Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-26 / 278. szám
/ 1977. november 26. Közoktatás az NDK-ban Magyar-NDK baráti est Kakasdon 5. Az ideológia és funkciói Tíz-tizenöt év óta a Hazafias Népfront szervei rendszeresen meghívják a megyébe a testvéri szocialista országok Budapesten működő kulturális intézményeinek vezetőit, munkatársait. Tájékozódásra és tájékoztatásra. A héten az NDK kulturális és tájékoztatási központja lektorátusának vezetőjét, Klaus Steineckét látták vendégül a bonyhádi járásban. Először Bonyhádra látogatott, ahol a város vezetői tájékoztatták a gyorsan fejlődő település helyzetéről, terveiről, a város és a járás német nemzetiségű lakosságának kulturális életéről, majd este Kakasdon rendeztek a községi tanács klubhelyiségében baráti találkozót, mintegy negyven résztvevővel. A téma az NDK közoktatásának fejlődése volt, a vendég — mint mondta — e területet nagyon is ismeri, hiszen évekig dolgozott otthon a közoktatásban. Részletesen beszélt arról, hogy a háború után hogyan indult meg 1945- ben az újjáépítés a közoktatásban is. A fizikai rombolás maradványainak eltüntetésénél talán nehezebb feladat volt a fasiszta nevelés hatásának felszámolása és teljesen új közoktatási rendszer bevezetése. A pártkongresszusi határozatok alapján alakították ki és tették általánossá a tízosztályos oktatást, amelyet jellemez többek közt a politechnikai képzés. Ennek célja nemcsak az, hogy technikai műveltséget adjon a felnövekvő generációnak, hanem ismertesse és megszerettesse velük a termelést, a fizikai munkát és egyben előkészítse a fiatalokat a továbbtanulásra. Nagy érdeklődés kísérte az előadást, és ez megnyilvánult a feltett kérdésekben is. Nemcsak a pedagógusok kérdeztek, hanem sokan a résztvevő tsz-tagok közül is. ízelítőül csak néhány: Hogyan készülnek fel a fiatalok az érettségire, milyen kedvezményeket kapnak a felnőttoktatás résztvevői, hogyan folyik a szakmunkásképzés, van-e és milyen az idegen nyelvek oktatása, milyen a kapcsolat az iskola és az üzemek közt, van-e elég jelentkező a mezőgazdasági szakmákra, milyen módszerekkel érték el a kiemelkedő sportsikereket, általában hogyan jutottak eí a testi nevelés oly magas fokára, ami nemzetközi hírnévre tett szert, mily módon folyik a pedagógusképzés, hogyan kapcsolódik a politechnikai oktatás a pályaválasztáshoz ... Nemcsak a vendég szavaiból, hanem a vendéglátók kérdéseiből-hozzászólásaiból is kitűnt: Van mit tanulnunk egymástól, és az ilyen beszélgetések nemcsak a két nép barátságát erősítik, hanem tanulságosak is. Az ideológia kifejezése a XVIII. század végén bukkant fel először, és a XIX. századtól számtalan alakban és jelentésváltozatban él egészen napjainkig. Nem akarunk most ezekbe a jelentésárnyalatokba belemenni. Ami szembetűnő: szemben a mítosz megkérdő jelezetlen világértelmezésével, szemben a vallás megfellebbezhetetlenként szentesített magyarázataival, az ideológiák múlt századi elterebélyesedése a legnyilvánvalóbb jele annak, hogy maga a világ, benne a társadalom és az emberi élet széles körű társadalmi vita tárgyává vált. A „végső magyarázó elvek” cseppfolyósakká lettek és „isten meghalt”. Az ideológiákkal a társadalmi érdekek és ezek leplezetlen összecsapása kerül a felszínre. Bennük társadalmi osztályok és csoportok fogalmazzák meg saját világértelmezésüket és gyakorlati teendőiket. Úgy, hogy közben szakadatlanul elvitatják — sőt, helytelennek, sőt, becsapásnak minősítik — a másik társadalmi osztály vagy csoport álláspontját. Az ideológiákban _ megtestesülő vita a társadalmi élet jobbításáról, vagy radikális megváltoztatásáról ezért szorosan összefügg a kapitalizmus kialakulásával és a két nagy társadalmi osztály létrejöttével. Azzal, hogy a proletariátussal az első olyan történelmi osztály jött létre, amely kivonta magát akár a mitikus, akár a vallásos, akár a polgári filozófiai világértelmezések és azonosságajánlások alól. A proletariátus ezekkel saját világértelmezését és egy új típusú társadalom megteremtésébe vetett tudományos meggyőződését szegezte szembe. Joggal mondhatjuk persze, hogy a korábbiakban elemzett mítosz, vallás, polgári filozófia és magánmorál: valamennyien ideológiák. Ebben az esetben az ideológia egyik jelentéséről van szó. Miben rejlik ez? Arról van szó, hogy a fenti képződmények esetében — a magasan fejlett kapitalizmus időszakától eltekintve — olyan társadalmi állapotok nyújtják a történeti hátteret, amelyekben a termelés a „szűkös javak” termelése. Vagyis képtelen valamennyi társadalmi szükséglet kielégítésére, s e helyzet fenntartásához uralomra, mégpedig osztályuralomra van szükség. Az uralom megszilárdulása pedig történetileg nézve attól függött, hogy mennyiben sikerül a társadalomban megtermelt gazdagságot aránytalanul, mégis, társadalmilag elfogadott módon szétosztani. Ehhez nyújtott eszmei biztosítékot a mítosz, a vallás, a tőkés magánmorál. Valameny- nyiüknek célja az volt, hogy elhallgattassák vagy befagyasszák azokat a társadalmi óhajokat és igényeket — röviden: érdekeket —, amelyek a többlettermék társadalmi elosztásának aránytalanságát és ezzel az uralom adott módját megkérdőjeleznék. Mind a mítosz, mind — történetileg igen hosszú időn keresztül — a vallás sikerrel látta el ezt a feladatot. Megakadályozták, hogy a társadalmi szükségletek aránytalan kielégítése társadalmi méretekben tudatosuljon. Az ideológia ebben az értelemben a társadalmi egyenlőtlenségek elfogadtatásának és az erre épülő uralom jóváhagyatásának eszköze, amit még a tőkés magánmorál is teljesített bizonyos ideig. Ám, mint sorozatunk megelőző fejtegetéseiben jeleztük, a mítosz, a vallás, a polgári filozófiák és a tőkés magánmorál történeti fejlődésvonalát követve, mindinkább erősödik bennük — vagy környezetükben — az általűk szavatolni kívánt világ „levizsgáztatásának” óhaja,, A társadalmi integrációt biztosító eszközök, és az éppen adott világot jóváhagyó mondandójuk széles körű vita tárgyává lesznek és „megméretnek”. Ez persze elválaszthatatlan a termelés történetétől, pontosabban attól, hogy a kapitalizmus soha nem látott mértékben produkálja a társadalmi gazdagságot. Amikor pedig széles méretű társadalmi tapasztalat tárgyává lesz — amint ez a múlt században a kapitalizmusban bekövetkezett —, hogy a megtermelt többlettermék már arányosabb és igazságosabb elosztást tenne lehetővé, mint a tényleges elosztás, és ez a változás nem .következik be: akkor a fenti eszközök úgyszólván egy csapásra elvesztik társadalmi összetartó és uralomelfogadtató erejüket. Az isten, a filozófiai végokok, a „mindenki által gyakorolható sikerkiszámítás” egyszerűen elégtelennek bizonyulnak ahhoz, hogy igazolják a társadalmi gazdagság felhalmozódását az egyik, és az ínség és szűkösség felhalmozódását a másik oldalon. Az ideológiáknak ezzel igazoló és elfogadtató szerepüket emeltük ki. Ám éppen a XIX. században kibontakozó' vita a termelés kizsákmányoló és az elosztás aránytalan jellegéről hozta felszínre az adott helyzetet meghaladni kívánó, leküzdeni szándékozó nézetrendszereket. Vagyis történetileg nézve az . ideológia nemcsak stabilizál — hanem dinamizál. Állandóság megőrzésére törekszik — és változtatásra ösztönöz. És ezt a mozgósító teendőjét — s gondoljunk most a marxizmusra — egyebek mellett éppen a valóságot elfedő, hamis tudatba burkoló mentalitások széttörése útján tudja végrehajtani. A marxizmus leleplezte a vallás és a magánerkölcs társadalmi funkcióit és eny- nyiben ideológia-kritika volt. Másfelől kidolgozta azokat az eszközöket, amelyek egy új társadalom kialakításához vezetnek: ekképpen maga is mozgósító, gyakorlati tevékenységekre késztető ideológia. A tőkés világban persze a mai napig jelentkeznek a társadalmi rendszer elfogadtatását szolgáló ideológiák. Gondoljunk a „részvényesek társadalma”, a „népi kapitalizmus”, a „középosztály-társadalom” rövi- debb-hosszabb életű propa- gatív eszméire. Valameny- nyien stabilizáló jellegűek és látszat jellegű tényekre építenek. Közös funkcióval: a társadalom osztályjellegének és a fennálló szükségletkielégítés aránytalanságainak elleplezésével. Ezen a ponton lép be a marxista ideológia a tudományosság igényével, ami itt egyetlen valamit jelent: a társadalmi valóság tényeinek kíméletlen feltárását. A látszatok és manipulációk eltávolítását, az önáltatások és illúziók szétoszlatását. A szocialista célok és eredmények megvilágosító és kritikus szembesítését egy olyan világgal, amelynek hétKoznapi szereplői gyakran még saját helyzetük hiteles kifejezésének hiányában szenvednek. PAPP ZSOLT Klaus Steinecke válaszol a kérdésekre Öregek es úttörők Az öblös fotelok mindegyikében két gyerek kuporog. Mint a mesét, úgy hallgatják az öregek szavait. A •régmúlt napok felelevenített percei, az emlékek — számukra mesének tűnnek. Annyira távoli, elképzelhetetlen, amit hallanak, hogy azt már meseként — érdekes meseként — kell hallgatni. Pedig szüleitől, nagyszüleitől mindegyikük hallott már erről. — És tessék mondani, hol szórakoztak, mit játszottak akkor? — kérdezi az egyik szóra éhes kislány. A néni nevetve int: — Akkor nem volt szórakozás. Munka volt, reggeltől estig. Még alig múltam tizenkét éves, de már napszámba jártam. Kellett a pénz, sokan voltunk testvérek. Aztán szó szót követ és mégis az emlékezet legmélyéről, a megmaradt szép emlékek közül előkerülnek a régi gyerekjátékok. Beindul a magnó és a szekszárdi úttörőház honismereti szakkörének tagjai egy mozdulatot, hanglejtést sem hagyva ki, néma csendben figyelnek. A szakkörök népi gyermek- játékokat, dalokat gyűjtenek. Munkájuk könnyítésére nem várt segítséget kaptak. A megyei tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai csoportja a szekszárdi úttörő- házban rendezte meg megyénk öregek napközi otthonainak kézimunka-kiállítá- sát. A háromnapos kiállításra huszonkilenc napközi otthonból küldtek be kézimunkákat és majd mindegyik napközi otthoniból jött be küldöttség tapasztalatcserére, a kiállítás megtekintésére. A gyerekek, kihasználva a nagyszerű lehetőséget — hogy a megye különböző községeiből érkezett idős emberekkel beszélhetnek — szinte mindennapos ügyeletet tartva faggatták az öregeket és mindenkiben segítőkre találtak. Az idős emberek szívesen énekelték, mutatták be a régi énekes népi játékokat. Szívesen mesélt nekik a hetvenkét éves Matus József né, a hatvannyolc éves Kovács Irén, vagy szintén a gyönki napközi otthonból Hegyi András bácsi. Hallgatjuk az éneket. Az első hangok után ismerős a dallam, még ha németül szól is. Aztán az egyik kisfiú felkiált: .— Hiszen ez a nyuszi ül a fűben! — Az ihát, csak én nem tudom a magyar szövegét — mosolyodik el az idős néni. Nem kell senkit kétszer biztatni. A gyerekek és az idősek felállva próbálják a régi, ma is ismert gyerekjátékot. Száll az ének, ki németül, ki magyarul fújja. Paksról Rácz Istvánná körbeállítja a gyerekeket, úgy mutatja, énekli a „megy a gyűrű vándorútra” énekes körjátékot. A következő nóta a minden óvodás előtt ismert „Bújj, bújj, zöld ág”. Csakhogy, valamikor ezt körbejárva énekelték, ma pedig páros fogással, magasra tartott kézzel kaput alakítva járják. Attaláról, a hetvennegye- dik évébe lépett Somogyi Józsi bácsi egy játékról beszél. Elmagyarázza, hogyan kellett a fütykössel a csülköt elütni. — Akkor ez hasonló lehetett a biigézéshez — állapítja meg az egyik fiú. A szakértő megállapításon a mesélő és a krónikás egyaránt elcsodálkozik. Kint az úttörőház csarnokában a tizenkét paraván és az öt vitrin zsúfolásig tele az öregek napközi otthonaiból beküldött kézimunkákkal. Képeslapból összevarrt díszdobozok, hímzett térítők, papucsok, faragott, szőtt, kötött használati tárgyak megszámlálhatatlan sokasága. Az úttörőház fiatal látogatói hosszan álldogálnak egy-egy munka előtt. Ha ott az alkotó, kérdezik a készítésről, a munka technikai fogásairól. Minden érdekli őket. A honismereti szakkörök végeztek a felvételekkel. Magnószalagok őrzik lejegyzésre a régi játékokat, a memóriák jegyzetlapökkal erősítve a táncokat, játékokat. Mindannyian egyet akarnak. Megismerkedve a népek játékaival, az elfelejtett, vagy mára kialakult játékszokásokkal ezeket megtanítani társaiknak, úttörőőrsük tagjainak. Újra divatba hozni, s népszerűsíteni az egyébként feledésbe merülő gyermek- játékokat. TAMÁSI JÁNOS Fotó: Rehók Róbert Az óvodagond nem ismeretlen fogalom Dunaföldvá- ron sem. A háromszáz kisgyermeken kívül, akik ilyen intézményben tölthetik napjaikat, vannak hatvanan, akiknek felvételi kérelmét néhány hónapja, sajnos, helyhiány miatt el kellett utasítani. Nagyobbítja még a gondokat az is, hogy a ma lévő négy óvoda közül csupán egy felel meg a jogos elvárásoknak. A gondok egyben meghatározzák a feladatokat is, amit a nagyközségi tanácsnak előbb vagy utóbb, de mindenképpen meg kell oldani. Űj otthont kell építeni a legifjabb korosztály képviselőinek. Ezt a munkát már évekkel ezelőtt megkezdték. Az első lépcső az volt, hogy 1 millió 600 ezer forintért felújították és óvodává alakították át a régi pártház épületét. Hamarosan újra megkezdik itt a kőművesek a munkát, mikor a megyei tanács 1 millió 800 ezer forintos hozzájárulását felhasználva konyhát is építenek. Jövő szeptembertől innen viszik az ebédet Duna- földvár valamennyi óvodájába és bölcsődéjébe, s az így felszabadult kapacitás lehetővé teszi majd, hogy az iskolai napközi otthon konyhájában főzzék az ebédet a gimnazistáknak is. Az óvodai férőhelyek bővítésének érdekében folytatott vita következő állomásaként az OVIT-tól megvásárolták a felvonulási épületet. Ez a jókora faház már eredetileg is olyan céllal épült, hogy azt kis munkával óvodává alakítsák át. A falak áthelyezését ebben a József téri épületben már megkezdték, s az esztendő végére kész lesz ez az óvoda. Felváltja majd a közelben lévő igencsak korszerűtlen, hasonló gyermekintézményt, sőt harminccal több kisgyermeknek biztosítanak itt helyet. A nagyközség 4. óvodája a volt jegyzőlakásban van. Ez is zsúfolt, s nem felel meg a jogos elvárásoknak. A nagyközség vezetői á tervidőszak végéig ehelyett egy másik óvodát akarnak építtetni Du- naföldvár központjában. Erre azonban a tanácsi keret nem biztosít elegendő anyagi fedezetet, és ezért a dunaföld- vári szövetkezetekhez, vállalatokhoz fordulnak segítségért. Kérésükre együttműködési megállapodást kötött a tanáccsal a Virágzó Termelő- szövetkezet és jelentős összeggel segíti a munkát a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat is. Ez utóbbi üzem- vezetőséget létesít a nagyközségben, és az itt dolgozók gyermekeinek is biztosítja elhelyezését. Majd az új óvoda, a tanács a napokban megkeresi a Dunaföldváron működő többi ipari, illetve mező- gazdasági szövetkezetei, valamint az ÁFÉSZ-t, és így közös összefogással remélhetően 1980-ra biztosítják a nagyközség óvodaigényeinek korszerű, maradéktalan kielégítését. — sz 1 — * Óvodaépítés Résilet o kiállításból
