Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-26 / 278. szám

Nyári ruha, hálóingstitusban

Gyerekeknek „szakara”

Melyiket uälasszam ?

tümöket lágy, szőrös felületű, síkkötött kelméből tessék készíttetni.

'Nagy divat llesz — ebben tényleg biztos vagyok — a pólóruha. íA múlt nyáron nagyon divatos trikók hosz- szú változata kényelmes, kellemes viselet. Aki viszont divatos ingruhát akar, az csípőtől plisszíroztassa, és jól teszi, ha batiszt vagy zsorzsett anyagot választ. Állítólag a nyáron a lányok, asszonyok fehérnemű-stílusban öltöznek majd. Magyarulj kombiné és alsószoknyaszerű csipkés, fodros, szegős, fehér holmikban pompáznak, amelyek a századfordulón divatos alsóruhákra emlékeztetnek.

A rosszmájú divatkreátorok el akarják keseríteni mindazokat, akik bedőltek a hírverésnek, és kekifarmer- rel szerelték fel magukat. Ugyanis farmerben — szerintük — az indigókék mellett a fehér, a fekete és __ a szaharabeige lesz a „menő”. A szafaristílusban avant- garde-nak számít a neomini — mert jövő nyárra már ezt is feltalálták!

.Hogy a férfiak se maradjanak ki, annyit mondhatunk, nem -kell attól tartaniuk, hogy jövő szezontól csak térdnadrágban lesz sikk járni. Különösebb változásról nem árulkodtak a bemutatott kabátok, öltönyök. ViDivatkérdésekre vonatkozó skizofréniám nem újkeletű. Már akkor rügyezett, amikor először került divatlap a kezembe, és amikor néhány éve először ültem végig — hivatalból, az önök kedvéért, kedves olvasóink

— az első divatbemutatót, ■hogy a hasonlatnál maradjak

— lombosodni kezdett.

Azt hiszem', világosan megmagyarázhatom a dolgot. Arról van szó, hogy mást állít a divatról a szaklap, a divatbemutató és mást az utca, a kereskedelem. így hát tudom

— tudjuk —, hogy mi kellene, hogy divatos legyen, és megvásároljuk azt, ami kapható, ami tetszik. Utóbbit viseljük. Mert én még bizony egyetlen egy olyan ruhát az utcán nem láttam — de üzletben sem — amit a bemutatók felvonultattak.

Ne kételkedjünk azonban magúnkban. Mióta rendszeresen átböngészek néhány sikeres, nagy 'példányszámú külföldi divatlapot, azóta állíthatom, hogy azok többnyire olyan modelleket népszerűsítenek, amiket tényleg lehetne viselni. Sőt: jó lenne viselni. Ami a divatújságot illeti, e téren még optimista vagyok: mert az Ez a Divat az utóbbi években igazán gyönyörű szép, kitűnően fényképezett lap lett. Majdcsak eljön az az idő, amikor a formát a tartalom is követi.

Kevésbé bízom a divat- bemutatók kedvemre való átalakulásában. A legutóbbinak az ajánlófüzetét már megfejteni sem tudtam. Címe: Trend ’78. H:a már írok róla, tudnom kellene, hogy mi az a „trend”, ugye? De

nem tudom., mert az idegen szavak szótárában nincs benne, ezenkívül eredménytelenül faggattam az ismerőseimet is. Azt sem. tudta egyikük sem, hogy milyen anyag a flamrné, a nopp, Shetland, a freskó vagy az ultrakönnyű selyemjersey. Pedig mindezt feltétlenül tudnia kell annak, aki tavasszal, nyáron divatos akar lenni.

A divatos embernek a jelszava az ellentét és harmónia, amely a divatos modellek anyagaiban és formai jellegzetességeiben tükröződik — közvetítem a divat- bemutató üzenetét. Női kabátban az ingkabát és a íiú- kábát a divatos, mindkettőhöz készülhet azonos anyagból való nadrág. Svájci sapka, válltáska, nyakkendősen megkötött selyemsál illik hozzá. A kosztümök vonala klasszikus, a férfizakóra hasonlít, ajánlatos mellénnyel varratni. Lapos sarkú cipővel viseljék. A kötött koszPtisszirozott nadrág, húzott szoknya, nyakkendő helyett sál

Szemjon maga is szeretett hősökről olvasni. Traktoristák és falusi könyvtárvezetők, szélesre kötött nyakkendős fiatalemberek, rövid hajú nők, „Vorosilovi lövész”-jelvénnyel a kabáthajtókájukon, s a mellette levő képen ugyanazok a nők húsz év múlva: miniszterek és tábornokok, híres sebészek és szanatórium- igazgatók.

Oszipov felsorolta beosztásuk és rendfokozatuk szerint az életben maradt volt illegális harcosokat, és az elégedett Nataska aludni ment

*

Hárman maradtak az asztalnál.

— Figyelj csak — mondta Oszipov. — A feleséged szörnyen unalmas valaki. — Szemjon hallgatott. Úgy szerette Nataskót, amilyen.

— Világos — mondta Oszipov. — A kérdés el van döntve, vitának helye nincs.

— Igen, részemről minden esetben eldöntött kérdés — jelentette ki Szemjon.

— Helyes — mondta Oszipov. — Az ember ne hagyja bántam a feleségét.

— Még nem a feleségem, de azért nem hagyom megbántani.

— És te hogy élsz? — kérdezte Oszipov.

— Jól — felelte Szemjon. — Minden rendben. Ne sértődj meg, de Marija Trofimovna valami pletykát emlegetett a polgári múltadról.

— Ezt szóbeszéd nélkül is tudja mindenki.

— És még valami: furcsa, hogy olyan egyszerűen elengedtek abból a magas beosztásiból!

— Már egy éve nyugdíjas vagyok. A szűk látókörű ember mindig megtalálja a magyarázatát a maga számára. Illegális múlt, hős, főnök, aztán hirtelen majdhogynem maga talpalja a cipőket. Tehát valami nincs rendjén, lehet, hogy az erkölcsi életével kapcsolatban merült fel valami kifogásolható? Nem, még mindig ugyanazzal a feleségével él. Akkor talán policáj korában csinált valamit?

— A megfelelő tájékoztatás hiánya mindig szóbeszédre adhat alkalmat — jegyezte meg az igazgató.

— Köpök rá. Egy fél évig csak horgásztam, de nem bírtam tovább. Manapság csak mosolyognak a nyugdíjasokon, és senki sem gondolja, hogy mi mindig tevékeny életet éltünk, nem bírjuk a tétlenséget. Ha megtorpanunk — meghalunk. Jól talpalják nálam a cipőket? Mondd meg az igazat!

— Jól — erősítette meg az igazgató. Javultak a szolgáltatások, mióta Oszipov ott dolgozik.

— Ez is valami.

— Az élet bonyolult — folytatta az igazgató. — Azt mondod, hogy a szűk látókörű ember. Én meg azt, hogy az emberek emlékezőtehetsége jó. Nemrégiben elhatároztam, hogy ellenőrzőm az elsősöket, cigarettáz- nak-e az iskolában. És tudod mit mondtak a hátam mögött, amikor az egyik zsebéből kihúztam a cigarettát? Policáj. A fiúcska mindössze hétéves. Egy régi ismerősöm unokája.

— Mi a tanulság? — kérdezte Oszipov. — Ne menj el policájnak te csirkefogó.

— Az emberek mindenre emlékeznek — mondta az igazgató. — De lehet, úgy vélik, hogy nem azért mentél oda, mert oda küldtek, ez volt a feladatod, hanem magadtól mentél, aztán meggondoltad magad, és megértetted, hogy mit kell tenned.

— Hát, így van az, Szenya — nevetett Oszipov. — Jegyezd meg ezt jól!

— Az emberek nem felejtenek: megjegyzik a jót is, a rosszat is.

— A rosszra tovább emlékeznek — mondta az igazgató.

*

Egy ponyvával borított pótkocsi bukkant föl előttük. A fényszórók fényében egy térdelő, meggörnyedt alak látszott. A sofőr láthatóan tengelyt cserélt. Úgy elmerült a munkában, hogy a fejét sem fordította feléjük.

Szemjon fékezett. Éjszaka sosem tudott csak úgy elmenni a lerobbant autók mellett. Még egészen kezdő sofőr korában alakult így a dolog. Egy útján egyszer kiestek a csapágyai, ott ült a kocsiban, majdnem sírt mérgében, hiszen csak magát hibáztathatta a balesetért. De ekkor megállt mellette egy dömper, a vezető kiszállt és von tat ókötélre vette.

Divatos anorákok vízhatlan anyagból

CSALJID- OTTHON

1977. november 26.

Nyaraláshoz, kirándulásra ajánlják a tervezők felnőtteknek, gyerekeknek ezeket a színes öltözékeket

szánt a divattervezők úgy döntöttek, hogy mostantól az idősebbek is viselhetnek farmert, lemberdzseket és szafariöltönyt. Hurrá, a negyven feletti urak nevében!

(Végezetül közöljük, hogy gyermekeink huzatszabású, békanyelves raglánujjal készült mindennapi öltözékekben játszadoznak majd, bermudanadrágban járnak, és zsávolyból készült Szaharában.

De az sem baj, ha ők is — velünk együtt — felveszik a tavalyit, aminthogy bocsánatos bűn nem a divatelőrejelzés, hanem saját ízlésünk szerint öltözködni...

—virág— Fotó: Komáromi

Kis- és nagyiskolások divatosan. A kiskabátok és a hozzájuk viselt nadrágok, szoknyák elütő színűek.

Szemjon odament a- teherautóhoz, egy Diesel-MAZ volt. A sofőr felegyenesedett.

— Segíthetek? — kérdezte Szemjon.

— Köszönöm. Elboldogulok magam is. — A sofőr ötvenéves múlhatott. „Nyugdíjig nem száll le a nyeregből” — gondolta Szemjon. — Mostanában kevesen állnak meg — jegyezte meg a sofőr. — Megesik, hogy egész éjszaka bütykölhetsz, senki sem fékez. Túl sokan vagyunk tán?

— Külön tantárgyat kéne bevezetni a vezetői tanfolyamokon a sofőrszolidaritásxól — mondta Szemjon.

— Embere válogatja — ellenkezett a sofőr. — Van, aki egész életében tanul, de mégsem lesz ember belőle.

— Akad ilyen .is — helyeselt Szemjon.

— De ha egy pár cigarettát adnál — kérte a sofőr. — Az enyém elfogyott. Rosszul számítottam ki. — Szemjon kivett néhányat a dobozból.

Rágyújtottak.

— Maradt neked elég? — kérdezte a sofőr.

— Persze — felelte Szemjon. — Egyébként is tele a busz, az utasok többsége cigarettázik.

— Mégiscsak jó itthon élni — mondta hirtelen a sofőr. — Találkoztunk, beszélgettünk egy keveset, te is értesz engem, én is megértelek téged, a cigarettát is megfeleztük. A háború után külföldön szolgáltam. Tudod, milyen honvágyam volt?! Régóta ülsz a volánnál?

— Kilenc éve. Hat éve egyfolytában ezen az útvonalon.

— Ez már igen. Én már a negyven felé tartok. GAIZAA-on kezdtem. Olyat te talán bizony már nem

is láttál.

— Csak képen. Gyere, mégis segítek.

— Nincs mit. Tízperces munkám van még vele. Tartsd be a menetidőt — mondta a sofőr.

,;Egy srácnak szerencséje volt — gondolta Szemjon a sofőr fiáról — visszatért az apja.” A háború után még sokáig csodálkozott azon, hogy más gyereknek van apja.

— Minden jót, fiam! — köszönt el a sofőr. És Szemjonnak összeszorult a torka ettől a megszólítástól.

— Minden jót! — Szemjon odament a buszhoz. Már távolodott, amikor meghallotta a MÁZ elnyújtott búcsúdudálását. Szemjon válaszul rövidet dudált, hogy fel ne ébressze az alvó utasokat

(Folytatjuk)

A nadrágot csizmaszárba gyűrve viselik