Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. december 4. ^PÚJSÁG 7 Anzix helyett Itt élt Victor Hugo 1852-ben — közli a házban lévő brüsszeli csipkét árusító hölgy címkéjével ellátott kép. Szekszárdról a Ferihegyi repülőtérre pontosan any- nyi idő alatt lehet eljutni gépkocsival, mint Ferihegyről Zaventemig — Brüsszel 1958-ban még világcsodának számitó, ám ma sem jelentéktelen repülőterére — a MALÉV TU—134-es gépével. ■Ez nem kis teljesítmény, különösen úgy nem. hogy Becsben várni kell, mert valamennyiünket kitessékelnek a gépből, és fürge kezű, ingujjra vetkőzött, díjbirkózó külsejű tisztviselők — akik hivatalos voltuknál? a nadrágszíjukon fityegő jókora pisztollyal adnak nyomatékot —. tetőtől talpig, a táskától a ruhavarrásig megmotoznak. iHja, kérem: Bécsbe sok Lufthanza gép jár... Vannak, akik az első pillanatban megnyerik az embert. Például ez a rövid szakállú úr, Raul van Onsem is. A formalitásokból csak a leg- elkerülhetetlenebbekre szorítkozik. Minden idegszálával, minden mozdulatával házigazda. Idegenvezető, aki minden látnivalóra felhívja a figyelmet, kolléga, aki sztorikat ad, bravúros gépkocsivezető, a gasztronómia tudora, aki gondosan áttanulmányozza az étlapot és csak különlegességeket ajánl, szervező, aki a fáradékonyság figyelembevételével állítja össze és tartja be szinte percnyi pontossággal az egy hétre készített programot, aki papucsba bújva tréfálkozik az esti sörözéskor. Raul. aki részt vett a fasiszta uralom leverésében, aki az ellenállási mozgalomban Tito fedőnéven dolgozott. aki most idegenforgalmi és gasztronómiai cikkeket, könyveket ír, akit — legalábbis úgy tűnt — ismer a fél Belgium és aki ismer mindent Belgiumban. Belgiumban? Magyarországon is! A budapesti utcákról, a Balaton partjáról, a szilvásvára- di lipicai ménesről, a tokaji borról, vagy éppen a szekszárdi Gemenc-szállóról többet tud. mint egy átlagos magyar, Csak azt tudnám, hon- nét veszi a iháromembernyi energiát és memóriát. A fia sem adja alább. A most húszéves egyetemi hallgató az első találkozásnál udvariasan megkérdezte: milyen nyelven beszéljünk: franciául, angolul, vagy németül? És elnézést kért: a spanyolban még gyenge... A tanár úr. Alig van túl a húszon. 'Mindent látó szemeivel félpercenként pásztázza végig az éttermet. Minden asztal, minden szék foglalt. A csupa fiatal, zakós. nyakkendős fiú vendég mellett elvétve egy-egy lány. 'Hasonló korúak a felszolgálók is, hagyományos fehér kabátban, vagy fekete öltönyben. csokornyakkendőben. Az asztalok mintaszerűen terítve. a kiszolgálás figyelmes, udvarias. 'Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Illetve. legyünk pontosak: ahogy a tankönyvben meg van írva. A namuri vendéglátó- és szállodaipari iskola tankönyvében. Száznyolcvan tanulója van. A lő éves gyerekeket alapos szűrés után veszik fel. A jelentkezők egyharmada felel meg a felvételin. Az évi tandíj egy átlagos munkás egyhavi fizetését teszi ki. Négy év után érettségi bizonyítványt, pincér-, szakács- és szállodaportás-képesítést kapnak. Hetente húsz elméleti órán csupa szakmába vágó anyagot tanulnak: turisztikai földrajzot, bortörténetet. etikát, diétát, vendég- iá tói pari művészettörténetet, sőt virágtant (merthogy az asztalra az is kell). A tanítás másik része 30— 32 óra gyakorlati foglalkozás. A tanuló, az egyik napon szakács, a másikon pincér, a harmadikon vendég. A látottak alapján: ha ez ■jelest érdemel, akkor azokban a hazai éttermekben, ahol az elmúlt években megfordultam. hármasnál jobb jegyet nemigen kapnának a felszolgálók. A munka gyors, pontos elvégzése a szó legszorosabb értelmében létkérdés. A felületes. hanyag ember pillanatokon belül utcára kerül. Ha nem őslakos, még az sem kell hozzá. Elég egy bűvös mondat: „a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel...” ■Ezt fejtegette Brüsszelben asztaltársam, egy világszerte ismert autógyár helybéli sajtófőnöke is. A gazdasági fellendülés idején számos arab vendégmunkás ment Belgiumba. hogy (szó szerint idézem): „elvégezzék helyettünk, nekünk a piszkos munkákat. Ezért mi jó életet biztosítottunk nekik. Aztán később hozták a feleségüket és a gyerekeiket is. Most, a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel nem tudunk nekik kenyeret adni, ám mégsem mennek vissza, hanem olt ácsorognak a munkaközvetítőknél. A mi pénzünkből követelik a munkanélküli segélyt ..." Tetszik érteni a jópénzű úr felháborodását: micsoda pimasz dolog kenyérre Az ősemberek viaszfigurái a történelem előtti kort próbálják szemléltetni — eredeti környezetben. valót kérni annak, aki éveken. évtizedeken át megtermelte a profitot... (A monológot az asztaltársam jobb csuklóján lévő ujjnyi vastag aranylánc csörgése festette alá, merthogy az új divat szerint a jobb férfiak most ilyent viselnek.) November 15-re virradóan Antwerpen, ez a tengerszint alatt hat méternyire fekvő város nehéz éjszakát élt át. A nyugati széltől szökőár keletkezett, és a várostól nyolcvan kilométerre lévő tenger hét méter harminc centivel emelte meg az Európa egyik legnagyobb kikötőjébe vezető Schelde folyó vízének szintjét. A védőgát hét méterig képes fenntartani. Nem lehetett mást tenni: megnyitották a töltést és mintegy félméteres vízzel árasztották el a homokzsákokkal eltorlaszolt ajtajú házak közötti utcákat, tereket. Szerencsére amilyen gyorsan jött. úgy vissza is húzódott az ár. Gyors érkezésére jellemző, hogy előző nap későn délután a kikötőben még lelkesen magyarázta nekünk, a Volkswagen mikrobusz utasainak. az idegenvezető: Ott a Churchill dokk látható, és figyeljük meg a világ legnagyobb zsilipjét. 500 méter hosszú. 17 méter széles; a kikötőt 65 kilométeres körút szeli át. a hajók forgalmát azonban egyetlen híd sem zavarja, mert az összeköttetést a meder alatti utak biztosítják. a gyalogosok számára 570 méter hosszú alagút épült, de itt van egy két kilométeres. 6 sávos autóút is a folyó alatt, amely egyébként része az E 3-as útnak is. A kikötő a város tulajdonában van. de egy NSZK cég koncessziója. és íme jobbra a General Motors legnagyobb belgiumi üzemét láthatjuk, kilenc kilométer hosszan nyúlik el. balra a Ford gyár évi 30 ezer traktort készítő üzeme. szemben a Standard Oil olajlepárlója, tőle kissé jobbra a Bayer vegyipari üzeme, mintegy 180 hektárt vásárolt meg itt ez a cég ... 'A kikötő a szökőár előtti estén lenyűgöző. (És ahogy elnéztem: alaposan megvetette benne a lábát az amerikai meg a nyugatnémet tőke.) Antwerpen a kikötő, Rubens és a gyémánt városa. A kikötőről fentebb szóltam. Rubensról a művészettörténészek nálam sokkal avatot- tabban elmondtak már szinte mindent. A házban pedig, ahol életének utolsó éveit élte, jóformán semmi sem eredeti, legfeljebb három-négy képe és egy-két bútordarab. A többiről az idegenvezető diszkréten csak annyit mond. hogy Rubens korából valók. Tény: antik hangulata, sajátos légköre van — mint a múzeumoknak. Különleges atmoszférája van a gyémántháznak is. Antwerpen a mintegy tízezer embert foglalkoztató gyémántipar központja. Igaz, az itt feldolgozott gyémánt kilencven százalékban angol tulajdont képez. A megmunkálásra ötévi inaskodás után kap bizonyítványt a csiszoló. A kezére bízott érték rendkívül magas ára miatt, csak teljesen megbízható, szakmailag és erkölcsileg kifogástalan ember űzheti ezt az ipart, ha a hatalmas ösz- szegű kaució mellett még arra is van pénze, hogy öthetenként látatlanban, előre fizetve megvegyen egy-egy csomagot, amiből vagy lehet egy. esetleg két parányi briliánst csiszolni, vagy csupán ipari célokra értékesítheti. Ha nincs szerencséje, csak a harmadik-negyedik vásárlás után térül meg a pénze, ám aki háromszor nem veszi meg — ismétlem: előre fizetve, látatlanban, óriási összegért — a csomagocskát. azt egyszer és mindenkorra kizárják a börzéből. A bizalom szigorú mércéjét mutatja, hogy sem a bércsiszolásra átadott gyémántról. sem annak briliánssá csiszolás utáni visszaadásáról semmiféle — a normális életben szokásos átvételi elismervényt. vagy szerződést nem írnak alá. A csiszoló tökéletes munkájára garancia a szakmája és főleg az, hogy a legkisebb visszaélés, netán annak gyanúja esetén is egyszerűen erkölcsi hullává válik, amitől összehasonlíthatatlanul jobb a fizikai halál is — mondja az idegenvezető egy meglehetősen manufakturális szerszámra emlékeztető gyémántcsiszoló asztal mellett. — Tőlünk néhány méterre szemre is golyóálló üvegszekrényben egymás mellett sorakozik a Kohinoor, a Dél Csillaga, a Kék Gyémánt és a többi híres drágakő — másolata. Hogy mi a gyémánt ára? Nos: 1 karát (ami alatt a színtől és tisztaságtól is függően általában a gramm egyötödének a súlyát értik) körülbelül tízezer dollár. Siera-Leoneben 1972-ben 969.8 karátos gyémántot találtak. Ám tessék vigyázni, mert szakembertől tudom: az ilyen követ csak észak felé fordulva, napos időben lehet kellő alapossággal megvizsgálni. (Ha nem süt a Nap, inkább kézbe se vegyük!) Most pedig kérem, kövessenek egy 109 évvel ezelőtt feltárt, földrengés következtében létrejött, hatszázezer évesnek becsült barlangba, ahol is egy lovagrend, nevezetesen az Őstörténeti Kutatás Nagyon Nemes Társasága soron kívüli ülését tartja. A néhány száz méteres úton megtudhatjuk: a ma is folyó feltárás során eddig mintegy tíz tonna csontot találtak, zömében állati eredetűt, közte például medvéét, de az ősemberi maradványok arra engednek következtetni, hogy a neandervölgyivel azonos időben itt is voltak előemberek. Életmódjukra utalnak a barlang különböző helyein elénk tűni életnagyságú viaszfigurák, korabeli öltözékben, és elfoglaltságot kifejező mozdulatokban. A parazsat és a sarokból vicsorgó vadak szemének vad tüzét természetesen elektromos árammal utánozzák. Ez a talpig fehér reverendába (vagy hálóingbe?) öltözött csoport viszont a legnagyobb terem sarkában már él. Sőt bizalmatlan dör- mögéssel hallgatja az őrt álló társuk jelentését megérkezésünkről. A törzs öreg főnöke (akiben a félhomály- lyal lassan barátkozó szemünk az egyik belga kollégát véli felismerni) végül is engedékennyé válik és békét, sőt mi több, törzsükbe fogadást ajánl, ha a kezében tartott lábszárcsontra meg- esküsztink. hogy jobb pálinkát inni, mint csonttal verekedni. Vita nélkül mondjuk az eskü szövegét és azon nyomban bizonyítunk is egy kupica jóféle belga bodzapálinkával. Brüsszel. Miről is kellene írni ezen a még meglévő kevéske helyen? A Fő térről (Grand’ Place), amit a 27. számú ház hajdani lakója Viktor Hugo „a világ legszebb tere” jelzővel teljes joggal ruházott fel? Az 1958-as világkiállítás óta a város egyik jelképévé vált 102 méter magas, 9 gömbből álló atoniumról, amelynek tetejére 22 másodperc alatt röpített fel a gyorslift? Az Afrika Múzeum hihetetlenül gazdag történelmi, állat-, nö- nény-, ásvány- és nép- művészeti kiállításán látott, egyetlen fából faragott, 22 méter hosszú, több mint száz bennszülött harcos szállítására alkalmas csónakról? A Közös Piac akváriumnak nevezett csupa- üveg székházáról? (Tisztes távolból bár. de látni lehet mindent, ami bent történik, a gépírónő automatára emlékeztető mozdulatait éppen úgy, mint a feje búbját va- kargató sötétruhás tisztviselőt, csak éppen egy hang sem szűrődik ki). Arról a nyílegyenes útról, amely a Közös Piac székházát úgy köti össze Nyugat-Berlinnel, és Madriddal, hogy egyetlen megállást jelző tábla sincs rajta? Vagy inkább a vasárnap reggeli madárpiacról kellene szólni. Arról, hogy a főtéren ilyenkor vevőre vár a kolibritől kezdve a sárgarigón, a tarka papagájon, a postagalambon keresztül a pulykáig, a páváig minden fajta szárnyas? Talán a bolhapiacról? Arról a forgatagról, amiben mindent, de mindent lehet kapni, ami ide szállítható? Mert van itt kérem: könyv és kép, szőnyeg és lóistráng, nylonnal letakart új, japán tv és pocsolya szélére állított Hitler-mellszobor. Mondom: minden amitől az emberek szabadulni akarnak. Mégis talán a belváros fedett üzletnegyedének kirakataiban látott ruhaköltemények, vagy toprongyok csillagászati összegű árairól kellene szólni? Vagy az amerikai mintájú Shopping Center (bevásárló központ) több tucatnyi üzletében az áruk között turkáló, de csak elvétve vásárló közönségről? Szóljak a brüsszeliek büszkeségéről, az új metróról, amelyben egy különben alig tízperces úton kétszer tíz percre bentragadtunk, mert a tréfás kedvű biztonsági berendezések szembejövő szerelvény fantomját jelezték? Ezek helyett inkább egy régi magyar-vallon kapcsolatról szólok. Raul van Onsem úr, a legutóbbi magyar- országi, pontosabban tokaji útján a múzeumban felfedezett két vallon sarlót (böc- car), majd a múzeum igazgatójával kiderítették, hogy 700 évvel ezelőtt, amikor a tokaji szőlőt kipusztította a filoxéra, vallon telepesek érkeztek, akik — ahogy ma mondanánk — import vesz- szőkkel rekonstruálták a híres borvidéket. Többségük meg is ragadt a Tisza és a Bodrog partján. Az egyik sarlót Onzem úr hazavitte Belgiumba és éppen az ottlétünk idején mutatta be egy közös sajtóértekezleten. Mi magyar óbort tettünk le mellé. Ez utóbbinak legalább olyan sikere volt, mint az ősi vallon szerszámnak. Ki tudja miért, de hazafelé az út sokkal hosszabb volt, mint kifelé. Pedig az órák szerint mindkettő pontosan azonos ideig tartott. FEJES ISTVÁN A világ kilenc gyémántbörzéjéből négy ebben az utcában van
