ezt az aszony neki készítette, de azt csak nem vehetik a lelkűkre, hogy egy magyar elvtársuk éhezzen... Elromlik a konyhai villany. Áll a hűtőszekrény, nem melegít a tűzhely. A szerelő ismerős ugyan, de annyira nem, hogy barátságból dolgozzon. Jön, elmegy újabb szerszámokért, ismét jön, eltelik két óra, miközben megállás nélkül dolgozik. Ellenérték? Egy forró kézfogás, hiszen szomszéd ennyit igazán megtehet a szomszédnak. Vagy nem? Mellékesen: a viszonzás szóba se jöhet, technikai analfabéta vagyok. A lista egész biztosan folytatható. Kinek-kinek a saját tapasztalatai alapján. Nagy baj lenne, ha a jót is észre- vennénk olykor egymás viselkedésében? O. I. Állandóan folyik a friss víz a medencékbe Egyre jönnek a vendégek, felvételünket a pénztár előtt készítettük MÍNUSZ TIZENNYOLC FOK VOLT, amikor a gyógyfürdő előtt fékezni akartunk, de az úton lévő vastag hó és jég korcsolyapályaként viselkedett, csúsztunk-csúsztunk az árok felé. Építési törmelék állta utunkat és gyorsan kiugorva a kocsiból kapkodtuk lábunkat a meleg felé, azaz a termálfürdőbe, amely az idén fogadja először téli vendégeit. Tiszteletlenség arról szólni, hogy itt a rend és a fegyelem, a higiénia és a tisztaság feltűnő — mert itt még nyáron is gyógyfürdői volt a környezet, hát még télen. A személyzet kifogástalan modora éppen úgy természetes, minthogy a medencékbe állandóan folyik a meleg víz, s tiszta mint a frissen bontott palackvíz. S mégis — a látogatottság kicsi. Igaz, minden boltnak be kell járódni, az első hónapok talán veszteségesek is, de utána jön a vendég, jön a pénz... Januárban két hét alatt valamivel több mint hétezren mártóztak a meleg vízben, volt egy vasárnap, amikor hétszázötvenen. Jönnek már nyugati országokból, jugoszláviai törzsvendégek hetenként nyitják a fürdő ajtaját és mint Kertész Margit igazgató mondja: „Egyre több hazai turistacsoport busza fékez itt, mert jó az ellátás, figyelmes a kiszolgálás — és nincs zsúfoltság. Nem hiába tartotta itt kondíciójavító edzéseit a Szekszárdi Dózsa. És délutánonként — a jó helyi autóbuszjáratokon — nemcsak nyugdíjasok sietnek a meleg vízbe, hanem kesztyűgyáriak, fatelí- tősök, a ktsz műanyagüzeméből. — Csak még nem sokan. Jobb lenne, ha a közönség száma gyarapodna — de az első két hónap még az ismerkedésé — és a jó hír terjedéséé. A hír pedig szalad, szárnyakon siet a gyógyulni vágyó emberekhez, akik hétköznap is, meg vasárnap is, a jövőben egyre többen keresik fel megyénk első meleg vizes gyógyfürdőjét. PÁLKOVÁCS JENŐ GOTTVALD KÁROLY A fürdőmester, Matus György gyakran ellenőrzi a víz hőfokát és tisztaságát A téli fürdő előcsarnoka, van itt fodrászat, kozmetika, pedikűr és büfé. Ebből a csarnokból nyílik a kádfürdő. Ez nem luxusszálloda hallja, hanem a dombóvári Gúnara s fürdő társalgója Szieszta...
