Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-04 / 3. szám

1978. január 4. 'nÉPÜJSAG 5 2500 üres férőhely 0 szarvasmarhatartás helyzete Magyartarka-állomány egyik közös gazdaságunkban (Archív felvétel) Százezer új személygépkocsi A Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezetek Tolna me­gyei Szövetségének elnöksé­ge legutóbbi ülésén a köz- művelődési törvény végre­hajtásának, valamint a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésére készített megyei program végrehajtásának ta­pasztalatairól volt szó. A szövetkezetekben folyó köz- művelődési munkára la­punkban még visszátérünk. A szarvasmarha-tenyész­tés feladatait 1972-ben kor­mányprogram határozta meg — ennek alapján ké­szítették el megyénk szak­emberei a szövetkezetekre vonatkozó feladatokat. A program időközben többször kiegészült, módosult, az alapvető cél viszont nem változott: növelni kell a te­hénlétszámot, jobban ki kell használni a férőhelyeket, ja­vítani kell a tartási, a ta­karmányozási feltételeket, gyorsítani szükséges a sza­kosodást, s jobban meg kell teremteni a termelés, a felvásárlás és a feldolgozás összhangját. Két évvel ezelőtt vala­mennyi szakosított teleppel rendelkező üzem, továbbá a megyei átlag alatt termelő gazdaságok intézkedési ter­vet készítettek, melyben rögzítették elképzeléseiket. Az intézkedések, határoza­tok eredménye: két év alatt 1400—1500 tehénlétszám­növekedés. Figyelembe véve a megye természeti, közgaz­dasági viszonyait, a megyé­ben folyó tejfeldolgozást, már 1974-ben elkezdték a tejtermelő Holstein-Fríz faj­ta átalakító keresztezést. Ed­dig 30 üzemben kereszteztek ily módon, idén januártól újabb 7 termelőszövetkezet­ben lesz erre lehetőség. A fejési eredményekkel a szak­emberek elégedettek. Az egy tehénre jutó átlagos tejter­melés, a megye termelőszö­vetkezeteiben 3100 liter kö­rül várható, ami 350 literes éves emelkedést jelent. Nem túlságosan biztató, hogy az indokoltnál nagyobb az üze­mek közötti szóródás: még mindig 20 százalék körüli a 2000 liter éves termelési szinten üzemelő telepek szá­ma. Gond a takarmánybe­takarító és kiszolgálógépek hiánya, és egyre kevesebben vállalnak a szarvasmarha­telepeken munkát. Az alkat­részellátás és a szervizelés — kivéve a KATEJ-gazda- ságokat — nem megoldott. Az üzemek többsége át­tért az itatásos borjúneve­lésre — így megelőzhető a - tej útján történő fertőzés. Jelenleg a legjobb és a leg­olcsóbb borjúnevelési tech­nológiát a BOSCOOP ter­melései rendszer alakította ki. A közös gazdaságok vá­gómarha-értékesítése lassan emelkedik. A szarvasmarhatartás to­vábbi feladatai: gondoskod­ni kell a 2500 üres tehén­férőhely feltöltéséről, csök­kenteni kell a két ellés közti időt, növelni kell a hús­marhaállományt. Az elkö­vetkező években tervszerű selejtezésre van szükség. Emelni kell a takarmány- gazdálkodás színvonalát, és fel kell készülni arra, hogy a nagy létszámú telepeken a takarmányozás egész évben egységes rendszeren alap­szik. Az egyedi abrakolás he­lyett, a csoportos etetést kell előtérbe helyezni. A férőhelyek száma leg­olcsóbban rekonstrukcióval növelhető. A meglévő tele­peket szakosított teleppé kell átalakitani. Az előzetes tervek szerint 1980-ra 25 554 tehénférőhelynek kellene lenni a szövetkezetekben, hogy a szarvasmarhákat el lehessen helyezni. Ezzel szemben — a felmérések szerint — reálisan csupán 23 984 férőhellyel lehet szá­molni. Az épülő 1438 te­hénférőhellyel szemben 1251 férőhely megszűnik. Az olvasó hangja r Agy neműbérlet vagy zsákbamacska? Meglepő újítást vezetett be a Patyolat Szekszárdon. Az évek óta használt, agyonmo­sott ágyneműket a bérlőkkel akarja megfizettetni. Arra hivatkoznak, hogy a bérlőnek joga van az átvétel előtt el­lenőrizni a csomagokat, ha ezt nem teszi, és hibásat el­visz, ám ő lássa kárát. Az már nem érdekli a vál­lalatot, hogy ezt szinte lehe­tetlen megcsinálni az amúgy- is forgalmas átvevőhelyen. December 30-án mégis meg­próbáltam. Nyolc csomagot bontottunk fel az egyik eladó segíségével, míg három gar­nitúrára valót ki tudtunk válogatni. A „meózás” körül­belül fél óráig tartott, az el­adóra közben többen vártak. A Patyolatot azonban mindez nem érdekli. Ható­sági szigorral őrködik bérlői megbízhatósága fölött. Ha egy nappal később viszi visz- sza az ágyneműt, megfizette­ti vele kétszeresen a bérleti díjat. Mert fő a pontosság. Ha az előre csomagolt ágy­neműben hibás is akad, és a bérlő gyanútlanul hazaviszi, a következő cserénél megfi­zettetik vele. Ha a vásári zsákbamacská­ban egy fületlen gombot ta­lálunk, jót nevetünk a sze­rencsénkén. „Ha megnyerte, hadd vigye!” — kiabál utá­nunk a mutatványos. De a Patyolat munkája több ezer embert érintő szol­gáltatás. Vagy egyszerűen: szolgálat a köznek, a közért. És az ilyen szolgálatot na­gyobb felelősséggel, komoly­sággal kellene elvégezni. NÉMETH KÁROLY Szekszárd A tervezettnél kilencezer­rel több, összesen 94 222 új személygépkocsit értékesített a múlt évben a Merkur, s az idén is erőfeszítéseket tesz a forgalom növelésére. Erre az évre az V. ötéves terv államközi szerződései­nek alapján eredetileg 88 700 személygépkocsi beszerzését irányozták elő. Az eddig megkötött magánjogi szerző­désekkel ezt a mennyiséget már biztosították. A szocia­lista országok autógyáraival és külkereskedelmi vállala­taival folytatott tárgyalások alapján sikerült ezen felüli szállításokban is megállapod­ni, s így az idén 100 ezer személyautó kerülhet forga­lomba. Ezt a darabszámot csak a tervidőszak utolsó évére, 1980-ra tervezték. A legkeresettebb típusok közül Ladából a tavalyi 33 ezerrel szemben 40 ezer érke­zik, Trabantból ugyancsak több, összesen 20 500, Wart­burgból 14 ezer, kis Polskiból 5700, Skodából 10 ezer, s a ta­valyinál csaknem kétszer több, összesen 2500 Dacia jön. Űjdonság a Skoda gépkocsi­család 120 L típusa, amelyből négyezret kötöttek le, szállí­tása az első negyedévben kezdődik, ára 84 000 forint lesz, megrendelést a jövő héttől vesznek fel rá. Tár­gyalnak még a Lada 1600-as importjáról is, azonban erre az évre még sem az árra, sem a mennyiségre és a szállítási határidőre nem született megállapodás. A Merkur ezenkívül ta­valy több mint 20 ezer hasz­nált autót is eladott. Az idén 21—22 ezer használt személy­gépkocsi adásvételének le­bonyolításával számolnak. Az V. ötéves terv idősza­kára a külgazdasági kapcso­latok és a kereslet figyelem- bevételével 440 ezer szémély- gépkocsi beszerzését és érté­kesítését tervezte a Merkur. A tervezés időszákában ez bőségesnek látszott, hiszen annak idején az igények és az értékesítés darabszáma megközelítően egyezett is. A napjainkban legkeresettebb Ladát például rövid idő glatt, egy éven belül adták át, a Skoda, a Dacia, a Moszkvics vagy a Zaporozsec -megren­deléseket nemegyszer né­hány hét alatt teljesítették. A személyautó-kereslet 1975 végén gyakorlatilag minden átmenet nélkül ugrásszerűen megnövékedett, s a nagy igény azóta is tart. Az el­múlt egy hónap alatt például több mint 40 ezer új meg­rendelést vettek nyilvántar­tásba, velük együtt jelenleg 352 246 magánvásárló és több mint 6000 közületi megren­delő vár kocsira. Az átlagos várakozási idő négy év. Ez évi szállításra csak Zaporo- zsecre, Polski 1500-asra, Moszkvicsra, Volgára és Sko­da mikrobuszra vesznek fel megrendelést. A Skoda S 105- ös típusra és a Daciára fel­adott megrendeléseket 1979- ben tudják teljesíteni. Lada 1200-as Combit 1980-ban tud adni a vállalat. A Lada 1200- as, 1300-as és 1500-as típusra, a Wartburg de Luxe tolóte­tős változatára 1981 a szállí­tási határidő, míg a Trabant­ra, a Wartburg Limousine-ra és a Polski Fiat 126-osra már csak 1982-ben fogadnak el megrendeléseket. A Barkas mikrobuszok szállítási határ­ideje 1983. Bírkakrímí Próbaképpen tesszük ki a hőmérőt, hátha meg bírja mérni a hideget. Csikorog talpunk alatt a jéggé fagyott hó, a higany fél perc alatt a mínusz 14 foknál „beáll”. Csöndes a völgy, az ünnep előtti csönd ugyan szokatlan, hiszen a borházakban jófajta fehér, meg piros, meg siller borok szunnyadoznak, érle­lődnek, és így karácsony előtt már illő megbontani még az öreg hordót is, vajh milyen a vére? A csend persze itt sem tart soká, hiszen erre fordul egy birkanyáj, és amott csúszkál befelé a Kishavasi Jancsi autója, jön a szürke terepjá­ró is Nyulászkai Róberttal. Az autók hörögve harapják a havas utat, egyik-másik for­dulónál még a kerék sikongá- sát is halljuk, annyira ke— mény a jég, mintha beton volna. Aztán az autók el­hallgatnak, nagy hangú be­szédet fúj errefelé a szikrázó szél, úgy látszik, másutt, a völgy más pincéjében voltak már bort kóstolni. Kitűnhet abból is, hogy az autók bát­ran rohantak a síkos dűlő- úton, kiváltképpen a nótából következhet a dolog, mivel­hogy arra bent már erősen mondják, hogy „Nem ezen a vidéken születtem, nem ide való gyerek vagyok én ...” Ez a nóta, a helyzetismeret­ből kifolyólag azt tudatja, hogy aki fújja-mondja, az. túl van a másfél literen, mivel hogy a kapacitása és a völgyi borok minősége a másfél li­ternél ereszti el a nótákat... Fújják, fújják tehát erősen... És itt topog előttem, a ta­nya előtt, a juhász. Hátán kopottas zsák lóg, a szíjakat gurtni pótolja, tehát a háti­zsák régen szolgált fényes bakancsú turistákat. Az em­ber lehúzza kézéiül nagy — munkavédelmi — bőrkesz­tyűit, és fújja-fújja tenyeré­be az életet, mert az ujja he­gyei is jégcsapfehérek, kell oda a melegítő. — Adjonisten — mondja a- juhászforma ember. Mert nem igazi juhász, ez abból derül ki, hogy a botja vége nem vas, hanem fa, azaz jó­fajta fagyalág, visszanőtt ága-boga a kampó. Fogadjuk a juhászt, nyújtjuk a kézt a kézbe, enyém meleg, övé jég­csap. Borügyben jár. Ha el­adnék legalább fél litert. Megfizeti. A lélek is belé fa­gyott. Az öreg K. Lajos buj- tárjába a lélek, merthogy va­lójában ő a bujtár. Előkerül a hébér, beleszívjuk a jófajta bort. Egészségére. Egészségé­re — köszönti vissza és koc­cintunk. A kérdés felvetődik, miután a hallgatást meg kell törni: Aztán hol a Lajos bá­csi? A rendőrségen. Nono. Ez már baj. A rendőrség? Az nem pénzt ad, ha valakit be­hív, nem borkóstolóra invitál. — Nem ám — adja a jól- értesültet Pista, a bujtár, aki tizenkét évig dolgozott egy huzamban a vizeseknél dó­zertraktorral, most meg be­állt az öreg Lajoshoz bujtár- nak. — Hajszálon függ nyolcszáz birka. Nyolcszáz? Annyi biza, egy jerkével sem kevesebb. Aztán hogyanhát, hogyan van ez a birkaügy? Ez kéremszépen? Ez kérem úgy van, hogy ellopták a bir­kákat. Nyolcszázat? Annyit. Ha nem többet. Mert ugye­bár a nyomozás még tart. — Aztán hogyan? — a kér­dést egy pohár vörös kíséri. — Én magának nem tudom elmondani pontosan, csak azt amit én tudtam, amit én tu­dok. Hát kéremszépen kép­zelje el, odajön hozzám, a nyájhoz egy fiatalember, az­tán azt kiáltja rám, hogy gyűjjön ide, de igencsak gyorsan. Kiféle, miféle em­ber lehet ez, aki ott járkál már a bürge között, aztán hol egyiknek lábát, hol másiknak a fülit kapkodja. Közelebb megyek, mert hát mégiscsak a birkák között van, ez a kutya meg nekem nem fogad szót, csak a Lajos bácsinak. A ku­tya nem ugatta az embert. Akkor láttam ám, hogy ott a völgyben a dzsipp. Rendőrsé­gi. No, Pista mi a helyzet? Hát odaérek az emberhez, azt mondja: mutassam az igazol­ványt. Ihol van, elővettem a tárcából, erre ű is elővette a magáét és megmutatta. Nyo­mozó. Hát, ha nyomozó, ak­kor nyomozzon. Birkát, ide­gen birkát keresek, van-e magánál. Már hogyne volna, amikor van, ugyan nem ide­gen, hanem mindegyik háta be van föstve, pirossal. Nem­rég hozták, teherautóval. Harminchat volt eredetileg, de kettő megdöglött. Agyon­tiporták a szállítás közben. — Maga tehát bojtár, mennyiért szolgál? — Az úgy volt, hogy azt mondja a rendőr — kerüli el a választ —, hogy üljek bele a dzsippbe, a Lajos bácsi is előkerült, meg a P. Bandi bá­csi is. Beültünk. A Bandi bá­csi még ott is itta a pálinkát, volt nála egy üveggel. A nyo­mod elvette tőle, jelzem nem is adta vissza. Hát bemen­tünk. A folyosón kellett ülni, aztán behívtak bennünket. Külön-külön persze. Én oda ültem a nyomozó elé. Volt egy gépíró kisasszony is, és kérdeztek. Mondtam: uram, én csak azt tudom, hogy ide hozta a H. Jancsi a teherko­csival a birkákat. Lerakták, aztán mentek tovább. A Jan­csival volt a sógora, meg egy másik ember. A sógor a kór­háznál volt sofőr, a Jancsi meg a téeszben. A tsz-teher- autóval voltak birkaügyben. Aztán azt mondja nekem a nyomozó, hogy a múlt évek­ben mi volt a birkákkal a helyzet. Mondom én, hogy semmi, mivel, én akkor nem voltam a birkák mellett. Az­tán ahogy folyik a szó, köz­tem meg a nyomozó között, egyszer csak szól a telefon. Odafigyeltem, hallom ám, hogy a feleségével beszél, s azt mondja, nem tudom anya, mikor érek haza, majd valamikor az éjjel. No mon­dom én, baj van, Pista, mert nincs otthon kenyér, egy morzsa se. Mondom is a nyo­mozónak. Azt mondja erre, na folytassuk a birkákkal. Hát én csak ezt tudom mon­dani: odahozták, lerakták, a Jancsi aztán elment az autó­val, az öreg beföstötte a gyütt birkákat. No de, nyolcszáz birkáról van szó. — Nyolcszázrul. Már ezt a Lajos bácsitul tudom, mert ű aztán elmondta, hogy ez a három; a H. Jancsi, meg a sógora, meg egy másik ember nemcsak itt a Dunántúlon, hanem még az Alföldön is szedte a bürgét. Elmentek a Trabanttal, kiszemelték az utat, a helyzetet, aztán men­tek a teherkocsival. Még a Trabantjukat is összelütték. Amikor bent voltam az iro­dán mondta is a nyomozó, nézzek ki az ablakon. Meg­ismerem azt a Trabantot? Mondtam: nem én, pedig na­gyon össze volt ám lűve. Ha­nem a Jancsi, a H. Jancsi, az Jáva motorral járt arra, mindig motorral, nem Tra­banttal. No, a Trabant kere­keit szétlütték, a komákat el­fogták. Most bent ülnek. A Lajos bácsi kutyája elő­kerül, bár nem szereti a boj­tárt, de ide a tanya elé, nyáj- kerülés közben, fel-fel sza­lad — mint most is — mert akad csont, szalonnabürke, ami a juhászkutyának cse­mege, hiszen: „Mi alig vá­gunk, ha beteg valamelyik, azt is inkább kimérjük” — s ezért kenyéren él a juhász kutyája. — No, mondom, aztán ki­lenc vagy nyolc óra körül, nem is tudom, visszavisznek bennünket a nyájhoz Falu­helyre. Szépen kiszálltunk, azaz volt egy kis bökkenő. A P. Bandi bácsi azt mondta a rendőr sofőrnek, hogy hol áll­jon meg, és nem ott állt meg, ahol kellett volna, mert a Bandi bácsit akkorra tökéle­tesen elkapta a pálinka, úgy­hogy fél kilométernél is hosz- szabban gyalogoltunk. A birkák pedig várták a pásztorokat. És mondja, Pis­ta — tevődik föl a kérdés, újabb pohárka bor kíséreté­vel —, hogyan szedtek össze ezek hárman nyolcszáz bir­kát. Ez nagyon sok, pénzben is, meg bundában is. — Hát sok. Tudja fene. Ki­szemelték, elmentek értük, aztán elvitték valamelyik pásztorhoz, ott aztán vagy el­adták, vagy tartásra hagy­ták. Volt úgy is, mondják az emberek, hogy egyik helyrű ellopták a másik helyre. Itt fölpakolták, és negyven kilo­méterrel arrább eladták, ak­kor megest kiszimatolták a helyzetet és onnan tovább vitték ükét. A birkákat. Min­det. Úgyhogy nagy terelgetés volt. Nagy? Pista kezébe élet jön, a bo­tot hóna alá csapja, az úton meglátja a gazdát és elindul a nyáj felé: Sietek, az öreg azt mondta, még be kell mennem a városba három kenyérért, merthogy ezt eszik a kutyák is. És a nyáj? Majd az öreg őrzi addig. Fölváltva, hol én, hol a La­jos bácsi. És a rendőrök? Pista, a bujtár, már induló­félben és hóna alatt a „se­gédbottal” még visszanéz, és hetes borostái közül kivillan szeme: — Azok voltak az igazi ju­hászok, azok az igazi terelők. Tudja, szomszéd, öt évig fi­gyelték, nyomozták a témát, de megfogták a tetteseket. Tudnak azok a rendőrök ju­hászul, tudja, az én nyomo­zóm jobban ismerte az ide­gen birkát a nyájban, mint a Lajos bácsi, pedig az sem utolsó a juhászok között. — A juhászok? — a kérdés most már a tolvaj juhászok­ra irányul. — Hát, tudja szomszéd, azok egypár karácsonyt bent töltenek. Több mint egymil­lió forintrul van szó. Egymil- liórul! Hóna alatt a bottal, tisztes távolban tőle a gazda kutyá­ja, a lapos hátizsákkal, jó erős csizmákkal, bundasap­kában elindul a nyáj felé. Hogy gondolatai, merre, min járnak, nehéz volna kitalál­ni. Az azonban megnyugtat, amit még az előbb mondott: kezemhöz egy birka sem ta­pad. Ebben maradunk. Ha még ilyen hideg lesz, és a nyáj erre fordul, jöjjön csak Pista, egy pohár bor a történetért mindig kijár. PÁLKOVÁCS JENŐ Nyolcszáz birkáról van szó!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents