Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-08 / 288. szám

1977. december 8. Képújság 3 Üzemegészségügy Mennyi a pulzusa, szaki? A Tolna megyei Népújság 1977. december 3-i számában közölte, hogy termelőszövet­kezetünkbe május elseje óta 51 személy kérte a felvéte­lét. Közülük 5 személy tag- felvételi kérelmét elutasítot­ták. E közléssel kapcsolatban a Népújság 1977. december 4-i számában, az Olvastam rovatban B. J. felteszi a kérdést: „Ki lehetett vajon az öt jelentkező? Link, sem­mirekellő. .. avagy rászoruló, idős ember”. A cikk írója erre a kérdésre nem adha­tott választ, mivel az eluta­sítások indokát nem ismer­hette. Az esetleges félreértések el­kerülése, valamint a cikk írója és az újságolvasók meg­nyugtatása érdekében kész­séggel közöljük, hogy ter­melőszövetkezetünk vezető­sége milyen indokok alapján utasított el 5 tagfelvételi ké­relmet. O. J. decsi lakos, 26 éves: a tagfelvételi kérelmét tár­gyaló vezetőségi ülést meg­előzően — munkavégzési en­gedéllyel — a termelőszövet­kezetben felvette a munkát. Rövid ideig tartó munkavég­zése alatt vezetője többször is ittasan találta a munka­helyén. így a vezetőség a tagfelvételi kérelmét egyhan­gúlag elutasította. T. J. őcsényi lakos, 49 éves: előzetes információk szerint kérelmező előző munkahe­lyén összeférhetetlen maga­tartást tanúsított, ezért is hagyta ott a munkahelyét. A kérelmezőt személyesen ismerő vezetőségi tagok is megerősítették ezt a véle­ményt. A vezetőség a kérel­met szavazattöbbséggel uta­sította el. Cs. J. decsi lakos, 38 éves: nevezett a tagfelvételi ké­relmét tárgyaló vezetőségi ülésre szabályszerű, írásbeli meghívót kapott. Az ülésen nem jelent meg, távolmara­dásának okát nem igazolta. Ezért a vezetőség a kérel­mét elutasította. K. F. decsi lakos, 37 éves: nevezett személy korábban már dolgozott a termelőszö­vetkezetben, akkor magatar. tása és munkája ellen több kifogás is felmerült. A ve­zetőség tagjai magatartásá­ban javulást nem tapasztal­tak, ezért a kérelmét egy­hangúlag elutasították. N. J. decsi lakos, 20 éves: nevezett a vezetőségi ülésen a szabályszerű idézés elle­nére sem jelent meg. Távol- maradásának okát nem je­lentette be, így kérelmét a vezetőség elutasította. Neve­zett a kérelmét később meg­ismételte és a vezetőség a tagok sorába felvette. Dr. Csatlós Árpád Az ev egeszsegugyi szen­zációja a MEDICOR Művek „dobozlaboratóriuma”, a 18 kilós diagnosztikai táska, mellyel különböző szűrővizs­gálatok — vérnyomás, pul­zusszámlálás, EKG, reakció­idő, hallás- és vibrációsárta- lom-vizsgálatok, stb. — tizenöt perc alatt elvégezhetők. Eb­ből a hordozható készülék­ből ma már a nagyüzemek orvosi rendelőiben is látni, mert ha nem is olcsó mulat­ság, azért a vállalatok szíve­sen költenek rá. Megéri. A dolgozónak nem kell órákat, sőt napokat eltölteni a ren­delőintézetben, a kórházban laboratóriumi rutinvizsgála­tokra várva, mert az üzem­orvos a készülék segítségé­vel mindjárt a helyszínen, akár a munkás környezeté­ben, a műhelycsarnokban is megállapíthatja a diagnózist. Idő, fáradság takarítható meg az elmés találmánnyal, s az sem utolsó szempont, hogy a rendszeresen visszatérő vizs­gálatok lényegesen megköny- nyítik a foglalkozási betegsé­gek észlelését még a kezdeti stádiumban. Az orvos kezé­ben ez egy olyan jelzőeszköz, mely a munkahelyi ártalmak feltárásához, s egyben meg­előzéséhez is segítséget ad. A diagnosztikai táska meg­jelenése az üzemorvosi ren­delőkben csak egy példa ar­ra, hogy mostanában jobban figyelnek az egészségügyre. Ez a változás 1974 december óta érezhető, amióta megje­lent a kormányhatározat az üzemegészségügyi és üzem­orvosi hálózat továbbfejlesz­téséről. Az utóbbi két évben a megyei, városi, községi ta­nácsok ülésein is gyakran visszatérő téma volt az ipar­ban, közlekedésben, mező- gazdaságban foglalkoztatot­tak egészségvédelme, a vál­lalatok öt évre szóló szociál­politikai tervében pedig a korábbiakhoz képest nagyobb helyet kapott az üzemegész­ségügy fejlesztése. Persze nem mindenütt. ÚJ FOGLALKOZÁSI ÁRTALMAK Kétségtelen, a klasszikus foglalkozási betegségeket, a szilikózist, ólommérgezést, sikerült visszaszorítani: évente 150, illetve 30 a meg­betegedési átlag. Ám a kü­lönböző iparágak (főként a vegyipar), a mezőgazdaság fejlődésével — nem szükség­szerűen! — megjelentek az új foglalkozási ártalmak: a növényvédő szerek, a mű­anyagok, festékek helytelen kezelése újabb betegségeket produkál. Évente igen sok új bőrbeteget kezelnek — fog­lalkozásból eredően — a szakrendeléseken. Egyre ko­molyabban kell venni a por, zaj, mérgező gázok veszé­lyeit, a huzamosan ilyen kör­nyezetben tartózkodók 10— 20 év után szilikózis, hallás- károsodás, asztma tüneteivel jelentkeznek az orvosnál. A közlekedésben a neurózis a „divat”, mely szervi elválto­zást is okozhat, például nyombélfekélyt, a hivatásos gépkocsivezetők szakmai be­tegségének tartják. A leg­több mozgásszervi elváltozás pedig a bányászok körében van. Ha csak két KSH-adatot veszünk: a szocialista ipar­ban foglalkoztatottak száma 1,73 millió, a mezőgazdaság­ban több mint egymillió, ak­kor is érzékelhető, hogy az üzemegészségügyre milyen nagy felelősség hárul. Még­pedig a munkahelyi ártal­mak feltárásában, megelőzé­sében. A géppel, vegyszer­rel, vagy balesetveszélyes környezetben dolgozó ember egészségét számos kedvezőt­len hatás éri, olyanok, me­lyek a lakosság egészére nem jelentenek veszélyt. Épp ezért az üzemorvosnak a gyógyítás mellett speciális feladata az egészségnevelés, a felvilágosítás. Egyes válla­latoknál az alkalmankénti orvosi előadásokon sikerül ugyan bizonyos információ­kat a dolgozókba „táplálni”, de ezzel még egyáltalán nem biztos, hogy a hallgatóság magatartását is megváltoz­tatják. Az egészségnevelést a sejtekben kell kezdeni, kis csoportokban, a brigádokban. Itt a hallgató is visszakérdez­het, s jobban rögződik benne, mit kell tennie, hogy elkerül­je a munkájával járó veszé­lyeket. Téves felfogás, hogy ezek a veszélyek csak olyan nagyüzemekre jellemzőek, mint a Csepel Vas- és Fém­művek, a Dunai Vasmű, vagy a Lenin Kohászati Művek, ott meg úgyis van szerve­zett üzemegészségügyi szol­gálat, saját rendelőintézet, kórház. A megyei, járási szakrendelések orvosai a megmondhatói, hogy a kis­üzemek dolgozói között a foglalkozási betegségben szenvedők száma dem cse­kély. Tehát az üzemegészség­ügyi hálózat térképén van­nak még fehér foltok. AHOL NINCS ÜZEMORVOS Ismeretes, hogy a kormány- határozat megjelenése óta az Országos Munka- és Üzem­egészségügyi Intézet egységes szakmai irányítással hangol­ja össze a KÖJÁL és az üzemegészségügyi szolgálat munkáját. 1978-ig az egész országra ki akarják terjesz­teni a hálózatot, oly módon, hogy minden megyei intéz­ményben bevezetik az üzem­egészségügyi szakrendelést, s itt foglalkozási betegség- megelőző vizsgálatokat is vé­geznek. Ez a megyei szolgá­lat a kisüzemekben, ahol nincs üzemorvos, rendszeres ellenőrzéseket tart. Eddig tíz megyében és néhány város­ban (Dunaújváros, Miskolc, stb.) vezették be az új háló­zati rendszert. Az intézetek­ben a szakrendelésen kívül létrehoznak speciális fekvő­beteg osztályt is, ahol a fog­lalkozásból eredő súlyosabb betegségben szenvedőket gyó­gyítják. A megoldást azonban nem a szakrendeléseken, hanem az üzemekben kell keresni. Az még nem elég, hogy a KÖJÁL rendszeresen vizsgál­ja a gép- és textilgyárakban a zaj erősségét, tenni is kell a megszüntetéséért. Nagyon könnyen kicsúszik a szán­kon: „miből”? Nem lehet egyik napról a másikra ki­cserélni a hangos gépparkot csendesebbre vagy drága akusztikai berendezésekkel elnyeletni a zajt. Hol van erre fedezet? Ahol nincs pénz, ott pótolható lelemé­nyességgel: a zúgó ventillá­torok betonkannába ágyaz­hatok, a préslégszerszám gyökfaragással helyettesíthe­tő, esetleg rugalmasabb szer­vezéssel csökkenteni lehet a vibrációs ártalomnak kitett öntvénytisztítók munkaide­jét úgy, hogy gyakrabban váltják a gépnél dolgozókat. A műszaki fejlesztési ter­vek, beruházási programok készítésekor kérjék ki az üzemorvos véleményét is. ELVÁRHATÓ AZ IGAZGATÓTÓL... A dolgozókat, ha másképp nem megy, kényszeríteni kell a védőeszközök haszná­latára. Sajnos, ma még nem tartunk ott. hogy más kárán tanuljanak, csak a közvetlen észlelhető egészségromlás el­len védekeznek. Azt minden­ki természetesnek tartja, hogy a Ferihegyi repülőtéren a forgalomirányító használja a fülvédőt, amikor tárcsájá­val a kifutópályáról a térre irányítja a gépet. A szövőnő viszont idegenkedik q fül­dugótól, a kovács a hangszi­getelő vattától, mert csak 10—20 év után veszi észre hallásának károsodását. Elvárható az igazgatótól, az üzemvezetőtől, tsz-elnök- től is, hogy érdekelje: mi­lyen a munkások pulzusa, vagyis milyen az idegállapo­tuk, egészségük, közérzetük — mert ez nemcsak magán­ügy! Legalább annyira fon­tos, mint a jó gazdasági ered­mény, hisz a keltő elválaszt­hatatlanul összefügg. Nincs szünet a brigádmozgalomban Eredmények az éra-ékszernél A Fővárosi Öra- és Ék­szeripari Vállalat szekszárdi gyáregysége, szakszervezeti műhelybizottsága szocialis­ta brigádversenyt hirde­tett meg „Ki tud többet a Szovjetunióról” címmel. A szocialista brigádok három­fős csapatokkal vettek részt a versenyen. A versenyt Deli Erzsébet, a Babits Mihály művelődési központ módszertani elő­adója vezette. A közel háromórás ver­sengés rendkívül izgalmas volt. Az első három helye­zett csapat tagjai könyvjuta­lomban részesültek. I. he­lyezést ért el a galvánüzem Allende szocialista brigádja, II. helyezést az alkatrész­gyártó Eötvös Loránd szo­cialista brigádja, III. helye­zést ért el az alkatrészgyár­tó Bertók Róbertné szocia­lista brigád. Nemcsak kulturális verse­nyen jeleskednek továbbra is a brigádok. A Bertók Róbertné aranykoszorús szo­cialista brigád felhívására beindult, az „1 fő/100 forint” mozgalom. Ez azt jelenti, hogy kommunista műszak béréből — legalább ennyit ajánlanak fel — szociális intézmények céljaira. Dicséretes dolog, hogy a brigádok tagjai közül a kismamák és a sokgyerme­kes anyák helyett á többi brigádtag vállalta a kom­munista műszak teljesítését. Háromezer sütemény A Tolna megyei Sütőipari Vállalat paksi üzemében naponta 3000—35Ö0 süteményt készítenek. A túrós batyunak, búrkiflinek, kuglófnak, s a többi, itt nem régóta gyártott süteménynek egyre nagyobb a keletje. Képünkön: a Petrovics-brigád a túrós batyut tölti. Fotó: Sz. L. flutoklávok négy világrészbe A LAMPART Vegyipari Gépgyárában autoklávokat is gyártanak a vegyipar, a gyógyszeripar és az élelmi­szeripar számára. Termékeiket négy világrész számos országába exportálják. Szállítanak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Lengyelországba, valamint Jugo­szláviába, Svájcba, Olaszországba és több dél-ameri­kai országba is. Energia: a mezőgazdaságból Egy, másfél évtizeddel ez­előtt még legfeljebb csak el­vétve esett szó a mezőgazda- sági termelés kapcsán az energiáról, az energiahordo­zókról. Napjainkban viszont már gyakori témája ez a megbeszéléseknek, a gazdasá­gokon belüli terveknek. Nem kell hozzá különösebb jóste­hetség: a jövőben a termelés, a mezőgazdasági termelés és az energiafelhasználás, az energiagazdálkodás összefüg­géseit még alaposabban, rendszeresebben vizsgálja minden érdekelt. Több dolog is ösztönöz erre. HÉTMILLIÁRDOS SZÁMLA A mezőgazdasági termelés fejlődésének irányát egyér­telműen belterjesnek tekint­hetjük. A termelés intenzitá­sának növekedésével egyide­jűleg nő az ipari eredetű anyagok, az energiahordozók felhasználása. Az a változás, amelyet e téren hazánk me­zőgazdaságában tapasztalni, tovább folytatódik. 1960— 1975 között nálunk a mező­gazdaság energiafelhasználá­sa négyszeresére, a félhasz­nált energia ára pedig több mint nyolcszorosára nőtt. Még 1970-ben is csak 2,5 milliárd forintot jelzett a mezőgazdaság összes energia- számlája, amely 1976-ban már meghaladta a 7 milli­árd forintot. Ami pedig a jövőt illeti: hitelt érdemlő nemzetközi felmérések szerint az ener­giahordozók világpiaci ára 10 év alatt megkétszereződik, az ezredfordulóra pedig a jelen­leginek 4.5—5-szöröse lesz. Ha időszakonként sikerül is a mi belső termelési, közgaz­dasági viszonyainkat a világ­piaci hatásoktól megóvni, nem vitás: hosszú távon ezek a hatások nálunk is érvénye­sülnek. TUDATOS GAZDÁLKODÁST A tervszerű, tudatos ener­giagazdálkodás, az energia- takarékos módszerek keresé­se, hasznosítása, az ésszerű energiatakarékosság tehát egyetlen termelőszövetkezet­ben. egyetlen állami gazda­ságban sem csak időleges, napi követelmény. Sokak számára lehet, hogy meglepő: a mezőgazdaság nemcsak energiafogyasztó, hanem energiát termelő is. A nap energiáját a növényter­mesztés hasznosítja, s termé­kei révén felhalmozza. A me­zőgazdaságnak ez az ágazata több energiát szolgáltat az embernek, mint amennyit igényel. — Ezért is vizsgálják azt a kutatók, hogy mekkora a növénytermesztés energia­kitermelési hányadosa, s ezt miképpen lehetne növelni. Abból indulnak ki, hogy mindennek van energiaigé­nye, ami a növénytermesztés szolgálatába áll. (A vasérc­ből és a kokszolható szénből csak energia ráfordításával lehetséges mezőgazdasági gé­pet készíteni.) Az energiaki­termelési hányados azt mu­tatja meg, hogy a növényter­mesztés hányszor annyi ener­giát szolgáltat, mint ameny- nyit felhasznál. Ez a mutató az USA mezőgazdaságában 2,8. A mi mezőgazdaságunk­ban a növénytermesztés a számítások szerint 2,47-szeres energiamennyiséget állít elő. TÖBB ENERGIÁT A NAPFÉNYBŐL A kutatók, nemesítők, bio­lógusok feladata olyan fajtá­kat előállítani, amelyek a napfény energiájának na­gyobb hányadát képesek hasznosítani. E téren egy-két százalékos eredményjavulás a hozamok ötvenszázalékos gyarapodását jelentheti. Hasonló munkterületen ad tennivalót olyan állatfajták kitenyésztése, amelyek képe­sek a jelenleginél kevesebb veszteséggel felhasználni a takarmányt. Mezőgazdaságunk az úgy­nevezett technikai energiából (folyékony szénhidrogének, gáz, szén, koksz, tüzelőfa, termálvíz), nagyon jelentős mennyiséget használ. Min­denekelőtt a folyékony szén- hidrogének — gázolaj, ben- ziri, fűtőolaj — képviselnek nagy hányadot. Ezekből mos­tanában évente 1,2 millió tonna fogy mezőgazdasá­gunkban. Évente mintegy 7— 8 százalékos felhasználás-nö­vekedéssel számolva 1980- ban már több mint 1,6 millió tonna folyékony szénhidro­génre lesz szükség. Érdemes tehát a megtakarítás módo­zatait keresni. RENDET, FEGYELMET, AZ ÜZEMANYAG­ELLÁTÁSBAN Biztonsággal megállapítha­tó, hogy az elmúlt egy-két évben -r- amióta jobban ráte­relődött a figyelem az ener­giagazdálkodásra — javultak az üzemanyag- és fűtőolaj­felhasználás mutatói. Javul­tak, de nem kellően. Gyako­ri még, hogy az erőgépek és munkagépsorok teljesítmé­nye nincs összhangban. Né­ha akkor is traktorvontatta pótkocsival szállítanak, ami­kor teherautóval is megold­ható a feladat. A talajműve­lés energiatakarékos lehető­ségeit sok helyütt nem vizs­gálják rendszeresen. Az erő­gépek tervszerű karbantar­tása akadozik. Az üzem­anyag-gazdálkodás lazaságai még mindig több helyütt fel­lelhetők. Nemcsak a traktorok, erő­gépek üzemanyag-elltásá- nak következetes, jól kidol­gozott rendje hozhat ered­ményt. Ma már a folyékony üzemanyagnak csaknem 35 százaléka fűtőolaj mezőgaz­daságunkban. A kukoricater­mesztés üzemanyagigényének mintegy 30—40 százalékát követeli a szárítás. A szárí­tók és egyéb tüzelőberende­zések műszaki állapota, kar­bantartása, adagolóik beál­lítása semmivel nincs maga­sabb színvonalon, mint az erőgépeké. Azt, hogy melyik gazda­ságban mikor, mit lehet és mit érdemes tenni, legjobban az adott üzem vezetői tudják. Rendszerint csak azoknak nincs igazuk, akik azt gon­dolják, náluk e téren minden lehetőség kimerült. ALMÁSI ISTVÁN itegnoRiljalu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents