Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-25 / 277. szám
1977. november 25. KÉPÚJSÁG 5 Tévedések a „páva" i körül I A „Röpülj, páva” éppen hogy felröppent, máris vihart kavart fényes szárnyaival ... Még csak két adás zajlott le, de az izgatott közvélemény már értékel: jobbak voltak a régiek, tartalmasabb a mostani, mesterkélt a rendezés, értetlen a társadalmi zsűri... Mi, tolnaiak, mindenesetre örömmel állapíthatjuk meg, hogy az első siker után — két csapatunk is bekerült a válogatott keretbe — elértük a másodikat is. Azaz a megyében élő székelyek szép, tiszta műsorukkal elnyerték az egész ország rokonszenvét, és egyúttal bebizonyították, hogy a műsor eredeti szándéka helyes, be lehet — és milyen szépen be lehet — mutatni egy népcsoport folklórját egy csonka félórába sűrítve. Igaz, tévedések — a sűrítés miatt — akadnak. A csobánozást nem a majosi- ak, az izményiek játsszák — talán rajtuk kívül már senki. Aztán lapunk is tévedett: Bogár István a sárköziek — később sorra kerülő — műsoránál bábáskodott, a székelyekét Szabadi Mihály segítette életre. Segítőtársa Fertőszögi Béláné és Csiszér Ambrus- né volt. Hogy miért nem Szabadi Mihály, s miért Bogár István ült a televíziós adás alkalmával a székely csapatban? Mert Szabadi Mihály akkor hivatalos úton éppen Franciaországban járt. De a döntőre való készülést újra ő fogja irányítani, reméljük, sikerrel. —g Barátság-vonattal Mielőtt útra kelnénk Katona József, a szövetkezet párttitkára szervezte a nagy utat, „Ihézon belül”: — Már tapasztaltuk, hogy nemigen állja ímeg szó nélkül senki, hogy szövetkezetünk 530 aktív dolgozója közül ötvenen vesznek részt a Barátság-vonattal indított kiránduláson. 1973 óta, mióta egyesülés után megalakult a Béke Termelőszövetkezet, egy tagunk volt jutalom- úfon. Pedig az emberek manapság nagyon örülnek az ilyen kitüntető ajándéknak, értékelik az utazást. így hát most, hogy jól sikerült a múlt év, s az idei is — pótolni akartuk azt is, amit korábban, a gondok miatt nem tehettünk meg — mondja. ötszázharminc ember között könnyen találni ötven olyat, aki kiválóan végzi munkáját, megérdemli a jutalmat. Találni ugyan köny- nyű, de kiválasztani... A Béke Termelőszövetkezetben igyekeztek a lehető legkörültekintőbben végezni a válogatást. Minden főágazatból tízen kerültek a „csapatba”, közvetlen munkatársaik javaslatai alapján, többségük fizikai dolgozó. A párttitkár szerint még legalább ennyien ülhetnének be megérdemelten a különvonat tamásiak-- nak kijelölt kocsijaiba. Majd jövőre... Az ötven Szovjetunióba tartó tamási közül senki sem járt még a hatalmas országban, többségüknek ez lesz az első külföldi útja is. Hármójukkal munkahelyükön, az Adorján-pusztai gépműhelyben beszélgettünk. Papp Ferenc műszaki raktáros, most 48 éves. Igaz, külföldön még nemi járt, a Szovjetunióba mégsem készületlenül indul. Mind a két fia — a nagyobbik mérnök, a kisebbik műszaki főiskolás — járt azokban a városokban, ahová most az apa készül, sőt házi vetítéseket is tartottak a Kijevben, Leningrádban és Moszkvában készített dia- felvételekből. — Nagyon jólesett, hogy engem is kijelöltek az utazók közé. A család is velem örült, hogy világot láthatok. Szabadságon leszek néhány napig, illőképpen fel akarok készülni a nagy útra. Meg hát gondoskodni kell a ház tájékáról is, hosszú ideig lesz távol a gazda... Fagytalaní- tom a kerti csapokat, elrendezem az udvart. Papp Ferenc emlegeti Lécser Józsefet, számít rá, mint útitársra, hiszen egymás szomszédságában dolgoznak, jól ismerik egymást. Lécser József a termelő- szövetkezet bognármestere, ötvennégy esztendős. Nagy munkában van, nem akarja, hogy miatta fennakadás legyen a termelésben, amíg oda lesz a kiránduláson: — Nehezen döntöttem. Nem mintha nem érdekelne a világlátás, de fáradt vagyok. Idén házat is építettünk, beteg is voltam. A feleségem biztatott, hogy fogadjam el a V. F. É. Fotó: Komáromi Vasárnap késő délután indulunk a Szovjetunióba. A tizenkét napos kirándulásnak majdnem a felét vonaton töltjük. Nem lényegtelen, hogy kikkel, hogyan telik majd az idő. Az utaslista böngészése reménytelen. Háromszáz név! De a nevek mögött sorakozó munkahelyek már árulkodnak. Például arról, hogy a tamási Béke Termelőszövetkezetből pontosan ötvenen lesznek az útitársak között. jutalomutat, magamtól úgysem szánnám el magamat, hogy ‘ilyen, hosszú ideig munka nélkül legyék. Csak az a baj, hogy a vonatozás is fáraszt, lehet, hogy akkor szorulok majd igazán pihenésre, ha visszaértünk... Még nem ismerem a részletes programot, de nagyon örülnék, ha látnám, miként dolgoznak a bognárok odakinn. Termelőszövetkezetbe is elmennék, a mezőgazdáság is érdekel. 'Lécser József egyébként volt már külföldön. Egy egész évig. Münchenig, 'gyalogszerrel, mint hadifogoly... A termelőszövetkezetet asszonyok is képviselik a Barátság-vonaton, Közülük Szarka Istvánnéval találkoztunk, aki mérlegkezelő a pusztán. Tizennégy és tizenhárom éves kislányok anyja. — Szeptember elején tudtam meg, hogy ezt a jutalmat kapom a szövetkezettől. Azóta mennyit gondolkodtam! Telivagyok félelemmel, ekkora hosszú útra indulni, soha sem sejtettem, hogy merszem lesz rá! De így, hogy csupa ismerős között leszek, csak 'boldogulok... A kis mérlegházba bekukkant a férj is, aki a szövetkezet traktorosa. Tizenkét napra ő veszi át a háztartás irányítását is, Igaz, nem lesz híjában a segítségnek. A két nagylány mellett a szomszédban lakó nagymama is önként ajánlkozott, hogy „besegít”. Még előtte vagyunk ai útnak, nem tudjuk, csak sejtjük, hogy milyen élmények várnak. Tamási ötven küldöttjének még siebbé, még kellemesebbé tesii a várható eseménydús napokat, Hogy tudják: saját közösségük, munkatársaik megbecsülésének köszönhetik az útlevelet. Katona József párttitkár Szarka Istvánná mérlegkezelő Lécser József bognár Papp Ferenc műszaki raktáró Szőlőerdő egy sióagárdi udvarban „Igen tisztelt Szerkesztőség! Az 1977. szeptember 30-i Népújságban olvastam a Beloiannisz utcai szőlőfáról, amely 20 éves és tavaly 327 fürt szőlőt termett. Ez ugyan szép teljesítmény, de nem egyedülálló. Merem állítani, mégcsak nem is rekord. Nekem is van egy lugasom, amit 40 évvel ezelőtt telepítettem. Hamburgi muskotály, és a termést rendszerint a hó szokta belepni a tőkén. Még pünkösdkor is szokott belőle lenni, persze akkor már felkötözve. Én ugyan nem olvastam meg a fürtök számát, de nem is lehetne, mert az több ezernél is. Ha nem sajnálják a fáradtságot, tekintsék meg és arról is lehet és lesz mit írni és fényképezni. Sióagárd, 1977. szeptember 30. Horváth György, Petőfi u. 29.” Nem sajnáltuk a fáradságot, az ilyen szíves invitálásnak ildomos eleget tenni. Felkerestem a Petőfi utcai házat. Kétszer is. Első alkalommal a levél vétele után, október elején, fél sikerrel. A kapu zárva. De jönnek segíteni a szomszédok, amikor megtudják, hogy Horváth György szőlőlugasa iránt érdeklődöm. — Hát azon van is mit nézni, csodájára jár az egész falu — mondja az egyik fiatalasszony. Valóban, így a kerítésen kívülről is látszik, beborítja az egész udvart, tele kék fürtökkel. A szomszédok készségesek, előkerül a kapukulcs és — nyilván jó a viszony köztük — megmutatják a lugast. — És a házigazda? — Félórája láttuk, elmotorozott valahova. De hogy mikor jön meg, senki se tudja. — Elmotorozott? A levélből arra következtetek, hogy egy nyugdíjas öregember írta. — Közel jár a nyolcvanhoz, de fiatal §Vnber az még. Ha a villanyoszlopon kiolvad a biztosíték, létrát támaszt a póznához, utána pedig úgy mászik föl, mint a gyerek a fára és kicseréli a biztosítékot. — A múltkor láttam, amint végigsétált a tetőgerincen. Node nézzük a lugast. Kételyem támad, hiszen ez nem egy tőke, hanem legalább tucatnyi. Oszlopok, sodronyok kifeszítve és rajta a szőlővesszők százai, roskadásig tele fürtökkel. — Itt ezt a szerkezetet azért csinálta, a lugas fölé, hogy permetezéskor pallót fektessen rá és fölülről is tudjon permetezni. Mit tehetnék, a házigazda sehol, lefényképezem a lugast, pontosabban annak csak egy részletét, mert az „fér a gépbe”, majd legközelebb, ha erre járok, talán itthon találom a gazdát. A második látogatás ideje november közepe. Szerencsém van, itthon van Gyuri bácsi. De a szerencse mégsem teljes. — Egy hete ha jött volna, akkor volt igazán szép, a levelek már lehullottak, csak a fürtök lógtak. De a javát a napokban leszüreteltem. Csak pár fürt maradt imitt-amott. Lemértem a termést, több volt, mint négy mázsa. Tessék megnézni, ott van a padláson, egyik része felkötözve, a többi szétterítve. — Úgy tudom, ez borszőlő fajta. — Borszőlő is, csemege- szőlő is. Tessék megkóstolni. — Akkor miért nem csinálnak bort belőle? — Ebben a házban nem tűröm meg a bort. Tizenegy éves koromban ittam utoljára. Az apám nagyon szerette, tizenöt-tizenhat hektót is megivott egy évben. Szüret idején történt, ki volt éhezve, vagy inkább szomjazva, mert az előző évben rossz volt a termés. Hazahozott a leányvári présházból vagy öt demi- zson murcit. Alaposan meghúztam. Utána rosszul lettem, kirázott a hideg. Azóta én nem iszom a bort... — Akkor ezért lepi be a hó a tőkén a fürtöket. — Jól mondja. — Dehát ez a muskotály nem egy tőke. — Dehogynem. Ide ültettem negyven évvel ezelőtt — mutat a mozaiklapokkal burkolt konyha közepére. Akkor itt volt a ház eresze. Aztán építettem ezt a konyhát, meg az előszobát, elvittem a három szál jó erős vesszőt kijjebb, három méterrel. Azóta is bujtással, döntéssel szaporítom. Azt mondják a szakemberek, hogy bujtás, döntés után egy-két évvel el kell vágni a föld alatti vesszőt, én nem tettem. És bizonyít is. El kell hinnem, hogy eredetileg egy tőke ez a hatalmas, • erdőnek tűnő lugas. A műhely előtt kétméter téglaburkolat, oldalt egy fiatal vessző felfuttatva az ereszig. — Tavaly bújtattam át a téglaút alatt. Tavasszal már kihajtott, de ekkora volt, mint az ujjam. És láthatja, most már tíz fürt van rajta. Az udvar tele szőlővel, a lugas határa a szomszéd házáig ér. De terjeszkedik. Hátrafelé és... a háztetőre. — Nézze ezeket a vasakat. Ezeket csavarozom a szarufák végére, rájuk szerelem a drótkötelet. Jövőre már a tető fölött nyújtózkodik a szőlő. — Egyedül él ebben a nagy házban? — Igen. Nemrég még a fiamék is itt laktak, de kaptak Szekszárdon lakást, beköltöztek. Fiam is, menyem is mondja, hogy apuka, jöjjön be hozzánk, lesz egy szép különszobája, jól el leszünk egymással. De én nem megyek. Mert ha én nem dolgozhatom egész nap a házon, az udvarban, a műhelyben, a szőlőn, akkor biztos, hogy egykettőre megöregszem és meghalok. Pedig csak most töltöttem be a hetvennyolcadikat. Gyakran meglátogatnak, esznek, visznek a szőlőből, ők is, a szomszédok, az ismerősök is. Váljék egészségükre. JANTNER JANOS Részlet a lugasból október elején Még most is von néhány tűrt. A havazásra várnak.
