Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
e "Képújság 1978. január 29. — JsMS Csütörtökön rendhagyó értekezletre került sor Budapesten a MÁV Vezérigazgatóságán. A vasút illetékesein kívül jelen voltak a szállításokat koordináló Tárcaközi Operatív Bizottság tagjai, a Központi Szállítási Tanács titkárságának tagjai, valamint a társ közlekedési ágak, a VOLÁN, a MAHART, valamint a nagyobb külkereskedelmi szállíttatok, és természetesen azoknak a vállalatoknak a képviselői, akik legnagyobb megrendelői a vasútnak. A népgazdaság 1978. évi terve az ipari termelés 5,5—6 százalékos, az építőipari termelés 4—5 százalékos, a mezőgazdasági termelés 2—3 százalékos növekedését határozta meg. A külkereskedelmi mérleg javítása érdekében a kivitelt 12—13 százalékkal kell növelni, a behozatal 3—5 százalékkal emelkedik. Ennek érdekében a vasútnak az áru- szállítás 2,5 százalékos növekedésére kell felkészülnie. Ez azt jelenti, hogy 1977-hez viszonyítva közel 3 millió tonnával több áru elszállításának feltételeit kell biztosíta. A MÁV kocsiparkja a nagymérvű beszerzés ellenére sem fog bővülni, mivel majd ugyanannyi berendezést kell kiselejtezni. Tehát szinte azonos kapacitással kell megoldani a megnövekedett feladatokat. Közismert az a tény is, hogy az év második felében a mezőgazdasági termékek, az energiahordozók, az idényjellegű áruk a kapacitás jelentés részét lekötik. Közismert meghaladó — eszközállományának kihasználása közös érdek, egyben kötelezettség is. Á vasút ebben az évben 8,3 milliárd forintot fordít fejlesztésre. Ennek keretében tovább folytatják a halaszthatatlan pályakorszerűsítést. A csomópontok fejlesztésére 937 millió forintot, biztosító berendezésekre 429 millió forintot fordítanak. A fenti gondok, problémák miatt a január 1-től március 31-ig terjedő időszakban a vasúton belföldi forgalomban feladott árukra kedvezményt adnak. A MÁV-nak a feladó vállalatokkal az ilyen szállításokra megállapodása van. A megállapodásban rögzített mennyiségen felül 20 százalékos feladás esetén januárban és februárban tonnánként 12 forint, márciusban tonnánként 8 forint kedvezményt ad. Húsz százalékon felül pedig az év első két hónapjában 18 forinttal, márciusban 12 forinttal olcsóbban fuvaroztathatják a vállalatok az építőanyagok minden tonnáját. Az első félévben így legalább 2 millió tonnával több árut kell elszállítani, mint az elmúlt év azonos időszakában. Fel kell ismerni, hogy az esetleges elmaradás az év második felében már nem pótolható. Ennek érdekében a MÁV külön intézkedéseket dolgozott ki. Megállapodásokat kötöttek a fuvaroztatókkal az előszállításra és a szállítások átütemezésére. A hétvégi rakodások szervezését elsősorban nagyüzemekre, bányákra és géppel rakható árukra koncentrálják, melynek nagy része irányvonattal továbbítható. Gyorsítják az elegymozgást és minőségileg javítják az árukezelési helyek tervszerű kiszolgálását. Az előszállításra vagy átütemezett szállításra tervezett áruk részére — heti tervben — valamennyi igényelt kocsit a MÁV biztosítja. az is, hogy az év első hónapjaiban a vasútnak szabad fuvarozási kapacitása van. Tavasztól már azonban égető kocsihiány lép fel. Olyankor fordul elő, hogy gyakran hetekig nem tudnak elegendő eszközt a szállíttatok részére biztosítani. Az értekezlet célja tehát az volt, hogy az első félévben elszállításra kerüljön az az árumennyiség, melyre az év második felében már nincs lehetőség. Vannak olyan áruféleségek, melyek minőségi állaga nem romlik a tárolás miatt. Ezeket kell most minél nagyobb mennyiségben rendeltetési helyére szállítani. A népgazdaság szállítási igényeinek maradéktalan kielégítése, a vasút — 100 milliárd forintot Az előbb említett kedvezményeken felül még fuvardíj- kedvezményben részesítik azokat az átvevőket, akik az első negyedévben többet fogadnak különböző tömegárukból (kő, kavics, cement, beton, talajjavító anyag, homok, salak, bauxit, tégla, cserép, műtrágya). A hétvégi berakásokat kocsiálláspénzmentességgel, az irányvonatok hétvégi megrakását és kirakását felemelt jutalékkal ösztönzik. A fagyveszélyes áruk — kirakásnál — az általános rakodási idő háromszorosát kapják. Csütörtökön fontos népgazdasági érdekről tárgyaltak. Az előszállítás sikere nemcsak a vasút, hanem mégin- kább a feladó és a fogadó vállalatok közös érdeke. H. J. Felgyújtjuk a villanyt, bekapcsoljuk a rádiót, televíziót. Mindez a legtermészetesebb dolgok közé tartozik, s közben nem gondolunk rá: azért, hogy ezt megtehessük, Tolna megyében is sok szakember dolgozik, áll állandóan készenlétben. ök, a DÉDÁSZ-osok, általában csak két okból jutnak eszünkbe. Ha villanyszámlánkat kell kifizetnünk, illetve ha valamiért néhány pillanatra, vagy hosszabb időre kialszik a villany. Mi a feladatuk, hogyan dolgoznak ezek a legtöbbünk számára ismeretlen emberek, kérdeztük Falussy Lászlót, a DÉDÁSZ Szekszárdi Üzemigazgatóság üzemviteli osztályának vezetőjét, aki immár másfél évtizede tevékenykedik ebben a beosztásban a megye és a megyeszékhely biztonságos villa- mosenergia-ellátása érdekében. Az Áramszolgáltató — mint állami vállalat — tevékenysége értelemszerűen műszaki és adminisztratív munkából tevődik össze. A műszaki tevékenységben a látványosabb hálózatépítés, kivitelezés mellett kevésbé ismeretes az üzemviteli, üzemeltetési feladatokat ellátó üzemviteli szervezet. Tudni kell, hogy akár saját, akár idegen kivitelezésben megvalósuló, közcélú villamosenergiaellátási célokat szolgáló berendezések átvétele, üzembe helyezése és üzemeltetése e szervezet feladata. Ezek részletezése előtt azonban néhány szót szűkebb hazánk, Tolna megye villamosításának történetéből. A közcélú villamosenergia-szolgáltatás Szekszárdon, Bonyhádon 1902-ben, Dombóváron 1903-ban kezdődött. A lakott területek villamosítása eléggé vontatottan haladt és a felszabadulásig csupán 50 százalékos volt a megyében. A munka 1960-ban fejeződött be. Ekkor gyulladt ki Bátaapáti- ban és Mórágyon a villany. Azóta a külterületi lakott helyek és mezőgazdasági egységek villamosítása, illetve az azokat ellátó berendezések bővítése folyik. A hetvenes évek vége felé alakult ki a jelenlegi területi megosztás, az áramszolgáltatói üzemeltetési határokkal. Azóta Dombóvár és környéke a kaposvári, tamási és környéke a siófoki, míg Dunaföldvár és környéke a dunaújvárosi üzemigazgatóságokhoz tartozik, s a szekszárdi üzemigazgatóság a megye nagy részén biztosítja az energiaellátást. Itt a nagyfeszültségű hálózatok hosz- sza mintegy 1200 kilométer, a kisfeszültségű hálózatoké ezer kilométer. A közvilágítási fényforrások száma pedig 16 és fél ezer. Ezt a hálózatot jelenleg három nagyfeszültségű elosztóállomás látja el, melyeknek kapacitása, bővítés nélkül is, az elkövetkezendő 10 évre elegendő. Az üzemviteli szervezet fontos tevékenysége a hálózat kapacitásának növelése. Ugyanis a régi vezetékek már nem tudják megfelelően továbbítani az állandóan növekvő energiamennyiséget, s ez okozza a hálózati feszültség ingadozását. De a megfelelő hálózatok sem képesek arra, hogy kiszolgálják az engedély nélkül használt nagy teljesítményű berendezéseket, mint például a házi készítésű villamos hegesztőkészülékek, melyek különösen az esti időszakban zavarják a többi fogyasztó folyamatos ellátását. Ezek okozzák a feszültség-változásokat, amit háztartási fogyasztók gyakran az áram- szolgáltató rovására írnak. Sajnos, ennek megakadályozásakor nem mindig kapunk a hatóság, a tanács részéről segítséget, annak ellenére, hogy ezeknek a házilag készített, nagy- fogyasztású berendezéseknek használata törvénybe ütköző cselekmény. Pedig segítségük fontos lenne, hogy zavarmentesen elláthassuk villamos energiával a területünkön lévő 65 ezer fogyasztót, akik ma már évi negyed milliárd kilowattóra villamos áramot használnak fel. Ennek 70 százalékát egyébként a négyszáz nagy fogyasztó használja fel, a közvilágítási fogyasztás 4—5 százalék, s a háztartási fogyasztás a teljes mennyiség egynegyede. Ez a szám azonban állandóan változik, ugyanis az elektromos hálózatra rákapcsolt háztartások száma évenként körülbelül ezerrel, a nagyfogyasztóké pedig néhánnyal emelkedik. A fogyasztóknak sok bosszúságot, nekünk pedig rengeteg munkát okoznak a hálózat rongálói is. Tavaly például 36 esetben volt ilyen ok miatt zavar az energiaellátásban, ami összesen 760 óra áramkimaradást okozott. Kilenc esetben kábelt rongáltak meg, főleg Szekszárd város belterületén. A helyreállítás 160 ezer forintba került, de nem lehet forintban kifejezni azt a bosszúságot, amit az áram kimaradása a fogyasztóknak okozott. Pedig a kábelrongálásokat némi körültekintéssel meg lehetne előzni. Az építkezők, építő vállalatok részére előzetesen rendelkezésre bocsátott tervek, leírások minden esetben tartalmaznak előírásokat a villamos művek megközelítésére. Huszonkét alkalommal oszloptörés okozott áramszünetet. Lassítja, nehezíti ezeknek az üzemzavaroknak a megszüntetését, hogy gyakran a kár okozója nem tesz bejelentést. Pedig az oszlopokat kidöntő gépjárművezetők helyett szinte minden esetben az Állami Biztosító téríti meg az okozott kárt. A helyreállítási munkák amellett zavarják a tervszerű feladataink végrehajtását, lekötik az egyébként is szűk munkaerő-kapacitást. Mert az említett valamennyi feladatot, területünkön, nyolcvan szakmunkás, hat műszaki dolgozó irányításával végzi, a tervezett 110 helyett. Ez nagyon kevés, annak ellenére, hogy a munkafeltételek az elmúlt évtizedekben jelentősen javultak. A 30 év előtti 3—4 gépjármű helyett ma 60 gépjárművet üzemeltetünk. A telefon mellett URH-rádió adó-vevők is segítik a munkát. A táppontokat képező transzformátor- és kapcsolóállomásokban pedig a legkorszerűbb automatikák az embernél gyorsabban végzik el a különböző kapcsolási műveleteket, szabályozásokat. a meghibásodott vezetékek kiválasztását, kikapcsolását. Az áramszolgáltató dolgozói érzik munkájuk fontosságát: soha nem fordult elő, hogy az üzemzavar elhárításánál bárkit is sürgetni kellett volna. Pedig gyakran a legmostohább időjárási viszonyok mellett, hóban, sárban járva derítik fel a. hibahelyeket, dermesztő hidegben szerelnek az oszlopokon. A villamos energia folyamatos biztosítása ma már alapvető fontosságú. Talán ezért az üzemviteli munkát akkor veszik észre, amikor kimarad a villamosenergia-ellátás. Ilyenkor szidják is néha az áramszolgáltató dolgozóit. Pedig ekkor folyik megfeszített erővel a munka, s nem valószínű, hogy az átmeneti „sötétség” az áramszolgáltató rovására írható. SZEPESI LÁSZLÓ Tolna megye sohasem volt igazán jellegzetesen bányászmegye, noha a déli határvidékén több bányát is üzemeltettek. A bányák többsége a megye területén kívül helyezkedett el, de oda sokan mentek dolgozni Bonyhádról, Mázáról, Nagymány okról, Majosról, Váraljáról, Izmény- ből, Győréből, Kismányokról. Általában nem volt gazdag e vidék lakossága, mert a bányatulajdonosok — a részvénytársaságok — mérhetetlen profithajhászásban az átlagosnál is jobban kizsákmányolták őket. A bányászok az I. világháborút követően hosszú időn át katonai ellenőrzés alatt dolgoztak, elvonták tőlük a szabad költözködés jogát is. Élelmiszerellátásuk is korlátozott volt, néhány alapvető élelmiszer személyenkénti elosztásáról (a fejadagról) a bányaigazgatóság gondoskodott. E téren is gyakori volt az önkényeskedés. Érthető, hogy olykor a legkisebb precedens is ürügyül szolgálhatott szervezkedésükre, sztrájk kirobbanására. A megye munkás- mozgalmának egyik gyújtópontja Nagymányok volt. A megyei közigazgatás, a megye csendőrsége, de még a Tolnában állomásozó katonai parancsnokságok is állandóan szemmel tartották őket. Figyelték a bányászokat, mégis meglepetésként hatott a hír 1922. január 25-én: a nagymányoki kőszénbányában 680 munkás nem vette fel a munkát. Ismeretes volt a megye vezetői előtt, hogy a bányászok és a bányaigazgatóság között már folyt a tárgyalás béremelés ügyében, de arról érkezett a hír, hogy végül is megegyezés született, a bányászok elérték céljukat. Ez a hír igaz is volt. De a bányászok nemcsak a bér emelését akarták, hanem néhány személy eltávolítását is követelték, és könnyítést a munkaviszonyokon. A sztrájk kirobbanását követően a bányaművek biztonságáról azonnal gondoskodott a csendőrség révén a járási főszolgabíró. A csendőrség azonban most nem avatkozott be a sztrájkba, ugyanis mint azt a járási főszolgabíró jelentette az alispánnak, rendzavarás nem történt, „pusztán hatalmi követeléseket” támasztottak a bányászok. maidili Münlmécyekat megTiuazi. Kiirt kirí »• értskailot eloiikiige » t. «liliket ii tmnügybiritok»!, hogy siámoaabbiB megjelenni Mi veakedjenek. — Rlblinget életfogytiglani fogy hézra Ítélték. Eliii Upnémnnktmu rieileteeen iemerteltflb Sibling U eaefoek, » volt lorredelmi tOrvéDy ■néki bírónak ó« Majlai gyilkoeinak a bUnperói. A tinuk kihallgat*«» után Páti Nagy Séndor kir. ügyé«« jnoodta el vidbeaeédát, amellyel a Króaig elé tirt» Ribling bünäe«égének bizonyítékait éa halálos ítéletet kért ellene. Dr. Mikié* Nándor, » hivatalból kirendelt vedé másfél érái védd beszéd ben igyekezett védence bflneit enyhébb azinben frltttntetni. A stztáríáliz tanács szombaton dél ■mién már végzett az Üggyel éa Fejé* Imre tanioc'nBk, nagy kézénség je- lanlétébeo hirdette ki az ítéletet, amely éjletfogytiglaoi fegyháabnntetéeael snj Id’MnPtsnaRérél megfeledkezett em bért. \í bQntetéa hallatára hangosan folzoko' íott Riblingoek a tárgyalási “• ear zen ieleovolt anvial akit az el 1919. augusztus első felében elemi erővel robbant ki 700 bányász sztrájkja. A szászvári csendőrség táviratban tájékoztatta az esemény jellegéről és segítséget kért a kaposvári csendőrszárny - parancsnokságtól. Idézzük a távirat egy részét: „...a proletárhatalom megszűnése miatt sztrájkmozgalmak észlelhetők, miért is kérem az elvezényelt 4 csendőr visszavezénylését és még öt fővel az őrs megerősítését, mert polgárőrséget itt igénybe venni nem lehet, s a szomszédos nagymányoki kőszénbányában dolgozó 700 munkás a munkát folyó hó 11-én már beszüntette.” Ennek a sztrájknak politikai tartalma volt: a Magyar Tanácsköztársaságért vívták. Még el sem csitultak az augusztusi sztrájk által vert hullámok, 1919. szeptember 4-én újabb megmozdulás kezdődött. A bányászok bérét 30 százalékkal csökkentették. Egyeztető tárgyalások kezdődtek... Elrendelték a kényszer- munkába-állítást. Pallavicsi- ni őrgróf utasítására 150 embert kísért otthonából a munkahelyre a csendőrség és a katonaság. Erre jogalapot adott, hogy a bányászok katonai büntető bíráskodás és katonai fenyítő hatalom alatt álltak. Erről még az I. világ- háborús rendkívüli törvények intézkedtek. A bányászok megmozdulásának leverésére Kaposvárról Nagymányokra vezényeltek egy páncélvonatot, 30 gyalogos katona Sásdról érkezett, a tolnai katonák közül két századját vezényeltek ki, két géppuskával és egyéb gyalogsági fegyverrel felszerelve. Kivonultatták a környező csendőrőrsök állományát is. Dombóvárról 8 géppuska, 2 ágyú és 32 katona érkezett... Ennyi fegyverrel szemben a bányászok, akiknek politikai meggyőződésükön. elszántságukon és szervezettségükön kívül más fegyverük nem volt, kénytelenek voltak feladni a küzdelmet. 1919. szeptember 14-én ért véget a sztrájk. Óriási politikai tényező volt a bányászok harca akkor, amikor a fővezérség tiszti különítményei — Tolna megyében Prónay vezette csoport — ezreket gyilkoltak meg. Az utolsó kommunistaellenes perként harangozták be akkoriban a lapok Ribling József perét. Ribling József, mint fiatalember, előbb szemlélte az 1918—1919-es eseményeket, majd belépett a vörösőrségbe. Szekszárdon teljesített szolgálatot. 1919 áprilisában túszokat szedett a proletárhatalom ellen törő városi burzsoázia, nagybirtokosok csoportjából és mint őrségparancsnokra, rábízták a túszok Hőgyészre kísérését. A júliusi ellenforradalmi lázadás idején fegyvert osztott a fiatalok között, oktatta őket a fegyverforgatásra. A „hár- mashídi” csata egyik résztvevője, irányítója. 1919. július 16-án a szekszárdi forradalmi törvényszék tagja lett. A Tanácsköztársaság megdöntését követően emigrációba ment. Előbb a szerbek által megszállt Bátaszékre, majd Bajára, végül Belgrád- ba került. Később visszatért Magyarországra. 1921. szeptemberében letartóztatták. Először 1922. február 10-én ítélkezett felette a szekszárdi törvényszék, ötévi fegyházra ítélte a forradalmi törvényszéknél kifejtett tevékenységéért. Alig néhány hónappal később, 1922. június 10-én a Tolna megyei Újság közölte, hogy Ribling József újra a bíróság elé kerül és felelnie kell a túszszedésért, a hár- mashidi csatáért, és a csatában elkövetett emberölésért. 1923. januárjábán kezdődött a per. A sajtó részletesen — tendenciózusan — számolt be az eseményről, öttagú bírói testület és a vádlóval szemben Ribling nem talált senkit, aki védelmét elvállalta volna. Hivatalból rendeltek ki védőt, de minek... Az MSZDP Budapestről leküldött egy ügyvédet, aki azonban a 2. nap után, tiltakozásul, tüntetőén elhagyta a tárgyalótermet... Amikor a tanúk kihallgatására került sor,-a Tolnamegyei Újság kesernyésen jegyezte meg: Kövendy Sándort is ki akarták hallgatni, de őt a Szovjetunió kicserélte és Moszkvába vitte. Január 27-én közölte a fenti újság, hogy Ribling Józsefet a szekszárdi törvényszék életfogytiglani börtönre ítélte. Az ítélet nyomán 1925 augusztusáig volt a magyar- országi börtönök foglya, ekkor ő is szabadult, a 9. fogolycsere-csoporttal kimehetett a Szovjetunióba. K. BALOG JÁNOS
