Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-24 / 302. szám
1977. december 24. Képújság 3 Ilyenkor, ünnep táján még több figyelemmel kísérjük a postások munkáját. Megsokasodnak a rosz- szalló vélemények, ha az utolsó pillanatban feladott küldemény nem ér oda időben, ha sokáig kell sorban állni a postai ablakok előtt. Pedig az ünnep előtti napokban a feladott csomagok, levelek, üdvözlőlapok megsokszorozódnak. Viszont a megnövekvő forgalmat a postán változatlan dolgozólétszámmal kell ellátni. Képeink Szekszár- don, a megyei postahivatal egy hétköznapján készültek. Munkában a levélelosztók Délelőtti csúcsforgalom Fotó: kz A NEB tárgyalta A szerződéses fegyelem helyzete Tolna megyei NEB megvizsgálta és megtárgyalta a szerződéses fegyelem betartásának helyzetét a megye ipari és kereskedelmi vállalatainál. A vizsgálat az 1976. és 1977. évekre terjedt ki, és tizenöt gazdasági egység adatai szolgáltatták az anyagot az összefoglaló jelentéshez. A vizsgálat a szerződéses fegyelemmel kapcsolatban úgyszólván minden kérdésre kiterjedt, ezért megállapításai teljes érvényűnek tekinthetők az ipari és kereskedelmi vállalatok egészére. A vizsgált egységeknél a megrendelői igények a kapacitást szinte teljesen kitöltötték, azt sok esetben meg is haladták. Különösen az építőipari tevékenységet folytató vállalatoknál jelentkezik évről évre olyan igény, amelyet a megbízó által kért időben- teljesíteni nem tudnak. A beruházók tehát nincsenek abban a helyzetben, hogy több kivitelező közül a számukra legkedvezőbb ajánlatot válasszák. Az építőipari kapacitáshiányból adódóan a megyei szervek kénytelenek a munkát koordinálni és rangsorolni. Más területeken a kapacitáshiány nem jelentkezik ilyen súlyosan, mégis az a jellemző, hogy a szállítóknak, vállalkozóknak szabad kapacitásuk nem marad. Az igények és a lehetőségek közötti összhang hiányából adódik az az általánosnak mondható gyakorlat, hogy a szerződési feltételeket elsősorban a szállítók, illetve a vállalkozók határozzák meg. A vizsgálat azonban mégsem tárt fel jelentősebb, súlyosabb — a monopolhelyzettel történő — visszaélést. A vizsgálat megállapította, hogy az egymással szerződéses kapcsolatban álló vállalatok esetenként szocialista együttműködési szerződéseket kötnek feladataik jobb ellátására. Ilyen szerződés jött létre például a Tolna megyei Tervező Vállalat, a TOTÉV és a Tolna megyei Beruházási Vállalat között. A vizsgált gazdasági egységekre általában jellemző a kötelezettségek szerződésszerű teljesítése. Figyelmet érdemel az a tény, hogy a késedelmes teljesítések aránya nem magas, meghiúsulás, a szerződéstől történő elállás pedig csak kivételes esetben fordul elő. Nem jelentős — a vállalt kötelezettséghez képest — a minőségi kifogások száma sem. A módosított szerződések aránya — valamennyi vizsgált egység adatait figyelembe véve — mintegy egyharmadra tehető. A megállapítások szerint a szerződésmódosítások egy része a nem kellően körültekintő előkészítésre vezethető vissza. Ez történt a tamási szolgáltató ház -f- 24 lakás kivitelezésének előkészítésénél és még néhány helyen. Az esetek többségében szerződésmódosításra az utólagos besorolás miatt került sor az építőipari vállalatoknál, itt a kivitelezési összeg nem, vagy alig változott, csak a határidő módosult. Az ipari vállalatok között a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalatnál az eltérés egy százalék alatt maradt, a Tamási Vegyesipari Szövetkezet szerződéses kötelezettségét példásan teljesítette. ellene nem merült fel sem mennyiségi, sem minőségi kifogás. Ez azonban nem jellemző a DOMBACA- LOR Vasipari Szövetkezetre, ahol a 71 szerződésből 43-at késedelmesen teljesítettek. A ZÖLDÉRT Vállalat — illetve jogelődje — szerződéseinek az elmúlt években, teljes mértékben nem tudott eleget tenni, mivel az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek kötelezettségeiket általában mintegy 80 százalékra teljesítették, az ÁFÉSZ-ek pedig csak mintegy harminc százalékra. Itt figyelemmel kell lenni az időjárás kedvező vagy kedvezőtlen voltára is. A vizsgálat megállapította, hogy a gazdálkodó szervek minden esetben éltek késedelmi kamat érvényesítési jogukkal, és ezt tették más vállalatok is, velük szemben. Ugyanakkor a késedelmi, minőségi vagy más kötbér lehetőségével általában nem éltek. Az ellentmondás arra vezethető vissza, hogy a gazdálkodó szerveknél általában más foglalkozik a kamat érvényesítéssel, és más a kötbérekkel. A késedelmi kamatok érvényesítése ugyanis a pénzügyi szakszolgálatok ügyviteli folyamatába szervesen beépül, míg a kötbérek érvényesítése gazdálkodási-ügyintézői feladat. A vizsgálat adatai alapján megállapítható az is, hogy a kötbérek nem töltik be eléggé azt a gazdasági funkciót, amelyet létrehozásukkal elérni kívántak. HM eltűnő jelenségnek érF | tékeli a NEB-vizsgálat f azt a körülményt, hogy 'iisiiiiiiiia a bőriparban 1976-ban az éves szinten elért nyereség mintegy ötven százalékát a cipőgyáraktól kapott késedelmi kamatok tették ki. Ez 1977-re már nem jellemző. Megállapításaival, javaslatai- vál a NEB-vizsgálat a helyzet további javítását kívánja szolgálni. Az érintettek és illetékesek részletesen megismerkednek az anyaggal és megtehetik a szükséges intézkedéseket. L. Gy. a város? rendest telelós szerveket is. Mindez elválaszthatatlan a termelőerőktől. Minél gazdagabb egy ország termelőerőkben, annál több város alakul ki, a példa talán felesleges is, hiszen a földgolyóbis min- den zuga ezt bizonyítja. A népi Magyarország fejlődése tehát azon is lemérhető, hogy ha nem is viharos gyorsasággal. de eléggé észrevehetően változik hazánk már említett térképe. Ez nem homályosít- ja el azt, hogy az elosztás egyenetlen. Vannak területek, amelyeken még nagyon kevés a város. Olyan figyelmeztetések ezek, amelyek befolyásolják a fejlesztés irányát, tennivalóját. Ne felejtsük el, egy város vonzó" íré je igen nagy, fejlődését, alakulását, boldogulását, ígész életét száz- és százezer szem figyeli. A VÁROSODÁS és a városiasodás nem játék a két szó lyelvtörő hangzásával, a kü- önbség sem csak két szótag, lanem nagyon fontos elvi és »yakorlati kérdés. Az előbbi alatt a települések városi ■angra való emelése értendő, az utóbbi elterjedtebb megje- ölése: urbanizáció, a városok fejlesztése. A hatvanas ivek végén érdekes, összeha- mnlítható statisztika jelent neg a vidéki városok urba- íizálásának eredményeiről. Az érthetően különleges íelyzetben lévő Budapestről sem most. sem a továbbiakban nem szólunk.) Tíz vidéki városunkban azt kutatták, hogy milyen mértékben fejlődtek a legutóbbi húsz év ötéves terveinek idején a horthysta Magyarország azonos időszakához (1930—1940) képest. Hatalmas a fejlődés! A lakásépítés e városokban megnégyszereződött, a szilárd burkolatú úthálózat a négy és félszerese, a közmű háromszorosa, a csatorna a három és félszerese a réginek. Különösen hatásos volt a második ötéves tervben a termelőerőknek — az urbanizáció alfáját és ómegáját jelentő — fejlődése. A 30 ezernél több lakosú városok közül a tervidőszak kezdetén csak tíz volt ipari jellegű, a végére pedig már tizenhét. LÁTSZÓLAG TEHÁT minden rendben van, a fejlődés megnyugtató, elvégre városok átalakítása sehol a világon nem megy varázsütésre. Mégis az örvendetes urbanizációs törekvések és az elvégzett munkák mellett szembetűnnek árnyékok is. A városok jó részének ellátott- sági szintje még sok kívánnivalót hagy maga után, a városfejlesztés több helyütt komoly gondokat okoz. A városi rang magában édeskevés. A cím mögé tényleges tartalmat csak a városlakók jó lokálpatriotizmusa, egybehangolt, okos közösségi munkája tud adni. Vidéki városainkban 100 lakásra több lakos jutott, mint az országos átlag. A vízellátás — ez köztudomású — az iparfejlesztéssel kapcsolatban egyre problematikusabb. Egy emberre naponta 140 litert kellene számítani, a vidéki átlag ennél jóval kevesebb. A csatornahálózat sem éri el a kívánt szintet, néhol a minimális szintet sem. Talán mondanunk sem kell, ha nincs elég közmű, megsínylik az építkezések. Nem lehet építeni magasabb épületeket, nem lehet zártabb városokat létrehozni. Zsúfoltak az iskolák, az óvódák, a közlekedés gondjairól nem is szólva. MINDEBBEN bizonyára előnyös változást hoz majd több új rendelkezés. így például a helyi tanácsok az eddiginél nagyobb önállóságot kapnak az anyagi alapok létrehozásában, elosztásában, a feladatok sorrendiségének megállapításában, s általában a tervezőmunka gazdaságosabb és tartalmasabb javításában. Az urbanizáció rejtett tartalékai óriásiak. Nyilvánvaló, amikor városról beszélünk, ez nem csupán azt jelenti, hogy ott sok ember él, együtt, de azt is: hogyan él együtt, ki tudja-e a alakítani a városiközösséget, a várost jellemző érzelmi, kulturális légkört, fel tudja-e kelteni a lokálpatriotizmus nemes szellemét. A lokálpatriotizmus nem egyedül a szülőváros szeretete, hanem az akarat, tenni is valamit a városért. Nincs város, amelyben ne lehetne felkelteni ezt a közszellemet, s a tanácsok érdekes, eredményeket ígérő feladata, hogy megkeressék az energiaforrásokat, felhasználják a fejlődés érdekében. Az új városok története előttünk játszódott, jászódik le, aránylag rövid idő alatt. Még emlékszünk azokra az évekre, amikor az építkezéseket — tisztesség ne essék szólván — az ország szeméttelepeinek tartották. Semmibe sem vették a köztulajdont, milliós értékeket a szó szoros értelmében beletaposták a földbe. S ma ezekben a városokban nem szakíthatsz le egy szól virágot, hogy rád ne szóljanak. BIZONYÁRA feltűnik, hogy a fentiekben, főleg az urbanizációról esett szó. A városodásnak nem csapunk reklámot. Egyrészt azért, mert „jó bornak nem kell cégér”, a törekvés mindenütt megvan rá; az Elnöki Tanács, amely végső fokon dönt ebben, kap javaslatokat elbírálás végett. A városi cím tekintélyt, erőt, lehetőségeket kínál a vezetőknek és a lakosoknak, ez világos, a tapasztalat szerint a fejlesztésben mindig valamivel több csur- ran-cseppen a városoknak. A válogatás sem lenne nehéz e pillanatban. Városias jellegű községeink közül sokan, nagyon sokan pályáznak a városi rangra. De másrészt azért sem csinálunk különösebb propagandát a városiasodás híveinek, mert az észszerűség és az ország pénztárcája azt diktálja, hogy ennek lassúbb menete ajánlatosabb, hiszen horribilis összegek kellenek hozzá, s a város költségvetése sokszorosa a községének. Pártolni kell természetesen ezt az igényt is, s az állam, mintegy előkészületként évente jelentős összegeket fordít járási székhelyközségek fejlesztésére. Ez sem vész kárba addig, amíg át lehet alakulni várossá. Eljön majd az idő, amikor meggyorsítható az ütem, s sorra kerülnek a városi nívótól már nem sokkal elmaradt települések is. Addig is azonban az urbanizáció van előtérbe, jobban bírja anyagi erővel az ország ott, ahol a „mag” már megvan hozzá. A fejlődésnek összhangban kell lennie a valós igényekkel, az aktivitás itt sem torzulhat el például túlméretezett és ezért egyenlőre kihasználatlan létesítményekben, előreszaladó óhajokban, helytelen arányokban. AZ OKOS községpolitika, a helyes városfejlesztés közügy, amely hozzájárul az ország erősödéséhez, gazdagodásához, arculatának kialakításához. Segíti a társadalmi fejlődést, a lakosság színesebb, formásabb, kényelmesebb életét. Szckszárd (Archív felvétel)
