Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
A ^PÚJSÁG 1978. január 22. Tisztelet Vica néninek Segítsége senki... Decemberben volt kilencven Az utcában megbetegedett valaki. A hetvenhat esztendős öregasszony meggyet szedett, levest főzött, elvitte a betegnek. Így szokta meg, pusztán született, cselédlakásban nőtt fel, ahol ismeretlen volt a közöny. A lány betegsége súlyosbodott. A faluban beszélni kezdték, hogy a meggyleves mi. att: aki főzte, boszorkány, szándéka rontás. Az öregasszony után a gyerekek azt kiabálták: boszorkány, boszorkány. (A lány persze meggyógyult.) 1964-et írtunk. J. Lászlóné tanácsi kirendeltségvezető kisbabát várt. Egy pici öregaszony — 86 éves — kiskosárka őszibarackot vitt neki. Ennyi termett a kertben, fogyassza el, jó lesz a magzatnak is. J.-nének tényleg jólesett, az udvaron eszegette. Bekiabált valaki a kerítésen: — Jaj, Jolánka, vigyázzon, a Vica néni boszorkány, el. megy a baracktól a gyereke! 1974-ben történt. B. Ferencné budapesti illetőségű helytörténeti kutató egy nyári délután megismerkedett egy csodálatos kis öregasszonnyal. Kilencvenéves, teli erővel, energiával. Ma is dolgozik, műveli hatszáz négyszögöles kertjét, a gyümölcsöt piacra viszi. Búcsúzáskor almával kedveskedett B.-nének, integettek, ameddig csak látták egymást. B.-né ismerősei már résen voltak: nyomban „eltiltották” az almától. „Bele ne harapj, a Vica néni boszorkány, baj lesz belőle!” 1977-ben történt. ♦ Idézet B. Ferencné leveléből: rafiikonök föl-leszökő vonalát mutatják a gyár munkaügyi osztályán. A fluktuációt jelző vonulatok sok mindent elárulnak. A deresedő hajú ősz. tályvezető úgy álil a grafikon alatt, mint csillagász a világűr térképénél. Pálcájával a papínt kopogtatja, s folyékonyan olvas a jeleikből. „Nézze, ez a hullámvölgy a tsz- melléküzemágaik virulásának ■köszönhető — mondja. — Valamikor úgy mentek el innen az embereik, mint a süllyedő hajóról, vissza sem fordultak. Az ok: néhány száz forint. Azután rájöttek, hogy drága árat fizették a több pénzért. Korszerűtlen gépeken kellett dolgozniuk, szociális ellátásuk a nullával volt egyenlő, s hiába volt ipari múlt a hátuk mögött, a kezdetbe csöppentek...” A pálca leszállás előtt még köröz, majd lecsap a fölfelé igyekvő vonalra: megkezdődött a visszaáramlás. Elég-e a grafikon? Elég-e egy föl-le mászkáló vonal annak szemléltetésére, hogy mit jelent a gyárnak a sok ki- és belépő dolgozó? Igaz, hogy olvasni lehet a vonalakból. Az is igaz, hogy a grafikon viszonylag egyszerű jeleket közöl, de ez csupán a felszínes vizsgálódáshoz elegendő — hacsak nem vándormadarakról van szó. Ám a kilépőiknek csak kis százaléka vándormadár, akinek szíve sem dobban, szeme sem rebben, ha maga mögött hagyja a gyárkaput. Az osztályvezető, mintha csak a morfondí- rozásomat hallgatta volna, ellép a grafikontáblától, az íróasz.talfiókiban kotorászik, s a megtalált papírost a kezembe nyomja: „Mi sem hagyatkozunk csupán a számokra, az okokra is kíváncsiak vagyunk!” Nézem a papírost. „Adatszolgáltató lap” — ez áll a tetején. Alatta rovatok, aláhúzandó szavák, megválaszolandó kérdések, majd „Ö maga nem panaszkodott. Másoktól szereztem tudomást arról, milyen számkivetetten él. Legmegdöbbentőbb, hogy a falu népének nagyobb fele ma is annak tartja Vica nénit — nehezen írom le — boszorkánynak. Életének rezdüléseiből megtudtam vala. melyest, ám a község népe mereven elzárkózik, amint róla esik szó. Ilyenformán csak a régi ismerősöktől értesültem egyről s másról. A csecsemők már az anyatejjel szívják magukba a hiedelmet, s felnövekedvén utódaiknak tovább adják, miszerint bármi rossz történik, abban Vica néni a ludas. Én csodálom Vica nénit. A kicsi asszonyban rejlő nagy erőt, mellyel képes legyőzni a megpróbáltatásokat, s élni tud az őt körülvevő — a mai ember szemével nézve — hihetetlen helyzetben.” * Ha földes is, rendben tartott utca Pusztahencsén, vala. hol a közepén áll özvegy Markó Jánosné, Kőműves Éva háza. Picike ház, szinte romos állapotban. Ajtaja is üggyel-bajjal záródik, odabenn éppen olyan a hőmérséklet, mint kinn, s a január még ha enyhe is, csípős. Az apró termetű anyó — nem sokkal több egy métertizenkilenc különböző ojc, ezek egyikének vagy másikénak a bekarikázásával lehet megindokolni a kilépést. Az adatszolgáltaitási lap kiltöl. tött rovatait minden esztendő végén a gyár számítógépébe táplálják, s majd az előre megadott szempontok szerint összes ítve, st a ti szt i ka h ai m azt 'kapnak vissza. „Mindenre fény derül'”... — nyugtat meg az osztályvezető, aiki feltétlen híve a számítógépes módszernek. Dobókocka nagyságú ablak előtt áll a szaki, tétova mozdulattal veszi kezébe a tollat. Most kapta mag az adatszolgál tattási lapot. Hiába mondja, hogy ez felesleges tortúra, nagyon jól tudják azt odafent, hagy ő miért lép ki innen kilenc év után. Az ablak mögött ülő mákszam- nyi kislány hangja megélesedik: „Tessék kitölteni, mert ez igazgatói utasítás! Vagy talán úgy siet, hogy már eny- nyi ideje sincs? „Nem sieték, aranyom...” — enged a szaki, aztán veszi a tollat, a lapot, és félrevonul. Nem kell faggatnom, kifakad magától: „A fene egye meg, hát még búcsúzáskor sem kérdez meg senki! Azt hiszik, hogy bármelyik vezető papírfecnikkel helyettesíthető ? Karifcázzak, ikszeljek kilenc évet?” Aztán legyint. A kilépés okául az alacsony bért választja, die karika helyett szívet rajzol köré. Végül újra hozzám fordul: „Vajon ezt megérti-e a számítógép?” A számítógépet azonban nem izgatják az ábrák. Any- nyit jegyez föl az egészből, nél — éppen az ősrégi tűzhellyel bajlódik, mérge annál nagyobb, hogy a napokban tapasztotta újra, mégsem ég rendesen. Kicsiny termetéhez, kilencven évéhez képest erős a hangja, egyébként pedig igen fürge mozgású, egyenes termetű. Kék szemét sem ho- mályosította el az idő, látását sem tompította el, azt mondja, baj nélkül befűzi a tűbe a cérnát. Egészségére egy szava sincs, életében egyszer for. dúlt orvoshoz, akkor is azért, mert megrepedt a csontja. Tesz-vesz, rendezkedik a tűzhely körül, a mosdótálat is előveszi, kérésünkre ül végül le, szemben az ajtóval. Egy fénysugár ott táncol a lába előtt. Egy ideig hallgat aztán mesél. Mesél? Rövid, tömör, fegyelmezett mondatok életéről. 1887. december 24-én született, Földespusztán. Iskolás korában költöztek be a faluba, Hencsére. Ide jött férjhez, a Bagóhegyre. Az ura jó ember volt, dolgos. Az első világháborúban elesett. Egy évre rá tífuszt kapott a nyolc, éves kisfia, meghalt. Most az hogy X. V. a 8-as pontot választotta, kevesli a fizetést, ezért mond fel a vállalatnak. A grafikon, a statisztika, a bérkérdésék csoportjába su- vasztja a kilépőt, pedig — jól emlékszem — a szaki nemcak a pénzt, hanem az emberi törődést .is kevesellte. Talán, ha valaki megkérdezte volna itőle. miért mutat hátat kilenc év után a gyárnak — visszafordult volna... Ámde senki sem kérdezett tőle semmit. Maradit az adatszolgáltatási lap és a 8-as pont. Váratlanul kipattant botrányokban nem hiszek. Vannak előzetes tünetek, beszédes jelek, amelyéket értelmezni kell. Fejtörésre késztető és megfejtendő jel például, ha valaki évek után, törzsgárdatagkénit, búcsút vesz a munkahelyétől. Ilyenkor semelyik statisztikának sem hiszek. Abban pedig főként nem, hogy valaki néhány száz forintért vette kéz. be a munkakönyvét. A bérkérdések rendszerint ággs- bogas problémák, jó néhány részletelem rejtőzhet bennük. Például: hosszú évék óta várt, megérdemelt, de meg nem kapott fizetésemelés; megszerzett bizonyítványok, amelyeknek semmi hasznát sem. vette az, áki itanultabbá, képzettebbé lett; a perspe'ktí- váftlanság; a be nem váltott ígéretek... Maszek lett B. Mondják: azért, mert így jobb néki. B. a fél életét a szövetkezetben töltötte. Csakugyan jobb így? Az öreg élőveszi a kitüntetése,i't. „Hogy jobb-e így? Azt hiszi, belevágnék?” — kérdezgeti, hiszen azt az ipart egyszer fordítja el fejét a fénysugártól, de kis arca újra fegyelmezett egy perc után. Azóta van egymagában, rendszeres segélyt kap, de műveli a ház melletti kertet, amit tud, elad belőle, így él. Segítsége senki. Miért? Nem tudják Íj Boszorkánynak tartanak. Vajon miért? Nem válaszol, csak a fejét csóválja. * A hencseieknek nincs mondanivalója a boszorkányügyről, sem Vica néniről. Pedig azt az asszonyt is megkerestük, aki annak idején, tizenhárom éve feljelentette a leg. hangosabb boszorkánykiáltó- kat — becsületsértésért. Ö sem beszél, konokul nézi a műsor híján sötét tv-képernyőt. Néhány kilométerrel odébb, a közös községi tanács titkára bosszúsan legyint, szerinte minden faluban leboszorká- nyoznak egy-két öregasszonyt, Vica néniről csak annyit tud, hogy tavaly behozott egy kosár babot, „adóba”, és ő meg is kérdezte tőle, hogy hogy képzel ilyet? Ingerült is. szá. „Boszorkánynak tartanak” ő semmi áron sem váltatta volna íki, csakhogy a becsülete nem áru. Hosszú évekig tartó mahmációvail tették lehetetlenné a helyzetét. Szakképzetleneket ültették a fejére, alkiik nem értettek a munkához, de értettek a hízelgéshez. Nem volt más választása, felmondott. Az ipari tanulókat azért még ő tanítja. Azt szereti csinálni, s különben sincs helyette más. A szövetkezetiek széttárt kar. ral sajnálkoznak: B. maszek akart lenni, hiába marasztalták. T. szintén nemrég váltotta ki az iparengedélyt. Pecsenyesütő lett az üzemmérnökből. Régebben a húskombinát ösztöndíjasaként tanulhatott a főiskolán. A diploma után egyik beosztás sem tetszett neki, vezetési stílusa pedig az embereknek nem volt ínyére. Végül a raktárban dolgozott, s ünnepnapok előtt az anyja sütödéjéhez vitte kisegítőnek a „jobbakat”. Az üzemmérnököt is gyakorta lehetett látni a fortyogó zsír körül. A hús|>yárban eltöltött évek persze nem voltak haszontalanok: munkáslakást, kamatmentes kölcsönt kapott az üzemtől, s csak ezután állt odébb. „Túlontúl szerette a pénzt — tárja szét a karját az igazgató. — Nem baj, hogy elment.” A végeredmény B. és T. esetében azonos, tehát a jelek is könnyen összecse- rélhetők. Pedig mennyire más ez a két történet, ez a két nakozik is, ahogy visszaemlékezik. * A boszorkány különös lény, hatalma van mások felett. Vica néni olyan különös lény, akinek hatalma volt és van máig is: önmaga, a körülmények felett. Keményen állta a sors által rá mért csapásokat, nem kérte, nem várta senkitől, hogy vigasztalják, gyámolít- sák. Ö nem kérte a segítséget, de kérés nélkül segített másokon, és így élt akkor is, amikor a korabéliek már visszavonultak az idős kor kiváltságai közé. A furcsa, magányos, kemény öregasszony így rekesz- tődött ki. Élete azt sugallja, nem fogtak ki rajta: fát vág, eljár a faluba vásárolni, műveli a földet, maga tapasztja a kályhát, nem panaszkodik. Az összegyűlt keserűséget egyetlen sérelmével önti ki: anyja után örökölt volna egy házat. A benne élő nagynénje eltartási szerződést kötött életút! A jeleket elemezni illik, hiszen csak így világosodhatnak meg a tanulságok: amíg B. mögött a munkahely ludassága, addig T. mögött a pénzésség, a mindent kihasználó önzés húzódik meg. Véletlenül sem szabad hát a kettőt közös nevezőre hozni. Egyik napról a másikra fogta az orvosi táskát Z. és elment abból a városból, amelyben született, tanult, ahol apja, testvére él. Ki kér. dezte meg, hogy miért? Abban a gyárban, amelyben P. dolgozik, egymást marják a vezetők. A termékeik kelendők, az üzepi „hozza magát”, de fölszökőben a fluktuációs grafikon. Mindenki tudja, hogy többet termelhetnének, ámde a ikenyértörésék miatt nincs idő a fejtörésre. Figyelmeztetik-e majd őket? ) zívesen látnék egy-egy « gyárban rendhagyó rendezvényt: a kilépet- to; J tek fórumát. Természe. tesen olyan üzemekre gondolok, amelyekből rengetegen mentek el az utóbbi esztendőkben, s csak a száraz statisztikák őrzik kilépésük okait. Mit mondanának, akik eljönnének a találkozóra? Egyáltalán: hányán vennék a fáradságot, hogy részt vegyenek ezen a fórumon? Abban biztos vagyok, hogy aki elfogadná a meghívást, mondanivalója is lenne, mert nem a rossz természet, nem üres ■kalandvágy késztette a föl- mondásra. Abban sem kételkedem, hogy az ilyen fórum szolgálna annyi tanulsággal, minit egy szürke termelési értekezlet. Csaikhát, hol az a bátor ember ,áki megrendezné? TAMÁS ERVIN K.-ékkai, s ugyan csak három hétig tartották — az idős asz- szony akkor meghalt — a házat mégis ők örökölték. Vica néni pereskedik, lábával toppantva kiáltja: Az igazságomat akarom! Végre, az én igazamat! A peres ügyet nem ismerem, és őszintén szólva az ügyiratok nem is érdekelnek. Egyszerűen szeretném, ha ez a kilencvenéves csupa erő anyó végre valahol megkapná az igazát. Amikor kiléptünk Markó nénitől az utcára, itt is, ott is álldogáltak a házak előtt. Kezemben szorongattam az almát és a két szem pirospapíros szaloncukrot, amit búcsúzáskor a karácsonyi fenyőgallyról szedett le Vica mama, és adott ajándékba. J Az egyik asszohy jóindulatúan csóválta a fejét. Nem szólt, de azért figyelmeztetni akart. VIRÁG F. ÉVA Komáromi Zoltán felvétele Az olvasó hangja Köszönet a brigádoknak Úgy érezzük, a nyilvánosság élé is tartozik az az áldozatkész munka, melyet a szocialista brigádok vállalásaik nyomán végeztek a len- gyeli általános iskoláért, tanulóinkért. A kisvejkei „Szabadság” Mgtsz „Búzavirág” szocialista brigádja még az elmúlt évben újjávarázsolta kopott tornaszőnyegeinket. Ugyancsak a termelőszövetkezet „Mátai Antal” szocialista brigádja ez év októberében elvégezte az iskola épületének télj es külső tatarozását. A tsz „Március 21” brigádja a tanterem olajlábazatának festésével tette szebbé a patronált osztály termét. A Hogyészi Állami Gazdaság lengyeli üzemegységének „Mátai Antal” szocialista brigádja védőkorlátot, a sportudvarba m ászókat, nyújtót, korlátot készített és állított fel. Nem felejtjük azt a kedves gyermeknapot, miikor minden patronált raj nagy értékű ajándékot kapott egy-egy szocialista brigádtól. A Hőgyészi Állami Gazdaság: és a kisvejkei tsz gondoskodik minden nyáron, gyermekeink balatoni táborba való oda- és visszaszállításáról. Németh Ferencné iskolaigazgató Balázs Anna ú ttörőcsapat-vezető Kilépett?
