Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-04 / 3. szám
A ^KÉPÚJSÁG 1978. január 4. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Hulladékgyűjtés Várszegi Györgyné fürge- di pedagógustól kapott levelet szerkesztőségünk. Azt panaszolja, hogy iskolájukban a gyermekek által ösz- szegyűjtött hulladék anyagokat a MÉH nem szállítja el. „Mi lesz tavaszra így, lelkes munkánk eredményéből?” — kérdezi. A Dél-dunántúli MÉH Vállalat kereskedelmi osztályvezetője adott választ levélírónk aggodalmára: „Várszegi Györgyné fürge- di pedagógus panaszát orvosoltuk, a hulladék anyagokat simontornyai telepünk elszállította. A telep mentségére csupán azt tudjuk felhozni, hogy az iskolai gyűjtések a kiadott szervezési körlevelekkel ellentétben lökésszerűen jelentkeznek, így az említett területen is, november 7. előtt kb. 30 iskola gyűjtött hasznos hulladékanyagot. A folyamatos munkák mellett ilyen feladatnak a telep csak késéssel tud eleget tenni, sőt, a munkát még gépkocsimeghibásodás is akadályozta.” Autóbuszváró özv. Csabainé, Decs szőlőhegyi olvasónk az iránt érdeklődik, hogy a kórház előtt miért nincs buszváró, melyet a vidékről bejáró kórházi dolgozók, és a kórházból távozók, betegek és gyermekek is igénybe vehetnének. Levelére dr. Nedók Pál, Szekszárd város Tanácsának elnöke a következőket válaszolta : „özv. Csabainé és munkatársai autóbuszvárót kérnek a kórházi megállóhoz. A kérést indokoltnak tartom, anyagi fedezet is rendelkezésre áll. A városi tanács vb műszaki osztálya megrendelte a költségvetési üzemnél a váróhelyiség beT elefonszámunk: 129-01, 123-61. szerzését és elhelyezését. A váróhelyiség megérkezéséig kérjük az utazók szíves türelmét.” Távbeszélő Zsigmond Lajos szekszárdi olvasónk arra kért választ, hogy a postaigazgatóság által szétosztott Igény- felmérő lap kitöltése után — mint távbeszélőre várakozót — nyilvántartják-e. Kérdésére Cziráki János, a Távközlési Üzem üzemvezetője válaszolt: „Zsigmond Lajos szekszárdi lakos, a T. m. Távközlési Üzemnél mint „távbeszélőre várakozó”, nincs nyilvántartva, mert az üzemnél távbeszélő bekapcsolási igénybejelentést nem tett. A Pécsi Postaigazgatóság 1973. augusztusában Szekszárd város lakóinak Igényfelmé- rő lapot osztott szét, azzal a céllal, hogy az előtervezés- nél részben a központ kapacitásmegválasztása. másrészt a távbeszélőhálózat — tényleges igényeknek megfelelő — tervezésére tájékoztatást kapjon a lakosság telefonigényének teljesebb kielégítése érdekében. E kettős cél elérése érdekében kérte a posta a felmérőlapok kitöltését és visszaküldését Szekszárd lakosaitól, sajnos, nem nagy eredménnyel. Ez a felmérés tehát tájékozódó jellegű volt, amely sem az ügyfelek, sem a posta részéről kötelezettségvállalást nem jelentett. A bekapcsoláshoz, illetve nyilvántartásba vételhez tehát arra van szükség, hogy az ügyfelek a T. m. Távközlési Üzemnél Igénybejelentés címén formanyomtatványt kérjenek és azt kitöltve ugyanerre a címre visszajuttassák.” Ikerházak értékesítése „Mi lesz a Sárköz utcai ikerházak sorsa?” — kérdezi levelében Balaskó Gyula szekszárdi olvasónk. Szekszárd város Tanácsának elnöke, dr. Nedók Pál az alábbiakról tájékoztat: „Szekszárd város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 122/1976. (X. 27.) vb. sz. határozatában elidegenítésre jelölte ki a Szekszárd, Sárköz u. 15—24-ig terjedő, komfort nélküli ikerházakat, melybe beletartozik Balaskó Gyula lakása is. A lakóházak értékesítéséhez szükséges az ikerházak telkeinek megosztása, melynek érdekében a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat elkészítette a földrészletek hiteles térképmásolatát, és a városi tanács műszaki osztálya megadta a telekalakítás előzetes elvi engedélyét. 1977. augusztusában elkészült az ikerházak értékesítéséhez szükséges felmérés, műszaki leírás, értékmegállapítás, tulajdonos kijelölési jegyzék és bérbeszámítás rendezése, azonban a városgazdálkodási vállalatnál szakember hiánya miatt húzódtak el a végleges telek- megosztás munkái. Az ikerházak értékesítését a Városgazdálkodási Vállalat 1978. I. negyedévéig elvégzi.” Gépkocsiadó Arra kért választ szerkesztőségünktől Lukács József kölesdi olvasónk, hogy gépkocsivásárlás és -átírás után kinek kell a gépkocsi adóját rendezni. Kérdésére dr. Deák Kon- rád osztályvezető ügyész válaszol : „A gépjárműadóról szóló — az idevonatkozó korábbi jogszabályt részben módosító — 50/1976. (XII. 28.) PM számú rendelet kimondja: A gépjárműadót az adókötelezettség időtartamára az köteles megfizetni, akinek a nevére a hatósági engedély szól (üzembentartó). Ha a hatósági engedélyt új üzembentartó nevére átírják, a régi üzembentartó adófizetési kötelezettsége az átírás hónapjának végéig terjed: a régi üzembentartó a tárgyévi adóból az eltelt hónapokra időarányosan eső részt köteles megfizetni. Kimondja a jogszabály azt is. hogy: Ha a hatósági engedélyt új üzembentartó nevére átírják, az új üzembentartó az állandó lakóhelye szerint illetékes adóhatósághoz fizeti be a gépjármű adóját. Az adóügyi szervek nem azt tartják nyilván, hogy ilyen és ilyen forgalmi rendszámú gépkocsira valaki befizette az adót, hanem azt, hogy az adófizetésre kötelezett állampolgár eleget tett-e adófizetési kötelezettségének. Az ön által vásárolt gépkocsinak 1977. júliusa óta ön az üzembentartója, ettől az időtől kezdődően tehát köteles a gépjárműadót befizetni. Annak a személynek, akitől ön a gépkocsit megvásárolta, 1977. év júliusától erre a gépkocsira — miután az üzembentartó nem ő — nem kell gépjárműadót fizetnie, ha ezt mégis befizette, túlfizetésben van, egyéb feltételek fennforgása esetén azt részére visszafizetik. Visz- szafizetik akkor is, ha ön történetesen nem fizetné be az adót, mert — ismétlem — ezzel a gépkocsival kapcsolatban önnek van adófizetési kötelezettsége, s nem az eladónak. Álláspontunk szerint tehát az ön lakóhelye szerint illetékes községi tanács a jogszabályban írtaknak megfelelően járt el, amikor önt adófizetési kötelezettségének teljesítésére felhívta.” A munkakönyvek kiállításáról, kezeléséről, nyilvántartásáról, a munkakönyvbe történő bejegyzésekről szóló korábbi jogszabályt módosítja a munkaügyi miniszter 19 1977. (XII. 8.) MüM számú rendeleté, amelynek alapos ismerete a munkaügyekkel foglalkozók részéről elengedhetetlen, de kívánatos valamennyi munkavállaló részéről is. Az új szabályozás szerint a munkakönyvbe a dolgozó munkába lépésekor és munkaviszonya megszűnésekor is be kelF vezetni a dolgozó személyi alapbérének összegét. Ha a munkaviszonyban álló dolgozó részére öregségi, rokkantsági, baleseti járadékot állapítanak meg, a vállalat az ellátás megállapításának tényét, a nyugdíj-megállapító szerv által megküldött határozat alapján a jogszabályban írt megjelölés beírásával köteles feljegyezni. Ha olyan nyugdíjas lép munkaviszonyba, akinek a munkakönyvében a nyugdíjas minőséget még nem töntették fel, a vállalat köteles a nyugdíjas nyilatkozata alapján a munka- könyvbe a szükséges bejegyzést eszközölni. A szabadság- vesztés büntetését töltő dolgozó munkakönyvét — ha azt kéri — munkaviszonya megszűnése esetén meg kell küldeni a büntetésvégrehajtási intézet parancsnokságának, egyébként a munkakönyvét az elítélt szabadulásáig elkülönítetten kell kezelni. Módosítja a rendelet a munkakönyv nélkül alkalmazhatók- ra vonatkozó korábbi rendelkezéseket is, megállapítja az új munkakönyv kiállításáért, a folytatólagos munkakönyv kiállításáért fizetendő díjakat, mely díjak lerovása alól meghatározott körülmények fennállása esetén felmentés adható. A jogszabály 1978. év január hó 1. napján hatályba lépett. . A jelentős agrártörténeti emlékek fokozottabb védelméről szól a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a kulturális miniszter 42 1977. (XII. 8.) MÉM—ÉVM—KM számú együttes rendelete, amely szerint az állami gazdaságok, az élelmiszeripari vállalatok, mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezetek, szak- szövetkezetek, mezőgazdasági intézmények és intézetek kötelesek működésük területén az agrártörténeti emlékeket felkutatni, azok védelméről gondoskodni, és 1978. június 30-ig a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak, valamint a területileg illetékes tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervének bejelenteni. A munkaügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter 20 1977. (XII. 8.) MüM—BkM. számú együttes rendelete az idegenvezetés díjazását szabályozza, és akként rendelkezik, hogy az esetenként — folyamatosan egjí hónapot meg nem haladó időtartammal — foglalkoztatott idegenvezető, csoportkísérő részére 50—200 forint napidíj állapítható meg. A fizethető napidíj ösz- szegét differenciáltan, a jogszabályban írt körülmények figyelembevételével a kollektív szerződésben, ahol ilyent nem kötnek, az illetékes szakszervezettel egyetértésben kell szabályozni. A rendelet a kihirdetése napján (XII. 8-án) hatályba lépett. A pénzügyminiszter 34 1977. (XII. 8.) PM számú rendelete az illetékekről szóló jogszabályokat módosítja, s abból — a terjedelem korlátái miatt — csupán az alábbiakat idézzük: „Az a magánszemély, aki az erre kijelölt állami vállalattól vásárolt új szeméygépkocsiját a vételtől számított egy éven belül ajándékozáson kívül bármely más jogügylettel idegeníti el, az erről készült okirat illetékeként 10 százalékot köteles leróni. Az illeték alapja az eredeti vételár, és az okiratban megjelölt érték közül a nagyobb.” A rendelet 1978. január 1. napján lépett hatályba. A vállalati dolgozók alapbérének megállapításáról szól a könnyűipari miniszter 9 1977. (XII. 9.) Kip. M. sz. rendelete, amely szerint a fizikai és nem fizikai foglalkozású dolgozók minősítését és besorolását 1978. évi április 30. napjáig felül kell vizsgálni, a nem fizikai foglalkozású dolgozók közül kiemelt figyelmet kell fordítani a besorolási feltételek változásával érintett, továbbá a tanfolyami végzettség alapján besorolt ügyintézők besorolása felülvizsgálatára, és szükség szerinti módosítására. (Magyar Közlöny idei 90. száma.) Dr. DEÄK KONRÄD Ml VÁLASZOLUNK 2. Bálint halott; tudja mindenki. De hogy miért? Ezt még azok sem, akiknek a szeme előtt ragadta őt magához a halál. Egy valaki van, aki tudhatná, de az nincs itt. Pedig neki kellene legközelebb állni a koporsóhoz. Bálint, ha élne, emlékezhetne rá; nem volt olyan rég, hisz nem is régen ismerik egymást — egyszer nekibúsulva a kettőjük életének; megkérdezte: Zsuzska, te eljönnél az én temetésemre? Azt mondta: igen! Bálint akkor arra gondolt, hogy szeretné látni: igazán Zsuzska lenne-e, aki a legszomorúbb gyásszal gyászolná el őt? Mind a ketten hangosan, szívből elkezdtek nevetni. Zsuzska azt, hogy ő milyen balga... — Elmennék a temetésedre? Azt hiszed, tudnék én egy perccel is tovább élni azután, ha te nem vagy? Még el sem hangzott végig az ének előző sora, Angyal Sándor kezdte: „Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva” Megzengette teljes erővel, utána a férfiak keményen, mint a kapák száraz akácfa nyelei, megtörhetetlenül: az asszonyok csengve, hajlongva: suhogó nádrengeteg véges-végig beláthatatlan tavakon. „Te voltál és te vagy, erős Isten" Az anya felállt, és oda akart menni a koporsóhoz. Melyikhez menjen? Elindult, de megtántorodott. Szállt az énekszó. „És te megmaradsz minden időben” Csendes temetésnek indult apa és fia halotti búcsúja. De már nem az... * Csák Albert tiszteletes úr az asztalterítő fekete mintáit nézte. Sándor — a halott testvérbátyja — azt kérte, rövid legyen a szentbeszéd. A tiszteletes úr fiatal ember volt. Nem most temetett először. De ezt a két halottat... Mégiscsak az lett volna jó, ha eljön a temetésre a felesége is. A pap intett Angyal Sándornak. Jöhet a második versszak. Ügy gondolta, azalatt rendbe szedi magát; előbb a biblia, az imádság, utána a halotti beszéd. „Az embereket te meghagyod halni” Csák Albert tiszteletes úr már nem énekelt. Mindjárt rajta a sor. Nem lehet elodázni ! Csak addig jusson el, amíg meghallja a saját maga első hangos szavát. „És azt mondod az emberi nemzetnek” Tegnap este Járó Sándor elment a tiszteletes úrhoz, és azt mondta: eljöttem, tiszteletes úr, hogy megbeszéljük, ami az Isten dolgából ránk tartozik. Hogy mondhatta volna neki: nem. Sándor bácsi, magukra igen. de rám semmi! Schubert Péter rajza. „Légyetek porrá, kik porból lettetek” Hangos beszéddel kell szóljon, ő a pap. Jó lenne elintézni mindent csendben... otthon is, és most ezen a temetésen is... „Mert ezer esztendő előtted annyi...” A tiszteletes asszony a temetés előtt — életében most először igazán — könyörgött az Istenhez. Bátorságot kért tőle. „Mint a tegnapnak ő elmúlása” Felhő mögé húzódott a nap, érdes, hideg leheletével idecsapott a szél a Szamosról. Angyal Sándor az ének utolsó sorát is elkezdte. „És egy éjnek rövid vigyázása.” Teherautó zakatolt az úton. Lassított már a falu közepén, és ide, a falu végére — lábujjhegyen jött. A harmadik ház előtt álltak meg, azután csendesen kiszálltak az emberek. Először három civil, Balogh István — az új főispán — két társával, aztán egy katona: Ivan Ivanovics Karpatov, a kapitány. A kapuban Ivan Karpatov kapitány sapkájához emelte kezét. A többiek levették a kalapjukat, aztán óvatosan beálltak a gyászolók gyülekezetébe. Reggel indultak el, az első útjuk nem ide. hanem ki a Tisza-grófok tanyájára vezetett. Ott voltak majd délig. Sokáig beszélgettek az emberekkel. Először Kun Mihályt keresték, vele tárgyaltak meg mindent. Megnézték a hidat a túlsó oldalról, aztán fel kellett hogy menjenek messze Szatmá- rig, hogy átjöhessenek a Szamoson. Eljött Kun Mihály is az embereivel. Mind kemény, mogorva paraszt. Összehúzták a szemüket, nézik a koporsót, káromkodnának, de nem lehet! Úgy jöttek, hogy nem is mennek haza egy ideig, elszállásolnak a faluban, szerszámokat is hoztak. Csák tiszteletes úron a sor... „Kegyelem Néktek és Békesség...” Felnézett, végig a koporsókon, a halotti gyülekezeten túl, az utcáig. Feketébe öltözve egy asszony fordult be a kapun. Nem lassan jött, nem is sietett. Minden lépésében elszánt erő volt; eljutni a koporsóig... Vissza? Beért a kapun. „Kegyelem Néktek és Békesség...” Akik szélről álltak, megfordultak. Az asszony arca szelíd és megnyugodott volt. Nem állt be a gyászoló gyülekezetbe, megnézte a koporsókat, aztán odament Bálint koporsójához. Zokogott, nem nézett senkire, magának sírt. A gyülekezet néma volt. Az özvegyet — az anyát — bevitték a szobába. „Kegyelem Néktek és Békesség...” Rátette kezét a koporsóra, aztán két karral átölelte a deszkákat. Mi lett a szépen, csendesen indult temetésből ? A pap bibliát olvasott, és elkezdte halotti beszédét. Röviden szólt. Az asszony a koporsóra borulva fájdalmasan zokogott. Közelebb léptek a koporsót vivő férfiak... Sándor — a halott apa bátyja — ment oda. Először óvatosan megfogta a nő kezét, hogy levegye a koporsóról. Aztán erősebb fogással próbálta. Nem lehetett, mert az asszony ujjait görcs szorította a deszkákhoz. — El kell vinni a koporsót — mondta halkan remegve Sándor, tessék elengedni — súgta —, tessék szíves lenni elengedni a koporsót, tiszteletes asszony! * 1944. május 5-én, szombaton Zsuzska és Bálint Szatmárnémetiben az állomás mögötti park egyik lócáján üldögéltek; beszélgettek. Előttük virágágy tulipánnal, hátuk mögött nyírfa, háncsa televésve nevekkel. évszámokkal. Beírhatnák a nevüket és a mai nap dátumát ők is, de még észrevenné Bálintnak valamelyik tanítványa: „Srácok, láttam tegnap Járó tanár urat egy csinos nővel, nyírfaháncsba vésték a nevüket. Nem hiszitek! Hazafelé menet megmutatom a fát. Ehol ni; Zs. és B.” Az, hogy most itt ülnek — Járó Bálint gimnáziumi tanár és Csák Albertné született Érdy Zsuzsanna, a szamosházi református lelkész felesége —, a sors különös véletlenének következménye. Bálint 1920. február 17-én született Sza- mosháza községben, Szatmárnémetitől tizennyolc kilométerre. (Folytatjuk)
