Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-24 / 302. szám
a Képújság 1977. december 24. CSALÁD- OTTHON Babona sag — Doionosag A téli ünnepek sorában kiemelkedő helyet foglal el szilveszter és újév. Mindkettőhöz sok népszokás, jóslás, babona kapcsolódik. Az évkezdő népszokások lényege — a lármázás, alakoskodás és ajándékozás — az európai és ázsiai népeknél jóformán azonos. Olaszországban rozsdás lábosokat, ütött-kopott edényeket — mint az óesztendő rossz emlékeit — ablakon át az utcákra hajigáinak. A délszálv falvakban, Franciaországban és az északi államokban tüsköt égetnek karácsonytól újévig. A románoknál ekét húznak a legények maguk után, közben a mag elvetéséről és a kenyér születéséről szóló énekeket dalolnak. A BUÉK-olás, jókívánságmondás ma már inkább üres konvenció, de a hagyományokat őrző némely falusiakban szinte varázserejű érték, amit tőlük telhetőén szívesen viszonoznak ajándékokkal is. Az új év táján betoppanó postás, házfelügyelő és mások pénzzel honorálandó jókívánságának nyilván ez az eredete. Nemkülönben nagy becsben áll a kéményseprő újévi jókívánsága is. Ennek az az alapja, hogy a népi babonákban a családi tűzhely tisztelete igen erős Amikor valaha a menyasz- szony átlépte a férje házának küszöbét, térdet hajtott a korommal teli tűzhely előtt. S éppen ezért azt. aki kisöpörte a tűzhelyet, és bekormozó- dott, a ház jó szellemének és a szerencse hordozójának tartották. A „fogd meg egyik gombodat, ha kéményseprőt látsz” babona fiatalabb keletű, és úgynevezett átvitt mágián alapszik: egyfajta kapcsolat létrejöttét feltételezi a szerencse hordozójával a gomb megfogása által. Eredetileg magát a kéményseprőt kellett megérinteniük azoknak, akik szerencsésen akarták kezdeni az évet. Ezt teszik ma is, ha betéved egy- egy kéményseprő az újévi mulatságokra, vagy jókívánságait tolmácsolni házról házra' jár faluhelyen. Fejkendők, váUkendők... A kendőt egész évben, tavasztól tavaszig viseljük. Hol a fejünkön, hol a vállunkon. Magunk is elkészíthetjük. 1. Kukoricasárga puha szövetből készült — ugyanilyen színű ruhához — a fejkendő. (Aki ruhaanyagot vesz. vásároljon valamivel többet, hogy kiteljék egy háromszögletű kendőre való is belőle.) Egyik oldalára ceruzával rajzoljunk elő szép kis virágkoszorút, amit színes per- léhímzővel, lapos és száröltéssel kivarrunk. A kendőt menyecskésen hátrakötjük, a végeit pedig csomóba fogva, divatosan megtűzzük a tarkón. 2. Készülhet bármilyen virágos anyagból — ami nem csúszik, jó tartása van — négyszögletűre szabva: a szélére elütő színű maradékból rágépelünk 2—3 cm széles díszítőszegélyt. Ám felhasználhatunk hozzá méterben kapható, hímzett pántot is, amelyet a kendő szélétől 3— 4 centiméterre varrunk rá. Ezt a kendőt a tarkó alatt kötjük meg, a csomóra ráborul a kendő harmadik sarka. 3. Vékonyabb szövetből készült sálkendőnk négyszögletesre szabott. A szélét 3 centisre kirojtozzuk, aminek a tövét pici öltésekkel befogjuk. Az egyszínű anyagra elszórtan tarka, kisebb-na- gyobb pöttyöket hímezünk. 4. Mivel a kendőt még a kabát gallérja alatt, vállunk- ra terítve is viseljük, — a legújabb divat szerint — ne horgoljuk túl kicsire. Puha, vékonyabb fonalból horgoljuk recehorgolásos lyuksorral, szegélyként pikósort vagy szélesebb csipkét készítsünk. BK. Télen is vitamindúsan Ismeri-e azt a kertet, ahol egész éven át bab, borsó, sárgarépa és hagyma, káposzta, zeller, karfiol frissen megterem? Talán a Paradicsomban, ahol minden tisztán, megpucolva és félkész állapotban található. Igen a MIRELIT-készítmények között egész éven át mindez megtalálható. Nem nehéz így a főzés, és kedves Éva Ádámja is elégedett lesz főztjével, ha tavaszi ízeket és vitamindús ételeket készít a téli hónapokban. MARHAHÚS ZÖLDSÉGGEL ÉS RETEKKEL Hozzávalók: 75 dkg marharostélyos, 1 evőkanál ételízesítő (ve- geta), 4 hagyma, 2 db babérlevél, 5 dkg vaj, vagy margarin, 1/2 burgonya, 1 csomag leveszöldség (kb 45 dkg), petrezselyem, fél rúd torma. A húst, vegetát, 1 fej vöröshagymát és a babérleveleket 1,5 liter forrásban lévő vízbe tesz- szük, fedő nélkül, fazékban kb 2 órán át lassú tűzön pároljuk. Fél órával az étkezés előtt egy másik fazékba vajat olvasztunk és a megtisztított, darabokra vágott hagymát és burgonyát ebben megpároljuk, majd ha a hagyma üveges lesz felöntjük, s az egészet kb. 20 percig főzzük. A húst felszeleteljük a zöldségekkel és a burgonyával együtt mély tálba tesszük, petrezselyemmel megszórjuk. Reszelt tormával fogyasztjuk. M1NESZTRA LEVES Hozzávalók: 2 evőkanál vaj. vagy margarin (esetleg olaj), 3 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 2—3 evőkanál rizs, 1 csomag leveszöldség (45 dkg), 1 liter húslé, bazsalikom, fokhagyma, 4 kis paradicsom, petrezselyem, sajt. A füstölt szalonnát feldaraboljuk és megsütjük, majd a nagy darabokra vágott vöröshagymát ebben üvegesre pároljuk. A rizst és a leveszöldséget hozzákeverjük és az egészet leöntjük forró húslével 20 percig kis lángon pároljuk, amíg a zöldség megpuhul, de nem fő teljesen puhára. Majd a paradicsomokat lehámozzuk, 4 részre vágjuk és a fokhagymával, bazsalikommal és frissen őrölt borssal a leveshez adjuk. Petrezselyemmel megszórjuk. Tálaláskor reszelt sajtot adunk hozzá. Marc Voisin: ttt leültök Az egész délben kezdődött. Szokásom szerint összehajtottam az újságot, miután áttanulmányoztam a legfrissebb sporthíreket, majd felálltam az asztal mellől és felhúztam a zakómat. — Messzire lesz a séta, Jean-Paul? — kérdezte monsieur D’Invy, és vaskeretes szemüvegé fölött sanda pillantást vetett rám. Ismerik önök a mi DTnvynket? Nem? Akkor szerencséjük van. Mert ő az én közvetlen főnököm. — Tizenkettőtől egyig ebédidő van — válaszoltam —, és azt tehetek, amit jónak látok! — Hát így vagyunk? — mosolygott gúnyosan a főnök. — És nem látná jónak azt, hogy egy kicsit dolgozzon az ebédidő alatt, mivel különben naphosszat újságot olvas, figurákat rajzolgat elöljáróságunk hivatalos űrlapjaira és a lányismerőseivel fecseg telefonon? Na hát, elhihetik, nagy marha ez a D’Invy! Mit képzel? Hogy én, aki elvégeztem a Sorbonne-t, az ő iratait szortírozzam? Hogy én, a magam haladó felfogásával egy elmaradott társadalmi rendszer előtt hajbókoljak? „Hogy süllyednél el, de nyomban!” — mondtam gondolatban D’Invyhez szólva. És mit gondol a kedves olvasó? A főnök alatt panaszosan megcsikordult a szék, DTnvy tehetetlenül felrántotta a karját és lepottyant — bár nem mindjárt a pokolba, ahová kívántam, de legalábbis a padlóra. Mindenki felugrált a székéről, körülfogták a szerencsétlent és buzgón vigasztalták: — Ó, Monsieur DTvny! Miért nem vigyáz magára? Mitévők lennénk ön nélkül? Néhány nap múlva, megint tizenkét óra tájt, odajött hozzám iLucie. Ismerik a mi Lucie-nket? Nem? No, akkor nagy szerencséjük van. Hihetetlenül bárgyú teremtés, — bár azt meg kell adni, csinosság dolgában semmi hiány sincs nála. Azt rebesgetik, még a televízióhoz is hívták hivatalos közleményeket beolvasni, de azután mégis lemondtak a szolgálatairól, mert Lucie nem tudja kiejteni a mássalhangzók jó részét, és a tv-nézők politikailag helytelenül értelmezhették -volna a szavait. — Dhága Jean-Paul, mi lesz máh azzal a váhos- hendezési tehvvel, elkészítette máh? — Mi a fenének készítsem el, ha városrendezésre úgysem utalnak ki pénzt? Lucie természetesen nekem rontott, és alaposan leszedte rólam a keresztvizet, én pedig elnéztem a gyönyörű fogacskáit, és ezt gondoltam: „Nos, kedves asz- szonyom, csak szidjon, ha úgy tetszik! Maga kétségtelenül szép, de ha én volnék a kedves férje, bizony már régen szedtem volna a sátorfámat! És mit gondol a kedves olvasó? Másnap megrendítő hír terjedt el az elöljáróságon: Lucie-t elhagyta a férje! El tudják képzelni a dolgot? Csak gondolnom kellett egyet — és, mint mondani szokás, gondolataimat tett követte! Meghökkenten kirohantam az utcára és futásnak eredtem, s nemigen tudtam, hová és miért rohanok. — Még egyszer ellenőriznem kell önmagamat — gondoltam. — És okvetlenül valami megbízható próbát kell kieszelnem. Ott jön például az a rendőr. Most arra gondolok, hogy bizonyára két gyereke van. Mindjárt ellenőrizzük... — Bocsásson meg, Monsieur, ne tartson őrültnek, de engedje meg, hogy egy furcsa kérdést tegyek fel: a kedves feleségének két gyermeke van? — Nem, három — felelte a rendőr, és minden eshetőségre a pisztolytáskájára tette a kezét. — És mind öntől van? — kiáltottam fel kétségbeesetten. — Nem, monsieur, csak kettő. Egyszer, amikor szabadságra utaztam Párizsba, hát... De tulajdonképpen mi köze ehhez? Nevetni akartam, de hirtelen borzongás futott végig a hátamon. — Mi lesz, ha a katonák kiszimatolják ezt a képességemet? — szörnyedtem el. — És arra kényszerítenek, hogy képzelőerőmet támadó célokra fordítsam ? Borzalom! Akkor szilárdan elhatároztam: ahelyett, hogy így élnék, állandóan az emberiség nyugalmáért aggódva — akkor már inkább egyáltalán semmire sem gondolok. Nehogy valamiképpen eláruljam a tehetségemet! Beállítok az elöljáróságra. Nem gondolok az égvilágon semmire. Fogadom az ügyfeleket. Gépiesen. Aláírom az iratokat. Oda sem nézek. Nem gondolkodom egy napig, négy napig. Egy hónapig. Eleinte kimerített a dolog, de azután beleszoktam. Sőt, hat kilót híztam is. összebarátkoztam monsieur DTnvyvel. Ennek következtében előléptettek. Nemrég feleségül vettem Lucie-t. Remekül élünk. Igaz ugyan, a feleségem néha megint nyaggatni kezd, akárcsak azelőtt: — De Jiát gondolkozzál, dhága Jean-Paul! Légy észnél, kéhlek! Én pedig így felelek: — Dhága Lucie, én máh azt is elfelejtettem, hogyan kell ezt csinálni... Hiszen mi enélkül is hemekül élünk! (Gellért György fordítása) Monológ a szemorvosnál ...Doktor úr, kérem, az utóbbi időben egyre jobban romlik a szemem. Nem, nem olvasás közben... Kettős látásom van, doktor úr! Azt hiszem, így mondják ezt maguk, orvosok. De az az érdekes, hogy csak munka közben... Ne tessék viccelni, doktor úr! A feleségemet mindig egy darabban látom, belőle nincs kettő!... Kérem, én újságíró vagyok. És rendkívül zavar munka közben, ha egy pasassal beszélek, és néhány perc múlva már kettő ül velem szemben... Ugyanaz az ember, de két feje van. Aztán hol az egyik beszél, hol a másik... Ne tessék nevetni, nem mondok én badarságokat. Mehettem volna panaszommal az idegosztályra is, de nem diliztem be, azért jöttem a szemészetre, mert a látásommal van baj... Tessék csak figyelni, elmagyarázom... ..A főnököm, mondjuk, kiküld egy gyárba, hogy hozzak információt arról, hogyan teljesítik a tervet, miből mennyit gyártanak, meg ilyeneket... És akkor én beszélgetni kezdek az igazgatóval, vagy a főmérnökkel, és egyszer csak előjönnek a látási zavarok. A pasas mondja a szöveget, sorolja az adatokat, zsonglőrködik a tervszámokkal. Minden, amit mond, csodaszép! Aztán már a másik fejet látom, amelyik az ellenkezőjéről győz meg. Drága elvtársam — halkítja le hangját — (igen, a drága elvtárs én vagyok!), az utóbbiakat azért ne írja meg, ezt csak mint magánember árultam el önnek... Érti ezt, doktor úr? Tudja milyen kellemetlen ez? Az ember jegyzetel, jegyzetel, és akkor rászólnak, hogy az istenért, ezt nehogy megírja az újságba!... összezavarodik előttem minden, írjak, vagy ne írjak, mert nem egyezik a szöveg. Az első pasas szövegét meg lehet írni, de a másikét nem... Például, hogy hol milyen fafejek ülnek és dirigálnak, ki kinek a pártfogoltja, meg hogy az illetőt már leváltanák, de szóltak innen-onnan, nem lehet!... Olyan szövegeket nyomnak, például, hogy igaz, a KISZ-fiatalok társadalmi munkában építik a városi sportpályát, de helyettük az üzemben mások dolgoznak ám, mert munkaidőben csinálják! És már a túlórakeretet is kimerítették emiatt, de ezt őszintén nem lehet bevallani, mert mit szólna a tanács meg a népfront, akik a társadalmi munkát szervezik?! Nekik is produkálni kell valamit! És ha megírják az újságban, abból csak balhé van!... így nem lehet jegyzetelni, doktor úr, ha mindig közbeszólnak, ezt írja, ezt ne írja! Mert ül a pasas velem szemben, aztán szép lassan ketté válik, hol az egyik feje beszél, hol a másik... Ezért aztán, drága doktor úr, tessék nekem egy jó szemüveget felírni, hogy ezentúl csak egy figurát lássak! ..És volna még egy kérésem... Amiket mondtam, ne mesélje el a kollégáinak, mert istenbizony, ezt csak mint magánember mondtam el. Ez nem tartozik a nyilvánosságra ! KISS GYÖRGY MIHÁLY
