Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-03 / 53. szám

a Képújság 1978. március 3. A közoktatás kérdései Három hónap alatt egy idegen nyelv Uj oktatási módszer A szovjet Postaügyi Mi­nisztérium Központi Tudo­mányos Kutatóintézetének nyelvoktatási módszerekkel foglalkozó laboratóriumában végrehajtott kísérlet a bolgár Georgij Lozanov nevével függ össze. Mint Galina Kitajgorodsz- kaja, a filológiai tudományok kandidátusa, a laboratórium vezetője magyarázza, a bol­gár orvos a pszichoterápia fogásait vitte át a nyelvtaní­tás területére. Abból indult ki, hogy az emberi agy befo­gadóképessége határtalan. Az idegen nyelv tanításával kap­csolatban ez annyit jelent, hogy az egy órán átvett tan­anyag mennyiségét jelentős mértékben növelni lehet: a hagyományos. 10—20 szóról alkár 200 szóra is. Galina Kitajgorodszkaja vezetésével 1975-ben fogtak hozzá a Lozanov -m ód s zer szovjet változatának kidolgo­zásához. A kísérletezők célja az volt, hogy megtanítsák a tudomá­nyos szakembereket (mérnö­köket, tanárakat), hogyan kell rövid idő alatt előadásokat tartani szűk szakterületükön belül valamilyen idegen nyelven, hogyan kell műszaki és szépirodalmat olvasni, vé­gül szabadon beszélgetni az adott nyelven. TURIST ASZAK ASZ Félhomány, csendes zene. Egész falat beborító képer­nyő. Színes diákat vetítenek: .tavaszi erdő, rét, tisztás ... A képernyő előtt félkörben, kényelmes fotelekben he­lyezkednek el a hallgatók. így kezdődik az óra, mely­nek vezetője Marina Majoro- va. Nem egyszerűen tanóra ez, hanem alaposan átgon­dolt és kitünően eljátszott előadás, ahol a tanárnő ren­dező és színésznő egyben. A csoport tíztagú. A tanítás három ciklusra oszlik. Az első az úgynevezett „turistaszakasiz”, vagy alap­ciklus. Ennek célja, hogy a tanuló az általános társalgá­si témákban megtanuljon ér­teni és egyszerű beszélgetést folytatni. Ez a ciklus 30, egyenként négyszer 45 per­ces foglalkozásból áll. Egy héten három foglalkozást tartanak. A ciklus végén a tanuló 2000 szót tud. A szám önmagáért beszél. De nem­csak erről van szó. Azok az emberék, akik a foglalkozás elején egyetlen szót sem is­mertek, nem egyszerűen be­szélni kezdenek az idegen nyelven, de beszédükben sa­játos fordulatokat, az adott nyelvre jellemző kifejezése­ket is használnak. A második szakaszban megkezdődik a nyelv tökéle­tesítése. Míg az első ciklus­ban a párbeszéd az uralkodó, itt nagyobb szerephez jut a monológ. Változik a nyelvi anyag is. A legelső foglalkozáson minden hallgató kap egy ne­vet, amely az egész ciklusban az övé marad. így lett Petrov mérnök az angol csoportban Mr. Black, Szokolova techni­kus a francia csoportban Ma­dame Francoise és Szemjonov részlegvezető a német cso­portban Herr Krammer. Az első oktatási ciklusban vala­mennyien „Moszkvában” ma­radtak. így egyszerűbb volt, nem kellett figyelmüket és emlékezetüket azzal erőltet­ni. hogy „ismeretlen ország­ban mozognak”, most azon­ban „idegenvezető” taná­rukkal, Angliába, Francia- országba, az NSZK-ba és az NDKnba indulnak útnak. Kezdik,beleélni magukat sze­repükbe. Az oktatás a tanult nvelv legfontosabb szavaival folyik. A témák: művelődés, kultúra, történelem, földrajz. Az eredmény újabb 2000 szó ugyanannyi idő, alatt. A SZAKNYELV . ELSAJÁTÍTÁSA A harmadik ciklusban a ta­nulók szakmai nyelvére for­dítanak gondot. Mivel a labo­ratórium a Postaügyi Minisz­térium intézetében van, a nyelvi anyag természetesen tükrözi az intézet sajátossá­gait. Már a második szakaszban bevezetik az olvasást. Ez a tanulmányhoz alkalmazott szövegekkel kezdődik. A har­madik szakaszban hozzáfog­nak asz eredeti szövegek olva­sásához. E ciklusban 80 órát kapnak a hallgatók. Ily mó­don az oktatás végére 6000 szót sajátítanak el. Bármilyen témakörben tudnak beszél­getni, szakirodalmat és szép­irodalmat olvasni. Az új módszer gyakorlati haszna kézzelfogható. Van azonban egy társadalmi- pszichológiai oldal is. A fog­lalkozások a tanulókat öröm­mel töltik el. A diakockák, a zene, világítás elősegíti a hallgatók kikapcsolódását, a mindennapi, nem mindig kel­lemes ügyekből és gondok­ból, és hozzásegíti őket az örömet okozó alkotómunká­hoz. A Szovjetunióban nagy fi­gyelmet fordítanak az idegen nyelvek tanulására. Csupán a szervezetten tanulók — diá­kok, egyetemi hallgatók, tan­folyamok hallgatói — száma 35 millió. Magától értetődik, hogy nem lehet pontos képet kapni arról, hányán tanulnak önállóan vagy a televízió, rádió segítségével nyelveket! A Gallina Kitajgorodszlkaja módszeréhez hasonló eljárás­sal több mint 30 csoportban és tanszéken oktatnak. A táv­latok: 'be akarják vezetni a módszert a nem nyelvigényes szakokon és az iskolákban is. BORISZ SZTANYILOV Az orvostudományi egyetem áj épülete A Semmelweis Orvostudományi Egyetem új, Nagyvá­rad téri épületében a két, egyenként 400 személyes előadótermében a tíz szemináriumi helyiségben, vala­mint tizáiöt laboratóriumban a múlt hónapban kezdő­dött meg a tanítás. (MTI fotó, Bara István felvétele — KS) Űri Károly emléke 1898. március 3-án született a Zala megyei Magyarszerda- hely községhez tartozó Üj- néppusztán őri Károly. A két világháború közötti kor­szak munkásmozgalmai har­cosainak egyike ő, akit az eseményekben ugyancsak gazdag forradalmak korának — 1918—1919-es évek — ta­pasztalatai, harcai edzettek kommunistává. A Tanács- köztársaság leverése után, 1921-ben lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja. A Tanácsköztársaság ide­jén vörös katonaként harcolt a proletárhazáért az északi fronton. 1919. augusztustól novemberig vizsgálati fogság­ban sínylődött. Ez az időszak fordulópontot jelentett életé­ben. Ekkor kezdett politiká­val foglalkozni, ismerkedett meg kommunistákkal, s lett elkötelezettje a szocializmus eszméinek. 1920. elején sikerült Bécs- be szöknie, a Kommunisták Magyarországi Pártja veze­tőivel felvette a kapcsolatot. A párt megbízásából 1923- ban tért haza. Tagja lett a famunkások szakszervezeté­nek, majd a szociáldemokra­ta pártnak is. Gőgös Ignác- cal, Hámán Katóval, Vági Istvánnal együttműködve szervezte a szociáldemokrata pártszervezetek ellenzéki megmozdulásait. Ök kezdték meg 1923-ban az illegális kommunista párt szervezését. „Mozgalmunk célja a tö­megek forradalmasításán ke­resztül a kommunizmus meg­valósítása volt” — mondotta erről később a letartóztatását követő bírósági tárgyaláson. A Kommunisták Magyaror­szági Pártjának Bécsben 1925. augusztusában tartott I. kongresszusán megválasztot­ták a Központi Bizottság, egyben a budapesti titkárság tagjává is. A háromtagú tit­kárság, a „trojka” tagja volt: Őri Károly, Hámán Kató, Gő­gös Ignác. 1925. október elején őt is letartóztatták és az első Rá- kosi-per egyik vádlottjaként négyévi fegyházra ítélték. Pozsgai Zoltán: Szegények bátorsága — Tégy valamit, Mátyás! Értsd meg végre! — Emberek! A fej így csak összezavarodik!, A falu végi Dombi-ház meg a Szentháromság-szobor körül sarjadt friss gyepet a földbe taposták. A falu közepéről mind idemenekültek. A kévebajszú, bőrét kinőni látszó Borsos Má­tyás, falusi bíró egészen a szobor talapzatához szorult. Szeme csöndért esdeklett, ahogy .szólt, szava a megszorított szarvas, bika kínos hangjához hasonlított. Ügy érezte, nem tud kigon­dolni semmi mentséget ebben a szorításban. Az asszonyok, vénemberek szemüket a szobor hármas alakjára függesztve kínosan nyögdécseltek: — Most segíts meg, Mária! Ó irgalmas Szűzanya!... Bögény kisközség egyetlen utcáját csordultig telesütötte a nap. A falu irdatlan, nádas pajtái bambán terpeszkedtek, végig, a házak mögött. Valamivel a déli harangszó előtt Bor­sos Mátyás, bíró, néhány zsák búzát vonszolt a feleségével az elöregedéstől nagyokat nyögő pajtába, a széna alá. Isten tud­ja, mi lesz! Kenyérből ne szenvedjenek hiányt. Szidta a szi. kár, csámpás asszonyt, hogy rosszul fordul a zsák végével. Aztán elejtették a zsákot, az kirepedt, a búza szétömlött. Va­lami úgy szólt, mint jégveréskor a faluvégi nyárfaerdő. Utána csattanás, és valami furcsa, üres csönd. Eltűnt egy közeli ház tűzfala a fél tetőzettel. Aztán me. gint az a suhogás. Azt már nem követte csattanás. A második bomba nem robbant. Csak leesett a Czakó-ház udvarára. Szétvágta a trágyadombot. A környező szilvafák levelét mind leperzselte. Most ott hentereg a trágyában, a napsütésben, s bármikor fölrobbanhat. Az öreg Czakó szerint legalább ak_ kora, mint egy anyadisznó. — Tégy valamit már ellene, Mátyás! Hallod-e! — Mit tegyek! Ö, az eszem hagy már el! Űjra megremegett a Szentháromság-szobor, a két házsor apró ablakai rezegtek. Borsos Mátyás leemelte teleizzadt ka­lapját, s az eget nézte. A Határ-tó felett V-alakzatban föl. villantak a Bécs ellen vonuló bombázók. Egy asszony elzu­hant. A rémült gyerekek a falu végi kenderáztató tó fűzfás hnélyedésébe söprődtek. Az öregek dünnyögő imádkozásába lassan belekopogott valami a kocsma felől. Egy torz vigyorú, szakállas alak közeledett rongyos göncökben. Alatta faláb, amely egykedvűen böködte a földet. A falábú Muzsajból dőlt a»szesz meg a koporsószegnek nevezett Hunnia cigaretta bűze. Mögötte a sok szüléstől szétterült, lompos asszony lépkedett odaadó, végtelen szomorúsággal. Egy sereg apró gyerek csün­gött a szoknyáján, tisztes távolságban az apától. A tó medré­ben gubbasztó, kínosan megbújó emberek egy pillanatra felé. jük csodálkoztak. — Teee, Muzsaj! — Mi az, drága urambátyáim, mi? — Hallgass! — Inkább énekelnék nektek, hogy ne unatkozzatok! — Hallgass már! Valahol, a ludaktól csöndesen megürült víztükör szélé­nél szétnyílt egy fűzfabokor, s öreg Czakó Ágoston mászott elő a bokor nyílásán. Odamérgesedett a falábúhoz, és botjával fültövön vágta. Az meg se mozdította tőle a fejét. Aztán le­ült, ahogy nyugalmában szokott: térdig érő falábát furcsán maga alá húzva. Hátravetette fejét, s énekelt. A kövér asz- szony, akit Lengyel Máriának hittak a faluban, mert a falábú valahol Lengyelországban talált rá kóborlásai idején, csak állt mögötte, fejét mélyen lehajtva. Az égre kusza, fehér jeleket, villanó tűzkarikákat festve húztak el a repülőgépek. Egy potrohos gép elmaradt a csor_ dától, két kis repülő-puli hátraszaladt érte, s visszaterelte a nyájba. Mire fönt teljes lett a csönd, az emberek vízfoltos térdekkel, ülepekkel előbujkáltak, szemükben düh és kétség, beesés, az asszonyok körülgágogták Muzsajékat, hogy a férfi­akat rájuk uszítsák. De Borsos Mátyás bíró most határozott lett. A levegőt verte mindkét öklével. Most aztán csönd, kia. bálta! S hogy bizonyítsa határozottságát és cselekvő szándé­kát, levetette vastag kabátját, konyákig fölgyűrte inge ujját, aztán fölállt egy dombra, amelyet gyerekek hánytak össze, összeintegette maga köré az elöljárókat, s előadta tervét: — Egy ember segíthet itt, Múzsaj! A bomba akármikor szétsö. pörheti a falut. Muzsaj bátor ember, meg kell hagyni. Az ilyennek az élet nem sokat tesz, azért bátor. És csollányba nem üt a ménkű. Hogyha beleüt, egy embert üt. Ha megteszi, egy tehenet kap. Ha meghal, a családjáé lesz. Ha megmarad, a község fizeti minden italát, amit a kocsmában fogyaszt. — Amazok bólogattak. Valaki közülük odaszólt a bírónak: — De az egész falu befizet! Igaz? Együnkre sok ne jusson. — Ügy. — Mindenki! — 'Pótadó szerént évente! — Az ital árát is. — No és, ha temetési költség is kell? — Megadjuk! — Akkor szóljál neki, Mátyás. Hogy menjünk végre va_ lamire — szólt az öreg Czakó. És a mi taligánkon kitolhatja Muzsaj azt a bombát a Határ tó mellé. — És harangoztassunk, amikor kitolja. — Harangoztassunk. És gyújtsunk gyertyákat a szobornál. Borsos Mátyás félretörölte bajuszát, s karját Muzsaj vál­lára tette, s hogy a részeg, bódult ember megértse minden szavát, egészen közelről a fülébe mondta. A részeg egy ideig csak hallotta, de nem értette; szeme merev volt a megerőltető figyeléstől. Aztán, hogy megértette, hátravágta fejét, összeharapta száját, és felüvöltött: „Barna kislány, kinek szeded a rózsát? Hármas huszár a babám, annak kötök bokrétát.” Vastagon eleredtek a könnyei. Borsos félreállt, mert Mu­zsaj, ha sírva énekel, aközben le szokta csatolni fa_ lábát, s hamar oldalba teremt vele valakit. De a falábú csak kiköpte a cigarettát egy vénember lábfejére. — Tehén? He. hej, tehén! Van ott ész, bíró úr...! Aki kitalálta. És szent Vendel, a barmok védszentje hagyná, hogy nekem tehenem legyen? Nem, azt nem hagyná. Nem is kell! Jó, hogy apátok kocsikereke elvágta a lábamat, mi? Most itt a falábú Muzsaj. — Fölröhögött. — Akácfa á lába! És ha a bomba elviszi, női helyette az akácerdőben, mi? De más ember csámpái helyett nem női, mi? Az életem ennyi? Ennyi? — Fölkelt, s a szélső ház előtt mélyen ledöfte falába hegyét a földbe. A szeme körbe járt. De a szemek mind elbujkáltak előle a pipitéres árokpartra, a kocsikerekek csapásaiba. Márok, az öreg kisbíró is csak feszengett. Kökény János, az első unokatestvére is el­bújtatta előle a tekintetét. — Igaz, félig ember, félig fa vagyok! — Nem, hát nem a fa. A bátorságod! — Ha nem mondanátok most itt minden, hogy az én éle­tem a legrongyabb, akkor talán nem tudnám? Mi vagyok én? Egy falábú senki! — Megint összeharapta száját, s kifacsa­rodtak a könnyei. — Hát megalkuszunk, jó? De nem tehénre, bíró! Nem tehénre! Rohadjon el mind a tehén! Mind! Hallod, bíró? De ti megkérhettek engem szépen. Hogy kedves Muzsaj úr. Mu­zsaj úr, értitek? És nem falábú Muzsaj. És nem részeg Mu­zsaj! Muzsaj úr! így mondjátok! A kérést. Nem tudtak mozdulni. Csak nézték. A Szentháromság­szobor meg a Dombi-ház tövéből. Volt bennük valami meg- illetődöttség, de nagyobb volt az élni akarásuk, a vágyuk, hogy hajlékuk, jószáguk épen maradjon. Az ablakok alatt lyuggalt a faláb a porban, lassan, látszólag nyugodtan. Mu- zsajt tisztes távolban követte a széles ölű asszony, szoknyáján a sok apró gyerekkel. Muzsaj a kocsmán túl, a templommal szemközt bement egy nagy, tűzfalas házba. Hátul állt a sze­kér, amellett a talyiga. Odatolta a szétvágódott trágyadomb­hoz. Megfogta az irdatlan bomba végét, térdig a trágyalébe csúszott. Nem látott semmit, mert a szemére ment valami bó_ dultság. A bomba rádőlt a talyigára. Fölemelte és tolta; „Édesanyám, ne sirass, köszönöm a nevelést. Lehajolok, meg. csókolom a kezét...” A kerék csöndesen nyöszörgött. Kitolta a túlsó faluvégre, azon is túlra. Ott ledöntötte. Akkor is éne­kelt. Volt ott néhány rőzse. Rárakta a bombára és meggyúj­totta. A láng magasra csapott, és ő nem mozdult el a bomba, tói. Lengyel Mári ott állt a faluvégen. És integetett neki a karjával. — Gyere! Gyere már! — De Muzsaj nem ment. Mintha elhagyta volna az esze, csak állt a tűz mellett. A tűz elhamvadt. A bomba nem robbant. Muzsaj később fölocsúdott. Tántorgott falábán. Megint rozsét rakott a bom­bára. És hogy meggyulladjon, lehajolt, és megfújta alatta a tüzet. A láng ismét magasra csapott. És akkor Lengyel Mári ijedtében hanyatt esett. Muzsaj Pál szeme odarévedt. Aztán meglódult a faláb az asszony felé. Fölébe hajolt és zokogott. — Te isten vagy Mári! Te nem hagyod...! Azért nem rob­bant el velem a bomba! Azért, Mári, Te... Lengyel Mári! — A szakállához szorította arcát. — Te vagy az isten! Csak ezek nem tudják, hogy ki vagy! És ezután sem tudják! Ó, Pál!... — A gyerekek valamivel odébb álltak. Lehajtott fővel. Ahogy mindig. Aztán szétvágódott a tűz. A bomba elrobbant. I)e hozzájuk a szele is alig ért el. r .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents