Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-03 / 53. szám

1978. március 3. ^PÜJSÁG 3 Építők ünneplőben Program aki minden embernek, dolgozni akar Kobra József igazgató beszámolójában minden részleget értékelt, minden területre ki­dolgozott programot ismertetett Ilyenkor év elején minden vállalatnál, üzemnél több szinten értékelik az elmúlt évi terv, gazdálkodás ered­ményét és ugyanezen a fóru­mon megbeszélik az idei tennivalókat is. Sok ilyen ta­nácskozáson vettem részt és vallóm: érdemes rendezni. Csak az a baj; akik ellene vannak, soha sem hajlandók munkaidőn túl vállalati meg­beszélésen részt venni. De akkor miért beszélnek... A héten tartotta a TOTÉV — Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelő Vállalat — nagyaktíva-értekezletét. Az elnevezés nekem sem tetszik, de nem ettől függ annak si­kere. Részt vettek: a párt csúcsvezetőségének, a KISZ- bizottságnak és a szakszer­vezeti bizottságnak a tagjai, valamint a szocialista brigád­vezetők, osztályvezetők... El­jött dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyette­se, Hegyi Ferenc, a megyei tanács osztályvezető-helyet­tese, Svemer László, a váro­si tanács munkatársa, Pasz- ler József, a tervező vállalat igazgatója, dr. Ordas József, a beruházási vállalat igaz­gatója. Tehát mindazok, akik kapcsolatban vannak a válla­lattal, akik jó ha ismerik az építők eredményeit, gond­jait. HATÁRIDŐ ELŐTTI ÁTADÁS — TERMELÉKENYSÉGGEL A beszámolóval a részt­vevők már előbb megismer­kedhettek. Az elmúlt héten a szocialista brigádvezetők tanácskozásán kiegészítették, illetve részletesen megtár­gyalták a vállalat gazdálko­dását, az idei évre pedig vál­lalásokat tettek. Kobra József igazgató ke­rek egy óra hosszat beszélt, részletesen, szinte minden munkahelynek megadta a feladatokat. Tehát bőven volt mire figyelni, hallgatni a résztvevőknek. „Az összes tevékenység ár­bevételi tervét 433 millió fo­rintban, 101 százalékra telje­sítettük.” „A tervezett 1320 fizikai létszámmal szemben a tény: 1328 volt. A nem fizikaiak tervezett 352-es létszáma 354-re alakult.” „A bázishoz viszonyítva az egy munkavállalóra jutó épí­tő-szerelő termelés 11,9 szá­zalékkal növekedett.” „Néhány fontosabb létesít­ménynél a kivitelezési időt csökkentettük: Szekszárd, BHG-csarnok 1977. XI. 30. helyett IV. 29-re. Dombóvár, PEVA 60 lakásos épült IX. 30. helyett VII. 29-re. Szek­szárd, tanítóképző XII. 15. helyett VI. 27-re készült el.” „A fizikai állománycsoport­ban az 1976. évi 3009 forint átlagbérrel szemben 1977- ben 3259 forintot fizettünk, ez 8,3 százalékos bérfejlesz­tésnek felel meg.” „A fiatalok családalapítási lehetőségét segítettük, a dol­gozóink részére épített 40 lakás átadásával. A 40 tulaj­donosból 34 fő 30 éven aluli. A lakásvásárláshoz 1 726 000 forint kölcsöntámogatást ad­tunk.” „A központi telepen nagy­részt társadalmi munkában megépült a 156 személyes öltöző, fürdő.” „A szocialista munfca- verseny-mozgalomban 120 brigád vett részt, ebből 105 elnyerte a szocialista cím va­lamilyen fokozatát.” Ennyit ragadtunk ki a be­számolóból, amely tulajdon­képpen összefoglalja a TOTÉV 1977-ben végzett munkáját. A szavak mögött sokkal több van. A mellettem ülő fiatalember szorgalmasan jegyzetelt, néha ingatta a fe­jét, de legtöbbször elismerő­en bólintott. A jegyzetlapok számáról látszik, lesz mit mondani a többieknek, a brigádtársaknak. 422 LAKÁS NOVEMBERIG Néha lankadt a figyelem, de amikor az igazgató az idei feladatokat ismertette, minden résztvevő az előadó felé fordította fejét, jelezve: Figyelek, érdekel, mert az én munkámról van szó. Ragad­junk ki részleteket ebből a részből is. „Vállalati szinten 470 mil­lió saját építő- és szerelő­termelés, 20 millió alvállal­kozói tevékenység és 75 mil­lió forint ipari termelés lét­rehozása a feladat.” „A szerelés termelékenysé­gét 18,6 százalékkal kell nö­velni. Kiemelkedően jelent­kezik 422 lakás átadása, melynek végső határideje november 24.” „Az I. számú főépítés-veze­tőség főbb feladatai: Szek­szárd, II. számú iskola bőví­tése, a tervezővállalat bőví­tési munkálatai, a BHG III. üteme, a Körösi Csorna ut­cai 40 lakás, a baktai 49 gar­zonlakás, a Bottyán-hegyi 40 lakás, a tolnai 3x20 lakás, a paksi Béke-szálló felújítása, az ÁFÉSZ-vegyesbolt befe­jezése és a ruházati ktsz szer­kezeti építése.” „A II. számú főépítés­vezetőség : a dombóvári PEVA 55 és 56 lakás, vala­mint a PEVA 42 lakás átadá­sa, az Unió Szövetkezet 28 és 42 lakás szerkezeti munkála­tai. Be kell fejezni a gyönki iskola III. és IV. ütemét, a balatonalmádi PEVA 55 la­kás szerkezet öntési munkáit márciusban meg kell kezde­ni, a veszprémi Videoton fa­szárítóját át kell adni.” „A mélyépítő főépítés­vezetőség 61 millió forint sa­ját építés-szerelés létrehozása 133 fizikai dolgozóval. A szekszárdi főiskola uszodája, a bonyhádi gabonatároló.” Konkrét és pontos felada­tot kapott a szakipari, a melegburkoló, a hidegburko­ló, a bádogos, a festő, a hő­szigetelő részleg. Nem felesleges időpocséko- lás az, ha a vállalattal együtt dolgozó szervek, vagy a fel­ügyeleti szakemberek részt vesznek egy-egy ilyen ta­nácskozáson. Bizonyíték erre a tanácsi építők értekezlete. A hozzászólások egy része nekik szólt, de olyan fonto­sak voltak ezek, melyek az együttműködést a jövőben se­gítik. Miről van szó? Szabó Gé­za termelési osztályvezető elmondta: az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a többletmunkák. Jobban kel­lene a leendő üzemeltetőkkel kooperálni, hogy 'már a ter­vezésnél, a beruházás első fázisában kiderüljön, hogy ők mit akarnak. Füredi Fe­renc, a Generál II. építés- vezetője, területéhez tartozik Veszprém. Gondok vannak, az ottani tanács a vállalatot C kategóriába sorolta. Mun­kaerőt csak közvetítő útján vehetnek fel, de így nem tudják a feladatot ellátni. Kovács Ferenc szerelőipari főépítés-vezető felvetette, hogy nekik kell elkészíteni Szekszárdon a déli fűtőmű vezetékeit, de a tervdoku­mentáció még nem készült el. Balogh Béla műszaki osz­tályvezető felhívta a figyel­met, hogy a falpanel felhasz­nálásával megoldódna az is­kolák, az óvodák építése, ezt tervezni kellene. Csurkovics János személyzeti osztály- vezető a Keselyűsi út közle­kedéséről beszélt, sok a be­járó, itt már kell tömegköz­lekedési eszköz. Ezek a felszólalások válla­lati érdeket is érintenek, de leginkább a tanácshoz, a ter­vezőhöz és a beruházó válla­lathoz kapcsolódnak. Az ilyen élő kapcsolat sokkal szorosabb és pontosabb mun­kát feltételez. A választ meg­kapták a felvetésekre, de majd akkor lesz értékes, ha • azt meg is valósítják. Na­gyon érdekes volt az a hoz­zászólás, amely felvetette, hogy a bérházakban a kocsi­tárolóknál ablakot építenek, de a hőközpontot körülveszik betonnal és így a későbbi ja­vításoknál a fődarabokat nem tudják kivinni a helyé­ről. Ha csak ez az egy fel­vetés valósul meg ennek az értekezletnek a nyomán, már akkor is érdemes volt meg­tartani. Minden embernek lesz munkája, aki dolgozni akar, és ma már minden munkás, munkahelyi kollektíva rész­letesen ismeri feladatait, szinte minden napra. Ez volt ennek a nagyaktívának a legnagyobb haszna. HAZAFI JÓZSEF Fotó: B. J. Munkások a város felett Korunk embere egyre magasabbra tör építmé­nyeivel. A szemet gyö­nyörködtető épületek­ben sok-sok ember gyak­ran életveszélyes munká­ja halmozódik fel. Ám a verejték, a fáradtság, a veszély mind-mind el­múlnak, és marad az al­kotás, a tény. Álljunk meg egy pillanatra a fá­radtságnál, a veszélynél, és múlandó dolog marad­jon most a tény. A képe­ken a. TÁÉV dolgozói függőhidat szerelnek. CZAKÓ SÁNDOR /| Magyarország a tavaszi lipcsei vásáron A lipcsei tavaszi vásár va­lóban az egyik legjelentősebb nemzetközi kereskedelmi fó­rum, ahol idén 37 magyar külkereskedelmi — vagy külkereskedelmi joggal ren­delkező — vállalat vesz részt a HUNGEXPO szervezésében, összesen 3750 négyzetméter­nyi területen. Tíz pavilonban, szabad te­rületen, továbbá 7 belvárosi vásárházban találkozhatnak a látogatók a magyar ipar termékeivel. Legnagyobb kiállítóink kö­zül a KOMPLEX 550 négy­zetméteren, a METRIMPEX 360, a Videoton Rt 230, a NIKEX 169, a KONSUMEX 140, a METALIMPEX 128 négyzetméteres területen rendezi meg árubemutatóját. A tavaszi lipcsei vásáron — amely jellegét tekintve szakágazati kiállítások ösz- szessége — 60 ország, össze­sen 340 ezer négyzetméteren vonultatja fel termékeit. A rendezvény fontosabb ágazatai idén a kohászat, a gépek-berendezések, a szál­lítástechnikai és anyagmoz­gatás, a szerszámgépipar, a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari gépek, továbbá az elekt­ronika-elektrotechnika. Különös figyelmet érdemel a magyar kiállításon a mező- gazdasági és élelmiszeripari gépgyártás, az elektronika- elektrotechnika, az automati­zálás és távközlés, valamint a számítástechnika: ezekben az ágazatokban a KGST- együttműködés eredményeit demonstrálják.

Next

/
Thumbnails
Contents