Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-13 / 11. szám
1978. január 13. KÉPÚJSÁG 5 Bátaszéki világjárók A megélhetésért Kisáxsiába mentek Felvételi-előkészítő Sok vagy kevés 7 1977. november 13-án, „A hét kérdése” című rovatunkban, a megye munkásmozgalmi hagyományainak felelevenítése során cikkírónk szót ejtett arról, hogy a század 20-as, 30-as éveiben milyen sok bátaszéki „vendégmunkás” járt külföldön. Ezt a kifejezést akkor még nem használták, de jól fedi a régi lényeget is. A tavalyi 45. hét kérdése után nem sokkal levélben is felkereste szerkesztőségünket Sudár János bátaszéki nyugdíjas, akiről rövidesen kiderült, hogy községe múltja egy részének valóságos élő lexikona. — Nem vagyok helytörténész — mondotta — de sok családi emléket őrzök, amelyek, jó lenne, ha nem merülnének feledésbe. Annál kevésbé merüljenek, mert jóval túl terjednek egy szűkebb-tágabb família érdeklődési körén. — Bátaszéken a MÉMOSZ már 1903-ban megalakult. Ezt biztos forrásból tudom, ugyanis két nagybátyám 1910-től, illetve 1917-től lett a szakszervezet tagja. Édesapám, a ma is élő Schwartz János pedig 1919-től, majd később elnök is volt. A szervezet annak idején községünkben a mai Kápolna utcában székelt. Székháza közös volt a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetével. A bátaszéki kőmívesek, elsősorban német ajkú állampolgárok világjárása már az I. világháborút megelőzően elkezdődött. A millenniumi idők meglehetősen talmi csillogásúnak bizonyult „aranykora” véget ért, a jobb megélhetésért messzire kellett Sudár János a régi bátaszéki világjárók nevének tömegére emlékszik elmenni. Alig fakult fénykép kerül elő, mely 1914-ben a poroszországi Wanne városában készült. Sorjáznak a nevek, melyek viselőinek leszármazottai jórészt ma is bátaszékiek: — Steiner Antal, Thier Antal, Schancenbacher Tamás és József, Trázer Jakab és Mihály. Schön Tamás, Greif Orbán. Ez itt nagyapám, id. Schwartz János, ez a fiatal legény pedig édesapám. Egy másik fénykép már a háború után, 1922-ben Belg- rádban készült, láthatóan egy nagyobb sarokház építkezésénél. Rajta szinte egytől egyig bátaszékiek. — Közülük ma már csak hárman vagyunk életben ... Ekkoriban nyílt meg az út, pontosabban a jobb megélhetés útja, a Balkán felé, majd még távolabbra. Amikor a kemény kezű Kemál pasa megteremtette a modern Törökországot, nagy bátaszéki csoportok mentek Kisázsiá- ba, közülük sokan a modern Ankara felépítésére. — Ezeknek az útja volt a legkalandosabb, mert egészen a II. világháború kitöréséig tartott, amikor már Iránban voltak. Mint magyar állampolgárokat, a hadüzenet után Indiába, sőt Ausztráliába internálták őket. Volt közöttük, aki meghalt odakinn. A fel- szabadulás után Galli Mátyás, Rohmann János, Nico- lausz György, Schell István, Jáhn Mátyás, Scharer Benedek, Schneider Lőrinc és Gyurkovics András hazatértek. Alig néhányan élnek már. Ezt megelőzőleg a munkájukért megbecsült bátaszéki- eknek a gazdag Svájc adta a legbiztosabb kenyeret. 1931- ben Sudár János édesapja heti 200 pengőt tudott innen hazautalni a családjának, ami a maga idején hatalmas összeg volt. Itt nemcsak kőmívesek dolgoztak: — Hanem például Beck András is, aki 1951-től nyugdíjba vonulásáig a bátaszéki kádárszövetkezet elnöke volt. Vele kapcsolatos az az érdekesség. hogy az ott dolgozó többi külföldi munkás — elsősorban a németek és olaszok — milyen hitetlenkedve figyelték, hogy egy ember egy nap alatt teljes felszereltségében képes egy hordót elkészíteni. A megbecsülésben egyébként se volt hiba: — A 40-es években ismét úgy adódott, hogy bátaszéki kőmívesek és ácsok Belgrád- ba készültek munkára. Amikor megérkeztek és egy magyarul beszélő mérnök megtudta, hová valósiak, első dolga volt Kapelmayer János bácsi után tudakozódni, aki 1922-ben a keze alatt volt pallér, méghozzá kitűnő pallér. Kapelmayer János akkor is ott volt a többiek között. A jó munkának kétségtelenül híre megy ma is, de azért országhatárokon át ritkábban. Sajnos a „vendégmunkások” szervezéséről már kevesebbet sikerült Sudár Jánostól megtudni. — Állítólag Pevny főjegyző, aki később Zomboryra magyarosított, irányította az egészet. Azt beszélik, aligha ingyen... Ami nagyon valószínű, mert a főjegyző úr munkaköri kötelességének igazán nem mondható cselédszerzéstől se idegenkedett. — Gehring Ádámné Belgiumba, mások Franciaországba, Müller Ádámné, Den- ninger Ferencné és Scherer Erzsébet Angliába álltak be háztartási alkalmazottnak. Közülük kevesen tértek haza, legfeljebb csak napjainkban, látogatóba... Sudár János feljegyzéseinek, visszaemlékezéseinek itt csak tört részét közöltük. A sok régi bátaszéki építőmunkás néhányának nevét. Rendelkezésünkre bocsátott értékes névsorát, dokumentumait átadtuk a megyei pártbizottság archívumának. A sikeres egyetemi főiskolai felvételi vizsga érdekében már el kell kezdeni a rendszeres felkészülést. Az idén érettségizők szerencsésebb helyzetben vannak, az iskolai oktatás keretén belijl készülhetnek egyszerre az érettségire és felvételire. A közös érettségi és felvételi dolgozatok tovább könnyítik a dogukat. Mindezen felül a középiskolákban ha legalább öt fő jelentkezik, meg kell szervezni az előkészítő tanfolyamot. A szaktanárok is nyilvánvalóan segítik azokat a tanítványaikat, akik szaktárgyukból felvételiznék. A jelentkezőknek hozzávetőleg a felét tudják felvenni az egyetemek és főiskolák, mert csak ennyi hely van azok számára, akik megfeleltek a felvételi vizsgán. Sokan vannak hát, akik újra próbálkoznak. Ök jobban rászorulnak ,a segítségre, mert régebben érettségiztek. A megyei tanács művelődésügyi osztályán sokan érdeklődnek mostanában, hol működik előkészítő tanfolyam? Felvilágosítást adni nem tudnak. Az osztály nem szervez előkészítőt. Hiába Az olvasó hangja Kultúra Bonyhádon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Örömmel látjuk városunkban az új művelődési ház építkezését. De igen sok bonyhádi, kultúrát kedvelőszerető ember veti fel, mi lesz majd az új kultúrintézményben, ha ilyen a látogatottság, illetve ha a jelenlegi kulturális érdeklődés változatlan marad. Ebből kiindulva sokan az új intézmény szükségességét is megkérdőjelezik! Jelenleg több klubot, szakkört hirdetnék, kérdés, hogy ezek mennyire látogatottak. Hallomásból úgy tudjuk, hogy igen csekély az érdeklődés. A plakátok szerint a művelődési házban munka folyik. És milyen az érdeklődés? Egy példa: Évek óta járunk Szek- szárdra a jól megrendezett színházi előadásokra, külön- buszjárattal. Ha operaelőadásra kerül a sor, a kb 80 bérletesből csak 10—14 hajlandó átrándulni a Babits művelődési házba. Jó lenne, ha mindazok, akiket nem érdekel az ilyen előadás, a jegyüket — bérletüket — időben átadnák akár a művelődési háznak vagy ismerőseiknek. De maradjunk a bonyhádi művelődési háznál, illetve kultúránál. Tudjuk, hogy a tanárok, tanítók és sok más értelmiségi igen elfoglalt emberek, így az értelmiségi klub megalakításánál sem tudtak megjelenni, sem pedig aktívan ténykedni abban. De sajnos hiányoznak a felsőbb vezetők, az irányítók a rendezvényekről, pedig az ő megjelenésük emelné a nívót és az aktivitást. Itt nagy esemény, ha egy rendezvény sikeres. Pedig ilyen is volt. Tehát ismét felvetem, ki és mi biztosítja azt, hogy az új, szép. modern, nagy kultúrházban nem lesz-e ugyanolyan pangás, mint a jelenlegiben, ahol egyébként közel 10 évig voltam társadalmi vezetőségi tag. Nagy hiányosság, hogy a művelődési házhoz vezető út rossz állapotban van és a világítás majdnem egyenlő a semmivel. Sok idős ember azért nem megy a rendezvényekre, mert fél, hogy elesik a rossz, sötét úton. Bonyhádnak nagyszerű hagyományai vannak: zenekarok, énekkar, bábjátszók és még sok más. Kötelez minden bonyhádit, hogy legalább azt a nívót érjük el. ami volt DR. KOVÁCS ZOLTÁN megy az érdeklődő a Pálya- választási Intézethez, eddig még nem volt tanfolyam a szervezésükben. A tanárképző főiskola sem szervez előkészítőt. Az indulás évében, esetleg éveiben érthető, ha nem foglalkoznak az előkészítő tanfolyam gondolatával, de a későbbiekben feltétlenül érdemes meggondolni, nem csupán azt, hogy saját maguk számára biztosítsák a jól felkészült jelölteket, de azt is, hogy a tanfolyamon tanultakat más felsőoktatási intézmény felvételi vizsgáján is hasznosíthatják a jelentkezők. A megye felvételi statisztikái nem indokolják, hogy a megyeszékhelyen csupán egyetlen tanfolyam működjék, a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat szervezésében. Évek óta szervezik az előkészítőt a legnehezebb felvételi tárgyból, matematikából. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a TIT- nek Kaposváron is működik egy tanfolyama a Mezőgazdasági Főiskolával közösen, és az új Államigazgatási Főiskolára is felkészít a megyei tanács oktatási központja. A felvételi statisztikán kíAz éjszakai hideg kőkeménnyé fagylalta az útszéli sarat, és a téli napsütés úgy szikráztatja rajta a zúzmarát, mintha finoman elhintett porcukor volna. Az öregasszony sietős léptekkel tapossa, valószínűleg meg se fordul a fejében, hogy a betonút szélén is haladhatna. Talán a parasztok múltból hozott alázatával húzódik félre, talán csak egyszerűen fél a főútvonalon elsurrogó járművektől. De mit keres itt egyáltalán? Nincs a közelben lakott hely, és a települések közti távolságot már réges-rég nem gyalogszerrel teszik meg az emberek. Hol vannak már dédnagyanyáink, akiknek néha még a lovas kocsi, vagy a szekér is luxusnak számított, s csak a saját két lábukra hagyatkozhattak? A buszból visszapillantok az öregasszonyra, a betegség, az öregkor, vagy a nehéz munka hajlította alakjára, és azon tűnődöm: vajon hova igyekezhet ezen a napsütéssel ámító, de hideg széllel ostorozó reggelen? o Az erfurti vonat a lipcsei pályaudvar első vágányára érkezett be, a Drezdába induló csatlakozás pedig a huszonkilencediken vesztegelt. A néhány perces késés elegendő volt ahhoz, hogy csupán a távolodó utolsó kocsi kajánul fekete hátát láthassuk. Márpedig nekünk feltétlenül el kellett volna jutnunk Drezdába, hogy ott a Berlinből jövő Meridián expresszet elérjük és a kéthetes NDK-beli turistautat a budapesti Keleti-pályaudvaron fejezzük be. Mindenképpen kínos lekésni valahonnan, de mennyivül egyéb dolog is indokolja, hogy a kérdésre felhíviuk a figyelmet, nevezetesen az a tény, hogy még mindig kevés a munkás- és parasztszülők gyermeke az egyetemeken, főiskolákon. Segítésük nem fejeződhet be a középiskolában. Sók a tanfolyam, mert feltehetően minden középiskolában van — néhány tanuló számára. Célszerűbb lenne összegyűjteni őket egy-egy városi járási tanfolyamon, úgy, hogy kellő nyilvánosság biztosításával a régebben érettségizettek is részt vehessenek rajta. A kívülállóknak jelenleg fogalmuk sincs mikor van, milyen tanárgyból és hol? Kevés pedig azért, mert a megyeszékhelyen is csak egyetlen tantárgyból, egy tanfolyamról tudunk. De még erről sem mindenki hallott, mert a megyei tanácson például nem tudtak a TIT matematika-előkészítőjéről sem. Igaz, erre amúgy sem várnak további jelentkezőket, mert így is évente negyven és hetven között mozog a tanfolyam hallgatóinak száma, ami azt mutatja, hogy igény van... IHÁROSI IBOLYA re az egy hideg őszi estén, egy vadidegen városban, két holtfáradt egyetemista lány számára! Csalódott beszélgetésünket hallva, egy jócskán középkorú férfi lépett hozzánk és „Ungarn!” „Ungarn!” felkiáltással üdvözölt bennünket. Egy szót sem tudott magyarul, de a helyzetünket megértve azonnal a segítségünkre sietett. Telefonálgatás, vaskos menetrendek böngészése következett, és kiderült, hogy lehetséges még az éjszaka folyamán a nemzetközi gyors elérése. Addig is — újdonsült ismerősünk jóvoltából — a Német Vöröskereszt kellemesen meleg szobáját élvezhetjük. Mire körülnéztünk, a férfi — ahogy ez az elkoptatott mesében lenni szokott — már el is tűnt, így aztán örök rejtély marad, hogy ennek a nehéz történelmi időket megélt németnek vajon mit jelenthet Magyar- ország? Q A második világháborút átvészelő nemzedék számára a galamb talán a legkedvesebb jelkép. A békét hirdeti, a szörnyű kiszolgáltatottság, az iszonyú rettegés végét; olyan időszak kezdetét, amikor az építeni és rombolni egyaránt tudó ember — alkothat. A legnemesebb értékek, a művészi alkotások, kevés kivételtől eltekintve, szintén békében születnek. S tessék csak elsétálni bármelyik múzeum előtt, ahol a béke produktumait őrzik, mindenütt a béke szimbólumait, a galambokat láthatjuk! Bizonyára teljesen gyakorlati, egyszerű oka van ennek, s mégis különös. Vajon miért éppen a múzeumokat szeretik a galambok? KOVÁCS MÁRIA O. I. Fotó: K. Z. Csoportkép az I. világháború kitörésének évéből, Wanne városából Rejtélyes dolgok Bátaszéki építőmunkások külföldön, a 30-as években
