Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
1977. november 6. Képújság -7 A Hild-emlékérem új kitüntetettjei A modernizálódó Szolnok eg yik új épülete sorrend nem minősítést jelöl, hanem időbeni egymásutánt. A Magyar Urbanisztikai Társaság Hild Jánosról, a nagy építészcsalád idősebb tagjáról elnevezett kitüntető emlékérmét 1968-iban először Salgótarjánnak ítélték oda. 1969-ben Sopron következett, majd Székesfehérvár. 1971- ben Győr, 1972-ben Szombathely és Debrecen, 1973-lban a főváros, 1974-ben Gyula, 1975-iben Zalaegerszeg tavaly Kecskemét és Székszárd. Holnap, november 8-án Szolnokon kerül sor ünnepi tanácsülésre, holnapután Egerben. A két város tanácselnökei ekkor veszik át Bondor József, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke kezéből a Hild-emlékérmet. November 10-én Budapesten emlékeznek meg a társaság tagjai az urbanisztikai világnapról és ekkor további három emlékérmet nyújtanak át. A kitüntetettek: dr. Gon- da György, Vas megye tanácselnöke; dr. Preisich Gábor, a műszaki tudományok doktora és Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkára. Országos jelentőségű rendezvénysorozat ez, mely nálunk annál inkább érdeklődésre tarthat számot, mert tavaly meevénk székhelye is a kitüntetettek sorába lépett. Argentin mérnök, Carlos Maria della Paolera a szülőatyja annak a gondolatnak, melynek nyomán november 8. urbanisztikai világnappá lett. Célja az volt, hogy a kormányok, a tudósok és az emberek figyelmét felhívja a városrendezés jelentőségére. Ugyanakkor egyesíteni kívánta az urbanistákat és alkalmat teremteni állandó tudományos eszmecserére. Kezdeményezése egyre nagyobb visszhangra talált, ami egyben azt is bizonyítja, hogy a kort érintő problémára, ha ugyan nem kortünetre mutatott' rá. Az ünnepségek központjának szerepét évről évre más-más ország és város vállalja. A sort 1950-ben Angentína nyitotta meg, majd Franciaország, Brazília, Spanyolország, Kuba, Belgium, Venezuela. Svájc és Mexikó következett. Ezután Puerto Rico, Hollandia, Chile, Olaszország, Peru, Anglia, Portugália és Kanada. 1968- ban Magyarország vállalta a házigazda szerepét, majd Japán, Spanyolország, Finnország, Luxemburg, Jugoszlávia, ismét Angentína és Mexikó, utánuk Haiti és ebben az évben Bolívia. Az emberhez méltó, egészséges környezet megteremtése a közös cél és annak felismerése. hogy a korunknak megfelelő életforma egyre inkább a városi. A városi életformával kapcsolatos aggályok, leegyszerűsítve talán abban foglalhatók össze, hogy a városban lakó ember töb- bé-kevésbé elszakad eredeti, természetes környezetétől. Ez végső fokon biológiai vonatkozásban is zavarokat okoz életében. Gondoljunk a túlhajszoltságra, az állandóan egymás szeme előtt élésre és még számlálhatatlan. nem kívánatos stresszhatásra. A városi ember és környezet közötti egyensúly visszaállítása követelményének megfogalmazása nem újkeletű, már 1933-ban megtörtént. Azóta egyre általánosabbá vált a felismerés, sokan harcoltak és harcolnak az észszerű egyensúly megteremtéséért. Nemrég még sokszor éles ellentétben álló elméleti és gyakorlati urbanisztikai felfogások közelednek egymáshoz. Ez olyan korszak kezdetét jelenti, melyben az ellentétek harca dialektikus egységet eredményezhet, megteremtve a megfelelő megoldások lehetőségét. Korábban élt például egy olyan felfogás, mely szerint a környezeti problémák a régi városokban nem oldhatók meg és a kiút kizárólag új városok létesítésében keresendő. Ma már tudjuk, hogy különösen Európában, csak a meglévő, évszázadokon át szervesen fejlődött településállomány és ezen belül az egyes települések ésszerű reorganizációja, rekonstrukciója révén remélhető a környezeti problémák megnyugtató megoldása. A világon többféle úton, más-más megközelítésben igyekeznek megoldást találni a problémákra, a különböző fejlődési fokon álló, különböző adottságokkal rendelkező országokban. Ez Magyarországra is vonatkozik, amire a kitüntetett magyar városok bevezetőben történt felsorolása is utal. Szolnok a felszabaduláskor alig 24 ezer lakosú, közművekkel ellátatlan, jórészt földszintes vályogházakból álló, jellegtelen kisváros volt. Ma 70 ezernél magasabb lélekszámú nagyváros, mely sajátos építészeti arculatával, átgondolt, lényegre törő helyi fejlesztési politikájával az Alföld jelentős ipari, kereskedelmi és közigazgatási központja. A fejlődés üteme kü lönösen az utolsó másfél évtizedben gyorsult meg. A jövő 120 ezres lélekszámú nagyvárost ígér, amihez folyik az ésszerű térbeli rendet megalapozó közlekedési főhálózat kialakítása és a városszéli szabad területek okos felhasználása. Szolnokon idáig is tudatosan törekedtek az üdülési-pihenési igények kielégítésére. A négy strandnak 12 ezer férőhelye van. A Holt-Tisza menti 1000 hétvégi házas hobbikért, az 500 személyes kemping szintén ezt a célt szolgálja. Eger helyzete egészen más jellegű. A korábban is szép, de a felszabadulás előtt elsősorban „érseki” város kilépett zárt, kisvárosi életéből és harmonikus fejlődés árán egyik legszebb középvárosunkká alakult. E fejlődés legfőbb jellemzői: a műemlékekben nagyon gazdag belváros felújítása, valamint az új ipari és lakóterületek átgondolt fejlesztése. Az utóbbi feladat a domborzati viszonyok hatására egyszersmind a város szerkezeti átalakulását is eredményezi. A korábban centrális elrendezésű Eger fokozatosan nyílt, lineáris szerkezetű várossá vált. Eger városvezetése az elsők közt ismerte fel, hogy az új városrészek építése mellett gondot kell fordítani a városközpont újjáélesztésére is. 1967-ben megkezdték a történelmi városmag rekonstrukcióját, amely példája annak, hogyan lehet városrész nagyságú építési tevékenységet a történelmi emlékek megőrzésével és azokhoz illeszkedően végrehajtani. Sokat lendített Eger idegenforgalmi jelentőségén az a műemléki feltárás (Dobó-palota), melyet Kozák Károly régész irányított, ugyanaz a szakember, akinek Székszárd a régi megyeháza udvarának romkertjét köszönheti. Magyar Urbanisztikai jjQk: Társaság az egyéni ki- *] tüntetések közül dr. Gonda Györgynek, a város- politika és városigazgatás terén végzett kiemelkedő közéleti munkásságáért; dr. Preisich Gábornak elméleti és tudományos tevékenységéért; Sarlós Istvánnak pedig eredményes vezető- és irányító munkájáért ítélte oda a Hild János-emlékérmet. O. I. Fotó: KZ. A Ho Si Minh Pedagógiai Főiskola Egerben Gyuri bácsi naponta bejött a faluba a telepről, ahonnan a fatalok már a bányába és az építőiparba jártak el dolgozni. Hóna alatt ott volt a használattól kífényegesedett nyelű fejsze, iszákjában pedig egy kisebb balta. Végigjárta az ismerős házakat. hogy akad-e aprítani való fa. aminek a göbör- eeitől még az is megszeppent, aki nézte. — Hoztam ám magának lucsit — hunyorított rám, miközben generális természetű háziasszonyom parancsára máris elindult a favágó tőkéhez, hogy elbánjon a soros tuskókkal egy dobozra való Munkás áráért és karély szilvalekváros kenyérért, mert ez volt a vérlázító napszámbér. A lucsit a fenyves ajándékaként, begyújtáshoz hozta az öreg és ezért minden alkalommal tízes ütötte a markát. — Mondja, Gyuri bácsi, miért tegezi magát ez az asszony, amikor a lánya is lehetne? Nem őriztek maguk együtt se disznókat, se libákat! Gyakori témánk volt ez a cigányoknak „kijáró” te- gezés, ami nekem az arcomba kergette a vért, hivatalos és nem hivatalos helyeken egyaránt. Az öreg mosolyogva magyarázta, hogy ő megszokta, rá se figyel. De a fiai munkásemberek, egyet még a tsz- be is bevettek fogatosnak. Azok már kikérik maguknak a tegezést, mert olyan idők járnak. Él-e, hal-e az öregember, nem tudom. Gyakran jut eszembe, s rendszerint azon tűnődve, hogy ami gondolkodásmódunk alakulását illeti, most még olyanabb idők járnak! Gyuri bácsi jutott eszembe akkor is, amikor elolvastam a húszéves Kerpács Margit levelét, ami Nagykónyiból érkezett, azt kérdezőn, hogy mikor lesz már megoldva végre a cigányok problémája, meddig kell még viselniök az előítéletek hátramozdító terhét? Panasz ihlette a mindvégig kitűnő helyesírással, jó fogalmazási készséggel ösz- szehozott levelet, amiből persze nem hiányoztak a fiatalos indulatok sem. Kipróbált igazság pedig, hogy a harag rossz tanácsadó és rendszerint meg is akadályozza az embert a tárgyilagosságban. o Margit, gyöngélkedő édesanyja és Bátaszéken dolgozó apja helyett ment el nyolcadikba járó legkisebb húga szülői értekezletére, de kiutasították onnan, mondván, hogy „ez nem testvérek értekezlete”. Margit mindezt megtoldotta még azzal is, hogy pofonokat helyeztek neki kilátásba, ha nem távozik. Távozott. — Tessék mondani, lehet ezt? Nem, nem lehet. Hát persze, hogy nem lehet — gondolom és mondom is, amikor a Bartók Béla utcai ház rendbe rakott nagy szobájában asztal mellé telepedünk. Negyedóra sem telik el az ismerkedéssel, mikorra kiderítem, hogy Margit nyelvét jócskán felvágták és korábban igen sokszor alázhatták, sérthették meg, mert szinte tajtékzik a diszkrimináció lehetőségeitől is. Jóval később, az iskola igazgatója mondta: — Margitnál mindig baj volt a hanghasználattal. Cigány lakosságunkkal pedig az a problémánk, hogy jogaikat lényegesen jobban ismerik, mint kötelezettségeiket. Utólag sajnálom, hogy elmulasztottam itt egy kérdést. Azt nevezetesen, hogy az iskolának semmi szerepe az állampolgárrá nevelésben? Nagykónyi lakosságának lélekszáma 1821. A cigányoké 219. Huszonegy család — 92 tagjával — kint lakik még az 1980-ig felszámolni tervezett telepen. Huszonhat család a faluban vásárolt, vagy épített házat. Kerpácsék 11 évvel ezelőtt, 11 ezer forintért vették meg az általuk lakott öreg-öreg parasztházat, ami kívül-belül gondos gazdákra vall. Rengeteget kellett dolgozniok, hogy tetszésükre legyen minden és eltehessék emlékbe a petróleumlámpát, elfelejtsék a fullasztó telepi életet. Van televíziójuk, rádiójuk. Szenes vasalót a legkisebb lány már nem is látott. Kerpácsék életkörülményei a korábbihoz képest komfortosak, pedig bő gyermekáldás kísérte őket; hat lány, egy fiú nőtt fel itt, elvégezve az általános iskola legalább VII., vagy VIII. osztályát. A feltűnően szépen, szabatosan beszélő mama — aki egyébként analfabéta, mivel amikor ő gyerek volt, a mezőbe kellett menni dolgozni — elmondja, hogy ebben az utcában lakik kilenc cigánycsalád. Rendes emberek, mind dolgoznak és a gyerekeiket is dologra fogják, ha kiállnak az iskolából. Nem volt őnekik a régebben itt lakókkal semmi ütközésük, amikor beköltöztek és soha nem kellett a cigány szomszédok miatt akármit is bezárni. — Akkor hát kivel ütköznek? összevillannak a szemek, s elkezd gáttalanul ömleni a panasz. Maguk között sokszor beszélhetnek ezekről a dolgokról, de ritkán a tárgyilagosság igényével, azért vetődnek olyan mesz- szire a súlykok, amikor csak vádolják az iskolát, az óvodát, a helyi tanácsot, az itt élő nem cigányokat. — Nem törődnek magukkal? Senki nem meri kimondani, hogy nem. Csak Margit szaval holmi, a cigányok homlokára sütött láthatatlan C-betűről, amire a többiek legyintenek. Az anyjuk szólal meg: — Senki se mondhatja, hogy egyáltalán nem törődnek. De olyan türelmetlenek néha, hogy az már sértő. Csak el kell menni az ember gyerekinek a boltba. Hát nem hátrányomnak, hogy „tik ráértek Kati, nektek úgyis mi a dolgotok?” Miféle beszéd 'ez? Már hogyne lenne nekünk dolgunk? Hát a ház szaladhat? Maradhat ellátás nélkül a család? Nézze meg, ezek a lányok labdát varrnak. Nyáron mennek idénymunkára a Balatonra. Az uram is, fiam is építőmunkások. Nekem itt van az egyebek mellett tartásra, nevelésre két anyakoca, majd harminc malaccal. Mutassa meg nekem valaki, ki az, aki henyél? Mi ugyanúgy nem érünk rá, ahogy más ember is fut a dolga után, mert élni kell. Kerpácsné 56 éves. Nem igaz, hogy az öreg fát nem lehet átültetni. Q Minél tovább hallgatom őket, annál jobban tetszik, hogy tartják magukat valakinek, méghozzá a magukat felküzdött emberek igen érzékeny önérzetességével. Sérti őket a velük szemben megnyilvánuló legcsekélyebb türelmetlenség is, miközben ők maguk sem türelmesek előítéletekkel küszködő embertársaikkal szemben. Most éppen ezek az idők járnak. A társadalom, hogy még markánsabban hasonlíthasson magára, gyorsítani kíván cigánylakosságunk munkához kötésén, élet- és lakáskörülményének javításán. Ami a közgondolkodást illeti, bőven van azon is igazítanivaló. De ez már mindannyiónkat illet! Hol mérgelődöm, hol pedig kuncogok magamban, valahányszor pedagógusaink azt panaszolják, hogy menynyire nehéz dolog a tankötelezettségi törvény betartása a cigány tanulókkal kapcsolatban, hogy a cigány- gyerekek hazulról eleve hátrányokkal indulnak. A helyzet mégis az, hogy mind több családban írástudók a gyerekek és ha a lányok közül még csak kevesen, a fiúk már igencsak hagyják magukat rábeszélni a szakmatanulásra. A ki- és felemelkedésnek megannyi példájával találkozhat az, aki igénye szerint tekinti át esetenként számos közös dolgunk között azt is, hogy hol tart hazánk, megyénk cigány lakossága ma, 1977-ben. Csak az az átkozott, néha csakugyan hátramozdító türelmetlenség ne lenne! Nagykónyiban évente egyszer kimennek a tanácsi vezetők a telepiekhez ismertetni, milyen lehetőségeik vannak arra, hogy búcsút vegyenek a putriélettől. Ilyen beszélgetésekre nyilván másutt is sor szokott kerülni. De kérdés, hogy elegendő-e csak annyi? Oka van annak, ha valahol egy kis csoportban kialakulhat az emberekben olyan érzés, hogy nem törődnek, keveset foglalkoznak velük. Nagyon kérem, ne fortyanjon fel senki. Hallgassa inkább végig a mindenkori protestálókat, segítsen nekik, hogy megfelelő egyensúly alakulhassák ki bennük, ami jog- és kötelességismeretüket, -érzetüket illeti. Somogy megyei újságírós- kodásom éveiben találkoztam egy akkor -középkorú cigányemberrel, aki a földosztáskor jutott földhöz és lett földművelő, majd megalakuláskor a termelőszövetkezet tagja. Amikor az ötvenes évek vé- gefelé megismertem, azt panaszolta egyfelől, hogy a telepiek kivetik maguk közül jószágostól, az eltörekvése miatt, a falubeliek pedig !kis- híján lebeszélték házának eladásáról azt az embert, akitől megvette a nagy udvaros kertes, parasztházat Hová tartozzék hát? 4váV>' 4v Akkor tanultam meg, hogy cudar nehéz minden történelmet-lépő elindulás, de célba is érni, még emberpróbálóbb feladat. Viszont, ha elindul az ember, meg kell, hogy érkezzék, legalább gyermekeiben és azok gyermekeiben. Levél helyett ez a válaszom, kedves Kerpácsék, ott, Nagykónyiban. LÁSZLÓ IBOLYA it? t q j v f s * b üt r * **° T '
