Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
1977. december 25. ®£PÜJSAG 7 • • AZÉRT JOTTUNK ... Csikorog a fék, megáll az autó, utasai kikászálódnak, nyakukat nyújtogatva nézelődnék. Nem sokat látnak. A hatos főközlekedési útról ide látszó épületek éppen csak sejtetik a leendő atomerőmű méreteit. Akit a kíváncsiság elvezet a nagy építkezés bejáratáig, az már többet érzékelhet az itteni hangulatból. Tágas terek, nagy távolságok, robogó teherautók, az épületek tövében apró pontként mozgó, tevékeny emberek. És valami nehezen közölhető benyomás: leginkább a készülődés izgalmához hasonló, a nagy vállalkozások, nagy tettek utáni kedvet élesztgeti. Az, aki néha elmereng rajta, hogy milyen jó is lenne valami fontosban részt vállalni, aki szeretne valami maradandót alkotni életében, biztos vágyik rá, hogy a kerítésen belül tevékenykedők között lehessen. A romantikus érzelmeket gyorsan elfújja a portás szigora. Az atomerőmű-építkezés nem kirándulóhely, ide be csak az mehet, akinek dolga van. A puritán szigorúság odabenn is folytatódik. Az Atomerőmű Vállalat egyszerű irodaházában például büfé sincs, szűk kis szobában főzik a kávét, amit állva hajt le, akinek koffeinéhsége van. Erről az irodaházról sokkal kevesebbet hallunk, mint a „Nagy Építkezésről”, amely többé-kevésbé átszervezte a környék életét. Tudjuk, a paksiak már városi méretekben gondolkodnak, az újsághirdetésekben „atomvárosi telkeket” kínálnak jó pénzért, a falusi rokonokat ide hívják, hogy itt a jövő. Ez az ártalmatlan, atomerőműre támaszkodó szerénytelenség egyébként magukra az „atomosokra” egyáltalán nem jellemző. Az üzemelést csak 1980-ra tervezik, de az Atomerőmű Vállalat már 1976. január elsején megalakult. Azóta egyre gyorsuló ritmusú, koncentrált szellemi munka folyik. Nem is veszik szívesen, ha kíváncsiskodók érkeznek: a vállalat irodahelyiségeiben a „szürkeállomány” tevékenykedik, nincs mit nézni. Igen, a látogatókat általában kielégíti az építkezés látványa: nem sok helyen találni ennyi építőmunkást, ilyen építőipari munkatempót. És ha valakit mégis az érdekelne, kik, akik közvetve máris az atomenergia előállításán munkálkodnak, honnan jöttek, és miért? o Az üzemviteli főosztályt keresem. Az irodaépülettől a központi karbantartóba küldenek. Hatalmas üzemcsarnok, sok bejárattal. A főosztály is itt van, meszelésszagú folyosóról nyílnak pici irodái. A berendezés a lehető legegyszerűbb. Ahogy elkészült az épület, birtokba vették, dolgozni kezdtek benne. Az itteni vezetőknek nyilvánvalóan kisebb gondjuk is nagyobb szobáik díszíttetésénél. A főosztály vezetője, Balogi Jenő is egy ilyen, szűkös kis irodában dolgozik, másodmagával. Kevés az ideje, gazdaságosan kell beosztani: meghallgatja a kérdéseimet, besorolja őket, majd válaszol: — Az Atomerőmű Vállalat dolgozóinak egy része a vállalat megalakulásától itt van, a létszám fokozatosan emelkedik. Sajátságos — de szükségszerű — munkaerőszerkezet: a kevés számú adminisztratív alkalmazott mellett többségben vannak a szakmérnökök, vezető beosztásban. Ez azt jelenti, hogy a vállalat felülről lefelé épül, legelőször a vezetői kezdtek dolgozni, végül majd az üzemeltetők, az üzemmérnökök, technikusok, szakmunkások. A szakmérnökök — köztük főosztályok, osztályok vezetői — elvégezték a műszaki egyetemet, majd a reaktormérnöki kiegészítő szakot, vagy a Szovjetunióban tanultak atomerőmű szakon, mérnökfizikusi oklevelet szerezve. Tanulmányaik után többségük hagyományos erőműben dolgozott. 1980-ig minden mérnökünk megismerkedik az atomerőmű gyakorlati munkájával is, valamelyik szocialista országban. Továbbképzéseket is szervezünk — az első 1976. szeptemberében kezdődött — ahol a szükséges, friss ismereteket sajátítja el valamennyi munkatárs. A végén azért csak közbeszólok: — Azt mondta, a mérnökök többsége hagyományos erőműben dolgozott. Ezek szerint vezetőik a többi, működő hőerőműből kerültek ide? — Minden új vállalkozás megkívánja, hogy a régebbiek átadjanak szellemi kapacitásukból. Akik hozzánk jöttek, már évek óta készülnek rá. Elvégezték a szakmérnöki tanfolyamot, természetesen nem titokban tették. Munkahelyükön tudták — vagy legalább sejthették, hogy ide készülnek, — válaszolja, a továbbiakban pedig ő lesz a közvetítő: megszervezi, hogy beszélhessek néhány „atomossal”. Q Térjünk vissza Balogi Jenő egyik mondatára. „Minden vállalkozás megkívánja, hogy a régebbiek átadjanak szellemi kapacitásukból.” Az átadás-átvétel nem történhet zökkenőmentesen. A kivételes képességű, ambiciózus fiatal munkatársakra igényt tart az a vállalat is, ahol a tanulóidőt — nem ritkán hosszú éveket — eltöltötte. Maróthy László az Atomerőmű Vállalat reaktorosztályvezetője. Annak a főberendezésnek a munkáját irányítja majd, amelyik a nukleáris energiát alakítja át hőenergiává. Az Inotai Hőerőmű turbinaüzem-vezetője volt. Szekszárdon találkozunk, mert azok közé tartozik, akik nem Pakson, hanem a megyeszékhelyen telepedtek le. A reaktorosztály-vezető munkásbusszal jár. Fél órát -késett a járat, futva érkezik. A buszmegállótól még egy kilométeres az út, szép, kétszintes lakásukig. Negyvenen innen van, lezser öltözéke és szakálla fiatalabbnak mutatja. Mikor beszélgetni kezdtünk, rögvest feltárom — az egyszerűség kedvéért pontokba szedett — első benyomásaimat: 1. A félelmetes berendezés — atomreaktor — irányítója nem koros, 2. nem méltóságteljes, 3. nincs hivalkodó vagyona. — Mondhatjuk többesszámban, mert kollégáimra is áll, sőt a felsoroltakon kívül a következő is: nem vagyunk tudósok, és nem élünk veszélyben. Ha valaki udvariaskodik velünk, atomtudósnak titulál. Vissza kell utasítanunk. Az elméleti munka, a kutatás nem a mi feladatunk. Az a dolgunk, hogy készenlétben tartott elméleti alapokkal rendelkezve, gyorsan, hatékonyan döntsünk a gyakorlati munka során. Ami a veszélyt illeti: elképesztő, hogy miket gondolnak az emberek. Van. aki azt képzeli, hogy mi majd az atomreaktor közepén sétálgatunk, valami tudományos-fantasztikus filmből kölcsönvett álarcban ... Akik komolyan aggodalmaskodnak, azoknak sincs egyébként oka: a biztonsági berendezések kizárják a sugárzásveszélyt. — Visszaidézi néha Inotát, a turbinaüzemet? Elgondolkozva bólint. Felesége előkeres néhány prospektust: a színes felvételek korszerű csarnokról készültek. Ha nem is értek hozzá, arra következtethetek, az üzemvezetés Inotán komoly megbízatás volt. — Azok, akik tudják, hogy milyen forradalmat jelent egy olyan konstrukciójú hőerőműben, mint az inotai, a turbinaüzem, azt is sejthetik, hogy milyen konfliktust éltem ét, mielőtt Paksra jöttem. Az üzemvezetés önálló feladatot jelentett, járatlan úton kellett haladni. Sok örömöm volt benne, szép munka volt, nagy felelősséggel. Nehezen is engedtek. De ... 1964-ben végeztem a műszakin, hőerőgépész szakon. A diplomatervem atomreaktoros témában készült, persze, nem véletlenül választottam. Amint módom volt rá, 1967-ben beiratkoztam a reaktorszakmérnöki kiegészítő szakra. Mondjam, hogy ennyi készülődés után már későn jött a turbina? 1976. február elsején léptem be az Atomerőmű Vállalathoz. Nyáron két és fél hónap Novovoronyezsben, ősszel már a vállalati tanfolyamot szerveztük. Megjegyzem: olyan embernek látszik, akinek semennyi munka sem sok. Felesége felsóhajt, ő mosolyog. — Az első hónapokban, amíg sínre kerültek a dolgok, annyira hiányzott az inotai tempó, hogy magamra vállaltam a szakszervezeti titkárságot. Olyan ügyeket kellett elintézni, mint például az étkeztetési hozzájárulás ... Apróságok, de gyorsan kellett megszervezni mindent. Ilyesmire most már nincs időm. Egyszerűen nem fér be a napi programba. Q Ismét Pakson. Az erőmű buszpályaudvara és autóparkolója mögött ott a bemutatócsarnok. Idáig jöhetnek majd a jövendő látogatói: itt tablókon, maketteken megnézhetik, amit akarnak, kívánságra előadást is tartanak számukra arról, hogyan kapcsolódik az atomerőmű az országos energiarendszerbe. A látogatók csoportjaihoz itt csatlakozik majd a kísérő, mert kísérő nélkül akkor már senki sem sétálgathat az atomerőmű területén. Az Atomerőmű Vállalat egyik korelnökét keresem, Tétényi Lászlót, a gépkarbantartó osztály vezetőjét. Minden irodában megbeszélés vagy elmélyült munka folyik, Tétényi László irodatársát — szintén osztályvezető, mint errefelé úgy tűnik, mindenki — nehéz feladat elé állítja, amikor arra kéri, valahol máshol folytassa a munkát, amíg beszélgetünk. A tiszteletbeli korelnökről kiderül, hogy negyvennégy éves. Pakson fiatal a vezetés: a most épülő első-második lépcső során 880 megawattos termelésre készülnek fel, a legfrissebb elképzelések szerint a végső kapacitás 4760 megawattos lesz. Olyan vezetői gárdát kellett szervezni, amely a teljes felfutás idején is java erejében lesz. Persze, nem lehet Pakson sem nélkülözni a tapasztalt, a gyakorlatban alapos jártasságot szerzett munkatársakat. Közéjük tartozik Tétényi László, aki első munkanapjától kezdve a villamos energia iparban dolgozik, az Erőmű Trösztnél kezdte, ide az Ajkai Hőerőműből jött. De még tovább is mehetünk: már édesapja is „szakmabeli” volt: hálózati ellenőr ... — Lehet, hogy különösnek találja, de éppen apám foglalkozása miatt választottam az erőmű szakot, amikor bekerülvén a leningrádi műszaki egyetemre, lehetőségem volt rá. 1959-ben végeztem. Később, itthon szakmérnök lettem, hegesztő szakon. Akkor hogy kerültem ide, kérdezheti. Közel húsz éves iparági gyakorlat során az ember megismeri azokat, akik ezen a területen dolgoznak. Személyesen vagy közvetve én is ismertem mindenkit, aki ide került. Úgy gondoltam, közöttük érdemes lesz újra kezdeni. Azért jöttem Paksra, mert erőt, kedvet éreztem a feszített munkához, szükségem volt a nehéz, új feladatokra. Saját kérésemre kerültem ide. Hozzá tegyem, hogy .rangban” itt egy lépcsővel lejjebb vagyok. Ajkán hagytam a barátaimat, a vadásztársaságot, kényelmes, első osztályú lakásomat? Mindennél többet nyom latba nálam a munka. Tudja, mit jelent a gépkarbantartó osztály az atomerőműben? Az effektiv javításokat végezzük a főberendezéseknél, de a segédberendezéseknél is. Ha ezt a munkát nem végzik rendesen, megáll az erőmű, nincs energiaszolgáltatás. o Kilencszázötven lakás épül az atomerőmű dolgozói számára. Ebből 171 lesz Szekszárdon, a többi a paksi lakótelepen. A lakótelep lakásainak egy részében ideiglenesen az építőket szállásolják el — ésszerű megoldás munkásszállásépítés helyett. Az erőművesek többsége ugyanis akkor érkezik, amikor az építőknek már nem lesz dolga. A Szekszárdon lakó „atomosokat” autóbuszjáratok hoz- zák-viszik majd. Az út körülbelül huszonöt perces, vagyis nem számottevő az idő, amit utazással kell tölteni a Szekszárdon letelepülőknek. Mégis, a megyeszékhelyre csak azok költöznek, akiknek nyomós okuk van rá: házastársuknak csak itt adódik munkahely, a gyerek szakközépiskolába jár. Persze, kivételek is vannak. Maróthyék abban bíznak, hogy a harmincvalahány kilométer, ami elválasztja a munkahelyet a lakóhelytől, különválasztja majd a munkát is a magánélettől. Maróthyné panaszolja: — Inotán az erőmű lakótelepén laktunk, semmiképpen sem akarom, hogy ugyanaz ismétlődjék meg itt is: állandóan csak az üzem, csak a munka. A férjemnek ahány kollégáját csak ismerem, mind megszállott, ö is, persze! Maróthyék választhattak, de olyanok is vannak, akik munkakörük miatt csak Pakson élhetnek. Az üzemviteli osztály ügyeletes mérnökeinek bármikor akadhat dolga az erőműben, Szekszárdról hogyan érnének be, ha gyors feladat akad? Tétényiék is választhattak volna, ők viszont ragaszkodtak a paksi illetőséghez. Igaz, Tétényiné is az Atomerőmű Vállalat dolgozója, anyaggazdálkodó. Van egy autójuk, amivel hét végén kiszabadulhatnak a természetbe, egyelőre mást nem is terveznek. Ajkán ugyan jártak színházba, de nélkülözni tudják: marad a tévé. A város nekik nem is hiányzik. S akinek igen? Készül a munkásművelődési központ — a tervek szerint az ország egyik legkorszerűbb művelődési intézménye lesz — és minden olyan létesítményt megépítenek, ami a városlakó igényeit szolgálja. Az atomerőmű „tulipános” panel-lakótelepe tulajdonképpen máris egy miniváros, a nagyközség peremén. Ez a „karnyújtásnyiság” — amikor a közelben a munkahely, a szomszédok, munkatársak, ötszáz méternél nem kell többet gyalogolni sem a művelődési házig, sem a boltig, sem az orvosi rendelőig, de még az étteremig sem — egyelőre vonzónak tűnik. A kiszakadás-visszatérés eszköze a gépkocsi. Prózai gond: a házakhoz nem építettek gépkocsitárolókat. Kellett volna, vagy luxusigény? Folyik a helyi vita. Mindenesetre létrejött a garázsépítő szövetkezet, aki nem rest építkezni, az fedél alá rakhatja az autóját. o Tallósy Jánosék itt jutnak majd első önálló otthonukhoz. A férj — innen a harmincon, — üzemviteli osztályvezető, felesége gépszerkesztő mérnök, egyelőre a MOM-nál, de szintén az erőműhöz készül. Három gyerekük van. — Ettől függetlenül nem ezért jöttünk Paksra, hogy megoldódjon a lakásproblémánk. Jó, hogy megoldódik, de ha nem lenne lakás, akkor is jelentkeztem volna, — mondja, és egész beszélgetésünk alatt az egyetlen eset, hogy erélyesen szól. Pedig hangerőre szükség lett volna, legalábbis addig, amíg az étteremben, ebéd közben próbáltunk beszélgetni. A jókora teremben több százan ebédelnek egyszerre, Az étterem három műszakos, éjszaka is főznek, tálalnak — a munka is állandó. A hangokat elnyelő csörömpölésben, zsongásban csak arra futotta, hogy a gyerekekről beszéljünk. A legkisebb egy hetes folt, amikor két és fél hónapra tanulmányútra indult Tallósy János, Novovoronyezsbe. Ö is hőerőgépész szakot végzett, az Erőterv ösztöndíjasaként. Ott volt az első munkahelye, az ott töltött évek alatt lett atomerőműves szakmérnök. Amikor ösztöndíjas kötelezettségének eleget tett, jelentkezett az Atomerőmű Vállalat jogelődjénél, az Atomerőműberuházó Titkárságnál. Részletes önéletrajzot adott be, és hosszas beszélgetést folytattak Szabó Benjáminnál, az erőmű későbbi igazgatójával. 1980-ban tizenöten dolgoznak majd osztályán, jelenleg hárman vannak. Két kollégája tapasztalatokat gyűjt, egyikük a Dunamenti Hőerőműben, a másik Gyöngyösön. — Nem tart tőle, hogy jobban ismerik majd a termelő- munkát, mint ön, az osztályvezető? — Nem. Alaposan kihasználom a lehetőségeket, amikor erőműben tartózkodhatok. Munkatársaimnak egyébként is más feladata lesz, mint nekem. Másként kell felkészülniük. Ügyeletes mérnöki munkát látnak majd el, műszakonként ellenőrzik, irányítják az erőművet. Következik a részletes tájékoztató: a kis létszámú osztály az erőmű operatív irányítását végzi, és műszaki, termelési állapotát ellenőrzi. — Akárkit hallgatok, mindenki úgy beszél saját osztályáról, hogy kénytelen vagyok elhinni, az a legfontosabb része az erőműnek. — Valami alapja mindenkinek van, hogy a maga reszortját különösen fontosnak érezze ... így érdemes dolgozni. Mi másért jöttünk volna Paksra? Az atomerőmű 1980-ban kezd üzemelni. Addig még két év van, de máris jönnek a levelek. Fiatalemberek írják, itt szeretnének majd dolgozni. Levélbeli kérdéseik alapján — fogalmuk sincs róla, hogy mi az atomerőmű, de úgy képzelik, itt lehetne valami nagyot tenni. Mint minden mást, Pakson az utánpótlás kérdését sem bízzák a véletlenre. A pécsi gépészeti és a budapesti Üteg utcai erősáramú és villamosipari szakközépiskolában atomerőműves osztály indult, az itt végzők közül kerülnek majd ki az erőmű fiatal szakemberei. És akik kiemelt fizetésre, gyorsan szerzett lakásra számítanak? Olyanok is akadnak, de csak a levélírók között. Akik egy kicsit is tájékozódnak, hamar megtudják: az Atomerőmű Vállalat egy fillérrel sem ad magasabb fizetést, mint amennyit az előző munkahelyen keresett a jelentkező. Talán a lakótelepi garázsok is azért maradtak ki a tervekből: aki Paksra jön, csakis a munka miatt jöjjön. * VIRÁG F. ÉVA
