Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-18 / 297. szám

a Képújság 1977. december 18. A megyei pártbizottság üléséről Gyorsult a beruházási tevékenység (Folytatás a 3. oldalról). A megye felgyorsult fejlő­dését mutatják a beruházási tevékenység adatai is. A me­gye területén folyó teljes kö­rű beruházási tevékenység — az atomerőmű beruházása nélkül — éves pénzügyi tel­jesítése várhatóan 3,5 milli­árd forint körül alakul, mely 30—32 százalékkal több az 1 évvel korábbinál. Érdemes megjegyezni, hogy ez az ösz- szeg lényegében azonos a II. ötéves terv összes beruházá­sának összegével. A megye területén 3 ki­emelt egyedi nagyberuházás munkálatai folynak. Az atomerőmű építése mind a volumen, mind az újszerű és magas minőségi követelmények miatt nagyon komoly, eddig nem ismert feladatok elé állítja a válla­latokat. A beruházás helyze­te ma úgy ítélhető meg, hogy az atomerőmű fegyelmezett, jól szervezett munkával, az eddigi tapasztalatok jobb hasznosításával a tervezett határidőre elkészülhet. A másik kiemelt nagyberu­házás a szekszárdi húskombi­nát. A beruházás felett a KISZ megyei bizottsága véd­nökséget vállalt, ennek kere­tében már eddig is több aka­dály elhárításában eredmé­nyesen közreműködött. A végrehajtó bizottság ko­rábban megvizsgálta az üze­melésre való felkészülés helyzetét is. Ekkor meghatá­rozták azokat a főbb felada­tokat, melyek a beruházás határidőre történő teljesítésé­vel, a szükséges létszám biz­tosításával és képzésével, va­lamint főként a sertés bizto­sításával kapcsolatban a me­gyére hárulnak. Úgy ítélhető meg, hogy a megye mezőgaz­dasága a húskombinát teljes kapacitással történő termelé­sének idejére a feldolgozásra kerülő sertésmennyiséget leg­alább 90 százalékban biztosí­tani tudja. Ehhez a megyé­ből felvásárolt hízottsertés- mennyiséget 1982-ig mintegy 20 százalékkal kell növelni. A Simontornyai Bőrgyár kapacitásbővítő rekonstruk­ciós beruházása ez évben fel­gyorsult. A beruházás végső befejezési határidejét az Ál­lami Tervbizottság 1978. vé­gében jelölte meg. Erre az időre a beruházás befejezése várható úgy, hogy a termelő- kapacitás növelését szolgáló fejlesztések már ez év végéig elkészülnek, a tervezett kapa­citásbővítés — néhány provi­zórikus megoldással ugyan — 1978-ra már termelésbe lép. Az állami kiemelt nagybe­ruházásokon kívül a megye iparában, építőiparában álta­lában rekonstrukciós jellegű, műszaki fejlesztést szolgáló beruházások folynak. A be­ruházások megvalósítási üte­me általában megfelel a ter­vezettnek, nagyobb mérvű le­maradás nem várható. Az elmúlt évi — főként épí­tési jellegű — beruházásoktól való tartózkodás után ez év­ben jelentősen felgyorsult a mezőgazdasági nagyüzemek beruházási tevékenysége. A mezőgazdasági beruházások összege várhatóan 53 száza­lékkal meghaladja az 1976. évi tényleges összeget, és meghaladja a 950 millió fo­rintot. örvendetes, hogy a mezőgazdasági gépesítésre fordított beruházás évről év­re történő növekedése mel­lett megkezdődött az állati férőhelyek növelését szolgáló beruházási tevékenység is, mely a most folyó ötéves terv utolsó éveinek termelésnöve­lése mellett megalapozhatja a VI. ötéves tervre vonatko­zóan is az állattenyésztés to­vábbi fejlesztését. Továbbra is probléma, hogy az ültet­vénytelepítés üteme nem ki­elégítő, 1977-ben új ültetvény- telepítés nem indult. A tanácsi gazdálkodásban megvalósítandó. elsősorban kommunális, kulturális és egészségügyi fejlesztések tel­jesítése is felgyorsult 1977- ben. A várható teljesítés mintegy 40 százalékkal halad­ja meg az előző évet. Ez év­ben átadásra kerül 1900 la­kás, 425 óvodai férőhely, va­lamint 60 tanterem. Befeje­ződött a Szekszárdi Tanító­képző Főiskola, a Tamási Gimnázium építése. Folya­matban van a bonyhádi, dombóvári és az erőmű­beruházásban a paksi műve­lődési központ építése. Javultak az életkörülmények A megye termelési, gazda­sági fejlődésével párhuzamo­san javultak a megye lakos­ságának életkörülményei, nö­vekedett életszínvonala. Egy­két százalékkal nő a foglal­koztatottak száma. Az első háromnegyed évben mint­egy 8 százalékkal növekedett a fizikai foglalkozásúak át­lagbére. Kedvezően hatott a műszakpótlék bevezetése, emelése, valamint az oktatás és egészségügy területén a bérrendezés. A megye lakosságának pénzbevétele ugyancsak 8 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakánál. Ezen belül a bér- és bér jel­legű bevételek növekedése, valamint a mezőgazdasági be­vételek növekedése is 8 szá­zalékkal növekedett. Leg­gyorsabb továbbra is a társa­dalmi juttatásokból származó bevétel növekedése, mely 13 ságok által keresett mező- gazdasági kisgépellátásban jelentkezett. Tovább javult a lakossági szolgáltatási igények kielégí­tése. A megyében az év első háromnegyed évében 10 szá­zalékkal nőtt az ipari és sze­mélyi szolgáltatás teljesítmé­nyének értéke. A jövedelmek alakulása, a kereskedelmi és szolgáltató el­látás növekedése mellett a megye lakosságának életkö­rülményeit javította, hogy ez évben több lakás épült, mint az elmúlt évben. Tovább nőtt az óvodai és bölcsődei helyek száma, javultak az oktató és gyógyító munka feltételei. Javuló ellátás ellenére főként a városokban és néhány nagyközségben továbbra is magas a jogos lakásigénylők száma, továbbra is feszültsé­gek jelentkeznek az óvodai, bölcsődei helyeknél, egyes he­lyeken az általános iskolai tantermek számában is. Ez évi termelési gazdálko­dási eredményeinket nagy­ban segítette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tiszte­letére széles körű munka­verseny bontakozott ki, a cse­peliek felhívásához a megye munkáskollektíváinak túlnyo­mó többsége csatlakozott. A szocialista és a szocialista címért küzdő brigádok konk­rét vállalásai, felajánlásai kapcsolódtak az ez évi gaz­daságpolitikai célkitűzések­hez. E vállalások teljesítése és túlteljesítése lendületet adott, példát mutatott a cé­lok eléréséhez. Eredménye­inkben visszatükröződik a be­csületesen végzett munka, az az elismerésre méltó törek­vés, hogy megyénk dolgozói többet, jobbat akartak tenni, hozzá kívántak járulni saját feladataik példás teljesítésé­vel is közös, nagy ügyünkhöz. Feladatunk az 1978. évi célok elérése Pártunk Központi Bizottsá­ga ez év december 1-én tar­tott ülésén határozatot ho­zott az 1978. évi népgazdasá­gi terv és állami költségve­tés irányelveiről. A K1B ha­tározata — figyelembe véve a gazdasági fejlődés feltételei­nek változását és a népgazda­ság helyzetét — fő feladatnak az V. ötéves terv 1978-ra meghatározott céljainak mi­nél következetesebb meg­valósítását tartja. Evégből a hatékonyság nö­velésével, a fejlődés minőségi tényezőinek előtérbe állításá­val erősíteni kell a népgaz­ből adódóan kiemelt figyel­met kell fordítani: — a hatékonyság fokozá­sára, hogy az ipar és a me­zőgazdaság termelése ennek révén növekedjék, ugyanak­kor jelentősen nőjön a haté­konyság az építőipar terüle­tén is; — a termelési szerkezet és műszaki színvonal, a termé­kek minősége és verseny- képessége javítására; — az export, ezen belül a konvertálható áruk exportjá­nak növelésére, a tőkés im­port felhasználás csökkenté­sére; A tömegközlekedés túlzsúfoltságának enyhítése indokolt feladat százalék. A magasabb bevé­tel magával hozta a kiske­reskedelmi forgalom, a la­kossági betétállomány növe­kedését. A kiskereskedelmi forgalom növekedése válto­zatlan áron számolva az elő­ző évi 3 százalékkal szemben ez évben mintegy 7 százalék­kal nő. Az év folyamán az alapve­tő élelmiszerekből, hús-, hús- készítményekből, tej, tejter­mékekből az ellátás jó volt. A ZÖLDÉRT Vállalat által forgalmazott zöldség, gyü­mölcs mennyisége 50—60 szá­zalékkal haladta meg az el­múlt évit. Kedvező, hogy itt átlag 10 százalékos árcsökkenés is be­következett. Ez évben sem javult számottevően az ellá­tás konzervből. száraz tésztá­ból, sörből, olcsóbb borból, de legnagyobb hiányosság az építőanyagok és a kisgazda­daság tervszerű fejlődését tartósan elősegítő folyamato­kat. A termelési, értékesítési előirányzatok és elosztási ará­nyok a gazdasági egyensúly javítására irányuló törekvé­seket támasztják alá. Megyénk 1978. évi gazdasá­gi tevékenységében is a Köz­ponti Bizottság határozatában megszabott fő követelmé­nyeknek — a hatékonyság növelésének, a fejlődés minő­ségi tényezői javításának — kell meghatározónak lenni. Ennek kell vezérlő elvnek lenni a vállalatok, szövetke­zetek és a tanácsok tevékeny­ségében is. E követelmények­ből és a megyénk helyzeté­— az építőipari kapacitás gyors ütemű fejlesztésére; — a kiemelt nagyberuházá­soknál a lemaradások beho­zására, a munka szervezett­ségének növelésére; — mezőgazdaságon belül az állattenyésztés, különösen a sertéstenyésztés gyors üte­mű növelésére, a nagyüzemi állati férőhelyek jobb kihasz­nálására és bővítésére, vala­mint az átlag alatti hozamo­kat termelő gazdaságok fel­zárkóztatására ; — minden területen az ész­szerű anyag- és energiataka­rékosságra, a munka- és üzemszervezésre, a munka- fegyelem javítására. Az ipar: 6-7 százalék Megyénkben reális lehet- tősége van annak, hogy az ipar termelése mintegy 6—7 százalékkal növekedjen. Az ütemet indokolja, hogy 1978- ban is néhány termelésbőví­A megye ipari üzemeiben erősíteni kell a kooperációs szerződések teljesítésének fe­hogy a más vállalatokkal, üzemekkel fennálló kooperá­ciós kötelezettségeit maradék­talanul, határidőre, jó minő­ségben teljesítse. A megye ipari termelésé­nek növelését a foglalkozta­tott munkaerő növelése nél­kül lehet és kell elérni. Va­lamennyi vállalat, üzem és szövetkezet feladata, hogy az 1978. évi termelésének terve­zése és végrehajtása során végrehajtsa a besorolásából adódó munkaerő-gazdálkodá­si feladatokat. Tovább kell folytatni a munkaszervezés javítását, hatékony intézke­déseket kell tenni az üzem- és munkaszervezés terén. Nö­velni kell a teljesítménybér­ben foglalkoztatottak arányát, minden üzemben biztosítani kell a rendszeres norma- karbantartást, csökkenteni a veszteségidőket, javítani a munkaidő kihasználását, a munkafegyelmet Követel­ményként támasztja a párt- bizottság az üzemek vezetői elé, hogy következetesebben érvényesítsék a munkavi­szonnyal járó kötelezettsége­ket. Építőipar: 9-10 százalék A megye építőipari terme­lésének az 1978. évben is di­namikus, legalább 9—10 szá­zalékos növelése indokolt. A termelés növelését a terme­lékenység emelésével, a szer­vezettség javításával, a ren­delkezésre álló építőipari gé­pek jobb kihasználásával kell elérni. Az építőiparban is szigorítani kell a munkafe­gyelmet. Továbbra is feladat a minőségjavítás, ennek érde­kében szigorítani kell a mű­szaki ellenőrzéseket, az egyes létesítmények átvételénél tá­masztott minőségi követel­ményeket, és mindazokon a területeken, ahol annak lehe­tőségei megteremthetők, al­kalmazni kell a minőségi bé­rezést. A tervszerűség növelésével, a munkaszervezés javításával, afegyelem szigorításával gyorsítani kell a kivitelezé­sek végrehajtását. Tovább kell javítani a kivitelező, a tervező és beruházó szerve­zetek együttműködését A gyakori huzavona, az egymás munkájában való minden­áron hibakeresés helyett szocialista együttműködés normái kerüljenek előtérbe. Mezőgazdaság: 2-3 százalék Az 1978. évi termelés ez évi jó megalapozása lehető­vé teszi, hogy a megye mező- gazdaságának termelése az 1977. évi kiemelkedő eredmé­nyek után is mintegy 2—3 százalékkal növekedjék. Ez a mezőgazdaságban dolgozóktól azt igényli, hogy még körül­tekintőbb, még jobb szerve­zéssel végezzék munkájukat. Az idei eredmények is azt mutatják, hogy az időjárás, mint objektív tényező mellett óriási súllyal esik latba az emberi, a szubjektív oldal. A mezőgazdasági üzemek munkájának középpontjába is a termelés növelése mellett hatékonyság javítását kell tő beruházás üzembe lép. Pél­dául a Simontornyai Bőr­gyár. A növekedési ütem el­érésének, esetleges túlteljesí­tésének feltétele olyan, minő­ségileg kifogástalan, gazdasá­gosan termelhető termékek előállítása, melyek belföldi vagy külföldi piacon értéke­síthetők. Minden üzemben nagy gondot kell fordítani a termelés szerkezetének fej­lesztésére, a termelés műsza­ki színvonala emelésére. Az üzemekben növelni kell a korszerű, hatékony, nagy ter­melékenységű termelőberen­dezések kihasználását, ese­tenként a korszerűtlen ter­melőberendezések kivonásá­val végrehajtható munkaerő­átcsoportosítás útján is. Törekedni kell az export- termelés bővítésére úgy, hogy az ipari üzemek exportérté­kesítése legalább 13—15 szá­zalékkal növekedjen. állítani. Továbbra is nagy gondot kell fordítani, a talaj­erő visszapótlására és növelé­sére. Érvényesüljön ésszerű takarékosság a növényvédő szerek és műtrágyák felhasz­nálásában, de ugyanakkor biztosítsa, hogy a termelés növelésében jól hasznosuló, a talaj minőségének és a ter­melt növények igényeinek megfelelő mennyiségű szer­ves és műtrágya felhaszná­lásra kerüljön. A népgazda­sági igényeknek megfelelően 1978 évben növelni kell a ku­korica vetésterületét. Az ipari növények és a zöldség termelése 1978 évben is az 1977. évi szinten való­suljon meg, mert csak ez biz­tosítja az ország szükségleté­nek biztonságos megtermelé­sét. A zöldségtermelésben nö­velni kell a szerződéses ter­meltetést. A mezőgazdasági üzemek, a termeltető és fel­vásárló szervek biztosítsák, hogy a nagyüzemek zöldség- termelése és a termés átvéte­le szerződéssel biztosított le­gyen. Erősíteni kell a szer­ződéses fegyelmet mind a ter­melők, mind a felvásárló szervezetek részéről. 1978. évben fordulatot kell elérni a rét- és legelőgazdál­kodásban. Tarthatatlan, hogy amíg a szántóföldi növények terméseredményei mintegy megduplázódtak, a megye je­lentős területét kitevő rét- és legelő hozamai lényegében nem növekszenek. A mező gazdaságban dolgozó minden kommunista gazdasági veze tőnek kiemelt feladatává te­szi a pártbizottság, hogy a rét- és legelőgazdálkodás lé­nyeges megjavításához szük­séges intézkedéseket meg­tegye. Lehetőségeink jobb í hasznosításával növelni kell 'az öntözött területeket, fej­leszteni az öntözőberendezé­seket és biztosítani kell a meglévő öntözőkapacitások teljes kihasználását. A kije­lölt területeken növelni kell a szőlő- és gyümölcsösültet­vényeket, meg kell gyorsíta ni a tervezett új telepítése­ket. Tovább kell folytatni — különösen a szekszárdi bor­vidéken — a szőlőrekonstruk­ciós munkálatokat. Az állattenyésztésben az ez évben kibontakozó kedvező tendencia erősítése, további növelése a feladat. Továbbra is kiemelt figyelmet kell for­dítani elsősorban az anya­létszám növelésére. Különö­sen fontos, hogy a sertés- tenyésztés növelése tovább gyorsuljon és ezzel megte­remtődjenek a feltételei an­nak. hogy az elkövetkező években a megye mezőgazda­sága a szekszárdi húskombi­nát • vágósertés-szükségletéi nagyrészt fedezni tudja. Le­hetőség van és indokolt, ; juhállomány növelése is. Az állattenyésztés haté konyságának. gazdaságossá gának növelése érdekéber javítani kell a takarmány­termelést és -felhasználást Elő kell segíteni a korszeri módszerek széles körű elter jedését. A mezőgazdasági üze­meknek és az állategészség ügyi dolgozóknak együtt« munkával elő kell segíteni hogy a szaporulati mutatói javuljanak, az állatelhullá sok és kényszervágások a rá nya lényegesen csökkenjen. Továbbra is fontos felada ta a mezőgazdasági üzemek nek. az ÁFÉSZ-eknek. a fel vásárló és kereskedelmi szer veknek, hogy segítsék a ház táji és kisgazdaságok ' tévé kenységét. Beruházások: javítani a szervezettséget Bonyhád: a Fáy lakótelep új házai is részét képezik a lakásprogram teljesítésének Az 1978. évi népgazdasági gyeimét. Minden kommunis- terv célkitűzéseinek megvaló- ta vezető tartsa erkölcsi és sításában jelentős feladatok politikai kötelességének is, hárulnak a megyére a beru­házási tevékenység terén Továbbra is kiemelt feladat ként jelentkezik az állam (Folytatás az 5. oldalon).

Next

/
Thumbnails
Contents