Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-13 / 11. szám
U 1ÍÉPÚJSÁG 1978. január 13. A közművelődés kérdései Egy könyvtári tanulmányút tapasztalatai Száz eue született Molnár Ferenc A Kulturális Minisztérium megbízásából Pacsai László, a megyei könyvtár igazgató- helyettese tanulmányúton vett részt egy küldöttség tagjaként Csehszlovákiában. Tapasztalatairól érdeklődtünk. — Mi volt a tanulmányút célja? — Mindhárman más-más területét vizsgáltuk a cseh könyvtárügynek, én a központosítási törekvéseket tanulmányoztam elsősorban. Ez a probléma most igen aktuális a mi könyvtárügyünkben, és engem személy szerint is nagyon érdekel, hogy máshol hogyan oldják meg. — Merre jártak? — Nagyszerűen szervezett, gazdag programunk volt. Prágában meglátogattuk az Állami Könyvtárat, a Városi Könyvtárat és a központi vasutas kultúrház könyvtárát. Plzenben vendégei voltunk az Állami Tudományos Könyvtárnak, a Skoda Művek szakszervezeti könyvtárának és egy kisközség, a hétszáz lakosú Trnová könyvtárának. — Milyen a könyvtári szervezet Csehszlovákiában? — A kinti könyvtárak egységes irányítását, a könyvtárak közötti kapcsolat megszervezését az 1959. évi könyvtári törvény mondta ki. Előtte külön könyvtári hálózatok működtek, hálózati központokkal. Változás ezután 1968-ban következett, amikor létrejött á föderáció a Cseh és a Szlovák Köztársaság között. így Csehszlovákiában három nemzeti könyvtár alakult ki: a Cseh, a Szlovák Állami Könyvtár és a Bratislavai Egyetemi Könyvtár. — Hogyan oldották meg a központosítást? — Az erre irányuló törekvéseket, amelyek náluk is még kísérleti stádiumban vannak jól megfigyelhettük a prágai Városi Könyvtárban. Nyolcvanöt egység tartozik ide, melyeknek könyvellátását is a Városi Könyvtár végzi, mert Csehszlovákiában olyan külön könyvtárellátó, mint nálunk, nincs. A prágai Városi Könyvtár megyei könyvtár jellegű, egyben központi könyvtár is, mivel a kerületi könyvtárak mellett a Prágához tartozó 50 község ellátása is hozzátartozik. Az összes könyvtáros náluk van státuszban, a könyvbeszerzésről pedig egy bizottság dönt, melynek vezetője az igazgató. — Milyen részt vállalnak a csehszlovákiai könyvtárak a közművelődésben? — Nagyobbat, mint nálunk. Á prágai Városi Könyvtár „népi egyetem” osztálya például különböző tanfolyamokat rendez, hasonlóan, mint nálunk a TIT. Vállalatok is rendelhetnek a könyvtártól előadásokat. A könyvtárban három előadóterem van, 50, 250 és 500 fő befogadására alkalmasak. Belépődíjat szednek, amit a költségvetésükben is megterveznek bevételként. Ugyanakkor a könyvtárakban nincs beiratkozási díj. A könyvtári tanfolyamok nagyon népszerűek, a Városi Könyvtár esti előadásain tavaly húszezren vettek részt. — Ma még folyik a vita nálunk a könyvtárak és a többi közművelődési intézmény együttműködésének formáiról. A cseh könyvtárügy túljutott már ezen a gondon? — Csehországban nem gyakorlat a művelődési házak és a könyvtárak közös igazgatása. Ha valahol új objektum épül, és benne a könyvtár, akkor is a városi könyvtár alkalmazottja a könyvtár igazgatója. Véleményem szerint a központi irányításban nem is ésszerű a közös igazgatás. A könyvtárügy korszerűsítése pedig megkívánja a központosítást, ezt példázza a szovjet könyvtárak centralizációja is. Nem lenne szabad a könyvtár épületét központi kérdésként kezelni, s nem a tartalmi munka korszerűsítésére törekedni. Csehországban olyan is előfordulhat, hogy a művelődési házba beköltözik a községi könyvtár, de működik azért a művelődési ház saját könyvtára is... Az meg egészen természetes, hogy a városi könyvtár mellett a művelődési házaknak is van könyvtára. — Bizonyára találkoztak más, megszívlelendő jelenséggel is... — A cseh könyvtárügyben van egy olyan törekvés, hogy a megyékben az a könyvtár látja el az összes többi módszertani irányítását, amelyik a legfejlettebb, a legjobban dolgozik. Plzenben például az Állami Tudományos Könyvtár, Ceské Budejovicében a megyei könyvtár. Utóbbi könyvtár sok kulturális, politikai rendezvényt is szervez, mivel nincs művelődési ház. Persze, megfelelő számú — hetvenöt — szakképzett dolgozójuk van. — Hogyan összegezné a cseh könyvtárak központosítási törekvéseinek tapasztalatait? — A központosítási törekvések eredményét majd a jövő dönti el a cseh könyvtárügyben is. Az alig egyéves kezdeményezéstől a könyvtárosok sokat várnak. Az azonban bizonyos, hogy nem gondolnak a könyvtárak és a művelődési házak közös igazgatására, inkább az ésszerűbb munkamegosztást és a hatékonyabb együttműködést kívánják elérni. V. F. É. „Budapesten születtem 1878- ban; joghallgató lettem Géniben 1896-ban; újságíró lettem Budapesten 1897-ben; írtam egy novellát 1900-ban, egy regényt 1902-ben. Drámaíró lettem idehaza 1908-ban, színműíró lettem külföldön 1908-ban; haditudósító lettem 1916-ban; újra színműíró lettem 1918-ban. Hajam hófehér lett 1925-ben. Szeretnék újra jogász lenni Genfben,” — foglalta össze egy alkalommal életét és pályáját Molnár Ferenc. A Genfet, Párizst megjárt, a polgári életmód, kultúra fejlettebb formáit ismerő fiatal újságíró tapasztalatait az itthoni valósággal szembesítve éles, kritikus szemű, érzékletes tollú krónikása lett a nagyvárossá növő Budapestnek és erősödő polgárságának. Újságírói tevékenységéből nőtt ki prózája is: a rövid próza legváltozatosabb formáiban — tárca, karcolat, humoreszk, dialógus, jegyzet, szatíra, novella, stb. — ábrázolta Pest kis- és nagypolgárságának mindennapjait, villantotta fel a mindennapok szociális ellentmondásait. Ro- konszenve mindig a kiszolgáltatottaké, az elesetteké (emlékezetes példája ennek Széntolvajok című elbeszélése) — izig-vérig polgárként, kiutat nem látván, kritikája megáll a leírásnál. A változtatni akaró indulatot, ami oly élesen süt kortársai: Ady, Móricz, Nagy Lajos és mások írásaiból, egy elvont humánum szülte érzelmesség, szánalom helyettesíti. Már több novellás kötet és regény volt mögötte, amikor megírta máig legnépszerűbb, a halhatatlanságot számára megszerző művét, A Pál utcai fiúkat. Ez a regény művészetének csúcsa: bár itt sem hatol a mindennapok felszíne alá, s stilizált világot ábrázol, mégis remekmű. Mert — Illés Endre szavaival — „bármennyire kerek, bármennyire hatásos és színpadi, s néha túlfestett és kipirosított írás is A Pál utcai fiúk, igaz izgalmat tud kelteni. A megdöbbenést, hogy árulók vannak, a fuldoklást, ha igazságtalanság ér, s a biztonságot, hogy mégis van igazság a földön". Bár színpadi művészetét sok — és jogos — bírálat érte, mégis jelentős drámaíró volt. Magas színvonalú színpadi technikát, csillogó logikát, ellenállhatatlan humort sodró varázslatos játékká ötvöző művei többet nyújtottak a színvonalas szórakoztatásnál. Az ötletek, a trükkök, a briliáns technika mögül ki- kivillan az író — bár szelíd — bírálata, lelepleződik a polgári világ képmutatása, ostobasága, álerkölcse. De mert a .bíráló maga is polgár, végérvényesen polgár, ez a bírálat mindig elviselhető, derűs, belenyugvásban feloldódó. Ilyenek vagyunk — nevessünk rajta — sugallja az író. Az előretörő fasizmus elől előbb Nyugat-Európúba, majd a háború kitörésekor Amerikába emigrált. Ott élt, a New York Plaza hotelben haláláig, 1952-ig. Drámái, filmjei világszerte ma is színpadon, moziban, televízióban láthatók. M. J. Zenei „örökség” Az NDK 80 kiadóvállalata közül nyolc kizárólag a zeneművek megjelenését gondozza. A világszerte ismert Breitkopf és Härtel, a Friedrich Hofmeister és a Peters kiadó nem csupán a zenei irodalom nagyjainak kottáit adja ki, de valódi zenei csemegéket is kínál. Híres kéziratokat : a Máté-passió, az Apassionata-facsimile nyomatait, nagy mesterek levelezését, életrajzi dokumentumait is összegyűjti. A zenei örökséget ápoló intézmények sorában említést érdemelnek a zenei archívumok, zenetörténeti múzeumok és emlékhelyek is. Az ország legnagyobb zenemű-gyűjteményét a berlini Német Állami Könyvtár őrzi, többek között Bach, Mozart. Beethoven kéziratait. Értékes kéziratokat őriznek a drezdai, meck- lenburgi és lipcsei városi, illetve megyei könyvtárak is. A trákok kultikus állata Hérodotosz szerint a trákok a görög—perzsa háború idején — az időszámítás előtti V. században — szarvasbőr csizmákat viseltek. Bulgária őslakói ebben az időben már nemcsak élelemszerzésért vadászták a balkáni erdők nemes vadját, hanem bőrét is hasznosították. A bolgár régészek most lezárt ásatásai azt bizonyítják, hogy a szarvas nemcsak vadásztrófea volt a trákoknál, hanem kultikus állat is. Szevlievo város közelében az időszámítás előtti V. századból származó, gímszarvast ábrázoló bronzszobrocskát találtak. A szarvas alakja az áldozati köveken is megjelenik. Szarvasagancs művészi ábrázolása szerepel már a IV—III. századból származó világhírű aranykincsek között. Mindez arra utal, hogy a trákok szent állatként tisztelték a gímszarvast. 9. — Vágjál négy fát! — mondta Sándornak Misa. Mint a gyík, futott. — Ficfa jó lesz? — Mindegy az! Misa intézkedett: ki kell emelni a ladikot a partra, a homokra. Úgy majd beleéli. Aztán a lábát gúzsba kötni, ehhez szükséges a négy fa. Ne mozoghasson a jószág, le se feküdhessen, mert egy rossz mozdulat, és kiborul a csónak, a Szamosba. — Van ez a tehén hét mázsa is! Sándornak remegett a keze, mikor odaadta a rudakat Misának. Sikerült a ladikba léptetni a tehenet. — Valaki fogja a kötelét, a másik három meg a ladikot rácsúsztatja a Szamosra! — intézkedett Kun Mihály. Ez is sikerült. Sándor egy szót se szólt, csak hangosakat nyelt, mintha enne. — Áll, ez mint a bálvány — mondta Misa. — Olyat néztem ki, amelyik szelíd. Bálint nem szállt be a ladikba, így is nagy a terhelés. Sándor tartotta a tehén kötelét, az apa evezett. Hamar átértek. Sándor rikkantva kiáltott vissza: — INem akar kiszállni! — Csapd farba egy bottal, majd kiugrik akkor! Ahogy megmozdult a tehén, felbillent a csónak, de nem történt nagy baj, térdig se ért a víz! Apa átjött Bálintért, újra kezeltek Kun Mihállyal. Sándor a túlpartról kiáltott. — Köszönöm, Misa elvtárs! — Jól van, jól! — mondta Misa, és elindult vissza a grófi tanyára. Ők meg hárman hazafelé. Sándor aprókat lépett, szaporázta, fürge-i vidám volt minden mozdulata. A kerten mentek, hogy ne lássa senki. Hamar hazaértek. — László bátyám, meg Bálint, az Isten fizesse meg az irántam való jóságukat. Van egy kis pályinkám, igyuk meg! Az asszony meggyújtotta a lámpát, körüljárták a tehenet, jól megtermett, formás állat! — Erre vigyázni kell, Sándor — mondta apa, ez kényen tartott jószág. — László bátyám, a jó Isten markában nem lenne olyan dolga, mint itt nálunk! Nézze meg, mit csináltam én neki... Bevitték a tehenet a kukoricakúp-ólba. — Nem is látja az utcáról senki, hogy ez egy valóságos ól. Hogy ebben egy valóságos tehén van! Az asszony poharakat készített, tiszta fehér kendővel kitörölte, aztán Sándor megtöltötte pálinkával mindegyiket. — Adjon az Isten szerencsét hozzá... — Köszönöm. — Egészségére szolgáljon a családodnak. — Hallgassa meg a jó isten! Ők ketten elindultak hazafelé, Bálint azt mondta, még nem fekszik le, sétál egy kicsit, jó az idő, szép csillagos az este. Bálint vár még egy ideig, aztán elindult a templom irányába. * — Zúgolódik a nép! — mondta Bálintnak Járó Sándor, apa testvérbátyja. — Miért? Mit nem úgy csináltam, ahogy kell? Az a baj, hogy nem engedtem újraszervezni a brigádokat pártok szerint? A hidat a falu építi, nem? Az rendben van, hogy este a gyűléseken mindenki azt mond, amit akar... De itt dolgozni kell, nem lehet széthúzni! Hogy én is beléptem a pártba, ahhoz kinek mi köze? Amikor megkezdtük a hídépítést,_és szóltak nekem, mit mondtak? Segítsek! Elvállaltam. De csak úgy, ha az egész falu nekiáll a munkának. — Igazad van, fiam... Teherautó érkezett. — Oroszok! — mondta egy gazda. — Hát ezeknek mi kéne, mit akarnak már megint? — Oroszok! — mondta egy szegény ember. — Biztos hoztak valamit, csizmatalpat, vagy szalonnát. Ismerős katona szállt ki a sofőr mellől. — A fene a zsírodat, Ivan, már megint itt vagy? — Ivan Ivanovics Karpatov! A mi kapitányunk! Ivan kapitány az oroszok bevonulása után nem ment tovább a századával, itt maradt Szamosfalván „helytartónak”. Bálinttal jó barátságot kötött. Ő is tanárnak készült, de csak egy félévet tudott elvégezni az egyetemen, bevonult katonának. Már ötödik éve katona. Azt mondta, tavasszal, ha minden jóra fordul, mehet haza, és újra kezdi. Később, ahogy messzebb került a front, és mind kevesebb orosz katona járt erre, Ivan kapitányt bevezényelték a városba, onnan járt ki néha — mostanában egyre kevesebbszer. Csak akkor, ha jószágot rek- viráltat, terményt vagy más egyebet... Innen soha nem vitetett munkára embereket, fogatokat se rendeltetett — a híd miatt. Ivan kapitány hátrament a teherautóhoz, leengedte a kocsi oldaldeszkáját, segített az embereknek leszállni. Három civil ült a kocsiban, hátul. Jöttek, hogy megnézzék a szamosháziak nagy nekibuzdulását. Az egyik az új főispán, a másik a szolgabíró, a harmadik pártember, a kommunisták titkára. A főispán is tanár volt ezelőtt. Barna arcú, nevetős szemű. Erős, izmos testű: ki- kupálódott, jól felöltözött paraszt. Könnyen megjegyezhető neve volt: Balogh István. Schubert Péter rajza. örült, hogy Bálint a falu élére állt, és hogy a szamosháziak nekikezdtek a hídépítésnek. Bálint azt mondta, ha felépül a híd, megy vissza az iskolába. Alig várja, hogy taníthasson. „Nem mész te vissza a gimnáziumba! — gondolta magában a főispán. — Ezt a hidat építsétek még fel, ha tudjátok, de aztán bejössz mellém a főispánságra, ilyen emberek kellenének nekem!” Ivan kapitány — jól tud magyarul — azt kérdezte, jár-e mindenki rendesen dolgozni a hídhoz. Nincs-e egy kis fegyelmezésre szükség, mint a múltkor? Angyal Sándoréknak összevillant a szemük. „iNo, Bálint, most mondd meg... sorold csak fel, hogy melyik gazda húzza ki magát. Aztán veress rájuk Ivan kapitánnyal... Most, Bálint, most!” — Jön mindenki! — mondta Bálint. — Nincs baj. Küldje be Soós keresztapáékhoz az oroszokat? Ha Ivan kapitány valahova bemegy, annak foganatja van, — Ákáromis! — fenyegetőzött Ivan nevetve. A szegények morogtak, Bálint hogy mondhatott ilyet! Letették szerszámaikat, feljöttek a töltésre. Ahogy összegyűlt a nép, a főispán rövid beszédet mondott. Éppen úgy ejtette a szavakat, mint akármelyik paraszt, csak a beszédje volt-okosabb. A földosztásról szólt: tavasszal kimérik a Tisza grófok földjét! Ez biztos! Mert könnyebb lenne a Szamos vizének visszafelé folyni, mint valakinek azt megakadályozni, hogy Magyarországon új világ legyen... Ennek az új világnak pedig fundamentuma a földreform. * Nem sokáig maradtak a vendégek. Szívélyesen búcsúztak el. Az úton egymás között beszélgettek. Ivan kapitány se ült előre a sofőr mellé, mind a négyen hátul szálltak fel. A főispán azt mondta: — Mekkora erő van ebben a népben! Ezeket nem lehetett megtörni megalázással, robottal, tizenhar- mados aratással... A szolgabíró — műszaki ember: — Nem biztos, hogy fel tudják ezek építeni a hidat. De iskolának jó lesz! Majd tavasszal megnézzük, mire mentek. (Folytatjuk)
