Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-27 / 279. szám

© Képújság 1977. november 27.-------; • ’ ’ Szerdán zajlott le a Pamut­textil Művek tolnai gyárá­ban a „Mesterségünk címere” elnevezésű pályaválasztási rádiós vetélkedő Tolna me­gyei területi döntője, ame­lyen nyolc általános iskola tíz őrse versengett a tovább­jutásért. Mesterségünk címere... e két szó hallatán gyermekko­ri játékok felidézésére moc­can képzeletünk. Játszani mi, felnőttek is szeretünk, hát még a gyerekek, akiknek egyik életeleme a felszaba­dult, önfeledt vetélkeddés. Nem is hiányzott a Tolnán összegyűlt száz pajtásból az izgalom, meg a csupa tűz lel­kesedés: valamennyien ámu­latba ejtő alapossággal ké­szültek fel a szereplésre. Csakhogy a mégoly felajzott érdeklődést is képes az una­lom homokzátonyára sodorni a vérszegény, ötlettelen, las­sú tempójú játékvezetés. Saj­nos Molnár Tamás, a rádió ifjúsági osztályának riporte­re ebből adott „ízelítőt” szer­dán. Kár, nagy kár, hogy nem teremtett olyan légkört, amely a tizenkétéves gyere­kek életkori sajátságainak megfelelt volna, s elmulasz­totta a vetélkedők savát-bor- sát-zamatát nyújtó feszültség felkeltését is. Pedig sok-sok ember munkálkodott már hosszú ideje azon, hogy e ve­télkedőnek sikere legyen, és elérje többszörös célját. Lássuk csak sorjában! In­duljunk el onnan, hogy a Pajtás újság szeptember 15-i számában felhívás jelent meg egy kétéves ciklusú, rá­diós vetélkedőre, amelynek tárgyát a különféle szakmák képezik. Ennek az országos szintű szervezésnek két alap­vető célkitűzése van. Az egyik az, hogy a pályaválasz­tásban segítse az általános is­kolás tanulókat, méghozzá oly módon, hogy a nyolcadik osztályban esedékes döntést megelőzően, már a hatodiko­sok számára lehetővé teszi Hogyan is néz ki a vetél­kedő szervezése, lebonyolítása megyénkben, és melyek a to­vábbi feladatok? Magától ér­tetődik, hogy minden megye a saját iparának megfelelően tud a szakmák körüli vetél­kedésbe bekapcsolódni. A PATEX tolnai gyárában a szövőszakma fogásaira cso­dálkozhatott rá az a négyszáz úttörő, akik az első gyárláto­gatáskor néztek szét a gépek és a rajtuk készített törlőru­hák, abroszok, ágyneműk kö­zött. Ök voltak a versenybe benevezett harminckilenc őrs tagjai. A Pajtásban közzétett írás nyomán ugyanis a Tolna megyei Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet a megye ösz- szes hatodik osztályos tanu­lójához eljuttatta a felhíváso­kat. Az eredmény nem maradt el, s ennek kézzel fogható bi­zonyítékai azok a pályamun­kák, amelyeket az őrsök ‘ az első gyárlátogatás után, az ott látottakat-hallottakat fel­használva produkáltak. A november 23-i, azaz a szerdai döntőn az alábbi iskolák ver­senyzői indulhattak: a bölcs­kei, faddi, a kölesdi, a mözsi, a bogyiszlói, valamint a szek­szárdi 3-as számú, illetve a tolnai 1-es és a 2-es számú iskoláé. A versenyzők felké­szülése nem volt hiábavaló. Gratulálunk az első helye­zést elért szekszárdi Delfin őrs tagjainak, a második he­lyet szerzett, ugyancsak szek­szárdi Olimpia őrsnek, és a harmadik helyen végzett kö­lesdi Partizán őrsnek. Az első három őrs tovább jutott a rádióban 1978-ban folytatandó vetélkedőre, ahol Csongrád megye három őrse lesz az ellenfelük. Megyénk képviselőinek sikeres szerep­lést kívánunk! Ennek azon­ban feltétele a további szor­gos készülés és elmélyedés nemcsak a szövő, hanem a kötő-fonó és a hurkoló -szak­ma rejtelmeiben is, mivel az országos döntő anyagában ezek is szerepelnek. A vetélkedés és a vele járó izgalmak tehát még koránt­sem értek véget, és főleg nem tekinthető lezártnak a „Mesterségünk címere” vetél­kedősorozat. Sorozat, hiszen a egy-egy szakma, mesterség megismerését. így a két év alatt a pályaválasztásra való felkészítés a nevelés szerves részévé válik, leveti néhol esetleges voltát — s ez az egyénnek és a társadalomnak egyaránt fontos. Népgazdasági jelentőséggel bír a vetélkedő a vállalatok, üzemek szempontjából is. A vállalatonként huszonötezer forintra tervezett szervezési költség tulajdonképpen az il­lető cég munkaerő-utánpótlá­sát szolgálja — tegyük hozzá: ésszerűen — még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a vetélke­désben résztvevő gyerekek­nek csak a kisebbik hányada választja majd ezt vagy azt a szakmát, de a többiek is gyarapodnak tapasztalatban, tudásban, és nem utolsó sor­ban élményekben. jövőben is folytatni kívánják ezeket a hasznos és érdekes rendezvényeket. Reméljük, hogy a Bonyhádi Cipőgyár oktatási előadója jó útmuta­tásokkal a tarsolyában 'fért haza, és használható taná­csokkal látja majd el a kö­vetkező vetélkedőknek ott­hont adó, bonyhádi szervező­ket. A tervek szerint a Tolna megyei Állatforgalmi Vállalat lép ezután a sorba. Egyelőre azonban a mes­terségünk címerébe még a textiles szakma illeszkedik, ezért hadd kívánjunk ismé­telten szerencsét a továbbra is versenyben lévő, harminc Tolna megyei pajtásnak! KOVÁCS MÁRIA Fotó: KOMÁROMI A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulója társadalmunk minden rétegét, szervezetét moz­gósította a világformáló esemény méltó megünneplésé­re. Ebből — természetszerűleg — kivette részét a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság is. Megyénkben számos rendezvényre került sor. De a rendezvényeken túlme­nően is sokat tettünk a két nép barátságának, egymás jobb megismerésének elmélyítéséért. Sajgó Ferencnét, a megyei pártbizottság munkatár­sát, az MSZBT megyei munkabizottságának tagját ke­restük fel megkérdezni a végzett munkáról, véleményé­ről, a további tervekről a barátsági munkával kapcso­latban. Az MSZBT-tagcsoportok hogyan, milyen módon, meny­nyiben járultak hozzá a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójának mél­tó megünnepléséhez, hogyan segítették elő a Szovjetunió jobb megismerését, hogyan szolgálták népeink testvéri barátságának elmélyítését? Megyénkben negyven MSZiBT-tagcsoport műkö­dik. Munkájuk egyértelmű­en a két nép barátságának elmélyítését szolgálja, ál- landó feladatuknak tekintik a Szovjetunióról szóló is­meretek terjesztését, kiállí­tások rendezését, találkozók szervezését. A munka folya­matos, általábon eseményekhez, évfordulókhoz kötődik, de a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának éve mégis különösen kiemelkedő dátumot jelent és ezért megsokasodtak rendezvényeink is. Szellemi vetélkedőt minden tagcsoportunk szervezett, de rajtuk kívül is sok helyről érkezett jelzés hasonló ren­dezvényekről. AZ MSZBT, a társadalmi és tömegszervezetek által szervezett vetélkedő megyei döntőjét — amelynek alapját képezte a Tolna megyei Népújságban meghirdetett kérdés- és feladatsorazt — Szekszárdion rendeztük. A sajtó is hírt adott róla. Első a szekszárdi Városi Tanács KISZ- szervezetének csapata, második a Bonyhádi Cipőgyár csa­pata lett. Rendkívül széles körű ismeretekről tettek tanúsá­got a csapatok tagjai. Hozzá kell tenni, hogy hat hónapon keresztül ismerkedtek a Szovjetunió politikai, gazdasági, társadalmi helyzetével, eredményeivel, felhasználva a ha­zánkban megjelenő szovjet lapok, folyóiratok cikkeit, ta­nulmányait. A szovjet film ünnepi hetének megnyitójáról, esemé­nyeiről írt már lapunk, inkább azt emelném ki, hogy az esemény kapcsán a megyei moziüzemi vállalat — amely eddig is sokoldalú munkát végzett a barátság elmélyíté­séért —, most együttműködési szerződést kötött a megyei tanácsi MSZBT-tagcsoporttal arra, hogy tagjaik ezután kö­zösen tekintik meg a bemutatásra kerülő szovjet filmeket, rflegvitatják azokat, ankétokat szerveznek róluk. Az MSZBT Országos Elnöksége több előadót biztosított az eseménysorozat kapcsán. Szekszárdon a MEZÖGÉP-nél, a bőrdíszműnél, Bátán a termelőszövetkezetben, Tolnán a textilgyárban, ugyancsak Tolnán a gimnáziumban. Dombó- várott a Láng Gépgyárban és a szakmunkásképző intézet­ben — hogy csak néhányat emeljek ki a sorból — tartot­tak nagysikerű előadást az MSZBT-központ előadói. KISZ—Komszomol találkozókra került sor több helyütt, ahol egyébként is rendszeres a kapcsolat szovjet és magyar fiatalok között. A barátkozáson túl, ezeken a helyeken já­tékos vetélkedőket tartottak, s nemcsak a magyar fiatalok adtak tanúságot arról, hogy mennyire ismerik a Szovjet­uniót, hanem meglepően sokat tudtak a szovjet fiatalok is a mi hazánkról. Szinte egyetlen városunk, községünk se maradt kiállítás nélkül. Nagy sikere volt a „60 év és 60 kép”, „A barátság hétköznapjai”, a „Magyar internacionalisták” és a forradal­mi plakátsorozat kiállításainknak. Külön kiemelném a Tol­na—Tambov címet viselő kiállításunkat, amely testvérme­gyénk életét, kapcsolataink alakulását demonstrálta. Ter­mészetesen a felsoroltak mellett számos üzemben, intéz­ménynél, iskolában is rendeztek kiállítást. Valamennyi a 60. évfordulóhoz kapcsolódott és örvendetesen mindannyi utalt a testvérmegyei kapcsolatokra is. „Hétköznapi forradalmiság” címmel rendeztek kiállítást megyénk képző- és fotóművészeinek alkotásaiból. A bemu­tatott anyag egyöntetű elismerést keltett a megyeszékhely művészetértő közönségében. A csepeli munkások által kezdeményezett termelési versenykihívást valamennyi tagcsoportunk üdvözölte és ma­gáévá tette. Természetes, bár nem érdemtelen megismétel­ni, hogy az időarányosságot tekintve, jelentős túlteljesítés mutatkozik a múlt évhez képest. Mielőtt a további feladatokról szólnék, elmondom, hogy szervesen illeszkedtek munkánkba az iskolák által rende­zett nyelvi vetélkedők, versmondó versenyek. Kitűnt — de ez egyáltalán nem véletlen —, hogy éppen a tolnai, tamási, paksi, dombóvári diákok voltak a legeredményesebbek. Ezek az iskolák ugyanis egyben MSZBT-tagcsoportok is. Munkánk folyamatos. Az évforduló napjával nem feje­ződött be a két nép barátságát ápoló tevékenység, számos rendezvényünk lesz még. Közülük kettőre hívom fel a fi­gyelmet. Kiállításon mutatjuk majd be a szovjet nyers­anyagból Tolna megyében gyártott termékeket, azokat a termékeket, amelyek szovjet exportra készülnek, valamint a szovjet gépekkel, berendezésekkel gyártott termékeket. A másik: az orosz nyelv- és irodalomtanárok nemzetközi szervezetének (MAPRJAL) Tolna megyei tagozata készül a tavaszi, megyénkben tartandó szimpozionra, ahol az iskolán kívüli nyelvoktatás tennivalóit vitatják meg. Munkánkhoz nagy segítséget adnak azok a Tolna me­gyei szakemberek, akik ösztöndíjjal a Szovjetunióban ta­nultak. Ilyen ösztöndíjasunk 36 van a megyében. LETENYEI GYÖRGY A XVII. század vége siral­mas állapotokat talált Tolna megyében. Igaz, történelmi jelentőségű volt, hogy a me­gye 1686-ban felszabadult a török uralom alól, de a fel­szabadított terület szinte tel­jesen parlagon hevert. A la­kosság létszáma — korabeli összeírások szerint — oly mi­nimális, hogy a terület újra- népesítése elengedhetetlen volt. Történelmi tett a megye újratelepítése, a gazdasági élet kibontakoztatása és fel­virágoztatása. Erre a XVIII. század első felében került sor, akkor, amikor elcsitul­tak a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei. A felszabadult területre visszatérő nemesi családok és az új birtokosok arra tö­rekedtek, hogy a birtokaikra minél hamarabb telepítsenek embereket, s kezdjék meg a termelést, a föld megműve­lését. Törekvésüket a tör­vényhozás is segítette, amely számos kedvezményt (adó- kedvezmény, földesúri szol­gáltatás alóli több évre szó­ló mentesség, stb.) biztosí­tott a betelepülőknek. Ked­vezményt ígértek maguk a földbirtokosok is. Az ide települő — első­sorban német ajkú — csalá­dok azonban hamarosan ar­ról győződhettek meg, hogy a földbirtokosok sem a saját korábbi kedvező ígéretüket, sem a törvény ide vonatkozó előírásait nem tartják be. Évről évre egyre nagyobb volt a teher. Emiatt a XVIH. század második-ötödik évti­zedében jelentős vissza-, il­letve elvándorlási törekvések jelentkeztek. IA megye nemesi közgyű­lése több alkalommal is fog­lalkozott e kérdéssel, számos szabályrendeletet is hozott. Hatásuk nem volt számotte­vő. 1725 november végén egy kijelölt vizsgáló bizottság a varsádiak panaszát foglalta 10 pontba. Ebből a dokumen­tumból idézünk részleteket; A VARSÁDIAK PANASZA „Azért akarnak a gr. Mer­cy-uradalom itt (Varsádon) megtelepült sváb avagy né­met nemzetből való emberei saját tartományaikba vissza­térni, mert először: az uradalom a ne­kik adott szerződésnek jó­formán egyetlen pontját sem tartja meg és így az emberek alig tudják fenntartani ma­gukat. A varsádiak földjéből nagy területet kiszakított az uradalom, ezt a szakadáti, kalaznói, tormási újtelepe­seknek adta és így ők meg- fosztattak a rétektől. másodszor: fizetés kecseg- tetésével (ami szokás ilyen­kor) szerződés-ellenesen 4, 5, 6, sőt 14 mérföldnyi hosz- szú-fuvar megtételére kény­szerítették őket (mint most is Győrbe, Nigrinyi úrasszony részére), de mindezideig egy fabatkát sem térítettek meg nekik a fuvarért, nem fizet­ték meg a beígért fuvardíjat. És ha valaki ezt kéri — meg­mutatják neki a hőgyészi tornyot (ennek a kifejezés­nek csak elképzelni tudjuk a tartalmát — a szerk.) és ha­mar ütlegekkel válaszolnak. harmadszor: különböző fajtájú vadállatok elviselhe­tetlen károkat okoznak a ve­tésekben, a falánk farkasok betörnek a faluba, sőt az ud­varokba is, prédálják a há­zak baromfiállományát. Még­sem szabad nekik a vadakat elpusztítani. ötödször: ha a szegény embernek kölcsönképpen ki­adnak kettő — bocsánat a szóért — ökröt, amelyeket végül megfelelő módon mun­kára szoktattak már, azt a két ökröt kicserélik három, vagy négy növendékmarhá­ra, és amennyi a növendékek száma, annyi után követel árendát az uradalom egy és ugyanazon évben. hatodszor: szerződés sze­rint mentesek mindenféle robotszolgáltatás alól, ennek ellenére mégis elhajtják őket úrdolgában a Dunára geren­dákért és egyéb dolgokért. tizedszer: ha valaki eladja a házát — a vételárként ka­pott forintok egyharmadától a gazdatiszt urak megszaba­dítják; ha valakit az urada­lomból Öexelenciája tiszt­urai kiűznek, az ilyen távo­zónak meg kell fizetnie a szabad évekre eső összege­ket. Arról azonban a gazda­tiszt urak semmiféle nyugtát nem hajlandók adni, hogy ki és mennyit fizetett?” IA fent idézett részletek jól mutatják, mily súlyos sérel­mek estek az idetelepülő- lőkön, s gyakorlatilag orvos­lást sehol sem kaptak. Sőt... A SZÖKÉSÉRT VAGYONÁNAK ELKOBZÁSÁVAL FIZETETT A JOBBÁGY A megyei közgyűlés 1726- ban — csaknem egy évvel a varsádiak panaszának vizs­gálata után — rendeletet ho­zott az elvándorlás megne­hezítésére. A Dunaföldvárott keltezett rendelet így szól: „Elhatároztatott, hogy a szökevények, továbbá azok, akik ezen tekintetes várme­gyéből úti-levél és földesurak engedélye nélkül máshova távoznak, valamennyi vagyo­nukat — akár náluk van, akár másutt található is az — elveszítsék. Ugyancsak megtiltatik a földesuraknak — 50 forint büntetés terhe alatt —, hogy ilyen szemé­lyeket elbocsátó-, illetve sza- badonbocsátólevél nélkül magukhoz fogadjanak és el­tartsanak. Ezt a határozatot a maga módján közhírré kell tenni. (Körözvény útján). Ki­vételt képeznek mégis a más megyékből megtelepedés és állandó lakhely megválasztá­sa céljából hozzánk érkező jövevények, akikre jelen ren­delkezés nem vonatkozik.” Szembetűnő ennek a ren­delkezésnek önző volta. A megye földbirtokosai egy­mással „szolidaritást vállal­va” úgy döntenek, hogy egy­más jobbágyait nem fogad­ják be, de a szomszéd me­gyékből jöhetnek, akadály nélkül kaphatnak új gazdát. A fenti rendelkezés, bár­mily szigorú, hiszen a job­bágy teljes vagyonának elve­szítését teszi kockára, ha el­szökik földesurától, nem ol­dotta meg a problémát. Még 18 évvel később is szabály­rendeletet kell alkotni, amely a jobbágyok költözködésének nehezítését volt hivatva szol“ gálni. 1748-ban Simontornyáp, fogalmazták meg az alábbi rendelkezést: VISSZA KELL SZOLGÁLTATNI A SZÖKÖTT JOBBÁGYOT „Minthogy pedig néhány községben előfordul, hogy a jobbágyok — mind a régeb­biek, mind azok, akik a felső országrészekből jöttek — gyakran változtatják lakhe­lyüket és így ártalmára van­nak a köznek, a földesuraik­nak és nem ritkán annak a falunak is, amelyet elhagy­nak; olyannyira, hogy néme­lyek a házukat is üresen hagyják, mások pedig kisebb vagyoni tehetséggel rendel­kező személyeket állítanak a maguk helyébe, így a rájuk háruló közösségi, valamint (szerződésben vállalt) ma­gán-kötelezettségeiket meg­szegik, illetve teljesítetlenül hagyják. Hogy tehát a sza­bad költözés engedélyezésén alapuló csavargási szabados­ságuk megzaboláztassék és hozzászokjanak az állandó lakhelyhez, elhatározta­tott: egyetlen földesuraság se engedje be birtokaira másnak a jobbágyát — a szö­kött jobbágyok visszaszolgál­tatására megszabott büntetés terhe alatt — csak akkor, ha azok rendelkeznek az elbo­csátásukról kiállított szabály- szerű tanúsítvánnyal; még kevésbé ’ megengedett szá­mukra, hogy ígéretekkel, vagy bármilyen más ürügy­gyei lakhelyváltoztatásra csábítsák másnak a jobbá­gyát. Az elbocsátólevelet pe­dig előbb nem állíthatják ki, csak akkor, ha köz- és ma­gántartozásait a jobbágy megfelelően teljesítette.” K. B. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents