Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
A rüÉPÚJSÁG 1978. február 16. Szép Magyar Könyv 77 Február 20-án ül össze a negyedszázados jubileumát ünneplő „Szép Magyar Könyv” könyvművészeti verseny zsűrije, hogy értékelje az 1977. évi hazai könyvtermést. A zsűri munkájában ebben az évben is részt vesznek a hazai szakembereken kívül a szocialista országok neves könyvművészei is. Az eredményhirdetésre február 24-én kerül sor. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően mintegy 100 könyv részesülhet díjazásban, illetve kaphat oklevelet. Újjáépül a berlini dóm A második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett berlini dóm restaurációs munkáit 1980-ban fejezik be. Sikerrel szerelték fel a nagy kupola 106 tonnás acélszerkezetét. Jelenleg a fazsaluzatot rakják fel, amelyre majd a 36 méter átmérőjű új kupola vörösréz burkolata kerül. A 114 méter hosszú és 73 méter széles épület déli homlokzata már csaknem teljesen kész. Idén kezdik meg az északi front és a nyugati homlokzat helyreállítását, az eredeti formának megfelelően. A XIX. század végén épült műemlék a keleti oldal restaurálása után eléri a 95 méteres magasságot. Barokk esték Immár hét éve rendezik meg a „Barokk esték” című hangversenysorozatot az őszitéli évadban Horvátország egykori fővárosában, a barokk műemlékeiről, ősi kulturális hagyományairól nevezetes Varazdinban. A Zágrábtól 75 kilométerre fekvő város zenei élete igen élénk. 150 éve itt kezdte meg működését az első horvátországi zeneiskola, amelynek kórusa az országhatárokon túl is ismert. A varazdini „Barokk esték” a XVI—XVIII. század nagy mestereinek — Bach, Händel, Pergolesi, Couperin, Scarlatti, Rameau — alkotásait megszólaltató eseménysorozat, a zenei fesztiválok között előkelő helyet foglal el. A templomi orgonák, múzeumban őrzött korabeli hangszerek megszólaltatására a nemzetközi zenei élet kiválóságai vállalkoznak évről évre. Az idei évad műsorán szerepel Bach III. Brandenburgi versenye, Pergolesi Stabat Mater című műve is. Egy-egy estét szentelnek Scarlatti, Rameau és Couperin zenéjének. Az eddigi program egyik érdekessége volt Vinko Jelic (1596—1636) horvát zeneszerző „Vesperae beatae Mariae Virginis” című szerzeményének ősbemutatója. FEJER MEGYEI HÍRLAP Pontosan harminchat tételből állt a gép- és eszköz- vásárlás az igar—simontor- nyai Lenin Tsz-ben, 1977-ben. Maga a jó hírű közös gazdaság elnöke, Kapoli Imre is meglepődött, amikor összegezték az anyag- és eszköz- beruházást. Kevés híján 20 millió forintot használtak fel a termelés korszerűsítésére. Egyetlen év alatt. Ahhoz, hogy a több mint 4000 hektáros gazdaság különösebb zökkenők nélkül tegye a dolgát, ilyen összegű felújításra minden évben szükség van. Enélkül lehetetlen előteremteni több ezer vagon mezőgazdasági terméket. A termelés közvetlen elősegítésére, műtrágyára csaknem 11 milliót áldozott a szövetkezet. Növényvédő szerekre 1 millió 786 ezret. Somogyi Néplap A siófoki ÁFÉSZ 875 dolgozóján kívül 52 kereskedelmi, vendéglátó-tanuló ismerkedik a szakmájával. A hálózati dolgozók csaknem 90 százalékának van szakmai végzettsége. Ettől függetlenül 1977-ben 358-an tanultak a különböző politikai, szakmai iskolákon, tanfolyamokon, továbbképzésen. A szövetkezet a szakmai, politikai tudás gyarapítására — beleértve a tanulóképzést is — évente csaknem egymillió forintot fordít. 1977-ben a kiskereskedelem és a vendéglátás területén 69 tanuló és 49 felnőtt dolgozó szerzett szakmunkás-bizonyítványt. Jelenleg a kereskedelmi és vendéglátó szakmában boltvezetői tanfolyamot végez 28 dolgozójuk. A tanulóképzés érdekében szükségük van képzett gyakorlati oktatókra. 19-en szerzik meg a pedagógiai minimum ismereteket. Az igazgatás dolgozói közül 8-an középfokú ellenőri tanfolyamon, 19-en számviteli, pénzügyi, illetve munkaügyi tanfolyamon vesznek részt. PETŐFI NÉPE A kalocsai és a szegedi körzetek után a Tiszazug lett az ország harmadik fűszerpaprika-termő tájegysége. A tavalyi eredményes kísérleti termesztés után az idén már 700 hektáron kap itt helyet a fűszernövény. Honosítására, a tiszai öntözőgazdaságok együttműködésén belül, nyolc közös gazdaság vállalkozott a tiszai vízlépcső öntözési lehetőségének kihasználására. A vállalkozást a magyar paprika piaci keresettségére alapozták, amelynek hagyományos termesztési kultúráját elismert tudományos háttér irányítja. Ez segítette a 70-es évek elején mélypontra került hazai fűszerpaprikatermesztés megújhodását. Eredményeképpen — az utóbbi években — majdnem megkétszereződött az országos átlaghozam. Dunántúlt napló Átmeneti visszaesés után ismét fellendülőben van a húsgalambtartás. A galamb változatlanul jó exportcikk, darabonként 3 dollárt fizetnek érte a nyugati piacon. Legnagyobb vevő az NSZK. A belföldi ár sem rossz. Az első osztályú galambért 100 forintot, a másodosztályúért 80 forintot fizet a baromfiipar. A Pécsi Baromfifeldolgozó Vállalat nemcsak vásárolja a kész galambokat, de gondoskodik a tenyészanyag- ellátásról is oly módon, hogy az ÁFÉSZ-ek segítségével megkeresi a régi tenyésztőket, azokat, akik pedigrés, gyűrűzött állománnyal rendelkeznek. Kedves hangú riportot közölt a Karl-Marx-Stadt megyei testvérlapunk Eigler asszonyról, aki társadalmi munkában önkéntes tűzoltó. Hogyan lesz egy fiatal nőből önkéntes tűzoltó, kérdezte a lap riportere. — Természetesen önkéntesen — válaszolta Eiglerné, majd hozzátette, hogy már gyermekkorától tetszett neki ez a hivatás, nagyon szép feladatnak tartja emberéleteket és értékeket megmenteni a pusztulástól. A veszélyhelyzetek elhárítására sok gyakorlaton vesznek részt, minden 14. napon tűzőrséget kell tartani és évenként 3-szor nagygyakorlaton vesznek részt. Az önkéntes tűzoltók a szolgálaton kívül is jó kapcsolatot tartanak egymással, kölcsönösen meglátogatják egymást. Arra a kérdésre, hogy volt-e már tűzesetnél, elmondotta, hogy két héttel ezelőtt az egyik környékbeli faluban lakástűz volt. Az oltásában ő is részt vett. Az égő lakásból két idős asszonyt mentettek ki. »’ i Kiállítás Ridovics László Munkácsy-díjas festőművész képeit láthatják a Szőnyi István teremben, Miskolcon. Képünkön az egyik kiállított alkotás reprodukciója. Anatolij Bavikin: ft cserejátékos Manfred Pelz: % XIV. Lajos Hivat az edzőm: — Szenya, készülődj. Játszani fogsz. A mérkőzésből 15 perc van hátra. A csapatnak pontot kell szereznie, különben kiesik az első osztályból. A mérkőzés l:l-re áll, de az ellenfél nem nyugszik. Rossz nézni. — Felváltod Kurocskint — közli az edzőm. — Szegény olyan, mint az elvérzett kakas. A legfontosabb: tempósan rúgni és az időt húzni. Egyszer-egyszer játszd meg a sérültet, de alaposan. Szóval, ahogy szoktad... Bekapcsolódom a játékba. Kivárom a sérülésre legalkalmasabb pillanatot. Ez akkor a legjobb, ha jó páran egy kupacban vagyunk. A bíró ilyenkor szinte semmit se lát. Kapunk előtt forró a helyzet. Gyorsan besrófolódom a tömörülés közepére, kis helyet keresek az elvágódáshoz. A boly a labda után lódul. Most! És a zöld gyepen ott hever egy élő test. Természetesen én. A bíró sípol. Az orvos jobbról-balról tapogat. Főleg a fejemet fog- dossa és így suttog: — Remek Szenya, csak kitartás. — Fekszem és nem lélegzem. Hallom a mentőautó szirénáját. Valaki kezemnél, lábamnál fogva ráncigái, hordágyat hoznák. A beteg- szállítók igyekeznek. Hullaként fekszem a fűben, egykönnyen nem adom meg magam. A mentő elindul. Rendületlenül fekszem és nem lélegzem. Valaki a mellemre hanyatlik. Orromat átható „pikk dáma” parfőm csapja meg. Aha, a nejem. „Sze-e-nyecs-ka, sze-rel-me-mem, miért ha- agy-tá-ál i-itt!...” Futball- trtkóm csupa könny. Fekszem és nem lélegzem. Valami szomorú zenét hallok. És az edzőm hangját is hallom: „Soha nem feletjük el a mi drága Szenyánkat — mondja érzéssel teli hangon. — Az ő hiánya nagyobb fájdalom a kiesésnél (aha, ezek szerint vesztettünk). Igazi futballista, jó elvtárs, jeles családapa volt. Szenya örökre a szívünkben marad...” Miféle gyűlés ez? Bal szememet résnyire nyitom: két tagbaszakadt ember lapátra támaszkodva áll előttem. Aha, gödröt ásnak. Jobb szememmel látom: köröttem fejfák, síremlékek, Úristen! A fejem rá, hogy ez egy temető. Fekszem és nem lélegzem. — Ekkor a — fülem mellett — rázendít egy basszus. Ábra a csapatkapitány, a középcsatár szónokol. Játszani ugyan nem tud, de most el- érzékenyülve beszél. Csodálatos, de szinde ríkató szövege van. Tőle a bírók is félnek, bármelyiket ki tudja beszélni. Hallom: „A mi Sze- nyánk a tiszta futball élő bajnoka volt. Az edzéseken mindig fogkefével és szappannal jelent meg. Igaz, tar- talékjátékos volt, de megtalálta helyét ebben a nagy sportban. Hát csapatunk most már hogy álmodozhat az aranyéremről? Sajnos, Szenya nélkül — nem. Nagy veszteség ez a csapatunknak! Állítom — pótolhatatlan veszteség. Szenya volt a csapat célratörő agytrösztje, irányítója, motorja. Minden futballista átérzi e nagy veszteséget...” A hála könnyei öntötték el szememet. Mi a fenének is fekszem én itt? Az egész futball- és szurkolótábor szenved! A jövő nagy válogatottja teljesen elárvult! És ekkor elhatároztam, hogy lélegzeni fogok. Egészen nagy lélegzetet veszek. Igen, egészen nagyot. Hozzákezdek, tele akarom szívni a tüdőmet... Érzem, sehogysem megy. Nem és nem. A rekeszizom nem működik, a mellemre hatalmas emlékmű nehezedik. (Fordította: BARATÉ ROZÁLIA) J eleségem bolonul a ré§ gi bútorért. Amikor egy ódon francia ko- ——I módot vagy egy XIV. Lajos korabeli asztalkát lát, valóságos eksztázis fogja el. Szeme csillog, egész teste megfeszül, mintha a következő pillanatban rá akarná vetni magát a bútorra. Már réges-régóta nyaggat, hogy beszéljek Karllal. Karinak van egy egészen tűrhető XIV. Lajos korabeli garnitúrája, igaz, túlságosan ormótlan a panelházban levő kis lakáshoz képest, viszont eléggé jó állapotban van. — A te Kari barátod legényember — magyarázta a feleségem. — Minek neki ez a bútor? — Hát aztán? — kérdeztem. — Talán agglegénynek tilos régi bútort tartania? — Beszélj vele, tudd meg, mennyit kér a garnitúráért. Elmentem, többször is beszéltem vele, de Kari mindannyiszor csak széttárta a karját: — Bocsáss meg, kedves barátom — felelte. — Először ez a garnitúra a nagyanyámról maradt rám, másodszor pedig én magányos ember vagyok, és nyugodtabban érzem magam, ha nem egyedül élek, hanem XIV. Lajossal. Mégiscsak király. — Kar) nevetni kezdett, én pedig hazamentem, hogy végighallgassam feleségem szemrehányásait. És egyszer, amikor már huszadszor ajánlottam fel Karinak, hogy megvesszük a garnitúrát, ő mélyet sóhajtott, arcát kezébe temette, és szipogni kezdett. — Mi lelt? — kérdeztem. — Rosszul vagy? — Egész életemben magam előtt láttam ezt a bútort!... — jajdult fel Kari. — No igen, de ... — Isten neki, üsse kő, ha annyira meg akarod venni az én derék öreg XIV. Lajosomat ... mit tehetek, vidd! — Mennyibe kerül? — Hozz ezer márka előleget, az árban majd később megállapodunk, efelől ne aggódjál. A bútor szállítását természetesen te fizeted ... Szegény, szegény Lajoskám ... — Kari megint szipogni kezdett, én pedig hazaszáguldottam. Feleségem pedig nyomban a takarékba rohant, és elhozta az ezer márkát. — Azt hiszem, háromezernél többet nem kér — mondta. — Legfeljebb eladunk valamit. Kari átvette az ezer márkát, számlálatlanul a zsebébe dugta, és így szólt: — Sokat nem kérek tőletek, két és félezer elég lesz, és vi- hetitek az én jó öreg rózsafagarnitúrámat. No meg persze a szállítási költség. — Ez semmiség — mondtam, s nem akartam hinni a sikerben. — Azt éppen nem lehet mondani. Az előbb kiszámítottam: a szállítás körülbelül kétszázötvenezer márkába kerül. — Micsoda-a-a? — Nem tréfálok. A dolog úgy áll, hogy ezek a bútorok nem férnek ki sem az ajtón, sem az ablakon, szétszedni pedig nem lehet. — De hát te hogyan cipelted be őket? ...ssppen erről van szó. Én J ! daruval emeltettem be | a bútort, amikor a ház még épülőfélben volt, és a felső emelet hiányzott. Neked pedig szét kell bontat- nod a fölöttem lévő három emeletet. Természetesen a lakókkal is meg kell egyezni, hiszen esetleg nem lesznek elragadtatva ettől az ötlettől... Kari visszaadott 950 márkát. ötvenet a vendéglőben költöttünk el, ahol Kari nagyanyjának és XIV. Lajosnak az egészségére ittunk. S én bizony boldogan néztem a pohár fenekére. (Fordította: Gellért György)
