Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-25 / 277. szám
Névnap: Katalin A Nap kél 7.03 — nyugszik 16.00 órakor A Hold kél 16.13 — nyugszik 6.25 órakor Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1802 november 25-én kelt az alapítólevél, amelyen Széchényi Ferenc, a nemzetnek ajándékozta magángyűjteményét és ezzel lerakta a Magyar Nemzeti Múzeum alapjait és a róla elnevezett országos könyvtár alapjait. A SZOCIALISTA SZERZŐDÉS. Tengelicen a Petőfi Termelőszövetkezet és az általános iskola szerződést kötött. A termelőszövetkezet az új Ikarus autóbuszát havonta kétezer kilométerig díjtalanul az iskola rendelkezésére bocsátja — tanulmányi kirándulásokra és hasonló célokra. ■f AZ ÉPÍTŐK szakszervezete megyei bizottságának ifjúsági bizottsága arról tárgyalt legutóbbi ülésén, hogyan biztosítják a kivitelező vállalatoknál a fiatalok szakmai, politikai fejlődését, nevelését. Kijelölték a további tennivalókat is. * KULISSZÁK NÉLKÜL címmel riportfilm készül Szekszárd színházi életéről. A filmet, amelyet a Magyar Televízió pécsi stúdiója forgat, decemberben láthatjuk a képernyőn. O A SZENNYVÍZTISZTÍTÓ telep építésének költségeihez használják fel Tamásiban azt az összeget, amit a nagyközség lakói társadalmi munkájukkal elért eredményükért kaptak a megyei településfejlesztési versenyben. '"Vz BÉRHIZLALÁSRA 400 sertést kapott az Állatforgalmi Vállalattól a sár- szentlőrinci Petőfi Tsz, hogy a férőhelyeit kihasználja és hasznosítsa a jó takarmánytermést. További 500 sertés meghízlalásáról tárgyaltak, ezeket a süldőket januárban viszik ki a szövetkezetbe. A NYOLCSZÁZ gömbjuhart ültettek el Pakson, a tanács által kijelölt utcákban : a lakók valameny- nyien részt vettek -a hét végi önkéntes munkában. + ÍRÓ-OLVASÓ találkozót szervezett Pincehelyen az ÁFÉSZ a könyvhónap alkalmából a tsz klubhelyiségében. Bella István' költőt Farkas László irodalomtörténész mutatta be a megjelenteknek, majd Bella István költeményeiből adott elő. A találkozó befejezéseként Bella István versesköteteit dedikálta. (H. A.) # GALAMBKIÁLLÍTÁST rendez a bátaszéki galambtenyésztők egyesülete november 26-án és 27-én Bá- taszéken, a művelődési házban. Kaposvár, Pécs, Dombóvár, Mohács, Szigetvár, Siklós, j->átaszék egyesületei között versenyre is sor kerül. A kiállításon 136 tenyésztő mintegy 40 galambfajtából dísz-, haszon- és húsgalambja kerül bemutatásra. # AZ „ÉNEK A PORBAN” című előadói est, amelyet Keres Emil tart Bony- hádon, korábbi közlésünktől eltérően hétfőn, azaz november 28-án lesz. — SZÁZEZER RÖDLIT gyárt a mostani télre az Iskolabútor- és Sportszergyár 4. számú gyáregysége Jánosházán. Ez fedezi a hazai igényeket. A kedvelt téli játék, illetve sporteszköz háromféle méretben készül: a bébiknek, tehát a legkisebbeknek és a 3—10 éveseknek védő karfával, a nagyobb fiúk és lányok egy-, két- és három- személyeset kapnak, karfa nélkül. Az utóbbiból állítják elő a legtöbbet. A Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Kutafó Intézetében vizsgálják a beszéd és a hallás sajátosságait, valamint ott próbálják ki a különféle akusztikai elemeket, berendezéseket is. Képünkön: akusztikai hangelnyelők mérése a zengő szobában. Ismétlődő eső Váríható időjárás ma estig: nyugat felől erős felhősodés, giajd ismétlődő eső. Megélénkülő, a Dunántúlon időnként erős déli, délnyugati, a déli óráktól nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: az időszak első felében felhős, esős idő, majd felszakadozó felhőzet. A hőmérséklet csökken. Az Ady-jubileum jegyében (Tudósítónktól.) Ady-emlékkiálLítás nyílt Bonyhádon a városi könyvtár előcsarnokában. A gondosan válogatott anyag felidézi a költőzseni szellemét, bemutatja élete állomásait. Bayer Béla Szekszárd - Tamási Egyesült két ipari szövetkezet Táncszakkör Németkéren A magyarországi német ajkú lakosság körében a sváb- ság tánc- és énekkultúráját kutatják az NDK televízió munkatársai. Ennek kapcsán elevenedtek fel Németkéren a községben élt táncok, Rauth Ferenc és neje jóvoltából. Az NDK-sok tevékenysége valami láthatatlan belső mozgást eredményezett, a táncokat illetően. Unokák és dédunokák jelentkeztek az iskolában, tanítsák meg nekik is e táncokat. Mi kell egy táncszakkör beindításához? Gyerekek, koreográfia, kísérő zene, vagy dal, és valaki, aki betanítsa a táncokat. Ebből csak az első kettő volt adva. S hogy mégis legyen szakkör, magnóra vették a zenét, az idős házaspár bemutatta a tánclépéseket, és Szauer Ágnes kezdő pedagógus irányításával elkezdődtek a próbák. A tanulók nagy igyekezettel gyakoroltak. Első bemutatkozásuk a községben november 7-én volt. Az előadás előtt a faluban mindenki régi ruhák után kutatott. A bemutató nagy sikert aratott, aminek várhatóan folytatása is lesz. N. A. A napokban közös közgyűlést tartott a Tamási Építőipari- és a Tolna--megyei Festő- és Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet. Itt a korábbi, külön-külön megtartott rendkívüli közgyűléseket követően a két szövetkezet tagsága megszavazta az egyesülést. Január elsejétől a tamási és szekszárdi szakemberek a Tolna megyei Festő- és Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet tagjaiként folytatják a munkát. A tamásiak a szövetkezet önálló egységeként dolgoznak tovább, Tamásiban és környékén végzik a lakosság, illetve a közületek részére a lakáskarbantartó tevékenységet, illetve a lehetőségeikhez mérten új épületeket is készítenek. OL VAST AM A főiskolánkról Nálunk a kocogás tavaly kezdődött, bár nem. álszemérmes jómagámmal, hanem az ilyesmivel nem vádolható legkisebb fiammal. Egy békésnek ígérkező vasárnapi délelőttön, messze a levesharang szava előtt, tehát meglepetésszerű időpontban feljött a játszótérről. Azt közölte az anyjával, hogy: „Légy szíves varrá meg az ezüstömet, mert eÚzakadt!” A családnak sincs sok ezüstje, tehát azt képzeltük, hogy legzsengébb ivadékom megbolondult. Nem bolondult meg, csakugyan volt ezüstje. A városi KISZ-bizottság által akkor szervezett kocogónapon szerezte, 2000 méteres futásban, amekkora távra engem ma már csak egy megvadult bivalybika tudna kényszeríteni. Mindezt lapunk tegnapi száma juttatta eszembe és ezen belül Fekete László kollégám írása, aki a főiskolán rendezett tömegsportnapról adott számot. Helyesbítek: „főiskolánkat” akartam írni. Ez a Szekszárdról legkevesebb 80 éve hiányzó felsőoktatási intézmény ugyanis most kezdte megmutatni, hogy be tud kapcsolódni a neki otthont adó város vérkeringésébe. Biztos, hogy lesz és az is biztos, hogy szép lesz a folytatás. (Ordas) Ünnepi készülődés A Budapesti Csokoládégyárban az idén karácsonyra több mint 230 vagon szaloncukrot gyártanak Bartók-szobor Tokióban A japán főváros Muszasino Zeneakadémiájának csarnokában csütörtökön délután felavatták Bartók Béla mellszobrát, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ajándékát. Összetört egy Trabant A helyszín Nem mindennapi eseménynek lehettünk szemtanúi sokan csütörtökön délután három után Szekszárd és Rakasd között, a 6-os úton. Egy pécsi kosárlabdaedző hozta Győrből vadonatúj Trabantját. Saját bevallása szerint évekig motorozott, de kocsija még nem volt. Csak a szükséges kilométereket vezette le. Győrbe mégis egyedül ment, és hazafelé, az úton nem is volt semmi baj, egészen az előbb említett helyig. Az útszakasz itt több száz méter hosszú egyenes, száraz volt a felület is, mégis baj történt. Lehajtott a padkára, utána nyomban balra kapta a kormányt, és a menetirány szerinti bal oldalon leszaladt az A kilométeróra útról. A kocsi bal eleje ért először talajt, utána pedig bukfenc következett. A vezetőn egy karcolás sem volt. A kerekeivel felfelé álló kocsiban percekig lógott, míg ki nem szabadította magát, hiszen be volt kötve. Nem történt szabálytalanság. Egyszerűen gyakorlatlanság, lámpaláz. Vezetője megúszta, a kocsi összetörött, de szerencséjére már volt érvényes CASCO-ja. Kép, szöveg: BAKÖ JENŐ A TIT életéből A TIT Tolna megyei szervezetének hadtudományi szakosztálya november 2-án előadói konferenciát tartott, ahol Vitkoviics Pál alezredes, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia társadalomtudományi tanszékének vezetőhelyettese a Nagy Októberi Szocialista Fo rradalom katonapol itikai előkészítéséről és végrehajtásáról tartott előadást. A konferencián száZhúszan vettek részt, köztük a TIT hadtudományi szakosztályának tagjai és a fegyveres erők meghívott képviselői. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi jelentőségéről tartott november 18-án előadást a TIT megyei székházában rendezett előadói konferencián K. Balog János, a levéltár igazgatója. Az előadói konferencián felszólalt Kiss Iimre, a hadtudományi szakosztály elnöke is, aki ismertette a hadtudományi szakosztály november másoditoi előadói konferenciáján elhangzottakat. Az egészségügyi szakosztály új vezetősége november 21-én a TIT-klubban tartotta alakuló vezetőségi ülését. Az ülésen beszámolót tartottak az egészségügyi választmány plenáris üléséről és a szakosztály jövő évi munkatervének előkészítését tárgyalták meg. Szintén november 21-én a szekszárdi városi-járási elnökség tartott ülést. Az ülésen megtárgyalták a járás területén folyó ismeretterjesztést és jelenlegi helyzetét, további feladatait, valamint a szervezet aktuális feladatait az ismeretterjesztő munkában. A TIT szervezeti kereteinek építését, a tagság létszámának növelését rendszeres szervezeti építőmunkával igyekeznek biztosítani a TXT Tolna megyei szervezeténél. Ennek keretében több községben és megyénk városaiban hoztak és hoznak létre további TíIT-klubokat és -csoportokat. Ennek egyik állomásaként november 13-án új TIT-csoport alakult Báta- széken. A csoport alakuló ülésén Éppel Jánosné, a TIT Szekszárd városi járási szervezetének titkára tájékoztatta az új csoport tagjait a TIT-csoportok működési feltételeiről, feladatairól. Ezt követően Máté József, a járási pártbizottság. agitációs és propagandacsoportjának vezetője köszöntötte az új TIT-csoport tagjait. A kilenc régi TIT-taggal alakult csoport vezetője Tubics Gabriella nyugdíjas tanítónő lett. A TIT szervezésében csillagászszakkör alakul Szekszárdion középiskolás tanulók részére. A szakkör foglalkozásain elmélyítik a tanulók csillagászati ismereteit, és megtanítják őket a távcső használatára. Később a szakkör tagjai részére lehetőséget biztosítanak, hogy alapfokú csillagászati vizsgát tehessenek. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551