Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 7. szám

1978. január 8. / TOLNA'' , , KÉPÚJSÁG 7 LOHISZEIMlf EIUEK Huzalzománcozó gépek exportra A Pestvidéki Gépgyárban az idén Szovjetunió, Romá­nia, Bulgária és Szíria részére összesen 64 darab hu- zaizománcozó gépet gyártanak. A hagyományos zománcozó gépek mellett befejezésé­hez közeledik egy új típusú berendezés szerelése is. A csehszlovák VTJKI Zománcipari Kutató Intézet és a Pestvidíni Gépgyár közös tervezésében, illetve ki­vitelezésében készülő gép oldószer nélkül zománcozza majd a vörösréz huzalokat. Az új géppel csökkenteni lehet a környezetszennyező hatásokat. Képünkön ké­szülnek a huzalzománcozó gépek. (MTI fotó, Fehér József felvétele — KS) Ipari takarmány, fehérje mindenből Kutatók a hegyek között A tsz-elnök mondja: „Mi­kor eljött az idő, elmentem inasnak, hogy kitanuljak egy használható szakmát. Halad­tak volna a dolgok a maguk rendjén, ha a műhely szom­szédságában nincs az istálló. Én pedig egyre csak a lo­vakat néztem. Így kerültem a mezőgazdaságba. A lovak hoztak ide.” Különös dolog ez a lovakkal, és mint az ér­zéseket általában, ezt is ne­héz megmagyarázni. Lóbo­lond, mondják valakiről jel­lemzésül, és ez valóban jé- lent valamit. Mély lélektani fejtegetés helyett álljon itt néhány lóhiszemű történet. * A kis településen a kocs­ma töltötte be azt a szere­pet, amit a rómaiaknál a fórum. Ha jókor ment be az ember, mindenkivel találkoz­hatott, nem lévén a környé­ken intézmény, amely a társadalmi élet színteréül szolgálhatott volna. így min­denki bekukkantott, meghall­gatni a napi eseményeket, megbeszélni a helység dol­gait. A férfiak azért tértek be, amiért a világ bármely pontján betérnek a férfiak a kocsmákba. A nők pedig azért, hogy hazacsalogassák hitestársukat, a gyerekek pe­dig azért, mivel imigyen itt volt az egész család. Télidő­ben a veszekedések mellett a sörivás jelentette az egyet­len, kellemes tartalommal megtöltött szórakozást. Betértek hát a csődörösök is, akik a helyi méntelepen tevékenykedtek és erre büsz­kék voltak. Jókedvű társa­ság volt, és bárkinek, aki ér­deklődött, kézségesen nyúj­tottak felette érzékletes tá­jékoztatást lovaik viharos szerelmi életéről. Volt egy kényszervágóhíd is a telepen. Rudinak hívták a mészárost. Mázsás fickó, szökés-vörös hajjal és a szép. lökből még az alkarjára is jutott. Egyáltalán nem volt vérmes természetű ez a nagy­darab sváb és 6 is betért a kocsmába naponta. Itt, ahol mindenki ismer mindenkit és beszél minden­ki mindenkivel, a csődörösök és a mészáros a köszénesen kívül szót nem váltottak. Értetlenül álltam a dolog előtt egész addig, még egy napon meg nem láttam a Rudit munka közben. Épp egy lovat kellett neki elin­tézni. Rudi lekötötte, föltette rá a szemellenzőt. A ló nyu- gondtan állt, szemben vele a mészáros nem kevésbé nyugodtan, jobbjában a tag­lóval. És akkor valami fur­csát csinált: a bal kezével beletúrt a rokkant paripa frufrujába és félreigazította a homlokába lógó sörényt..., aztán durr odavágott. A ló lezuhant a betonpadlóra, mintha kirántották volna a lábait. Ennyi. Mégis gyakran visszatér­tem rá gondolatban, nem az ölés miatt, hanem egy vissza­tetsző, nem odaillő mozdu­lat végett. Mintha egy gye­reknek a homlokából igazí­totta volna el a haját, ked­veskedő rendszeretettel. Ez az egyszerű veszettségről árulkodó mozdulat nem tet­szett. Ha már halál, akkor legyen valami küzdelem il­lúziója a dolognak. Húzza a padlón pár métert az ellen­kező ló. Bánjon vele kemé­nyen, durván, .legalább a ve­szélyt érezze az állat. Így a simogatással becsapta. * Akkoriban virágzott a ko­csizás, a fuvarozás és a Belsped nagyobb istállókkal rendelkező házaknál helyez­te el lovait. Az utcában két istálló is volt. A széna- és lótrágyaszagú udvaron min­dig ott tevékenykedett Pajti, afféle istállómesteri minőség­ben. Nagyon alacsony ember­ke: a vállán keresztülvetett vízhordó fáról láncon csüngő vödrök majdnem a földet sö­pörték. mikor itatáshoz vitte a vizet az artézi kútról. A kocsisok durva tréfáinak cél­táblája volt apró termete, esetlensége miatt, de ő mint­ha fel sem venné, mindig mosolygott, vagy részegen vi­gyorgott, még akkor is mi­kor az utcabeli gyerekek légpuskával keresztül lőtték az új kalapját. Azonkívül szerette a lovakat. A lovak mind hidegvérű muraköziek, s ennek megfe­lelően nagyok, erősek. Közü­lük is kitűnt egy különösen nagy. Igazi húshegy, csak egyszerűen Elefántnak becéz­ték. Hatalmas mellkasa alatt Pajti könnyedén átbújt, hogy a hasló szíját bekapcsolja az utolsó lyukba a túloldalán. Elefánt harapott. Az egyik kocsisnak leszabta a kabát- ujját bőrrel együtt... féltek tőle mint a fűztől. Csak Paj­ti nem, ő etette, ápolta és fogta be, vagy szerszámozta le. A kantárt csak úgy tudta ráadni Elefánt nagy fejére, hogy felkapaszkodott a já­szolra. Furcsa látvány volt, ahogy az udvaron a délutáni nap­fényben elöl ballag Pajti, és a hatalmas, goromba ló le­hajtott fejjel, engedelmesen mint egy kiskutya, poroszkál utána, hatalmas árnyékot vetve a töpörödött ember­kére. * A megyei kórház fölött a csurgó magasságában elég meredek az emelkedő. Gyak­ran látni, hogy a fuvarosok építő- vagy tüzelőanyagot szállítanak. Mikor odaérnek az emelkedő aljához, a kocsis leszáll és nekihuzakodik az egész menet. A lovak bele­feszülve a hámba, törtetnek, a kocsis gyeplővel és ostorral a kézben szalad az úton, a rakodó a kocsi mögött rohan egy megtermett kővel, amit alkalmas pillanatban a kerék alá helyez. A csurgó előtt — félúton — elfogy a lendület és a lovak ereje; megállnak, hiába a káromkodás és az ostor. A lovak fújtatva, re­megő lábakkal állnak. A ko­csis szidja a lovakat. A já­rókelők szidják a kocsist. A rakodó homlokát törölve hosszasan szemléli a platón heverő cementzsákokat. Gyengén süt a nap. Haran­goznak a belvárosi templom­ban. Dél van. * Az idén 111 éves a süt- nyi ménes. Története mint egy mese, úgy kezdődik... „a ménest még Dőry József alapította 1867-ben, Dombó­vár mellett. A kancaállo­mányt részben apjának zom- bai birtokáról, részben az alapi ménesből szerezte be. Ugyanez időben a családból Lajos Tüskepusztán, Vilmos Leperden állított fel ménest. A kor legkitartóbb, legjobb lovait nevelték. A híres Dő­ry „négyesek” menetrendsze­rűen közlekedtek Dombóvár és Budapest között. 1906-ban herceg Eszterhá- zyék (akiktől valamennyi Dőry bérelt) a majorokat a Honvéd Kincstárnak adták át. A környék idős gazdái büszkén mesélik, milyen lo­vakat neveltek már ők is, annak idején. A legszebb csikókat éves korban a süt- vényi katonai csikótelep vet­te meg. Gyakran megtörtént, hogy egy-egy szemerkélő, esős tavaszi hajnalon (néha az eladás után egy évvel) a regölyi csikó ott nyerített ré­gi gazdája kapuja előtt — mögötte az egész csikóménes. Hazavitte őket huszonöt ki­lométerről is. Néhány óra múlva ott voltak a sütvényi csikósok, hiszen jól tudták mindannyian, hol kell keres­ni az elfutott ménest. A gaz­da már várta őket sült sza­lonnával, tavalyi borral. A regölyi csikót vezetékszórra kötötték, úgy mentek vissza Sütvénybe. A felszabadulás után a Dalmandi Állami Gazdaság lett a Tolna megyei gazda­ságok lótenyésztő és csikó­nevelő központja. 1958-ban megkapták Mezőhegyesről az eredeti gidrán törzs 28 kan­cáját. 1961-ben Bábolna vált meg a kisbéri fajtától, s en­nek 35 kancáját, évjárati csi­kókkal együtt Dalmand fo­gadta be.” (Van olyan dol­gozója a gazdaságnak aki negyvenötben a visszavonuló németek elhajtotta ménest a határig kísérte. Tovább nem tudni, mi lett a sor­suk ...) „Bár a tenyésztés tiszta vérben folyik, azaz csak a saját fajtabéli mének fedezik a kancákat, mégis új korsze­rű és tehetséges sportló- anyag van kialakulóban. A gidrán, a kisbéri és az ere­deti sütvényi rész impozáns, több színű, de nemes anyag­gá ötvöződik. A ménes lét­száma jelenleg félezer körül van. Nyugodt temperamen- tumú, kis és nagy terhek hordozására egyaránt alkal­mas lovai Európa-szerte mindenütt keresettek.” Így ír a ménesről a Lovasélet Ma­gyarországon című könyv. Múltkor, hogy legutóbb ott járjunk, megnéztük a ménes­kúti kancák csikóit. Ettől so­kat várunk. Facsiga utód (híresen jó vérvonal) — mondták a csikósok az egyik furcsa foltozású csikóra. A csikó erről mit sem tudva pislogott fehér szempilláival. Később találkoztunk a te­lepvezető helyettesével. Vé­kony nyakú kancáján po- roszkált át a mezőn, mögöt­te bozontos kis kutyája. Ramses IV-re terelődött a szó, a ménes saját nevelésű díjnyertes törzsménjére. Ak­kor éppen nem volt Sütvé- nyen, kiállításra vitték és nem ment vele senki. A nye­regből lehajló lovas bizal­masan mondja. — Ügy hallottam lesán- tult. Ilyen többet nem lesz. Nem engedjük el magában — sóhajt. Hát igen, szeretőt és lovat nem ad kölcsön az ember. Mert kanca van száz és ezer csődör is akad, de Ramses csak egy van. * Az öreg gazda merengve dörzsölgeti borostás állát. Jó néhány lovat befogott a kocsija elé. Voltak hajtós kancái, szép csikói, de egy­re különösen emlékezett. Szé­les, erős szügye volt, izmos, csontos, száraz lábú. Ügy vette a vásárban. Ó maga is meglepődött, miért adják ilyen olcsón ezt a jó kiállá­sú lovat. Várta hát, hogy a hibája előjöjjön ... egyszer aztán kibújt a szög a zsák­ból. Szénát gyűjtött és rájuk esteledett. Fölült a kocsira, hogy megy haza, de a ló egy tapodtat nem mozdult. Nem használt a szép szó, sem az ostor, még kantárszáron se tudta vezetni. Meg kellett várni míg kihajnalodik. Le­feküdt á szénára, aztán a ló hajnalban hazaballagott. Talán farkasvak volt, de sötétben egy lépés nem sok, annyit nem ment. Hát ez volt a hibája. Erre mindig figyelni kellett. Amúgy igen jó ló volt. Sokáig húzták együtt. Mígnem egyszer szántás közben megállt, el­kezdett remegni, mintha ün­nepi beteg lenne, elfutná a vér. Csak hörgött. Mire az öreg kifogta, az oldalára dőlt és kilehelte a lelkét, miután köztudottan a lovaknak lel­kűk van. Az öreg sajnálta a lovat, de ha így alakult, nincs mit tenni, neküátott megnyúzni. Aztán a hátára vette a bőrt és hazament. Késő este tért haza. Az asz- szony szó nélkül tette elé a felmelegített levest. Nem kérdezett semmit. Tudta, hogy baj van, nagy baj. Es­te, ha sötét van, sohasem szoktak hazajönni.... (Steiner) A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium fel­ügyelete alatt működő intézet fő célja az V. ötéves tervben három körre csoportosul: Az első az „élelmiszerek válasz­tékának bővítése, feldolgozá­suk és tartósításuk új irá­nyai” címet viseli, amely kormányszintű program — mint dr. Simek Ferenc, a kémiai tudományok kandi­dátusa, a KÉKI igazgatója elmondja. — Ezen belül fő­leg olyan kutatásokkal fog­lalkoznak, amelyeknek ered­ménye várhatóan a kevésbé hasznos melléktermékekből emberi táplálkozásra alkal­mas termékek gazdaságos előállítása és azok technoló­giájának kidolgozása lesz. Ugyancsak melléktermékek­ből, úgynevezett biomasszá­kat, azaz élesztőket és ha­sonlókat lehet élelmiszeripa­ri célokra előállítani. E munkák közé tartózik a fehérjeprogram keretében az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság fehérjeprog- ram-irodájával karöltve vég­zett munka: a magyar mező- gazdaságban, állattenyésztés­ben túl sok felesleges zsi­radék keletkezik. Ezekre az országnak nemigen van szük­sége, fehérjére viszont annál inkább. így olyan mikroorga­nizmusokat kerestek, amelyek szaporodásuk során a zsíro­kat fehérjévé képesek átala­kítani. A kísérletek Szabad- egyházán folytak. Az első eredmények nyomán nyár óta már a Budafoki Szesz- Élesz­tőgyárban folytatódik a mun­ka, mint félüzemi kísérlet. Ugyancsak az élelmiszer­választékkal kapcsolatos ku­tatások között dolgozzák ki az új, korszerű élelmiszer- vizsgálati módszereket és műszereket. Az élelmiszerek tápértékét javítják, „komp- lettálják” fehérjék adagolá­sával. Ide tartozik — az ugyancsak az OMFB fehérje- program-irodával együtt végzett — munka, amelynek eredményeként a nagy fe­hérjetartalmú szójabab liszt­jéből nyert koncentrált fe­hérjét adagolják egy-egy élelmiszerféleséghez, a hiz­laló szénhidrát helyett. Az élelmiszerek tartósítá­sával is sokat foglalkoznak. Többek között ionizáló su­gárzással sikerült elérni, hogy a hosszasan tárolt vöröshagy­ma és burgonya ne csíráz­zon, romoljon tárolás alatt. Több tonnányi termékkel végeztek már sikeres kísér­leteket. Most már csak az egészségügyi hatóságok állás- foglalása szükséges ahhoz, hogy az így tartósított krumplit, hagymát korlátla­nul forgalomba lehessen hoz­ni, és a vevőt is kevesebb bosszúság érje! (Ezek a munkák az intézet élelmi­szerbesugárzó kísérleti üze­mében folytak, amelyet 1975 novemberében a kísérleti eredmények nagyüzemi alkal­mazása érdekében átadtak a Phylaxia Vállalatnak.) Egyes gyümölcsök, különö­sen az exportra szánt gyü­mölcsfélék esetében is a tartósítás a fő gond a mező- gazdaságban. Ennek egyik módja a helyszíni fagyasz­tással történő tartósítás, amelynek révén szállítási és tárolási veszteségek előzhe­tők meg, például a „gurulós” málna gurulós marad a fel- használás helyére érve is. Ezt a munkát eddig csepp­folyós nitrogénnel végez­ték. Az eredmény jó is volt, csak éppen a nitrogén bizo­nyult kissé költségesnek. Van viszont olyan hazai alap­anyag. amely olcsón és bőven áll rendelkezésre, és csepp­folyósítva ugyanazt a fa­gyasztó hatást tudja kifej­teni. Ez a cseppfolyós szén­dioxid. Ezért most ennek al­kalmazásával foglalkoznak. Ugyancsak a fagyasztással történő tartósítás egyik prob­lémája a mélyhűtött hústöm­bök visszamelegítése. Az ed­digi módszerekkel ugyanis egyenetlenül és veszteségek­kel sikerült csak ezt elérni. A mostani kísérletek alapján nagyfrekvenciás erőtérben a melegítés egyenletes és vesz- teségmentesebb. A KÉKI másik nagy ku­tatási területe a mezőgazda­ság számára oly fontos ta­karmánybázis ipari úton elő­állított termékekkel való nö­velése. Itt is a mikroorganiz­musoké a főszerep: hasonló­an a már említett módsze­rekhez, melléktermékekből, hulladékokból állítanak elő fehérjedús koncentrátumo- kat. Talán még ennél is ér­dekesebb viszont, hogy folyé­kony szénhidrogénekből, te­hát a kőolaj haszontalan kí­sérőiből, az úgynevezett pa- rafinokból is elő lehet állí­tani takarmányfehérjét. En­nek technológiáját az inté­zet kidolgozta, és már nagy­üzemi méretekben is ered­ményesen kipróbálta. SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN Csikók a pálfai termelőszövetkezetben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents