Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
2 ^rÍÉPÚJSÁG 1978. március 21. ENSZ békefenntartó erők érkeznek Libanonba J .:Ä^: A Dél-Libanonba behatoló izraeli csapatok Tibnine város közelében folytatnak harcokat a palesztinokkal (Kétpávírónkon érkezett) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap 12 szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett, elfogadta azt a határozati javaslatot, hogy ideiglenesen békefenntartó ENSZ-erőket küldjenek Dél-Libanonba. A határozat ugyanakkor felszólítja Izraelt, hogy haladéktalanul szüntesse be harci tevékenységét Libanon területén, vonuljon ki a térségből. A Biztonsági Tanács vasárnapi határozata ellenére az éjszaka folyamán és hétfőn kora reggel is heves harcok folytak a térségben. A vasárnapi harcokban az izraeli hadsereg kettőt elfoglalt a Litani folyón átívelő három híd közül, és mindössze egy kilométer széles parti sáv kivételével ellenőrzése alatt tartja a folyótól délre lévő területeket. Ez a vidék a libanoni—izraeli határtól 24 kilométernyire fekszik és lerohanása ellentmond azoknak az izraeli of- fenzíva kezdetén hangoztatott kijelentéseknek, amelyek szerint a támadás célja csak egy tíz kilométer széles övezet elfoglalása lett volna. A palesztin katonai szóvivő közlése szerint a leghevesebb harcok Tyr kikötőváros körül bontakoztak ki. Az izraeli támadók négy irányból nyomultak előre a város felé. A bombázók, a tüzérség és a part mentén cirkáló ágyúnaszádok heves tűz alá vették a kikötővárost, a Reuter helyszíni tudósítója percenként 25 tüzérségi lövedék becsapódását számolta meg a város közelében lévő palesztin menekülttáborban. A harcok miatt a tábor csaknem teljesen elhagyatott, lakói elmenekültek. A palesztin és a libanoni baloldali erők ugyanakkor a környező dombokról tüzérségi tűzzel árasztották el a Tyrt támadó izraeli csapatokat. Az éjszaka leple alatt a palesztin harcosok gerilla- támadást intéztek az izraeli gyalogos egységek ellen. Tel Aviv-i jelentések szerint az izraeli csapatoknak hat kilométernyire sikerült megközelíteniük a várost és előrenyomulásuk közben elérték a Földközi-tenger partját. Ugyancsak izraeli jelentések szerint a támadók további hét libanoni falut foglaltak el vasárnap a határtól tíz kilométernyire levő sávon kívül. Izraeli katonai tudósítók beszámolnak arról is, hogy a Tel Aviv támogatását élvező libanoni keresztény erők is beavatkoztak a harcokba. A jobboldaliak több falut támadtak meg. Abdel Mohszen Abu Maj- zer, a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet egyik vezetője újságíróknak elmondta: az izraeli agresszorok a déllibanoni harcokban háromszor annyi embert vesztettek, mint a palesztin és a baloldali erők és veszteségeik meghaladják az 1967-es közel-keleti háborúban elszenvedetteket. Vasárnap Damaszkuszban megkezdődött a Szadat egyiptomi elnök különutas törekvéseivel szembe helyezkedő négy arab ország — Algéria, Líbia, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és Szíria — külügy- és hadügyminisztereinek, valamint a PFSZ képviselőinek értekezlete. A vasárnap esti ülésen a tripoli értekezlet óta „szilárdsági frontot” alkotó ötök a Libanon elleni izraeli agresszióval és az ENSZ-erők libaboni állomásoztatását előíró BT-határozattal kapcsolatos kérdéseket vitatták meg és mint a konferencia szóvivője közölte, egyetértésre is jutottak. Még a vita megkezdése előtt Abdel Halim Khaddam Szíriái külügyminiszter megnyitó beszédében leszögezte: a Libanon elleni izraeli agresszióért is Szadat egyoldalú kezdeményezéseit terheli a felelősség. A szíriai külügyminiszter az egész arab világhoz intézve szavait kijelentette: a jelenlegi válságos helyzet azt követeli az arab országoktól, hogy tegyék félre helyi jellegű nézeteltéréseiket, s közösen munkálkodjanak azon, hogy az izraeli csapatok mielőbb kivonuljanak Dél-Libanonból. PANORAMA BUDAPEST Günther Haiden osztrák mezőgazdasági és erdészeti szövetségi miniszter, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívásé" ra hétfőn Budapestre érkezett. A két miniszter megkezdte a tárgyalásokat. TORINO Hétfőn folytatódott Torinóban a „vörös brigádok” terrorszervezet 15 vádlottjának pere. A vádlottakat az utóbbi két évben harmadszor állítják bíróság elé az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres csoportosulás, szabotázsakciók, emberrablások és gyilkosságok elkövetésének vádjával. A jelenlegi olasz törvénykezés szerint mindezért 20 évig terjedő börtön- büntetés szabható ki. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége 1978. február 24-én, a kínai országos népi gyűlés ülésszakának megkezdése előtt felhívással fordult az országos népi gyűlés állandó bizottságához. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége javasolja, hogy a két ország közös nyilatkozatot adjon ki a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság közötti kapcsolatok elveiről. A Szovjetunióban úgy vélik, a kapcsolatok rendezésének üevét előbbre vinné az arról szóló közös nyilatkozat, hogv a felek kapcsolataikat a békés egymás mellett élés alapjára helyezik, szilárdan ragaszkodva az egyenjogúságnak, a szuverenitás és a területi integri- | tás kölcsönös tiszteletben tartásának, az egymás belügyei- be való be nem avatkozásnak, és az erőszak alkalmazásáról való lemondásnak az elveihez. A Kínai Népköztársaság kormányzata azonban ez alkalommal is negatív álláspontra helyezkedett. 1978. március 9-én megismételte korábban már előterjesztett elfogadhatatlan előzetes feltételeit. Dél-afrikai mementó I960, március 21-én a dél-afrikai Johannesburg Sharpeville nevű elővárosában betelt és kicsordult a keserűség pohara. A fekete gettó lakossága tudta, mire vállalkozik, amikor fegyelmezetten, fenyegető gesztusok nélkül, de egységesen és határozottan emberi jogokat követelő és az apartheidet, a faji elkülönítést elítélő táblákkal vonult fel az utcákon. Néma csendben haladt a tömeg, de mint egy francia tudósító írta akkor: „ez a csend maga volt a kétség- beesés elnyújtott, messzire hallható kiáltása.” A csend hamarosan borzalmas zajjá változott. A rendőrség és a BOSS nevű titkosszolgálat fegyveres alakulatai egy utcatorkolatnál gépfegyverekkel várták a tömeget és figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak. A sortűz hét és fél percig tartott, utána nyolcvankilenc (!) halott és száznyolcvanhat sebesült maradt Sharpeville főutcáján. Tizennyolc esztendő telt el azóta és Sharpeville után hasonló vonatkozásban tanulta meg a világ egy másik johannesburgi előváros, Soweto nevét. Ami akkor egyedi esetnek számított, ma napirenden van: a keserűség gejzírként tör fel az elnyomás „nehezékei” alól — és a pretoriai kormány most is, mindig, azonnal tüzet nyit... Semmi nem változott tehát ? De igen, és nemcsak Dél-Afrikában, hanem az egész fekete kontinensen, az egész világon. Hatalmas erők mozdulnak meg a fajüldözés ellen a nemzetek világszervezetében is — éppen e New York-i fórumon nyilvánították Sharpeville szomorú évfordulóját a fajüldözés elleni harc nemzetközi napjává és 1978-at az apartheid elleni tiltakozás esztendejévé. Sharpeville és Soweto, a többi gettók áldozatai nem haltak, nem halnak meg hiába. HARMAT ENDRE A francia választások végeredménye (Folytatás az 1. oldalról) Kétségtelen, hogy a dolgozók között, akik annyira várták és remélték a változást, az eredmény csalódást kelt. Tény, hogy az eddigi kormány megőrizte a többségét a nemzetgyűlésben. Mi lesz ebben a helyzetben az FKP vonala? A csalódás elmúltával a dolgozók ráébrednek arra, hogy milyen erőt képviselnek, és látni fogják az FKP képességét, hogy tömörítse a jogos követeléseik védelmében fellépő dolgozókat. A harc tehát folytatódni fog és a párt határozottan kiáll azok mellett, akik küzdenek. Az FKP ma inkább, mint valaha, az egységpolitika híve a baloldalon és össze kíván fogni mindazokkal, akik változást akarnak. Meggyőződésünk: ahhoz, hogy a franciák összefogjanak, világos és mozgósító programra van szükség. A kommunisták e cél érdekében fognak dolgozni. A párt szilárd maradt, noha szavazatszámban, parlamenti képviseletben és százalékarányban egyaránt visz- sza akarták szorítani. Az FKP a szavazatok és képviselők számát tekintve is nyert, de valamelyest vesztett százalékban. Bármilyen jelentős erőt is képvisel azonban a párt, ez még nem elég. A dolgozóknak mindig erősebb pártra van szükségük. — jelentette ki Georges Marchais. Római beszélgetések (1.) Ma elfoglaltuk a Capítolíumot, A Leonardo da Vinci repülőtér hipermodern utasterét géppisztolyos őrök pásztázzák, a Quirinale palota, a köztársasági elnök rezidenciája környékén pedig tízméterenként áll egy-egy fegyveres. Rendőrök sorfala között jutok fel a Capitolium pompás épülete, a városháza sok száz lépcsőjén, többször igazoltatnak, amíg megérkezem Luigi Arrata tanácsoshoz. A tanácsos kommunista, másfél éve — a baloldal választási győzelme óta — foglalkozik a római közügyekkel, az Örök Város általános irányításával. — Itália tíz éve a társadalmi-gazdasági bajok időszakát éli — mondja a tanácsos. — Ebben a helyzetben egy sor spekulációt tapasztalunk azok részéről, akiknek nem érdekük, hogy fejlődjék az olasz demokrácia. Ez a feszültség stratégiája. Természetes, hogy mindazok, akik meg akarják zavarni a politikai életet, itt a fővárosban tartják azt hasznosnak. S miután Rómát baloldali tanács vezeti, ez elsősorban a város igazgatását érinti. Luigi Arrata azzal folytatja: kevés ország bírta volna ki a bizonytalanság ilyen légkörét. Itália azonban — ahol a demokráciának ősi és mély gyökerei vannak — kibírta. A munkásosztálynak erősek az idegei. A legutóbbi választások is mutatják: a dolgozók nem hagyják magukat megfélemlíteni... E keretben Rómának sajátos a szerepe. Ha igaz, hogy Róma mindig is meghatározója volt az olasz történelemnek, akkor az is igaz: nagy dolog, hogy Rómát ma a baloldal vezeti. Milyen kérdések foglalkoztatják a város vezetését? — Azon kívül, amit elmondtam: a bevándorlás, a munkanélküliség, a kommunális létesítmények hiánya. Róma az utóbbi években nőtt naggyá. Ma hárommillió lakosa van, a gyors növekedés azonban sok negatív következménnyel jár. Az Örök Város fiatal, még ha nagyon is antik. Lakói közül nagyon sok a harminc éven aluli. Nagy gond tehát az ifjúság munkanélkülisége. A fiatalok jelentős százaléka néz bizonytalan jövő elé. Ez pedig az erkölcsi bizonytalanság, a türelmetlenség, a lázadások, a bűnözés melegágya. Azután a lakáshelyzet. Igen kevés az új, olcsó lakás — különösen a külterületeken. Sokfelé hiányoznak • az olyan szolgáltatások, mint a víz, a gáz, a villany, az iskola. Mindaz, amit korábban elmulasztott a keresztény- demokrata városvezetés, a mostani városatyák, a baloldaliak nyakába szakadt. — Igyekszünk versenyt futni az idővel. Programot dolgoztunk ki a fiatalok foglalkoztatására, a külterületi lakásépítésre, az igazságos elosztásra, a színházak, a múzeumok, közkönyvtárak, az egészségügy arányos fejlesztésére. Talán hihetetlen, de így van; Rómának alig van közkézen lévő uszodája, s az is igen drága... Intézkedéseket teszünk a környezet fokozott védelmére is. Víztisztító berendezéseket vásárolunk, amelyekkel 1980-ra gyakorlatilag tiszta vizet csinálunk a szennyvízből. Uj energiapolitikát is kidolgoztunk, amely egyúttal megóvja a város tisztaságát. Róma most — szemetes. Ezek után, néhány más nagyvároshoz hasonlóan, nem földeljük, s nem is égetjük el a hulladékot, hanem újra felhasználjuk. Hatvan százalékban hasznosítjuk például a vasat, az üveget, a papírt, a műanyagot. Az élelmiszer-maradványokból műtrágyát, vagy állateleséget csinálunk. Van-e pénz a tervek megvalósításához? A válasz: van, de nagyon kevés. Az út tehát a kormányhoz vezet. De mielőtt oda fordulnának, maguk is hozzátesznek. Például abból, hogy takarékoskodnak a városi adminisztrációval. Arrata tanácsos szenvedélyes hangon mondja, amióta baloldali vezetésű a római tanács, negyven százalékkal csökkent a hiányzás a városházán, megszüntették az indokolatlan túlórákat és állásokat. A Capitolium másfél esztendeje valóban a rómaiak bástyája. — Sokat kérünk a lakosságtól is, de soha nem lehetetlent — hangsúlyozza a kommunista tanácsos. — Felelős, nyílt várospolitikát folytatunk, az egész város színe előtt. Szigorú költség- gazdálkodás mellett dolgozunk, olyan döntéseket hozunk, amelyek előtt azt is megnézzük, mire és hogyan kell úgy felhasználni a közCsendélet pénzeket, hogy az a legnagyobb hasznot hozza a közösségnek. Arrata kimutat az esti Rómára. Mióta baloldaliak vezetik a fővárost, nemcsak ebből a pompás, régi épületből teszik, s nem is elsősorban innen, hanem a kerületekből. Ott tartanak népgyűléseket, ott kérik a javaslatokat, s ott is számolnak el velük. Jelentős változás ez egy tőkés ország, egy burzsoá kormány székhelyén. — Rómának eddig is volt pénze, csak rosszul használták fel az elődeink. Sok feleslegeset építettek a városmagban, amelynek következtében még inkább mélyült a gazdag- és szegénynegyedek közti különbség. Sokszor találkoztunk a közéletben pazarlással. tolvajlással, korrupcióval, jobb esetekben érdektelenséggel, hozzá nem értéssel... Róma már a népi hatalom második esztendejét éli. Szűk három év múlva jön a következő választás. Kérdem a tanácsostól, elképzelhető-e, hogy nem választják újjá a baloldali vezetést? Azonnali és határozott nem a válasza. Sorolja az érveket. Az emberek nem azért szavaztak legutóbb a kommunistákra, hogy ezzel bosszantsák a kereszténydemokratákat, hanem azért, mert ez a város- vezetés az egyetlen biztosíték a jövőre. Ami itt történik — történelmi folyamat. A folyosón, kézszorítás közben így búcsúzik: „Ha elfoglaltuk a Capito- liumot, nehéz lesz minket innen kiverni...” (Következik: Merre tart Itália?) KOPKA JÁNOS
