Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-27 / 23. szám
u Képújság 1978. január 27. A közművelődés kérdései Versenytársak vagy szövetségesek ? n|< sokat vitatott ___________ _ kérdése: egymás létére törő konkurrensek vagy egymás hatását felerősítő, kulturális emelkedést hozó szövetségesek-e a televízió, a film, a rádió, a könyv meg a színház? A z elméleti válasz olyan egyértelmű, hogy magát a kérdést megszüntetni látszik: a mozgó kép sokféle módon ébreszthet irodalmi érdeklődést (regények, elbeszélések film. vagy tv-adaptációja; írók, színészek közvetlen megszólaltatása; irodalmi viták a tv-nézők nyilvánossága előtt; színházi közvetítések — amelyek nem pótolván az „igazit”, annak megnézésére késztetnek — közeli és távoli tájak, városok bemutatása; történelem, művészet, néprajz, természettudomány témaköréből vett ismeretterjesztő filmek és még sok minden ébreszt csak a könyvek segítségével kielégíthető kíváncsiságot) ; az olvasmányélmények viszont gyakran kívánják a képi kiegészítést (például útleírás, művészettörténet) ; és a színházlátogató szívesen nézi meg kedvelt művészeinek portréfilmjeit. Elvileg tehát kétségtelen a szövetséges helyzet, a sokféle kölcsönhatás, olyannyira, hogy feleslegesnek tűnik a további töprengés. Mégsem az. A gyakorlat — mint annyi más kérdésben is — nem követi feltétlenül az ésszerűséget. A ráció ugyanis az „elvont emberre” szabott, ám a valóságos egyéniség a maga pszichológiai kötöttségeiben vergődik. * A mozgó képet a nagy filmesztéta, Balázs Béla korunk népművészetének nevezte. A megállapítás eredeti ugyan, de csak látszólag helytálló. A film (a továbbiNapjai akban vegyük egy kalap alá a tv-vel, mert mondanivalónk szempontjából szerepük azonos) „fogyasztója” valóban az egész nép; készítőinek serege is növekszik, gondoljunk az amatőrfilmesek óriási táborára. A népművészet lényege azonban nem az, hogy sokan „fogyasztják” és sokan hozzák létre, hanem hogy közösségben születik, magán viseli egy adott közösség jellegzetességeit és — a tárgyi alkotásokat kivéve — a közösség kollektiven formálja, alakítja, csiszolgat- ja, miközben térben és időben (szomszédainak, illetve utódainak) terjeszti. Ezt a kollektivitást (alkotók és „fogyasztók” azonosságát) semmiképp sem találjuk meg a mozgóképnél, a televízió meg éppen ellene hat, mert az egyént szabad óráiban otthonához láncolja és így társas kapcsolatait sorvasztja. E kapcsolatok hiánya halványítja a szellemi életet is. Amint a népek történetében a tengeri hajózás, az egymással való érintkezés kultúrák gyors kibontakozását tette lehetővé, úgy az egyén életében is óriási lendítőerő a gondolatcsere, a gondolatok összeszikrázápa. Olvasáspszichológiai felmérésekből tudjuk, hogy sokkal többet olvasnak, akiknek van kivel megbeszélniük könyvélményeiket. A mozgókép azonkívül mértéktelen fogyasztás esetén passzivitást kelt, megbénítja a személyiség cselekvő erejét. Különösképpen akkor, ha valaki kisgyermekként nő hozzá a képernyőhöz, ha azt szülei amolyan „házi fegyelmező- nek”, „ingyen dadának” tekintik. Az ilyen gyermekben kialakul a képi gondolkodás túlsúlya, s az elnyomja a fogalmi, azaz elvont gondolkodás képességét, szintúgy a bontakozó képzeletet is. (Nem szólva az idegrendszerre és a látásra ható egészségügyi ártalmakról!) Az ilyen gyermek elkábul a benyomásoktól, de- koncentrált, felületes lesz, s el sem jut oda, hogy a fáradságosabb, de maradandóbb ismeretszerzés fogalmi — vagyis könyvekre alapozott — útját járja, megteremtvén magában a megismerés eszközeinek áhított szövetségét. Mindez persze nemcsak a gyermekre, hanem a műveltség első lépéseinél tartó felnőttekre is érvényes. Passzivitás, kényelem, elzárkózás: megannyi akadálya, hogy az előbb említett versenytársakból szövetségesek legyenek. Mert ez az ésszerű és természetesnek látszó szövetség csak abban a belső harmóniában valósulhat meg, amit az egyén a különféle ismeret- szerző eszközök okos felhasználásával önmagában kialakít. Az aránytalanságokból eredő torzulások ellen csak akkor tudunk védekezni, ha a mozgó kép pszichológiai hatásának veszélyeivel őszintén szembenézünk. Könnyű — és felületes — megoldás lenne a statisztikák számaival megnyugtatni magunkat : évről évre több könyv fogy nálunk, köztük olyan magasszintű művek is, amelyekhez hasonlókat egy emberöltővel ezelőtt legfeljebb néhány százan ha olvastak. A fejlődés kétségtelen, ám az is tény, hogy a lakosság fele nem olvas rendszeresen, harmada pedig egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe. Naponta* tapasztaljuk, hogy kétmilliós fővárosunkban hiánycikk a színházjegy, de ha a színházi helyek számát a lakosságéhoz viszonyítjuk, nyomban kiderül, nem a színházlátogató sok — a színház kevés. A mozgókép csak akkor lesz és lehet kulturális felemelkedésünk eszköze, ha az előbb említett harmónia szükségességét tudatosítjuk, és ha minden lehető alkalommal figyelmeztetjük a szülőket: a tv és a film ajándék is, de veszedelem is, csínján kell vele bánni, akár a gyógyszerrel. * Végül még néhány szót a rádióról, amely oly nyilvánvalóan szövetséges, hogy versenytárs mivolta fel sem merül. Szerény doboz, szemünket nem rongálja, nem pótol sem ' látványt, sem könyvet, gondolkodásunkat inkább fogalmi útra tereli, jótétemény a magánosoknak, s‘leginkább az egyhangú manuális munkák végzőinek: szépirodalmi, ismeretterjesztő műsorai más tevékenység közben is pallérozzák elménket, s gyakran rábírnak egy-egy könyv kézbe vételére. Veszélye — ha van — csak ott észlelhető, ahol már más okok előidézték a bajt: a gondolkodásra rá nem szokott fiataloknál, akik úton-útfélen zenét har- sogtatnak a fülükbe, mert félnek egyedül maradni önmagukkal, hiszen a szó szoros értelmében unják „magukat”. Nem félünk »..Guten--------------------------- berg-gal axis” alkonyától, a könyv- kultúra hanyatlásától: a könyv évezredeken át kévéseké volt, s most már gyűrűzve terjed, hogy mind többeké legyen. Az a kívánság sugallja e sorokat, hogy a kép társulva a könyvhöz, a hanghoz, a játékszínhez egész népünk körében szolgálja a szabadon szárnyaló gondolatot. A köz- műveltséget, amely csak közösségi lehet. BOZÓKY ÉVA Évek óta legfőbb újságírói ambícióm, hogy interjút készítsek dr. Somsály Ákos professzorral, a No- bel-díj magyar várományosával, aki — többek között — szintetikusan előállította a pszichés motivációt, hogy csak ezt az egyet melítsem munkásságából. Ott van a világ minden jelentősebb pszichológiai kongresszusán Yokohamától Montevideóig és mindenütt hozzászól — mégpedig mindenkor a rendező ország anyanyelvén, amelyet tökéletesen beszél. Gyakorta föllép jótékony rendezvényeken, mint hegedűvirtuóz, (külföldi tanulmányait csak úgy tudta elvégezni, hogy közben ujjtechnikára oktatta Yehudi Menuhint). Saját kísérlete alapján tenyészti a páratlan képességű tacsli kutyát (a tacskó és puli keresztezése) — csak úgy hobbiból. Mindemellett felbecsülhetetlen értékű képgyűjteménye van és eddig még nem volt hajlandó nyilatkozni soha, sehol, senkinek. Törekvésemnek komoly alapja az az intim kapcsolat, amely engem immár két évtized óta fűz a kiváló férfiúhoz. Az uszodában találkozunk szinte naponta, s én számtalan esetben átadtam neki a zuhanyt, bár a szappan rámszáradt — de hiába, egy Somsály- interjúért áldozatokat kell hozni. A háromszázadik zuhanyátadás után bátorkodtam először a nagy kéréssel és a jubileumi ötszázadik átadásnál utoljára. Akkor más irányból kezdtem környékezni. Udvaroltam az unokájának, a feleségének, a keresztanyjának és a kedvenc tacsli kutyájának, amelynél kellemetlenebb jószágot még nem tenyésztettek a földön. Aztán lemondtam róla, és szerencsére hosszú hónapokig nem is ingerelte vadászszenvedélyemet, ugyanis elmaradt az uszodából. Azt hitt-'m, valami hosszabb előadóútra indult, de a kabinos később úgy informált, hogy kórházban van, operálják az epéjét. A múlt héten azonban újra megjelent a zuhanyozóban. Nem adtam át neki a helyemet, ö türelmesen várt, majd amikor végeztem, megszólított: — Szerkesztő úr, ha tud szakítani számomra egy fél órát, szívesen látom. — Ó — mondtam spontán meglepetéssel, majd magamhoz térve megkérdeztem: — Vihetek magammal magnót, fényképészt? — Ahogy óhajtja — mosolygott készségesen. Személyesen fogadott kastélyszerű villájának a kapujában. Fényképész kollégám rögtön emelte a masináját, hogy a lába körül nyüzsgő tacsli kutyáját lefényképezze. — Ugyan, ne pazarolja a filmet! — szólt rá a professzor. — Lát maga ennél sokkal érdekesebbet is! A házi laboratóriumán keresztül mentünk, mert néhány utasítást kellett adnia barna bőrű munkatársának. A takarítónő megsúgta, hogy szingalézül beszélnek. Azonnal üzembe helyeztem a magnót. — Csak nem pazarolja erre a tekercset? — szólt rám a professzor. — Spóroljon, fog maga hallani ennél érdekesebbet is! Mentünk tovább, a fogadószobájába értünk. Tekintetem megakadt a festményeken,. s cinkosan intettem fotós barátomnak, aki emelte a gépét. — Ej, kérem! ütött kezére ingerülten a profesz- szor. '— Mi érdekeset talál ezen a Munkácsyn, meg Csontváryn, vagy azon a Rembrandt-rajzon ? — Csupán azt — humorizáltam —, hogy — ha jól nézem — eredetiek. — Fognak maguk ennél sokkal eredetibb valamit is látni. Hehehe! — kacagott sokat ígérőén a professzor, és türelmetlenül vonszolt tovább. Végül megérkeztünk a dolgozószobájába. Ott meggyújtotta a százkarú csillárt, a hatvanhat falikart, a rejtett mennyezetvilágítást, és a sarokban lévő reflektorokat,’ majd hatalmas páncélszekrényéhez lépett, kulcsokkal, a számtárcsák forgatásával megnyitotta azt, és kiemelt belőle egy aranyszelencét, — Most vegyék elő a fényképezőgépet, a magnót, a jegyzetfüzetet! — vezényelt, miközben fölnyitotta a ládácskát. — Tessék, nézzék és lássák, fotózzák és vegyék magnóra a csörgésüket ezeknek a köveknek, amelyeket az én epém termelt. íme, itt van ez az ököl- nyi, ez a három dió, ez a hét mogyoró és nem kevesebb, mint harmincnyolc bab nagyságú kő. Jó a megvilágítás a felvételhez, vagy kapcsoljak be még néhány reflektort? Úgy, úgy fényképezze csak őket, mert ilyen gyűjtemény ritkán található. Jegyezze csak föl szerkesztő úr, amit az operációt végző sebésztanár mondott — persze, miután életben maradtam, a legnagyobb meglepetésére. Hehehe... Tehát: „Volt dolgom már epekővel, de epekőbányában most jártam először.” Jó, mi? Ezután dr. Somsály Ákos professzor részletesen, öt magnótekercsre mondta operációjának történetét. Én közben illemtudóan bámultam a köveket, amelyek között egy valóban közel akkora volt, mint egy koraszülött csecsemő ökle, három, mint az aszott minimogyoró, hét, mint a selejt babszem és harmincnyolc.. Lehet, hogy csakugyan harmincnyolc volt, majd a fényképen fölnagyítjuk, akkor talán meg tudom olvasni. Két óra múlva, amikor a professzor befejezte a me- sélést, arra kértem, játszana rá valamit Stradivari- hegedűjével a szalagra. — Ne haragudjon, szerkesztő uram — mondta elnézően mosolyogva —, de számomra csak egy zene létezik: a köveim csörgése. SÓLYOM LÁSZLÓ A tudás otthonában Orosz erdő Az orosz erdő varázslatosan szép. Karcsú, finom nyírfák, hatalmas tölgyek, méltóságteljes. fenyők... Nem egyszerűen fák, hanem erdő, mely otthont ad a vadaknak és madaraknak, gombát és értékes nyersanyagot az embereknek. A Szovjetunió területének több mint egyhar- madát elfoglaló erdőkben ered számos nagy folyó. Az erdő nemcsak az ember anyagi, de lelki életének is része. Kedvezően befolyásolja az éghajlatot, a földművelők hűséges barátja, megóvja a földet a széleróziótól, hozzájárul termelékenységéhez, védi a szárazságtól. Az erdő megismételhetetlen szépségében gyönyörködő ember lelkileg, szellemileg felfrissül. így van ez ősidők óta, és így marad ez a itudományos- technikai forradalom viharos évszázadában is. Épp ezért a Szovjetunió megalakulásának első percétől kezdve össznépi értéknek nyilvánította az erdőt, vállalva, hogy az ember gondoskodik sorsáról, egészségéről. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme uitán 1918 májusában Lenin aláírta „Az erdőről” szóló törvényt, mely kimondta: az erdőgazdálkodást a közjó érdekében kell folytatni. A szovjet emberek szeretik csodálatos szépségű erdeiket. Az állam évente több mint agymilliárd rubelt bocsát az erdőgazdaságok rendelkezésére. A jelenlegi, 10. ötéves tervben közel 12 millió hektáron folytatnak erdőpótló és erdővédő munkákat, az újonnan telepített erdőterületek pedig elérik a 230 millió hektárt, ami Franciaország terü- leténék négyszerese. A természeti gazdagság megőrzéséről és növeléséről vallott lenini elgondolások szellemében a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tavaly elfogadta „A Szovjetunió és a szövetségi köztársaságok er- dőtörvényénetk alapjait.” Ebben hangsúlyozzák, hogy az erdővédelem az egyik légfan. tosabb állami feladat. (APN—KS) Az orosz erdő legnagyobb lakója a jávorszarvas Gyárvárosból üdülőparadicsom Eisenhüttenstadt polgárai az elmúlt öt évben csaknem 38,5 millió márka értékű társadalmi munkával szépítették városukat. Szebbnél szebb új parkokat, rózsaligeteket, háromezer személyes szabadtéri színpadot és kertmozit építették. Jelenleg uszoda készül, nagyrészt társadalmi összefogással. A jelentős iparváros üzemei is részt vesznék a város- szépítésben. Terveikben a környezetvédelmi elképzelések is szerepelnek. A terv- feladatok megbeszélése közben a vezetők és a dolgozók megvitatják az üdülési, pihenési lehetőségéket és a gyárvárost körülvevő vidék szebbé, egészségesebbé alakításának kérdéseit is. Az öt legfontosabb nagyüzem vezetői a városi tanáccsal közösen, 1971-ben feladatkatalógust állítottak össze, amelynek végrehajtását évről évre ellenőrzik. Nem sokkal később ma is eredményesen működő 16 tagú tájvédelmi tanácsot hívtak életre, amelyben helyet 'kaptáik tudósok, város- tervezők is. Iskola csak feltalálóknak Az ostravai Vitkovice Vas- művekben és a Klement Gott- wald Gépgyárban olyan iskola működik, amelyet munka után a vállalat legjobb feltalálói és újítói látogatnak. A tanulmányi idő két év. A bevezető elméleti előadások mellett a tanulmányok kidolgozásának jogi és formai vonatkozásairól is felvilágosítják a hallgatókat. A feltalálók a tanulmányi időben megismerkedhetnek az elektrotechnika, az automatizálás, az atomkutatás legújabb eredményeivel. Az első évfolyam végén tartott előadások a vállalat aktuális problémáinak ismertetésével foglalkoznak. A második évfolyamon a szabadalmi osztály szakértőinek vezetésével saját terveiket dolgozzák Iki a hallgatók, konkrét üzemelési problémák megoldására, az élő munkaenergia és anyagmegtakarításra vonatkozóan. Javaslataikat a vállalat a gyakorlatban is alkalmazhatja. 1976- ban például á hallgatók 12 találmányt, s 40 újítást jelentették be.
