Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

© nfepÜJSÁG 1977. december 25. Igali József főagronómus tervkészítés közben Fotó: GOTTVALD Az a szövetkezeti vezetőség, amelyik ezekben a napok­ban kezdi meg a jövő évi terv készítését, elkésett. Amelyik most folytatja, az jó úton jár. Ezekről a dolgokról beszél­gettünk Attala községben a termelőszövetkezet főagronómu- sával, Igali Józseffel. A „téma” aktuális, hiszen kezünkben lobogtatjuk az országgyűlés „jegyzőkönyvét”, a napilapokat és van eligazodnivaló bőven: jobban, olcsóbban termelni. Még pontosabban: szigorú mércével kell 1977-es munkánkat mérni. Van miről tanácskozni a tervkészítés idején. Mert valójában a nyáron eldőlt már a fő növények ve­tési területe, a választék, októberben jószerint mindenütt földbe került a kenyérnek való mag, de ez csak nagy vona­lakban jelenti a tervet. A részletek kimunkálása most van folyamatban. — Attalán az a helyzet, hogy földterületünk jelentős része a Kapos völgyében van. Ha szeszélyes az időjárás, és a Ka­pos vízjárása, bizony megérzi gazdaságunk. Sőt: az ember régi eszével azt hiszi, ha szabályozzák a vízfolyásokat, ked­vezőbbek lesznek a termelési körülmények, az öntésveszélyes területeken. Holott egészen más a helyzet, hiszen ezek a földek szinte új életet kezdenek. Lemegy róluk a víz, eset_ leg savanyú lesz a talaj, azután gyorsabban érzi az aszályt, vagy a rendezés miatt sebesebben rohan a víz, és elönt még olyan területet is, amely azelőtt sohse kapott vizet, s jönnek a rejtett betegségek, amelyek ezen a vidéken alig-alig vol­tak. Itt van példának okáért a lisztharmat. A szövetkezet gabonáját tavaly olyan fertőzés kapta el, hogy a termés mennyisége nem érte el a tervezettet. A mi eredményünk nem kerül a legjobbak közé, de a szövetkezeti gazdák erőfeszítése, munkája, az oda. Hiszen az a fertőzött gabona több gondot adott, több költséget emésztett fel, mint másutt a jóval nagyobb átlagok. S hiába volt a kemizálás, a gyakori közbeavatkozás, a bajon nem lehetett segíteni. Most lehet. Amikor ősszel elvetették a gabonát, úgy, s olyan helyre jelölték a táblákat, ahol nincs olyan veszély, a pára nem reked meg, esős időszakban nem áll meg a víz még a környéken sem. És a fajtaválaszték: kizárólag olyan búzát — főleg nagy hozamú jugoszláv fajtákat — vetettek, amelyek nem annyira érzékenyek a lisztharmatra, meg az egyéb divatos betegségekre. Úgy látszik, hogy a hatszáz hek­tár gabona jó helyre került, s ezt bizonyítja a kelés is. A háromleveles állapotban levő növény elég jól bírja a mostani szigorú telet — csak akkor lesz baj, ha gyakran felenged, és újból megfagy a talaj. A növény most sokkal jobb, mint ta_ valy ilyenkor volt. A kukoricával majdnem úgy jártak, mint a búzafélékkel. De a termésátlag itt jó, meghaladja a tervezettet. Jövőre háromszáz hektárt vetnek el kukoricával. Az összes terüle­ten elvégezték a mélyszántást, a téli csapadék beszívódhat a földbe, a fagy pedig segíthet elmunkálni a talajt a tavaszi vetés alá. A kukorica-vetőmag ügyében is eljártak, tudják már melyik táblába milyen fajtát vetnek, hogy az érés­folyamat meglegyen, és így a gépi és emberi erőt jól lehes­sen használni. Fő veteménye az attalai szövetkezetnek a rostlen. Évek óta sikerrel termesztik. Jól fizet, mert jó mi­nőségű. Megadják a földnek, amit a technológia megkíván, és amikor a nyűvésre kerül a sor — nincs sok gondjuk, mert a rostlentermesztést teljes egészében gépesítették. Illetőleg egy munkaművelet kivételével, de ez inkább feldolgozóiparba tartozik, mégis itt a szövetkezetben gubózzák a lent. Ez gya­korlatilag azt jelenti, hogy a rostlent legubózva adják el, és télen-őszön egy csapat asszonynak tudnak munkát adni. A gubózás nemcsak elfogaltságot, hanem több pénzt is ad, hi­szen itt marad a lenmag, amely szinte aranyat ér. A zöldségtermesztésben régi tapasztalatok vannak Atta­lán. Idén hét hektáron dinnyét, hét hektáron sárgarépát és hét hektáron zöldséget termelnek. Jövőre megtartják a diny- nyeterületet, jó exportáru volt idén, jövőre még jobbnak ígérkezik a piac, a szerződés biztosítja az átvételt, a nyugodt munkát, mint ahogy a zöldségnövények más fajtájánál is. Idén például kiszedték a hét hektár sárgarépát, a gyár el­vitte, jól fizetett érte. De itthagyta a földben a zöldséggyökeret. Ez nem fagy meg, ennek nem árt, de a partneri viszony tisztes­sége az, hogy így segítsenek a ZÖLDÉRT-nek. Ez annyit jelent, hogy akkor viszik majd el a növényt, amikor feldolgozni kell, és később lehet előkészíteni a talajt a következő évi növény­nek, minden bizonnyal a vörösherének. Ugyanis jó ajánlatot kaptak vetőmagtermesztésre. A készülés-tervkészítés a jövő évre tehát azt is jelenti Attalán, mint Igali elvtárs elmondotta, hogy számos elő­adást tartanak tagjaik részére, megbeszélik egy-egy új nö_ vény termesztéstechnológiáját, sőt ha úgy adódik a helyzet még tapasztalatcserére is elviszik az embereket. Az a szokás évek óta, hogy a tervkészítéskor elnagyol­ják az emberek a munkát. Attalán részletekre bontják a tennivalót: mennyi munkaidőt, energiát — traktorban, üzem­anyagban —, mennyi munkabért fordítanak egy mázsa nö_ vény megtermelésére. Önköltségszámítás, laboratóriumi vizs­gálat éppen úgy hozzátartozik a részletes tervkészítéshez, mint az, hogy az emberekkel leülnek megbeszélni a tenni­valókat, a konkrét tennivalókat. Nem hagyják számításon — terven — kívül az embereket. Beépül minden növényter­mesztő, traktoros, állattenyésztő az 1978-as tervbe. Része lesz, konkrét feladatával az ember Attalában a jövő évi termelésnek. Az év elején, amikor a tervtárgyaló közgyű­lésre kerül sor, akkor tiszta képe lesz mindenkinek a mun. káról, a feladatokról, és természetesen a tisztességes munka hasznáról, eredményéről is. Az újság a napi események krónikása, beszámol azokról az eseményekről, amelyeket az adott kor fontosnak tart. Ezeket az újságokat olvasva, sok ismeretet szerez az ember. Felelevenednek korok, szoká­sok —, de bepillantást enged, nek az emberek mindennapos gondjaiba is. Karácsony tá­ján gyakran jelent meg szí­nes tudósítás, riport, vagy csak egy-egy rövid hír arról, hogy hol, mikor, milyen szervezet vagy személy adott a legszegényebbeknek kicsi csomagot vagy éppen némi élelmet. Olykor megyei mé­retű volt a gyűjtés, hogy a nyomort némiképp enyhítsék, s néhány családnak legalább a szeretet ünnepén legyen valamennyire is elfogadható étel az asztalán. A gyűjtés eredményét rendszerint a sajtó hasábjain nyugtázták. Ezekre az akciókra a 40 éven felüli korosztály emlé­kezhet. A felszabadulás előtt minden évben megújult, megismétlődött. A gyűjtésnek — és adakozásnak — több formája is ismert volt. Volt olyan, hogy 5—10 kg lisztet, 1—2 kg zsírt adtak, gyakori volt, hogy a legszegényebb gyermekek flanellt kaptak, hogy meleg ingecskét varrja- nak belőle részükre. Ritkáb­ban, de arra is volt példa, hogy egyik-másik cipőt ka­pott ajándékul. S ki ne tud­ná Pakson, hogy az utca sze. gélyén lévő fák levágott ágait is elajándékozták, hogy meleg otthon legyen néhány napig a legszegényebbeknek. A nyomorenyhítő akciók egyike, a népkonyha, pedig széleskörűen ismert „intéz­mény” volt. Szekszárdon a millennium lázában égő polgárság elha­tározta, hogy az év leghide­gebb hónapjaiban teljesen díjtalanul, vagy egész mini­mális térítés ellenében na. ponta egy tál meleg ételt biz­tosít a város legelesettebbjei részére. Így született meg a szekszárdi népkonyha, amely évtizedeken át december vé­gén, január elején megkezdte áldásos tevékenységét, s március elejéig működött. A népkonyha ügyét annyira je­lentősnek tartották annak idején, hogy szinte alig volt olyan újságpéldány, amely­ben ne lehetett volna olvasni valamit a népkonyháról. A Közérdek 1906. január 6-i száma közölte, hogy meg­nyílt a népkonyha. Közölte, hogy az első napon 64 sze­mély jelentkezett meleg éte­lért. Másnap számuk már 80- ra emelkedett. Olykor azon­ban — más tudósításból tud. juk — 120—150 adag ételt is kiadtak naponta. A Közérdek 1908. március 7-i száma „Utolsó ebéd a szekszárdi népkonyhán” címmel arról számol be, hogy korábbi vál­lalkozásnak megfelelően, eb­ben az évben is teljesítette feladatát a népkonyha. De azt is megtudjuk, miként működött ez az intézmény. Idézzük a cikket: „Évről-évre szétmegy az ő lelkes felhívása (az alispán feleségének felhívásáról van szó — a szerk.), amelynek csengő korona lesz a vissz­hangja. Aki pénzt nem ad, vagy nem adhat, az .termé­szetben’ rój ja ,le önkéntes adóját. Zsír, bab, liszt, rizs­kása, krumpli, sok más egyéb csurran-cseppen innen is, onnan is. Egy pár uraság — de legfőképp a nemes szí. vű védnök (Bezerédj Pál — a szerk.) megszerzi magának még azt az élvezetet is, hogy olykor-olykor egy kis húst küld a szegények bográcsá­ba. Valóban felséges fejedel. mi élvezet az a tudat, hogy a szegénység, a nyomor még húst is ehetik az — én jóvol­tomból. Az így összegyűlt eleség élvezhető étellé való megfő- zését azután az óvodát ve­zető testvérek teljesítik, zú­golódás nélkül, jó kedvvel. Minden szegény jegyet kap a városházán, s ezek alapján ritka önfeláldozással, már 12 év óta a róm. kath. ovoda és gyermekmenhely érdemes al- elnöke Triebler Ilma úrhölgy személyesen porciózza ki az adagokat.” szegény gyermekek fek-ubante. A szekszárdi rk. óvodába járó szegénv gver' mekek felruházására M/s Istvánná. Csálhú lrénke ór Dicenty Paula urhölgyek gyűjtő ivén a következő kegyes adományok folytak bo: Nits Istvánná, dr. Török Oftóné, Szondy Istvánná, dr. Leopold Kornélnó, dr. Spitzer Manóin*, P. J„ Tomcsányi Lajosné, Bodnár Istvánná, Antal Pál né, Tóth Gyulám*. dr Borostyán Sándor, Oszoly Károlyná, Leopold Sándorod, Stokinger Jánosod, Refold San dorne, Mayer, Mehrwerte Ferencz és Szegliy Sátidorné 2--2 korona, ifj. Glantz Miksa, Maresekényi Kgon, N. N., N. N., N. N., N .V, N. N.. Ktl t’rcHti, Matlioni Jánostté, Ac- Lipótué, dr. Rubinstein Mátyásné, Stein« dorter Józseitfo 1 — 1 koruna. W. -S. 8 kor., Fischliof, Studerné, N. N.( N. N., N. N-, 40- 40 fillér, Krtuunrer Vilmos liU fillér, lJi- centy Gyulául 2 kor., dr. Mtiller Ferenczne 4 korona. Összesen 50 kor. bt) fillér. Mely kegyes adományokért hálás köszönetét mond Pálné elnök. Lista a szegény gyermekek felruházására indított adako­zásról A tudósításból az is kidé. rül, hogy 1908 januárjában 2672, februárban pedig 3128 adag ételt adtak ki és 680 kenyeret osztottak szét „mert hetenként egyszer, szombaton kenyeret is osz­tottak” állapította meg a lap. Nemcsak az emlékek, de a levéltárban elfekvő iratok, cikkek arról is szólnak, hogy nem jutott mindenkinek leg­alább egy tál meleg étel — s éhen haltak. Tolna megyé­ben is volt erre nem egy példa. A Tolnamegyei Újság 1922. május 6-i számában Éhenhalt téglás címmel rö­vid tudósítást közölt. Idézzük az írást: „A mostani lágy munka- nélküliségből folyó nyomor áldozata lett Vas József tég­laégető, akit azelőtt igen szorgalmas és derék munkás, nak ismertek. A napokban egy este Sárszentlőrincre ér­kezett és szállást kért a tég­laház tulajdonosától, akit régóta ismert. Reggelre hol­tan találták a szerencsétlen embert, akiről az orvosi hűl. laboncolás megállapította, hogy éhségből folyó végkime­rülés és szívbénulás követ­keztében halt meg.” A fenti tragikus esethez hasonlót ismertet a lap 1923. december 8-i száma is, mely szerint Jankó Júlia tolnai szegény asszony, aki napokon át nem evett, mert nem volt mit, éhen halt. A fentiekhez semmi kom mentárt nem fűzünk. K. BALOG JÁNOS Utolsó ebed a szekszárdi nép­konyhában. A szekszárdi népkonyhában ez idősze- riut, a múlt szombaton osztották ki az utolsó ebédet. Foga van még ugyan olykor olykor az időnek, de már csalja a napsugár a tava­szi rügyet, érleli a „szegény ember kenye­rét“, dolgot, munkát találhat, aki akar, vala­micskét a leggyámoltalaiuibb ember is keres­het, igy e nemes emberbaráti intézmény te- lesleires útrészen — a iöv<> télig. Az évtizedeken át működő szekszárdi népkonyha tevé­kenységéről szóló tudósítás a Közérdekben o héten összeült a Tolna megyei Tanács közmű­velődési és oktatási bi­zottsága, hogy megvi­tasson két beszámolót, ame­lyek rendkívül fontos dolog­ról szóltak: a nemzetiségi közművelődés és a nemzeti­ségi oktatás helyzetéről. A bizottságok történetében aligha ez a mostani alkalom volt az, ami a legnagyobb iz­galmat kavarta. Tekintélyes, munkáját lelkiismeretesen végző testületekről van szó, talán furcsa a feltételezés, mégis megkockáztatjuk. Úgy tűnt, a nemzetiségi kultúra — és egyáltalán, a nemzeti­ségi tudat — fennmaradását, továbbvirágzását nem talál­ták a jelenlévők igazán lé­nyegbe vágó kérdésnek. De ha tartunk egy röpke önvizsgálatot, magunk is el­marasztalhatjuk önmagunkat. Megelégszünk azzal, hogy a nemzetiségiek helyzetével a párt és a kormány megkülön­böztetett figyelemmel foglal­kozik, i)ogy a nemzetiségiek jogai nálunk maximálisan biztosítottak. Mindez így is van, s mulasztásainkra, vét­ségeinkre esik akkor derül fény, amikor aprólékos vizs­gálatába kezdünk az elméle­tek gyakorlatának. Q A kanadai magyarok kö­zött készült tv-filmet nagy érdeklődés kísérte ország­szerte. A közvélemény lé­nyegbevágó kérdésnek vélte, hogy a kinn élő, jószándékú magyarság megtarthatja-e magyarságát, és szomorúan néztük a filmet, amikor azt dokumentálta, hogy a fiata­labb generáció gőzerővel tart a teljes asszimilálódás felé. Többségük már az anyanyel­vet is csak törve beszéli. Ez a fajta aggodalom hiányzik akkor, amikor má­sodik generációs ifjakról — akiknek a szülei még német anyanyelvűek, magyarul is­kolás korukban tanultak meg — halljuk, hogy még törve sem beszélik szüleik anya­nyelvét, a németet. A köztünk élő németek asz- szimilálódása természetes folyamat, és amennyire a kö­zös múlt, a közös jelen kí­vánja, magától érthetődően szükséges is. De szegényeb­bek leszünk akkor, ha siet­tetjük a folyamatot, szegé­nyebbek a német nemzetiség sajátos kultúrájával, szelle­miségével. Szükség lenne anyanyelvi óvodákra, német nyelvű óvó­nőkkel. Az oktatási bizottság tizenhat községben vizsgáló­dott, mindössze négyben ta­lált óvodai anyanyelvi fog­lalkozást. Ezenkívül még két helyen, összesen tizenegy cso­portban 231 gyerek vesz részt anyanyelvén is óvodai fog­lalkozásokon. Igény lenne máshol is, de nincs németül beszélő óvónő. Később sem enyhül a nevelőhiány, az ál­talános iskolákban sem. Pe­dig a becslések szerint ma Tolnában 18 ezer német és 60—70 délszláv nemzetiségű ember él. Hogyan lehet, hogy még- sincs német anyanyelvű pe­dagógus az iskolákban? Hiányukat indokolja a kö­vetkező adat is: 1973 óta a nyelvi csoportok száma 50 százalékkal, azaz 943 fővel nőtt, a nyelvet tanítók szá­ma viszont tizenegy fővel... A nemzetiségi nyelv okta­tásának szervezési manőverei — külön osztályok létrehozá­sa, a nyelvórák órarendbe ál­lításának módja — eredmé­nyeképpen a gyerekek, ahogy múlnak az iskolai évok, úgy maradnak le az anyanyelvi órákról. Olyan hely, ahol a német nemzetiségű gyerekek óvodás koruktól érettségiig tanulják nyelvüket, csak egy van: Gyönk. így aztán nem csoda, hogy a főiskolára, egyetemre ke­rülők között már alig van hemzetiségi és a németet ta­nítani szándékozó fiatal. Nem véletlenül hívta fel a figyelmet a bizottság ülésén Szabó Géza, a megyei párt- bizottság osztályvezetője ar­ra, hogy a nemzetiségi fiata­lok pályaválasztását, tovább­tanulását kiemelt figyelem­mel kell kísérni, támogatni. A másfél évvel ezelőtt megtartott nemzetiségi kon­ferencián, Bonyhádon több javaslat is elhangzott, amely­ben azt szorgalmazták, hogy rendezzenek több nagy mű­sort a nemzetiségiek közre­működésével, elsősorban az ő számukra. Megyénkben — a jelentés szerint — két nemzetiségi népi együttes, három kórus, három éneklőcsoport, három gyermekcsoport és négy zene­kar működik állandó jelleg­gel, ők időnként fellépnek. Legnagyobb gondjuk az, hogy vezetőjük, akik lelkes híve a nemzetiségi kultúrának, álta­lában nem szakember. A vál­toztatás módja? Talán a hi­ányzó referens alkalmazása, akinek a feladata a nemzeti­ségek közművelődésének gondozása lenne. Több szereplési alkalom, és több találkozó a környező megyék nemzetiségi csoport­jaival, vagy akár a testvér­megye népművészeivel. A megyei tanács művelő­désügyi osztályának beszá­molójából az is kiderül, hogy egyelőre csak terv német nyelvtudású kulturális szak­emberek munkába állítása, mind a megyei hatáskörű művelődési intézményekben, mind a német lakta járások­ban... A bizottság üléséről nem lehetett megnyugodva eltá­vozni. Gondoljunk csak arra az egyetlen' tényre, hogy me­gyénkben, ahol 18 ezer né­met nemzetiségi lakik, egyet­len településen sem látunk kétnyelvű feliratokat, utca­névtáblákat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents