Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
4 "rí^PÜJSÁG 1978. március 5. Mi van a na Fél óra a nyilvánosságnak Csapó Jánosné országgyűlési képviselőt — oki egy éve a Simontornyoi Bőrgyár igazgatóhelyettese is — nem egyszerű feladvány beszélgetésre bírni. Akkor sem az, ha odahaza van Simontornyán. Vegyük az előjegyzési naptárat, abban is az év 8. hetét? HÉTFŐ: A gazdasági vezetők bejárják azokat az üzemrészeket, amelyekben befejeződött a korszerűsítés. Rendszeresek ezek a szemlék. (A mostani mégis eltért a többitől, mert azt tanácskozták meg, hogyan kellene szépíteni virágokkal, füvesítéssel az üzemi környezeten.) Nincs okom panaszra Délután: összevont üzemi párttaggyűlés. KEDD: Hiába rosszak az útviszonyok. Irány Martfű, Tisza Cipőgyár. A tárgyalóasztalt körülülők azt beszélték meg, milyenek az 1978. évi értékesítési lehetőségek. Több hasonló tanácskozásra is sor kerül mostanában, mivel mind a bőrgyárak, mind a cipőgyárak kívánatosnak tartják tevékenységük összehangolását. Utazni, tárgyalni, majd megint utazni fárasztó dolog. Este otthon mégis német óra. Sok a külföldi partner és jó az, ha a „gazdák” ki tudják iktatni a tolmácsot soros tárgyalásaikból. SZERDA: Elég egy napra távol lenni ahhoz, hogy a visszatérőt legalább fél napra a méltósággal terpeszkedő íróasztal mellé cövekelje a rá várakozó munka. Sietni kell közben, mert a gyár egyik KISZ- alapszervezetének taggyűlésére hivatalos. De ülése lesz a Hazafias Népfront községi vezetőségének is, ahol azt kell összegezni, milyen tanulsággal, haszonnal jártak a falugyűlések és ki, milyen társadalmi munka elvégzésére kötelezi magát 1978-ban. Fontos lesz ez a fórum is. Simontornya meg akarja tartani azt a vándorzászlót, amit tavaly kapott a „Tiszta, virágos Tolna megyéért településfejlesztési verseny” — első helyezettjeként. Délután 4-kor, mint sportköri elnöknek kell jelen lennie egy tárgyaláson, ami azt ígéri, hogy megoldódik végre a labdarúgó-szakosztály vezetése. CSÜTÖRTÖK: Megyei tanácsülés, amire nemcsak azért kell eljutnia, mert ez ritkábban sikerül, mint ahányszor szeretné, hanem azért is, mert képviselőként van néhány elintéznivaló dolga Szekszárdon. Időben haza is kell érni azután, mert az üzem egyik KISZ- alapszervezeti taggyűlésének fő témája a szakmunkásképzés lesz. Ide igazgatóhelyettesként és képviselőként egyaránt várják. Még ezen a napon lerovandó egy adósság: tudományos előadás a Bőripari Tudományos Egyesületben. PÉNTEK: Csendes napnak ígérkezik. Előjegyzés nincs. SZOMBAT: Szabad lehetne, ha nem lenne háziasszony és családanya. De az. Ezenkívül a hét végén jut csak idő arra, hogy felkészüljön a Kisszékelyben tartandó pártnapra, aminek ő az előadója. * És most, villámkérdések: — Nem zsúfolt kicsit ez a hét? — Sokkal soványabb tennivalókban, mint általában lenni szokott. Még tán arra is jut időm, hogy megnézzem a bölcsődeépítést. Érdeke', hogyan áll, nagy benne a gyári érdekeltség. Képviselőként pedig tudom, hogy milyen nagy szükség van erre az intézményre. Telefoncsengés. — Csókolom Katika! — hallani egy derűs tenort. — Sürgősen téglára van szükségünk. Elhozhatnánk a sportkörét? Ott úgyis később kezdődik a munka, mi meg nem lennénk kénytelenek leállni. Az energiatelepről van szó. A döntés gyors. — Vigyék a téglát! De visz szapótlandó időben! — Milyen a kapcsolata gazdasági vezetőként és képviselőként a nagyközségi közös tanáccsal ? — Úgy érzem, hogy jó. — Van annak helyben előnye, hogy ennek a választási körzetnek az országgyűlési képviselője simontómyai? — Nincs különösebb. Ismerem a tervidőszak fejlesztési célkitűzéseit és anyagi lehetőségeit. De azt is. hogy a területemen mi sürgős, mi nem. Mire van pénz, és mire kell még várni. — Irreális kérésekkel nem keresik föl? — Korábban előfordult, hogy a körzet egyik-másik településéről ilyen igényekkel kerestek meg. Újabban már nem. Nemrég jártam Gyönkön és Varsádon, falugyűléseken. Úgy látom, mind több ember jön tisztába azzal, hogy mit jelent a tanácsok önálló gazdálkodása. Szóval, hogy elkezdtek lakóhelyben gondolkodni. — Elégedett a helyi, megyei, közDonti szervek azon intézkedéseivel, melyekre képviselői közbenjárására került sor? — Nem panaszkodhatom. Korrekt ügyintézőkre akadtam eddig és szeretném, ha legközelebb is ezt mondhatnám. Milyen gondokkal keresik föl leggyakrabban a körzetének lakói? — Első helyen állnak a lakásproblémák, utánuk következnek a vízellátás és az úthálózat javítására vonatkozó kérdések. — Képviselőnek is lehet személyes gondja, önnek van? — Igen. Anyukaként ritkán jutok el 11 éves fiam iskolájába, amikor szülői értekezlet van... Félórásra szabott beszélgetésünk pontban fél tizenegy után tiz perccel ér «éget. Be sem csukódik mögöttünk az ajtó, amikor az igazgatóhelyettes asszony már beletemetkezik egy dokumentum- halmazaiba. Tizenegyig fel kell készülnie még a rekonstrukciós munkák soros bejárására. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Újhelyi János: N. városban történt Anton Pavlovics Csehov hires mondatát kölcsönöztem címül ehhez a kis történethez, amelyben egy hétköznapi filmankét eseményeit szándékozom elmesélni tisztelt olvasóimnak. 1. TELEFONBESZÉLGETÉS Női hang: Ne haragudjon, hogy így... ismeretlenül zavarom... Arról van szó, hogy a központunk N. városában, az egyik kihelyezett részlegünk munkásszállóján ankétot szeretne rendezni Bacsó Péter „Jelenidő” c. filmjéből... Beszéltem a rendezővel, nem ér rá... Én: N. város? Hiszen azt jól ismerem... Női hang: Akkor küldeném is a szerződést... Én: Szerződést?! Női hang: Tudja, ez egy új kezdeményezés... Sok még a bürokrácia... Szerződést kell kötnünk. Én: Bocsásson meg, de kivel beszélek? Női hang: A vállalat függetlenített népművelője vagyok... Kezdő... Ez az első akcióm. A lényeg: minden hónap első hétfőjén munkásokról szóló filmeket szeretnék bemutatni a szálló lakóinak. Azért választottam a hétfőt, mert olyankor nincs tévé, s talán-meg lehet fogni az embereket... Én: Ha jól értettem, én lennék az a bizonyos kísérleti nyúl? Női hang: Kérem, ne mondjon nemet! Küldhetem a szerződést? Én: Hát... küldje! 2. A TALÁLKOZÁS Késő őszi délutánon, N. városban, el nem téveszthető helyen, a templom előtt találkoztam B. Máriával. Villamosra szálltunk. Mikor a harmadik megállót is elhagytuk, megkérdeztem: —i Nem itt kellett volna le- szállnunk? B. Mária zavartan bámult ki a ködbe. — Talán... Nem is tudom. — Először jár itt? — Dehogyis. Voltam már, csak mindig kocsival jöttünk. Most egy kicsit zavarban vagyok. — Akkor a következő megállónál szálljunk le. — Jó — hagyta rám B. Mária. Tizenöt perces keresgélés után megtaláltuk a munkás- szállót. B. Mária boldog volt. — Mondtam, hogy itt kell lennie valahol. Honnan tudta, hogy most kell leszáli- nunk? — Megéreztem. — Jaj, de vicces! — Az! 3. A PORTAN A szép, modern szállóban a hatvan körüli asztmás portás sajnálkozva széttárta a kezét: — Semmiféle moziról nem tudok... Csak elsejével vagyok itt... ugye... nekem senki sem szólt. B. Mária: — A szobák rendben vannak? Portás: — Miféle szobák? B. Mária: — A vendégszobák. Itt alszunk. —Portás: — Ja! valami rémlik. A gondnok néni, Erzsiké szólt... Az egyik szobába három férfi, a másikba két nő... Erről van szó? B. Mária: — Jaj istenem... Senki nincs itt a vezetőségből? Ekkor közbeszóltam: — Van még idő, egy teljes óra... Megnézem a szállót, közben majd kialakul, ne izguljon. Csak a film legyen itt. B. Máriával végigjártuk a szállót, benéztünk a főzőfü'- kébe — egy öregember lebbencset főzött — egy-két szobába. a mellékhelyiségekbe... — S a könyvtár? — kérdeztem. — Az még nincs... illetve van egy pici szoba, de azt jobb, ha nem nézi meg, kétszáz könyv a padlón... Visszamentünk a portára. Hatalmas darab férfi állt a folyosó végénél, nyitott felöltőben, széttárt lábbal. Rögtön ránk támadt. — Rossz a szervezés! Ki találta ki ezt a marhaságot, hogy hétfőn este hatkor a Jelenidőt vetítsék?! Nem lesz itt senki, fizetési nap van. Beszélt, megállás nélkül, aztán egyszer elkapott két, éppen elosonni készülő fiatalembert. — Hová mentek, hé?! — Izé... Az Aranyfácánba — mondta az egyik. — Nem mentek sehova, itt maradtok! — Azt beszéltük meg... És Gyula bácsi is mondta, hogy ott találkozunk... A testes férfi megenyhült. — Na jó, menjetek, majd én is jövök... — Hozzám fordult. — Fél nyolcra végzünk?! Sejtelmesen felvontam a vállam: — Nem tudom. A férfi legyintett, elfordult tőlünk. Megkérdeztem a remegő B. Máriát: — Ki ez a pali? — A részleg sz-titkára — súgta a kislány. 4. HATKOR A PORTAN, MAJD AZ ARANYFACÁNBAN, ÉS MEGINT A PORTAN B. Mária csillogó szemekkel: — Minden rendben. A film befűzve, a szállás elintézve. Félreértésről volt szó... — Közönség? — Nem sokan, de vannak. — Nem baj, kezdjék el a vetítést. Az szb-titkár a portással beszélgetett, ott volt még néhány fiatal is. Odajött hozzám. —• Ne haragudjon, nem tudtam, hogy maga Bacsó, a film rendezője... Ámultán néztem rá: — Nem az vagyok. — Mindegy — legyintett a testes férfi és leereszkedett mellém. — Az az igazság, hogy ezt a filmet legalább ötször láttam különféle pártiskolákon... Már a könyökömön jön ki. A fiatalemberek ott ácso- rogtak előttünk, vigyorogtak. — Ti nem nézitek a filmet? — Á! Nem nekünk való az — így az egyik. — Mennének már az Aranyfácánba — az szb-titkár ellenségesen, f-ámvillan- tott. Nyeltem egyet. — Én is elmennék veletek — mondtam. Az szb-titkár fájdalmas arccal közölte, hogy neki maradnia kell, de ha menni akarok, a két fiú elkísér. így is történt. Az Aranyfácán ugyanolyan kocsma, mint a többi. A zsúfolásig telt helyiségben felfedeztem a korábban megszökött két fiatalembert. Integettek, hogy üljünk oda hozzájuk. A hangulat emelkedett volt, a malacbanda egyfolytában húzta, majd mindenki énekelt. Bús magyar nótákat. A fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy ők fizessenek. Elfogadtam, aztán visszamentem a munkásszálló portájára. Az szb-titkár a fotelban szunyókált, mellé ültem, erre felriadt. Lemondóan legyintett. — Még mindig nincs vége. Hosszú film, ezt is jól elnyújtották. Ültünk és hallgattunk, vártuk a film végét. 5. AZ ANKÉT Felgyulladt a villany a tévészobában, és én meglepődve konstatáltam, hogy a vártnál jóval többen nézték meg a mozit. B. Mária remegő hangon bemutatott, majd átadta a szót nekem. — Hát kérem, akit nem érdekel a beszélgetés, az elmehet. A jelenlét nem kötelező. Különben voltam az Aranyfácánban, egy talpalatnyi hely sincs... Egy srác felröhögött: — Marha jó duma! A szomszédja oldalba bökte: Kuss! Fogd be a szád! Miután a „kontaktus” ilyen módon azonnal megteremtődött köztünk, jó másfél órát beszélgettünk a filmről... Illetve magukról vallottak az emberek, munkahelyi és egyéb problémáikról. A film „csak” ürügy volt. Az ankét után, a jelenléti ívet aláírva (velem együtt negyvenötén voltunk) B. Mária megkönnyebbülten sóhajtott. — Rosszabbra számítottam az előjelek után. Ez az első igazi sikerem. — Akkor erre inni kell, jöjjön, meghívom. — Áz Aranyfácánba? Nem, ott igazán nincs hely! Aztán bementünk a városba. 6. EPILÓGUS Másnap délelőtt, volt időm a vonat indulásáig, sétálgattam a városban. Egy építkezésen kötöttem ki. Markológépek vájták a földet, betonoztak, sürögtek az emberek, valami aluljárót építettek a város központjában. Egy kéz nehezedett a vállamra, ismerős arc mosolygott rám, egyik fiú volt az esti ankétről. — Nézelődünk? — kérdezte. — Aha. Te itt dolgozol? Az egyik földmarógép felé mutatott. — Az az enyém. Most állok, mert átszakítottam egy vezetéket... Szerencsére holtkábel volt... Észrevettem, hogy valaki figyel bennünket, felismertem az szb-titkárt, kézzel- lábbal magyarázott valamit néhány efnbernek. Úgy tett, mintha ott se lennénik. A fiú tovább beszélt. — Lehet, hogy marhaság volt, amit tegnap a művészetről mondtam... Tudod, nekem egy kép. egy szobor művészet, meg a film is, csak nem az olyan, mint a Jelenidő, mert az olyan hétköznapi volt, mint a mi életünk. De azért jó volt, ilyen is kell. Észrevette, hogy az szb- titkárt figyelem. — Nem rossz ember. Minden reggel itt van kezdéskor, hatkor, persze hajtja az embereket, de nem rossz. Csak kicsit sokat magyaráz... De a prémiumot is kihajtja... Szóval nem rossz. A földmarógépről lekiabáltak : • — Lajos! Gyere dolgozni! A fiatalember indult, fordultában még visszaszólt: — Aztán csinálhatnátok már egyszer egy jó cowboy- filmet is... — Olyan bunyósat. Mert az is kell ám a me- lósnak. Bólintottam, majd egyszer! Tekintetemmel az szb-titkárt kerestem. De mintha a föld nyelte volna el. Ez a hét nem zsúfolt Vihetik a téglát!
