Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
e'rfepúJSÁG 1977. november 20. _ni ni lm ni mi/lun ji-jjgi - — —1 — _________ Hétfőn délután a Szak- szervezetek Tolna megyei Tanácsának nyugdíjas szak- bizottsága a nyugdíjasok ügyét tárgyalta. Tizennégy határozatot hozott, idős, munkában megfáradt emberek érdekében. Pénteken pedig a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat dolgozói látták vendégül, köszöntötték volt munkatársaikat. lAz élet rendjéből1 fakad, hogy állandóan új és új generációk kapcsolódnak be a termelésbe, s ugyanekkor sokan, a régiek, leteszik a tollat, kalapácsot, vagy a gyógyító kést; koruk, vagy egészségi állapotuk miatt abbahagyják a rendszeres munkát. Elbúcsúznak a munkapadtól, kollégáktól, s új, lassúbb tempójú életet kezdenek. Elbúcsúznak, de a kapcsolat nem szakad meg. Napjainkban már mindennapossá váltak a nyugdíjastalálkozók. A meghitt, baráti összejövetelek, ahol az utódok, az aktívan dolgozók fogadják, és látják vendégül régi társaikat. Eldicsekednek a régieknek eredményeikkel, beszámolnak munkájukról azoknak, akik a ma eredményeinek alapjait lerakták. S az ilyen beszélgetés örömet szerez annak is, aki mondja, annak is, aki hallgatja. Itt persze nem arra gondolok, hogy az idős emberek vendégül akarnák látni a gyárat, a hivatalt, ök tudásuk, tapasztalatuk átadásával, elméleti, vagy gyakorlati segítséggel szeretnék viszonozni a kedvességet. S hányszor fordul elő, hogy ilyenkor a válasz: ugyan, tessék csak pihenni, mi megcsinálunk mindent. Pedig nagyobb örömet szereznének a régi dolgozóknak, ha ők nem csak hallhatnának a sikerekről, amit az utódok az általuk megkezdett úton haladva értek el, hanem erejükhöz, kedvükhöz mérten segíthetnék is munkájukat. A tudás, a tapasztalat kamatoztatása nem csökkentené az idős emberek iránt kötelező, féltő gondoskodást, a tisztelet, szeretet, a figyelem megnyilvánulásait. ^Sőt, tartalmasabbá válna életük, s még inkább éreznék az erkölcsi, s anyagi megbecsülést. A nagyapámtól gyermekfejjel hallott mesék útra- valók számomra. És szüleim — ma már nyugdíjasok — tanácsaikkal most is életutam felesleges kitérőit rövidítgetik. S így tennének valamennyiünk szülei, a volt kollégák, ha tehetnék. ha kérdeznénk őket, ha tanácsaik értő fülekre találnának. Mert, bár igaz, életünk fokozódó tempója megfoszt minket a néha hosszúra nyúló tanácsok, fejtegetések végighallgatásától, de hébe-hóba, vágy inkább gyakrabban, több időt kellene erre szakítanunk. Mert az idős munkatársak élettapasztalata nagy segítséget jelenthet számunkra, s alkalmasint, nyugdíjba menetelükkel, hirtelen megnőtt szabad idejükben szívesen keresnék a megoldást gondjainkra. Sokan vannak ilyenek. Az SZMT felmérése szerint a nyugdíjasok egyharmada a megyében szívesen vállalna társadalmi munkát. Hát még, ha tevékenységükért fizetség is járna, amivel kiegészíthetnék nyugdíjukat. Mert főleg azok, akik régebben abbahagyták a munkát, nem dúskálnak anyagiakban. A kétezer forintnál magasabb nyugdíjat kapók aránya éppen hogy megközelíti a 19 százalékot. Tennivalónk van bőven. A szakszervezet pontokba gyűjtötte a feladatokat. Ezek között szerepel például a jogsegélyszolgálat tevékenységének kiszélesítése, illetve az így biztosított lehetőségek megismertetése a volt dolgozókkal. Mert a felmérés is azt bizonyítja, hogy az idős emberek közel kétharmada igényelné ezt a szolgáltatást. De ugyanígy nagyobb gondot kellene fordítani a munkában megfáradt dolgozókra, a segélyek, üdülőjegyek elosztásánál is. A tapasztalat ugyanis az, hogy a régiek közül sokan nem kérnek sem segélyt, sem üdülőjegyet. Szerénységből, vagy egyszerűen, mert nem is tudják, hogy kaphatnak. S ezenkívül — többek között — az alapszervezetek feladataként jelölték meg az úgynevezett könnyű munkahelyek kialakításának sürgetését. Mert sokan, főleg a rokkantsági nyugdíjas, aránylag fiatal dolgozók szívesen töltenék el napjaik egy részét kisebb megerőltetést igénylő munka mellett. És ez csak egykét kiragadott teendő a sok közül, amit meg lehet, és meg is kell oldani a nyugdíjasok érdekében. S tovább folytatva a meditációt, néhány szót azokról, akik ezután válnak meg munkahelyüktől. Azok; ról, akik hamarosan nyugdíjkorba érnek, ám tenni akarásuk, tudásuk, gazdag tapasztalatuk figyelembevételével a józan ész tiltakozik az ellen, hogy a mai foglalkozásukat jelző szócska elé odaragasszuk a nyugdíjas jelzőt. Ők nem csak ma, de holnap és holnapután is aktív társaink maradhatnak a jövőt építő munkában. Nem szabad kirekesztettünk őket az alkotás berkeiből, hanem kérni kell, maradjanak köztünk, mert szükség van újat teremtő munkájukra. S különösen akkor ne engedjük el őket, ha távozásuk miatt ki kell tenni a kapunál a „Felveszünk” táblát. S/EPESI LÁSZLÓ Ünnepség a tisztelet és szeretet jegyében Nyugdíjas munkatársaikat köszöntötték a sióagárdi tsz-ben. (Archív felvétel) Néhány év óta szákberkekben a szekszárdi kórház fogalma összekapcsolódott a számítógéppel. Nem csoda* itt működik aiz ország egyetlen olyan komputere, mely a betegágy közvét ten közelében segíti a gyógyítást közkórházi szinten. Segíti a gyógyítást, s egyben a tudományt is szolgálja. Az itt működő berendezés felédata, hogy a mellette dolgozó mérnökök, orvosok tapasztalatot gyűjtsenek a számítógép gyógyításiban történő széles körű alkalmazásának bevezetéséhez. A kísértet az év eliején kezdődött meg teljes kapacitással. Milyen eredményeket értek el, milyen tapasztalaitokat szerezték az eltelt tíz és fél hónap alatt? — kérdeztük dr. Szentgiáli Gyulát, a Tolna megyei Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosát. — Egy idézettel kezdeném. Kolozsvárt Gramtíipierre Emiiknek Változó felhőzet oímű tóteféből: „....Nevem Fürgetegi. Egyébként szervező vagyok, mégpedig nem alkalmi, hanem hivatásos szervező. E tekintetben munkám úttörő Magyarországon, ahol a szervezés annyira a lakosság vérében van, hogy e rendkívül fontos közösségi tevékenységet országszerte az ösztönösség jellemzi, aminek mint ismeretes óriási előnyei mellett megvannak a maga hátrányai... ...törekvésem, hogy szervezésben ne csak megőrizzem, hanem továbbfejlesszem a sajátos hazai vonásokat. Ha volt alkalma figyelemmel kísérni, mondjuk egy tatarozást, akkor valamelyest fogalma van már az elért eredményekről. Fényező János (a novella dogmatikus főhőse) szigorú arckifejezése megenyhült. — Jól esik hallani, hogy végre szakítottunk a kozmopolita szervezési stílussal. Magyar földön, magyar szervezés, felemelő jelszó...’’ Tudom, túlzó az idézet, de sajnos tagadhat atIámul jellemző és vonatkoztatható a számiítástechiniikána'k az orvostudományba történő bevezetésére is. Egyesek — és sajnos ez a többség, nem látják be jelentőségét, mások pedig fetisizálni igyekeznek azt. A kalandorok pedig Sajátos magyar stílus kialakítását célozták meg, az előbbi idézet eredményességével. iA jelenlegi .vezetőknek ismerniük kell a számítástechnika egyértelmű törvényszerűségeit, amely se nem kapitalista, se nem szocialista termék, hanem egy új tudomány alaptézi- seiiből áll®, aimélyet ha nem fogadunk el, akikor magát a tudományágat tagadjuk. Az pediig létezik és segítségével olyan objektív döntés vártáéi óik birtokába jut a felhasználó, amiket más módon nem szerezhet meg. Itt „ösztönösség” nem érvényesülhet, és „közösslégi tevékenységgé” nem válhat a tudományág bevezetésének előkészítése a céltudatos, lépésről lépésre történő megvalósítás során, Résziben azért mert a számítástechnlika számtalan tudományágat foglal ma már magában és azt évekig kell tanulni. Részben, mert ez egyedül egyáltalán nem művelhető, csak a legszorosabb együttműködésiben dolgozó .30—40 tagú muij- kacsoportöktoain.. S azért, mert 100 millió forint nagyságrendű beruházást igényelnek ezek a csodálatos gépek és gáptarto- zékok. Gyakran kérdik, hogy az orvostudományban, — amely ma még nincs termelő ágazatnak elismerve — hogyan térül még ez a hatalmas beruházás. Ezektől válaszként azt kérdezem, hogy mennyit ér egy ember élete? Saját véleményem a,z, hogy az egészségügy, főleg annak betegség megelőző és gyógyító ágazatai, a munkaerő megóvásának, karbantartásának és visszaállításának döntően fontos fórumai, eszközei, és mint ilyenek közvetetten termelő erők. így térül vissza sokszorosan és objektiven is kiszámítható nagyságban az aránylag nagy összegű beruházás. E kitérő után a Szekszárdon működő számítógépről: lényegében 10 éve .kezdtük meg itt a munkát a hollerit gépekkel, miinek során megteremtettük a rendszerszervezés alapjait. Ezalatt 18 millió betegaidatot gyűjtöttünk ki. Az OMFB és az Egészségügyi Minisztérium közös elhatározásából mód és tehetőség nyílt arra, hogy az előzetes eredményeink alapján itt hozzuk létre az első, a közvetlen a> gyógyítás szolgálatába, állítható magyar R—10-es számítógép központot. Feladatunk az, hogy megállápítlsulk, ez a gép ilyen jellegű adatfeldolgozásra is alakáilmáZhatő-e. Számítóközpontunk teljes kapacitással az idei év első napjától dolgozik. Az eltelt néhány hónap nem, lehet elegendő ahhoz, hogy egyértelműen állást foglaWassun' A témakör kutatása érdekében intézetünk szanatórium pavilonjában két 8 ágyas, részleget .jelöltünk ki, ahol a betegek gyógyításánál keletkező adáitok rögzítése és visszajelení- tése már az új .technika segítségével történik. Bizonyos területen még hagyományos formában Végezzük el az adatok regisztrálását itt is, de az adatok jelentős részét már a számítógép tárolja. A kezdeti stádiumban lévő modell kísérlet részeredményei mégis feljogosítanak .minket arra, hogy kjielentsük: a magyar R—ilO-esi gép, kiegészítő berendezések segínségével1, a betegek vizsgálati adatainak .feldolgozására egyértelműen alkalmassá tehető. Távlatokban pedig, úgy gondolom, jogos rernénypket tápláltak az iránt, hogy a kísértet első fázisának befejezését követően további állami támogatásit kapunk, s így egy nagyobb kapacitású gépet állíthatunk munkába. Ez az ESZR családba tartozó 100—120 millió forint értékű gép már tehetővé tenné, hogy Tolna .megyében olyan, egészségügyi adatbázist alakítsunk ki, amely a megye minden lakosa valamennyi egészségügyi adatát időrendben feldolgozza és tárolja, valáimint biztosítja bármiikor, .bármely intézményünkben — majd később a körzeti orvosi rendelőkben is — az ott elhelyezett képernyős kiíró berendezés segítségével a .gyógyításhoz szükséges adatokat. A mostani modellkísérlet eredményességéhez kétség nem férhet, de fejlesztésnél határt szab a népgazdaság teherbíró- lcépessége, valamint a számítás technikái szakemberek Tolna megyébe történő letelepítésének üteme, s, utoljára,, de nem utolsósorban orvosaink szemléletének megváltozása. Ezen a szemltetetváltoztatáson már régóta munkálkodunk. Tavaly megkezdi,ük a szekszárdi kórház és rendelőintézet közel 200 orvosa részére a SZAMOK szakembereinek közreműködésével az új tudományág, és an,bak alkalma zásának megismertetését. Eredményeink nem látványosak, de szorgalmas, kitartó munkával mór bizonyítani tudjuk, hogy a gyógyítás szó Igái alfába lehet, s kell állítani a számítógépet is. A munka, amit folytatnunk kell a népgazdaság számára Is további áldozatvállalást jelent. Erről azonban, nem szabad lemondanunk, mert a gép segítsége emberek ezreinek, tízezreinek gyorsabb gyógyulását eredményezi. — sz l — A Tolna megyei Levéltár féltve őrzött iratai között is különös helyet foglalnak el a nemesi vármegye közgyűléseinek jegyzőkönyvei, és az azokhoz kapcsolódó közgyűlési iratok. A latin és magyar nyelven írott jegyzőkönyvek a letűnt századok sok-sok eseményét őrzik, szinte az. élet minden területéről hírt adnak az utókornak. A történészek szívesen nyúlnak kutatásaik során, ezekhez a történeti forrásokhoz. A történeti források közül a 46. héthez kapcsolódóan a közgyűlésnek a hadsereggel kapcsolatos állásfoglalásaiból, intézkedéseiből, elmarasztalásaiból, a hadseregnek nyújtandó juttatásokról szóló rendelkezéseiből válogattunk. AMIKOR A HADSEREG ÉS A MEGYE IS ELÉGTÉTELT KÖVETEL Az 1722. november 16-án a Simontornyán tartott generális kongregáció (nemesi közgyűlés) Willa őrgróf ezredparancsnok panasza alapján foglalkozott a hadsereg és a lakosság kapcsolatával. Willa panaszt tett a megyének amiatt, hogy a bölcskeiek megverték a hozzájuk beszállásolt katonák egyikét, s emiatt a megyétől elégtételt követelt. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a közgyűlés hajlandó volt megadni az elégtételt, de annak feltételt szabott. A közgyűlés magától a hadseregtől kér magyarázatot Ugyanakkor felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy „a jövőben senki ne merészeljen — súlyos büntetés terhe mellett — a beszállásolt katonáknak hozómra, vagy hitelben, illetőleg nyugta ellenében forintnál nagyobb mértékben bort adni, mert nem fogja megkapni az árát”. A fenti határozatokat köröz- vény útján tudatta a közgyűlés a megye lakosságával. Úgy tűnik, a vármegye megsokallta a részegeskedő katonák rendzavarását, s így akart gátat vetni a zavaros állapotoknak. „Ne igyon az aki nem bírja, s főleg ha pénze nincs” — olvasható ki a sorok közül ez a népi bölcselet. (Ez természetesen nemcsak a XVIII., hanem a XX. században is érvényes.) „JEGYEZZÉK FEL A KIZSAROLT SZOLGÁLTATÁSOKAT” Hosszasabban idézzük az 1747 nyarán, az ugyancsak Simontornyán ülésező generális kongregáció állásfoglalásából, amely ugyancsak a túlkapásokkal és azok gyors kivizsgálásával foglalkozik: „Minthogy pedig tapasz- taltatott, és amint a legtöbb község panaszaiból is kitűnik, hogy a be nem szállásolt katonaság a megye területére lépésétől fogva súlyos visz- szaéléseket követ el; nem elégszenek meg a biztosi hivatal által számukra az előA nemesi vármegye közgyűléseinek jegyzőkönyvei a Tolna megyei Levéltárban J Fotó: Bakó Jenő azért, amiért elhurcolta a községi kisbírót, s ezért elégtételt követelt. Jó alkalom volt ez az eset arra is, hogy a közgyűlés szemére vesse a hadseregnek a másutt elkövetett atrocitásait. Hogy milyenek voltak ezek az atrocitások, arra talán jellemző adat, hogy a „Medinán beszállásolt katona kiverte az egyik községlakó szemét”, a másik ilyen eset a pincehelyi seborvossal kapcsolatos, aki „túlságosan áthágja a mértéket a telepesek ütlegelésében, három első telepest kegyetlenül elvert, az egyiknek pedig puskatussal ütlegelte a fejét.” Az elégtétel rendszerint megfelelő formában történt bocsánatkérésből, a túlkapásokat elkövető személy megbüntetésének megígéréséből állt, s egyidejűleg ígéret hangzott el, hogy hasonló eset többé nem fordul elő. Ez utóbbit azonban sem az ígéretet tevő, sem a közgyűlés nem tartotta túlságosan komolynak. S erre minden okuk meg is volt. GYERTYA ÉS A BOR 1726-ban is szerepelt a közgyűlés napirendjei között katonai vonatkozású ügy. A Dunaföldvárott megtartott megyegyűlés ha'tározati'lag mondta ki, hogy „a jövőben minden község bírája tartozik a beszállásolt katona részére hetenkint egy-egy gyertyát biztosítani a községi kassza terhére”. írások szerint kijelölt szállással, hanem többet követelnek és saját elhatározásukból más helyre költöznek át; a széna helyett pedig szemet igényelnek, amit viszont legnagyobb részében csak most arattak le. Mindezek miatt elhatároztatott, hogy a járási szolgabíró urak utasítsák a járásuk területére rendelt biztosokat; azok még e hét végén azonnal keressék fel az átvonuló katonaság parancsnokait és kérjék meg őket, hogy a tiszt urak közül rendeljenek egyet ki melléjük. Ővele együtt látogassák meg egyenkint a szálláshelynek kijelölt településeket, különös gonddal jegyezzék fel a kizsarolt szolgáltatásokat és a községek egyéb panaszait, majd az ily módon végrehajtott vizsgálat munkájának befejeztével azonnal tegyenek jelentést az alispán Urnák, hogy ő ezekre a bajokra megtalálhassa a megfelelő orvoslást.” A fentiekből kiderül, hog; a XVIII. században — on nan idéztük a forrásokat —, katonákat gyakran nem laktanyákban helyezték é Egy-egy település olyko hosszabb időn keresztül adót nekik szállást, gondoskodót élelmezésükről. Az átvonuló ellátása is a lakosság terhe növelte. Érthető tehát, hog gyakran volt konfliktus polgári lakosság és a hadse reg tagjai között. K. B. J.
