Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
1978. február 12. I^ÉPÚJSÁG 9 i DOMB Kijevben van egy kibernetikus városrész. Ez nem képletes újságírói kifejezés. Hivatalosan így nevezik azt a helyet, ahol az Ukrán Tudományos Akadémia Kibernetikai Intézetének épülete van. He ide utazik az ember és hallja, amint az autóbusz vezetője bemondja a megállóhely nevét és látja az intézet tizenkét szintes főépületének széles ablakaiban tükröződő erdőket és fölötte tor- nyolusó felhőket, ábrándozni kezd a jövő teljesen automatizált megalopoliszáról, amelynek sok emeletes épületei magasba nyúlnak az érintetlen természet tájai felett. .. Amikor Viktor Gluskov akadémikussal, az intézet igazgatójával találkoztam, megpróbáltam felvázolni neki azt a fantasztikus képet, amely a „kibernetikus városrész” furcsa elnevezés hallatára kialakult bennem... — Pedig higgye el, hogy ebben nincs semmi fantasztikum — jegyezte meg barátságosan mosolyogva Gluskov. Az igazgató egy összetett gépet mutatott, amely a televíziókészülék és az írógép sajátos szintézise volt. — Ez a szerkezet lehetővé teszi, hogy bármely pillanatban „beszélgetést folytassunk” az elektronikus számítógéppel. Ha teszem azt, az embernek támad egy ötlete, hát lediktálja a gépnek, hogy „elgondolkozzék” rajta, amíg mi megmosakszunk, megvacsorázunk, kipihenjük magunkat. Hiszen tudja, hogyan szokott lenni? Az új eszme se pihenni, se aludni nem hagyja a tudóst, mindig csak arra gondol, nehogy elfelejtse másnapra. Ha viszont már ott van a lakásban ez a displaynak nevezett szerkezet, akkor akarva nem akarva, meg kell tenni a második és a harmadik lépést a jövőbe vezető úton. Ha például vendégségbe megyünk, azt a feladatot adjuk a gépnek, hogy minden telefonhívást átkapcsoljon a másik számra. Vagy a villanyfőzőre tesszük a teáskannát és a gépet megbízzuk azzal, hogy melegítse meg azt a megadott időpontra. Ha közben valahol elidőzünk, egy telefonhívás, s máris módosítjuk a programot. De menjünk tovább. Tegyük fel, hogy valakinek megbetegedik a fia, s az orvos nem engedi meg, hogy iskolába menjen. Nos, a display elmond és megmutat mindent, ami az osztályban történik. Ha viszont a pedagógusok összeállítanak egy speciális programot, ami nem nehéz dolog, a gép minden tanulóval egyénileg foglalkozik. Ha a tanuló hibát vét, a gép tüstént emlékezteti őt az elfelejtett szabályra. Az elektronikus számítógéppel összekapcsolt displaynek a lakásokban való megjelenésével az iskola egészen más lesz, megváltozik az oktatási rendszer iránti szemlélet, fokozódik a tanítás hatékonysága. A gép bármely orvosnál jobban figyelemmel kíséri egészségi állapotunkat. Most az orvos egyszerűen nem képes arra, hogy figyelmesen megvizsgálja az egész kortörténetet, hiszen egyike-másika egész gyűjteményre való. Nem titok: előfordul az is, hogy a beteg számára a jelenlegi betegsége ellen annak figyelembe vétele nélkül írnak fel valamilyen gyógyszert, hogy a korábbi megbetegedésére az ellenjavallt... — Az orvoshoz azonban mégiscsak el kell menni? — A display ott lesz az orvosi rendelőben is. Megtörténik azonban, hogy az orvos keresi fel a beteget. Bekapcsolja a személyi displayt, és a gép a kortörténettel kapcsolatos minden kérdésre válaszol... Általában a beteget fogadó orvos inkább a beteget fogja szemügyre venni s nem a papírt. — Tegyük fel, hogy önök létrehoznak a szó teljes ér- telrnpben vett ilyen kibernetikus városrészt. S mi lesz ezután? — kérdeztem Glus- kovtól. — Ez önmagában véve is érdekes kísérlet lesz. Ám mindaz, ami a mi intéze tünkben történik, a népgazdaságban, a mindennapi életben való széles körű fel- használást szolgálja. Nálunk, a kibernetikus városrészben most megfelelő feltételek jöt tek létre: vannak számítógépek, hírközlő vonalak, a displayk beszerzése pedig sem technikailag, sem gaz daságilag nem jelent problémát. Csupán arra van szükség, hogy mindazok, akik a városrészben laknak, adminisztratív szempontból együtt legyenek, vagyis hogy a mi intézetünkben dolgozzanak, ami ugyancsak lehetséges... V. R1BIN (APN—KS) Milyen hosszú legyen az autó élete? Minden autós a maga módján próbálja megválaszolni a címben feltett kérdést, a kollégákhoz, a konstruktőrökhöz fordul, átlapozza a szakfolyóiratokat. Kellő választ nem találva, igen sokan új kocsit vásárolnak, s a még el nem használt autójukat a megoldatlan kérdéssel együtt átadják a következő tulajdonosnak. Manapság ez a helyzet az autó életkorával. A világ autógyáraiból évente 30 millió kocsi kerül ki. Ugyanekkor mintegy 15 millió elhasználódott kocsit küldenek évente fémhulladékba. Az autóállomány növekedésével együtt növekszik a „halott” kocsik száma is. Vegyük például a világ legnagyobb autós országát, az Amerikai Egyesült Államokat, amelynek állományába 124 millió autó tartozik. Az amerikai autógyárak évente 10—11 millió kocsit tudnak gyártani, ugyanekkor azonban évente több mint 6 millió kocsi kerül fémhulladékba. A régi autók felszámolását végző szakosított vállalatok létesítése önmagában véve drága és bonyolult dolog, noha a vezető autós országoknak nyilvánvalóan ezt az utat kell járniuk. De vajon nem lehetne már a kocsik gyártásakor hosszabb élettartamot programba venni ? 'Példának okáért a Porche nyugatnémet cég 1973-ban a frankfurti nemzetközi vásáron bemutatott egy kísérleti kocsit, amelynek élettartamát a szakemberek számításai szerint 300 ezer kilométerre szabták. Napjainkban az autó tömegcikké vált. A feltevések szerint 1980-ban a világon minden tíz lakosra jut majd egy kocsi. Ezért oly nagy jelentőségű e közlekedési eszköz élettartama, különösen figyelembe véve a gépkocsi- gyártáshoz szükséges nyersanyagok és alapanyagok kitermelésére, maguknak az autóknak a gyártására és karbantartására, az elhasznált kocsik hasznosítására szolgáló anyagi eszközök óriási komplexumát. A gépkocsikkal telített országokban (Egyesült Államok, Japán, NSZK, Anglia, Franciaország, Olaszország) a kocsik évente 10—16 ezer kilométert futnak, élettartamuk a nyilvántartásból való törlésig 6—11 év. Ez azt jelenti, hogy az autó kb. 100— 150 ezer kilométert tud megtenni. Vannak azonban olyanok is, akik azt állítják, hogy a gépkocsigyártás mai szintjén a modellek hamarább elavulnak, mint ahogy a kocsi használhatatlanná válna. Ezért olyan konstrukció létrehozására kell törekedni, amelyben 15—20 ezer kilométer futás után (1—1,5 évi üzemeltetés), valamennyi elem azonos mértékben kopna, s a kocsi hulladékba kerülhetne. így csökkenteni lehetne a szervizállomások fenntartási költségeit. Az autógyártás fejlődése azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Negyven évvel ezelőtt a tömegmodellek használati ideje a nagyjavításig két és félszerese volt a mainak. A tények tanúsága szerint a szakemberek most igyekeznek visszatérni a múlthoz. A világ csaknem minden autógyártó cége, köztük a szovjetek is, fáradhatatlanul ebben az irányban munkálkodnak. A szovjet gépkocsigyártásban például igen elterjedtek a javítás során könnyen cserélhető hengerperselyekkel ellátott motorok (Zaporozsec Moszkvics, Volga). Széles körű alkalmazásra kerültek a létfontosságú alkatrészek gyártásában a kopásálló anyagok, a kocsiszekrények műanyag lemezei. Manapság a kocsi használati idejét alapjában meghatározó olyan drága elem, mint ä karosszéria, a Volga kocsiknál 250 ezer kilométert is kibír. Megemlítünk még egy fontos kezdeményezést, amely a motor élettartamának növelésével függ össze. A jelenle gi ötéves tervidőszakban a jaroszlavi motorgyár 10 ezer órára növeli a Diesel-motorjainak élettartmát. Ilyen eredményt egyelőre a soro zatgyártásban más cég még nem tud felmutatni. Ebből a szempontból nagyra kell értékelni a Lihacsov nevét vi selő moszkvai autógyár kéz deményezését, hogy nagyja vitás nélkül 300 ezer kilo méterre igyekeznek megnövelni a 'ZIL tehergépkocsik futását. A jelekből ítélve a kívánt szint a legközelebbi jövőben elérhető. Elősegítik ezt a kohászoknak, a technológusoknak, a vegyészeknek, az új anyagok, a védőbevonatok, a termelési módszerek terén végzett legutóbbi munkálatai. A Szovjetunió nem kíván hulladékba gyártani autókat. Lev Sugurov (APN—KS) Fiatal művészek Száznál több tehetséges fiatal tanul az ulánbátori zene- és koreográfiái iskolában. A tanárok járják az országot, s a legeldugottabb aj- makban (faluban) is felkutatják a tehetséges gyerekeket. A művészképzőben ének és népi hangszer, valamint balett és néptánc tanszék működik. A diákok egyúttal középiskolai bizonyítványt is szereznek. Az állam gondoskodik a diákok kollégiumi elhelyezéséről, utazási költségeiről, a felsősök ösztöndíjáról. A legtehetségesebb és legszorgalmasabb diákok tanulmányaik folytatására ösztöndíjat kapnak a Szovjetunióban és más szocialista országokban. Csehszlovákia gépipara Csehszlovákiában a gépipar hagyományosan a népgazdaság legfontosabb ágazata. Termelése az elmúlt három évtizedben huszonháromszorosára növekedett. Míg 1948 előtt a gépipari termékek a külkereskedelemben alig hét szá- szakékkal részesedtek, ma az export 50 százalékát teszik ki. Világhírűek például a csehszlovák Diesel-mozdonyok, a komplett hő- és zízi erőművi berendezések, vagy a kohó- és hengerművi gépek, amelyek termeléséből 20 százalékkal részesedik Csehszlovákia a világon. Csehszlovák gépipari kiállítás. Képünkön egy vízi erőművi turbina. Munkában az észak-morvaországi Vitkovice Hengermű dolgozói A prágai hajógyár munkásai egy kotróhajót szerelnek BBMH
