Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-23 / 46. szám
1978. február S3. ^PÜJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés Szolgáltatás magas fokon várni, amíg elkészül valami, máskor viszont a rekordidő alatt elkészült létesítmény már a jelennek is kevés, nemhogy a jövőnek. A gyorstisztító szalonban mindössze három nő dolgozik modern gépek társaságában. Valóban gyors a kiszolgálás. Ha valamit egy napra ígérnek, a megrendelő egy nap múlva jöhet a kimosott, vagy tisztított holmijáért. Előre kell fizetni. A tisztítandó télikabátról nem kell levágni a gombokat. A munka ott folyik a megrendelő szeme előtt: a vasalás, a nagy teljesítményű mosógépekbe való ruhaberakás, és a rendbe tett ruhák is ott sorakoznak a teremnyi szalon közepén, akasztóra rakva. Az atomerőmű lakótelepén épített szolgáltatóházról igazán elmondható, hogy korszerű létesítmény. A külseje szép és az itt nyújtott szolgáltatás csaknem minden esetben nagyvárosi színvonalú. A gyorstisztító szalon és a gyorsjavító cipőszalon esetében nem kétséges: a lehető legjobbat kapja a megrendelő. Szerencsések a kishegyi emberek, egy fedél alatt megtalálnak mindent, amire szükségük van. Az ABC- áruházat, a postát, a fodrászt és a már említett tisztító, illetve javító szalont. Az áruházban rendszeres a tőkehús-árusítás, válogatni lehet divatos férfiingekből és szebb almát árulnak a zöldséges részen, mint Paks bármelyik más üzletében. A kishegyi forgalom már most igen tekintélyes, de nem a mai időkre tervezték, hanem arra, hogy öt-tíz év múlva képes lesz ellátni a benépesített Kishegy több ezer lakóját. Pontosan persze nem lehet tudni, hogyan alakul a helyzet az ABC-ben, elviselhetetlen zsúfoltság lesz-e, vagy — újabb dolgozók beállításával és a ruhásrész megszüntetésével — rendes ütemben megy a vásárlás akkor is. Remélhetőleg nem tévedtek a kalkulációval sem a tervezők, sem a kereskedelmi szakemberek. A posta már most erősen küszködik a délutáni csúcs- forgalomban. Amikor munka után ellepik a szállólakó emberek, észrevehetően kevés a két dolgozó, nem is tudják befejezni a zárási teendőket a hivatalos időre. Egyébként megvan itt minden, a pénzbefizetési lehetőségtől az újságvásárlásig, és aki napközben tér be, rendszerint nagyon jó körülményeket talál. Csak a késő délutáni roham kellemetlen az ügyfeleknek és a dolgozóknak egyaránt. Ez is mutatja, milyen rendkívüli a Paks régi központjában feltűnően öreg épületben húzódott meg a cipőjavító üzlet, az OTP-vel szemben. Lebontották az útrekonstrukció miatt és a két dolgozó, Mayer József és Váradi József fölvitte szerszámait a kishegyi szalonba, olyan elegáns helyre, hogy itt a suszteráj szó komikusnak hangzanék. Ez szalon. A forgalom duplájára emelkedett, ide járnak Németkérről, Csámpáról, Dunakömlődről, Gyapáról és Biritóról elvinni Paksról a talpalni valókat, Szekszárd besegít Paksnak. Jellemző az itteni forgalomra, hogy novemberben, tehát olyan időszakban, amikor már jobban szakad a cipő, 400 párat javítottak ki. A hatalmas szám persze a két dolgozó nagy hozzáértését és szorgalmát is mutatja. A fodrászatról csak annyit, hogy megvan itt minden, ami szükséges, ilyen üzlet több elkelne Pakson. A Kishegy messze van a régi Paks lakóinak és fölutazni sem könnyű, bár — mint az elmondottakból is kitűnik — sokszor érdemes lenne. GEMENCI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY A szolgáltatóház kívülről. A kiugró, nagy rész az áruház eleje. A teremnyi cipőszalonban óriási ablaknál dolgoznak a mesterek. Előtérben: a kiadó-átvevő hely. helyzet Pakson sok tekintetben. Mindenből a legjobbat kapják a lakók, de ki kell Az áruháznak az atomváros forgalmát később is bírnia kell. Képünkön: délelőtti csend. Hazánk és a világpiac (1.) Hazánkban évről évre gyors ütemben növekszik a külkereskedelmi forgalom. Az export és az import együttes értéke tavaly meghaladta a 480, az idén pedig a tervek szerint eléri az 530 milliárd forintot, ebben az esztendőben hazánk minden lakosára mintegy 50 ezer forint összegű külkereskedelmi forgalom jut. Ez a dolog egyik oldala, a másik viszont az, hogy a magyar külkereskedelem 0,7— 0,8 százalékkal részesedik csupán a világkereskedelemből. Ez az arány nagyon is alacsony ahhoz, hogy befolyásolni, alakítani tudjuk a világpiacot. így van ez azoknál a termékeknél is, amelyekből világkereskedelmi részesedésünk lényegesen magasabb — gyógyszerekből például hat százalék, szalámifélékből több mint tíz, s ugyancsak tíz százalék felett van paprikából, baromfiból és almából. Mindebből következik: népgazdaságunk kiegyensúlyozott fejlődése, illetve ennek egyik pillére, a külkereskedelmi egyensúly megteremtése jórészt azon múlik, miképpen tudunk alkalmazkodni a világpiaci követelményekhez. Vagyis: a népgazdaság évről évre bővülő termeléséhez megvásárolt nyers- és alapanyagokból tudunk-e olyan termékeket gyártani, amelyeket gazdaságosan értékesíthetünk a világpiacon. Ezek a kérdések mindig is külkereskedelmi munkánk középpontjában álltak, ám különösen élesen vetődtek fel az 1973—1974-ben bekövetkezett olajválság, s az ennek nyomán tapasztalt nyersanyag-árrobbanás után. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról egyebek között, hogy a nyersanyagárrobbanás után alaposan átrendeződtek a korábbi árviszonyok. Az olajválságot megelőző időszakra alapvetően az volt a jellemző, hogy az olcsó nyersanyagárak mellett elsősorban azok az országok tudtak eredményesen kereskedni a világpiacon, amelyek fejlett feldolgozó- iparral rendelkeztek. A késztermékek ára ugyanis lényegesen előnyösebb volt, mint a nyersanyagoké. Ami hazánkat illeti, nálunk mindig is a feldolgozó- ipar volt a meghatározó. Lévén, hogy nyersanyagnak viszonylag szűkében állunk, a fejlesztések elsősorban a feldolgozó iparra irányultak. Ám nemcsak a korlátozott nyersanyagforrások tették ezt szinte szükségszerűvé, hanem az a tény is, hogy a késztermékkel való kereskedés sokkal előnyösebb volt, mint feldolgozatlan termékkel megjelenni a világpiacon. Eme elvek jegyében fejlesztették hazánkban az ötvenes évek végétől például a híradástechnikai ipart, amely jellegzetes példáját adta annak, hogy kevés nyersanyagból nagy szakértelemmel hogyan állítható elő a világpiac ítélete szerint is értékes termék. Az olajválság a korábban kialakult árarányokat rendezd át, sőt éppenséggel az ellenkezőjére fordította. Ennek lett egyenes következménye, hogy számos tőkés országban megtorpant a gazdasági fejlődés, s lassult a világkereskedelem bővülése is. Nálunk és a szocialista országokban a nyersanyagárak ugrásszerű emelkedése korántsem okozott olyan nyílt törést, mint a tőkés országokban. Éspedig azért, mert a külkereskedelmi forgalom nagyobbik részét a szocialista országokkal bonyolítjuk le. Középtávú árucsere-forgalmi megállapodásaink, s az ezeken alapuló éves szerződések biztosítják, hogy üzemeinkbe folyamatosan érkezzenek a termeléshez szükséges nyers- és alapanyagok, s termékeinknek is biztos piacai a KGST-országok. Nem mond ennek ellent az a tény sem, hogy az utóbbi években a szocialista országokkal folytatott külkereskedelmünkben is emelkedtek az árak. A KGST- országok ugyanis érthetően nem akarták, hogy a szocialista külkereskedelem árai túlságosan elszakadjanak a világpiaci áraktól; ez ugyanis fékezhette volna a kölcsönös árucsere-forgalmunk folyamatos bővítését is. Ezért született 1975-ben az az elhatározás, hogy a KGST- tagországok a világpiaci árváltozásokat figyelembe véve, az eddigi elveken nem változtatva, bevezetik az éves árkorrekciók gyakorlatát, s egy-egy év átlagárainak kialakításakor az előző öt esztendő világpiaci átlagárát veszik figyelembe. Hazánknak a szocialista országokkal folytatott kereskedelmében a legnagyobb mértékű árváltozás — akárcsak a tőkés országokban — az energiahordozóknál és a nyersanyagoknál következett be, miközben természetesen mi is emeltük a szocialista országokba irányuló export- termékeink árait. Az áremelkedések azonban lényegesen alatta maradtak a világpiacon tapasztaltaknak, ami főként azzal magyarázható, hogy az ötéves csúszó árbázis következtében az áremelkedés lecsillapítva, időben elnyújtva jelentkezik. Jól szemlélteti ezt például a következő adat is: egy tonna szovjet kőolajért — határ- paritáson — tavaly nem egészen ötven rubelt fizettünk, ugyanez a világpiacon vásárolva és ideszállítva 105 dollárba került. Ám mindent összegezve: gazdasági fejlődésünk külgazdasági feltételei megváltoztak, szigorúbbak, kedvezőtlenebbek lettek, mert az új világpiaci árarányok — termelési, export- és importstruktúránk — következtében a nemzetközi munka- megosztásban, árucsereforgalomban való részvételünk feltételei — mindenekelőtt cserearányai — is negatív jelleggel módosultak. K. Ny. J. Következik: Terjed a diszkrimináció „fényképez” ? Megnyugtató áruellátás, magas forgalom Ki Fotósberkekben még ma is járja egy szólás — a harmincas évek neves fotóművészének tulajdonítják — így szól: — Nem a gép fényképez, hanem az ember, aki mögötte van. Nos, Dulovits Jenőnek bizonnyal igaza volt, mert magamfajta antitalentum állhat akármilyen szupergép mögé, abból jó kép nem születik. Az persze más kérdés, hogy sok mindent meg lehet tanulni, s tanulmányok árán legalább a tisztes középszert produkálni lehet. Meg lelkiismeret, újabb divatos kifejezéssel, hozzáállás árán. Hagyjuk a fotót, beszéljünk, amiről eleve szólni törekszem. Föláll a zárszámadó közgyűlésen egy öregember. Amolyan hetvenes, igazi gazdatípus, jó kiállású, szavát nem vesztő ember. Ingerültségnek sincs híján, de inkább az öregek segítőkész bölcsessége süt szavaiban. Azt mondja: — Látom, hogy szántanak a gyerekek. És azt is látom hogyan szántanak. Hát kérem... Szólok nekik: „Aztán tudjátok-e, édes fiaim, hány forintért pocsékolitok holdját?” A hozzászólás további mondataiból kiderült, hová is akart kilyukadni kedves bátyánk. A Rába-Steiger nagyon jó gép, jó a John Deer is, meg akad még egy pár jó. De ha mindenáron rosszul akarunk dolgozni, arra a „műemlék” Hoffherr is megfelel. Az tényleg olcsóbban „pocsékoli” holdját. Nagy tanulsággal szolgált az öreg gazda fölszólalása. És itt kapcsolódik a régi fotósszóláshoz. Nem a traktor szánt, hanem az ember, aki rajta ül. Jó gépeink vannak, és mindig jobbak lesznek. A jó géppel viszont csak jó munkát szabad, végezni, a gyengébb gépekkel is jót kell csinálni. És időnként az se árt, ha odafigyelünk a bölcs öregek szavára, akik lehet, hogy nem tudják megkülönböztetni a karburátort a dugattyúgyűrűtől, de a szántáshoz ugyancsak értenek. L. Gy. A Belkereskedelmi Minisztérium januári áruforgalmi jelentése szerint a kiskereskedelem az év első hónapjában 17,8 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, 11,6 százalékkal magasabbat a múlt év januárinál. A tavalyi azonos hónaphoz képest ugrásszerűen, 17,2 százalékkal növekedett a ruházati cikkek, s változatlanul erős volt a vegyes iparcikkek forgalma. Januárban megnyugtató volt a lakosság áruellátása. Az élelmiszer-keresletet a vállalatok és a szövetkezetek kielégítették. Ebben az árucsoportban a korábbinál kevesebb volt a hiánycikk is. Húsból és húskészítményekből 8,3 százalékkal több fogyott, mint egy évvel ezelőtt, a jó ellátáson belül csak a fagyasztott sertéshús magas arányát kifogásolták. Az igényeknek megfelelő baromfi-, tojás- és hal-, valamint tej- és tejtermékellátást nyújtott a kereskedelem. Az egyébként jó konzervkínálatot csak az rontotta valamelyest, hogy kevés volt a bogyós gyümölcs. A szokásosnál több kávé és kakaó fogyott az áremelés előtti napokban. A magas keresletet — amelyet ki tudtak elégíteni — az árváltozást követő két- három hétben, lényegében a hónap végéig kisebb forgalom követte. Hasonlóan csökkent az érdeklődés az árváltozás hatására az édesipari áruk iránt. A déligyümölcsök közül változatlanul csak banánból nem tudták folyamatosan kielégíteni a keresletet. A készletek bőséges burgonya-, zöldség- és gyümölcskínálatot tettek lehetővé, annál is inkább, mert a fővárosi szabadpiaci felhozatal is magasabb volt a tavalyinál. A piaci zöldség- és gyümölcsárak lényegesen alacsonyabbak voltak a tavalyinál. Az élénk ruházati forgalmat az összességében kielégítő kínálat tette lehetővé, bár a kereslethez képest kevés volt egyebek között a bársony ruházati cikk, az olcsó férfipantalló, s a javuló fehérnemű-ellátás mellett sem volt elegendő férfi- és fiúpizsama.
